Mit lehet tenni a körömgomba ellen? (tudásbázis kérdés)
A stifttel óhatatlanul is a környező bőr bekenődik, akár a köröm tövénél akár a végénél.
Én mindig igyekeztem a végénél egy kicsit alá is kenni. Nekem is volt olyan szárító hatása a bőr pörkösödött, de nem gyulladt be. Ez a másik fajta stift használatával megszűnt!:) 21 napja használom és jobban működik a nailnernél! (eddig!)
Sziasztok!
Köszönöm a javaslatokat! Grapefruit cseppet is használtam már, eredménye annak sem volt. Az allergiás bőrgyulladás javulóban van, már majdnem tökéletes.Ezért most nagyon hálás vagyok a bőrgyógyásznak. Marad a gomba. :( Mindkét nagylábujjam körmének belső részén körülbelül borsónyi területet érint. Egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Van akinek az egész körömfelületét beborítja, mégis hatékonyan tudja kezelni. Valamit rosszul csinálhatok. Beszereztem ma egy ezüstszálas zoknit, illetve ki fogom próbálni az ezüstkolloidot is. Amint tapasztalattal rendelkezem jelentkezni fogok, talán végre pozitívval.
Hát nem tudom, hogy az Unguir-t hogyan lenne jobb használni. Nekem a vazelines bekenés nem nagyon válik be. Mintha kevésbé szárítaná így a körmöt. Ráadásul mintha a beszívódást is gátolná, hiába előtte a szappanos lemosás.
Akik használják az Unguirt, milyen tapasztalataitok vannak?
Úgy tudom, a gyógyszertárban lehet kapni boraxos glicerint, pl. szoptatáshoz is fel szokták írni az anyukáknak az emlők fertőtlenítésére gombás tünetek esetén (interneten olvastam).
Szerintem inkább az Unguirból tartalékolj mindig előre.
Kössz az ötletet, glicerint már vettem, önmagában nemigen szívódott be a köröm alá, boraxot hogyan lehet venni?azt is a gyógyszertárban grammra?
Most meghozták az Unguirom, azzal folytatom, de ha megint elfogyna, arra az esetre bebiztosítom magam könnyen beszerezhető szerekkel.Mert az Unguirt itt a környékünkön nem ismerik.
Hát nem irigyellek...
Allergiás bőrgyulladást én is kaptam, de a 8 hónapos Nailner kezeléstől.Egy hónapig tartott, mire helyrejött, mert nagyon oda volt a lábom, a tusolóvíz ahogy ráfolyt, már az is fájt.Most az Unguirral kezelem , ettől még nem gyulladt be.
Talán próbáld meg, vagy amíg a doki nem engedi, addig áztatgasd valamilyen fertőtlenítőszeres vízben.Patikában lehet ilyen fertőtlenítőt kapni,nevét nem tudom.Vagy ecetes víz, ha nem csípi a bőrt.Vagy nem tudom...
A teafától és a többi gombaölő illóolajtól (kakukkfű, oragano, fahéj stb.) nekem is nagyon begyullad, felhólyagzik.
Mivel az illóolaj nagyon jól beszívódik, ezért jóval a köröm alatti részekbe és a körömágyba is bejut, ahol aztán kiváltódik a heveny rakció.
Én az egyik lábamon a Nailbert használom, a másikon az Unguirt. Mindkettőnek van pozitív hatása, de az átütő sikert egyik sem akarja produkálni. Jobb híján azonban kitartóan csinálom ezt.
Próbáld ki a grapefruit cseppet, Nailnert.
Én nem tudom, hogy gyullad be egyeseknek a bőr tőle, hiszen csak a körmöt kened.
Sziasztok!
Hat éve küzdök Ásókával. :( Hosszú idő, sok csata, rengeteg módszer, még több rááldozott pénz, eredmény nulla. Voltam magándokinál (már kettőnél, használtam Locerylt, mindenféle ecsetelőket, de nem használt. Hosszas tanakodás után a doki javaslatára Orungalt kezdtem szedni. A májam bírta, a hajam azonban nem tolerálta. Legutóbb illóolajat használtam (teafa) de kb. egy hete borzasztó allergiás reakciót váltott ki. Cipőt sem tudtam hordani, csak kétszer nagyobb méretűt, mint a lábam. A bőrgyógyász segítségével kúrálom. El vagyok keseredve. Nagyon. A gombára jelenleg semmit nem használhatok. Voltatok már hasonló "cipőben"? Kiút?
Köszi
f.eava61-nek:
Teafa olajat szerintem ne használj, mert a Nailnerben is az az egyik fő hatóanyag, és lehet, hogy éppen az okozza az allergiás reakciót a Nailner használatakor is. Ebben az esetben önmagában, töményen alkalmazva sokszorosan erősebb allergiás reakciót válthat ki.
