Mit jelent számotokra a szerelem? (beszélgetős fórum)

Egy másik oldal egy fórumkérdésének kapcsán gondolkodtam el ezen a kérdésen, és kíváncsi vagyok ki-hogy gondolja.

Engem régebb óta foglalkoztat a kérdés, és azt hiszem nem vagyok ezzel egyedül.

Az említett fórumban egy fiatal lány azon tanakodik, hogy mi lehet a kapcsolatából, ha a fiú (huszonévesek) szerelmes belé, de ő a fiúba nem. A bonyolítás a helyzetben az, hogy a lány elmondása szerint, teljesen olyanok a reakciói a fiúval való kapcsolatában mintha szerelmes lenne: el tudja képzelni, hogy vele élné le az életét, úgy érzi megtalálta a másik felét, állandóan vele lenne, mindig jól érzi magát vele, hiányzik ha nincs ott. Pár hónapja vannak együtt, és kötődik hozzá. Szereti nagyon. De tudja, hogy nem szerelmes, mert volt már az, és ez nem olyan.

Bennem az a kérdés merült fel, hogy vajon a szerelem nem éppen ezt jelenti-e.

Szeretsz, tisztelsz és elfogadsz valakit, és ő ezt viszonozza. És el tudod képzelni vele az életed, és nem szeretnéd valaki mással látni. Amikor nem vagytok együtt, gondolsz rá. Jól érzed magad vele, csak úgy. Kívánod is, és élvezitek az együttléteket. Mi kell még ahhoz, hogy szerelemnek nevezzük, ha mindez megvan?

A lány azzal érvel, hogy volt már szerelmes és most nem érzi azt. Ezt az érvet nem először hallom, de sosem értettem, legalábbis ilyen kontextusban. Honnan tudja, hogy az szerelem volt és nem csak fellángolás? Melyik az "igazi szerelem"? Mire lehet tartós, boldog párkapcsolatot alapozni (nyíltan vagy titokban, de végső soron mindenkinek ez a célja)? Csakis a lángoló szerelemre? Mindenki erre a nagy lamúrra gondol a szerelem szó hallatán?

Nekem az a tapasztalatom, hogy ez pont nem elég egy boldog párkapcsolathoz (ha más nem, egy nagy adag szerencse kell mellé, ugyanis ez a nagy szerelem elvakítja az embert, de egy idő után fény derül az igazságra, hogy nem minden úgy van ahogy álmodtuk, és nem pont az az ember akinek képzeltük. Ha szerencsénk van akkor de. Csakhogy erre elég csekély az esély, hogy mindkét fél azt lássa meg a másikban a kijózanodás pillanatában, amit remélt. nem?)

Szóval a kérdés az, hogy érdemes-e a nagy lamúrt hajszolni. Érdemes-e feladni egy jónak tűnő kapcsolatot csak azért, mert hiányzik ez a nagy lángolás vagy nemistudommi. Hiszen éppen ez az, ami miatt elvakulunk és gyakran pofára esünk!

A lángoló szerelem csak ideig-óráig tart. Pl. forgatókönyv: 1-2 találkozás után belezúgsz valakibe. Ismered azt az embert? Nem, legfeljebb csak bemagyarázod magadnak, elképzelsz magadnak egy ideális párt és ráhúzod az adott személyre, hogy ő az. Aztán szépen lassan, ahogy megismered kibuknak az apró részletek, itt is hibádzik, ott is hibádzik az ideál. De nem baj, még mindig ragaszkodsz a gondolathoz, hogy de bizony ő az, még változtatni is hajlandó vagy az ideálon, csak hogy jobban illeszkedjen a választottadra. Egy idő után mégis rájössz, hogy nem jó. Erre mondjuk, hogy felszállt a rózsaszín köd. Ekkor jön általában a szakítás vagy ha a megszokás/félelem/sajnálat miatt mégsem következik ez be, akkor szenvedés, megcsalás, zűrös kapcsolat. Nem mondom, hogy nem lehet valakinek olyan szerencséje, hogy pont olyannal "szeretnek egymásba" akiről később kiderül, hogy tényleg egymás ideáljai, de azért ez a ritkább eset.. ezért van annyi boldogtalan ember, annyi szakítás, annyi rossz párkapcsolat. Szóval lehet olyan, hogy átalakul a lángoló szerelem a boldog kapcsolathoz szükséges és elégséges „elfogadó szeretetté“ (ami szerintem még mindig szerelem, ha közben a szex jól működik és a hűség nem kérdés, de ez csak az én véleményem, és úgy tűnik ez nem általánosan elfogadott).. Lehetne vajon fordítva is? Amikor hónapok alatt mélyebben megismersz valakit, rájöhetsz egyszer csak, hogy ő az ideális? Ha igen az bizonyára nem lesz akkora bumm, mint ha első látásra hitted volna ezt róla, de a végeredmény számít: az hogy boldog vagy vele, és nem kell attól tartanod, hogy egy napon "felszáll a köd" és semmi sem marad. Mi van akkor ha kimarad a nagy lamúr egy kapcsolatból? Akkor az nem teljes értékű kapcsolat szerintetek?