Amint előzőleg írtam, szerintem próbáld addig a glicerint.
Szerintem addig használj glicerint, a patikában is lehet kapni.
Glicerin: A glicerin zsírok és olajok közé tartozik. Erősen vízkötő, ezért hidratáló anyagként szolgál. Vízkötő képessége olyan erős, hogy a levegőben lévő vizet is képes magához szívni.
Az is lehet, hogy az Unguir (egyik) hatóanyaga is ez.
Addig csepegtesd grapefruit vagy teafaolajjal.
Én úgy szoktam, hogy:
Reggel: Nailner és utána grapefruitolaj
Este: Unguir
S.O.S.!!!!
Elfogyott az Unguirom, csak 6 nap múlva lesz legközelebb. Mit tegyek?? Addig használjam a 8 hónap kezelés után megmaradt Nailnert? Félek, hogy megint begyullad a körömágybőr.Alig tudtam kikezelni.Egy hónapig tartott.Az Unguir pedig úgy tűnik, mintha jó lenne.Nem tudtok üzletet ahol lehet kapni Unguirt Zalaegerszeg-Keszthely-Balatonfüred-Veszprém környékén?A neten nem találtam.
Tudnivalók az Unguir-ról (a forgalmazó - és gondolom egyben gyártó - tájékoztatása alapján):
- Az Unguir olyan szer, amely vizet köt meg. Gombaellenes hatását ezáltal fejti ki, ugyanis a gombának szüksége van vízre, az Unguir viszont vizet von el, következésképpen a gomba elpusztul.
- Az Unguirt száraz körömre használjuk. Ez azt jelenti, hogy a tájékoztatón írt lábáztatás a köröm könnyebb kipucolása, vágása érdekében szükséges, ezt követően azonban mindenképpen meg kell várni, amíg a köröm megszárad (kb. fél óra), amit pl. hajszárítóval is lehet segíteni. Ugyanis ha fürdés vagy áztatás után közvetlenül használjuk a szert, akkor a még nedves körömben lévő víz megkötésére is "pazarlódik" a hatóanyag.
- Nem kell megvárni az Unguir beszívódását, a vazelint egyből lehet rákenni, így a hatóanyag nem párolog el a levegőbe. Az Unguir mellé adott vazelin is tartalmaz hatóanyagot, de ha ez a tubus vazelin elfogy, akkor patikában kapható sima vazelint is lehet használni.
- a kezelés alatt a körmöt folyamatosan reszelni, vágni kell, amennyire lehet (sérülés nélkül), a gombás törmelékeket pedig eltávolítani.
- kb. 1-2 hónap után már látszódnia kellene a javulásnak (egészséges köröm növekedésének megindulása), de a teljes kezelés 6-8 hónap.
A Revalid akciója: egy 90 darabos dobozhoz ajándékba adnak egy hajtonikot. Ez a Rossmann-ban árban azt jelenti, hogy az egyébként 4200 Ft körüli 90 db-os kapszula most akciósan 3699 Ft, és ráadásul 1 Ft-ért adják hozzá az amúgy 5000 Ft körüli Revalid hajtonikot, és még a vásárlási pontokat is megadják a teljes ár szerint. Azaz a 3700 Ft-ért: kapszula + hajtonik + 8 pont.
A Revalid honlapja alapján a gyógyszertárakban is fut az akció, én a tegnap a Rossmann-ban fedeztem fel, ott a fentiek szerint kapható.
Viszont a kapszula használati utasításában azt írja, hogy a köröm fertőzése esetén szedése nem ajánlott. Van valakinek tapasztalata? (úgy emlékszem, régebben írták páran, hogy szedték).
A Szövetség utcában március 19-én 10 órakor nyitnak, addig vizsgáztatás miatt zárva. (Ha esetleg valaki épp ma akart volna oda menni vásárolni).
Az Unguir részletes használati és tapasztalati leírást én is várom. Például mennyi ideig áztatod? Milyen vízben? (sima, ecetes, fokhagymás, boraxos, szódabikarbónás stb.) Hogyan csepegteted? (én külön csepegtetővel) stb.
További ajánlott fórumok:
- Mit lehet tenni kancsalság ellen?:(
- Túlzott stresszes izzadás! Mit lehet ellene tenni?
- Miért akadok ki minden apróságon? Mit lehet tenni ellene?
- Mit lehet a szem alatti sötét karikák ellen tenni?
- Mit lehet tenni a pattanásos bőr ellen? Hogyan lehet elmulasztani?
- Milyen óvintézkedéseket lehet tenni a körömgombásodás ellen?