Mert az említett gondolatok kapcsán felmerült bennem, hogy talán a lángoló szerelemnek és a tartós boldog párkapcsolatnak nem feltétlenül van sok köze egymáshoz. Nem vagyok benne biztos, de elég jó magyarázatnak találom sok ember problémájára. Mert sokan úgy hiszik, ha szerelem van/volt akkor nagy baj nem lehet... és ahhoz a kapcsolathoz ragaszkodni kell. Ha pedig nincs szerelem, akkor nem lehet semmi, értelmetlen az egész, jobb minél előbb eldobni azt a kapcsolatot és keresni másikat.

Azt már ugye régen tudjuk, hogy a szerelem elvakít. Tehát akkor mondjuk, hogy a szerelem az az állapot amikor nem látod tisztán a valóságot, rózsaszín szemüveggel a felhők között jársz. És persze nem érdekel senki, csak Ő. De akkor mi a helyzet azokkal akik évtizedek óta házasok , és azt mondják, hogy szerelmesek? Aki ezt mondja az mire gondol? Mert azt feltételezem, hogy nem ugyanarra az állapotra. Egyszerűen nem hiszem, hogy ez tarthat évekig és talán nem is lenne jó „vakon élni“. De akkor létezik ez a más típusú szerelem is, és ez is szerelem? Ha létezik, akkor ez csak az előzőből fejlődhet ki, és önmagában nem?

Mi van, ha pont ez az igazi szerelem? Amikor annak látod a társad aki. És annak látod magad aki vagy. És úgy érzed, hogy neked ő jó és te neki jó vagy, elég és nem kell más?

Azt gondolom nehéz megválaszolni ezeket a kérdéseket, főleg azért mert az ember nehezen tapasztalja ezt ki. Nincs az életünk során annyi szerelmünk, és közben változunk is kapcsolatról kapcsolatra. Ráadásul könnyen félrevezethetjük magunkat. pl. valaki nem az igazi, de hisszük hogy az és erőltetjük. pl. a másik szakít és sosem tudjuk meg, hogy pár hónappal később mi tettük volna meg ugyanezt. pl. nem folytatunk egy olyan kapcsolatot, amiből úgy véljük, hogy hiányzik az „igazi szerelem“, (ahogy azt a lánynak tanácsolták, akit a legelején említettem) így sosem derül ki, hogy az tarthatott volna örökké.

Lehet, hogy tévedek. Voltam szerelmes nem egyszer, de még nem éltem le az életem valakivel.. Nálam a példa forgatókönyv volt eddig, viszont a másik részéről amit tovább gondoltam, nincs tapasztalatom. Szóval nem találtam meg az igazit, ahogy sokan mások sem. Viszont, hogy ezen elgondolkodtam most azt hiszem, hogy sokan nem is jó helyen keresik. Úgy tűnik én sem.

A kérdés azoknak szól első sorban akik már rég megtalálták az igazit: mit jelent számukra az igazi szerelem? Aki még nem találta meg, azoktól pedig azt szeretném kérdezni, hogy mikor, hogyan jöttek rá, hogy az elmúlt kapcsolataik véget kell érjenek. Valami hasonló az én forgatókönyvemhez? Minden történetet és véleményt szívesen olvasok.