Mit gondoltok, sikerült eddig az életetek? Ilyen életet szerettetek volna? (beszélgetős fórum)

Itt jön be a döntés: a sok munkanélküli közül akik úgy döntenek, hogy ott maradnak, azokra csőstül jön a baj. Azon kevesek, akik minden nehézséget vállalva elmennek a munka után, azok máshol tartanak öt év múlva már.

Nem könnyű, de döntés kérdése, ez azért mégsem egy baleset.

Bocsi, nem akartam hangulat-romboló lenni. De hát az élet nem egészen úgy van, ahogyan azt nekem is tanították: az élet olyan mint a nyalóka, csak tudni kell szopogatni.

Nem minden nyalóka édes! És ahol egy kb. 30 ezer fős kisvárosnak közel 20 %-a lesz egyik percről a másikra munkanélküli... az országnak ezen a dél-keleti egyáltalán még nyalókát sem mindig lehet találni! :))

Hirtelen kellett szembenéznem a pénztelenséggel, és nemcsak a napi megélhetés, de a banki hitel törlesztés képtelensége, hogy esetleg mehetek a híd alá aludni... totál egyedül lettem ateistából olyan magam-csinálta hívő. Hosszú utat bejártam, mire eljutottam a megoldás módjának megismeréséig. Évekig tartott az egész. Nem volt könnyű, senkinek nem kívánom.

Azóta nézek valahogy másként a hajléktalanokra, azóta látom bennük azt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy saját maguk a felelősek azért, ahova kerültek, egyáltalán nem biztos, hogy a belső igénytelenségük, felelőtlenségük miatt kerültek olyan helyzetbe.

Mondjuk az én életemben a nagy törés, a gödör a rendszerváltás után, a hirtelen munkanélküliségből eredő minden féle-fajta gond-baj, hirtelen kerültem a bányász-béka feneke alá.

Ez nem az én döntésem volt! Ez a sors volt! Ez egy kereszt volt!

A tapasztalat szerint a keresztet magunk választjuk a legtöbb esetben, kivéve persze az elkerülhetetlen dolgok, mint a balesetek egy része, amiben vétlen az illető vagy a súlyos betegségek azon része, ami nem kerülhető el.

Érdekes megnézni, hogy amit sorsnak hívnak az emberek, az a leggyakoribb esetben a saját választásaik eredménye. Egyetlen döntés.

Nem! Teljesen mást szerettem volna, teljesen más irányba tanultam volna, teljesen más életet éltem volna... ahhoz képest (régész-történész, ásatások, felfedezések) egészen szürke életet éltem, és persze meg sem gondoltam, hogy mennyi-mennyi nehézséggel, gonddal-bajjal fogok életem során találkozni.

Annyiból jó, hogy megveregethetem a vállaimat: mégis csak megcsináltam, megoldottam, nem maradtam a gödör fenekén, önerőből álltam fel. Ennyiből sikeresnek mondhatom. De nagyon szívesen lemondtam volna az ilyen sikerekről. Pedig ahogy egy idős hölgy mondta: mindenkinek meg van a maga keresztje. És a keresztet a sors adja, nem állunk sorba érte.

kivülről nézve lehet hogy igen, de érzésem szerint nem

- nem is arra a szakra vettek fel, ami szerettem volna lenni. 28-ik éve jogi pályán dolgozom. Anyagilag nincs nagy okom panaszra, de egyre jobban frusztrál- mert nem elég mozgalmas, pörgős.Még nem adtam fel a reményt, hogy váltok !

.- más országban de legalábbis más városban szerettem volna élni, csk a szüleim kedvéért maradtam szülővárosomban.

- magánélet : határozottan jó kapcsolataim voltak, okos helyes pasik, d amikor egyedül éltem, azt is pozitivumként éltem meg, mert több idő jutott magamra ill. a kényelmemre, tul.képpen nem hiányzott a partner.

Szerettem volna egy kislányt - mert anyukámmal nagyon jó volt a kapcsolatom - nem jött össze, egy fiam van ( akivel nincs okom elégedetlenkedni )

Ha egy-egy napomat végiggondolom, nem rossz az életem, de nem teljesen erre vágytam

Irtam egy levelet magamnak 18 eves koromban, hogy majd a 30. szulinapomon elolvashatom. El is felejtkeztem rola, de a szuleim nem :)

Semmi sem ugy alakult, ahogy en azt 18 evesen gondoltam. Minden sokkal jobb lett.

Mas szakmaban epitettem karriert, ket eve ferjhez mentem...gyerek nincs, de ez nem is igazan foglalkoztat. Szoval osszessegeben pozitiv, es orulok neki, hogy nem ugy tortent, ahogy en azt "terveztem"

Nem teljesen így terveztem de, nem panaszkodhatok. :)

Bar pár apróbb dolgon változtatnék ha lehetne.

Karriert nem terveztem, nő létemre azért elég szép sikeredett.

Mindig szerettem volna viszont saját családi házat, nagy kerttel. Az sikerült. Már nyugdíjas korom után, de megvan. Határtalanul boldog vagyok, élvezem hogy itt azt tehetek amit akarok, már élettárs sem nyűgöz, nem kell igazodnom senkihez. A kert nagyon nagy öröm.

Jó az életem, és többé-kevésbé elégedett is vagyok vele, de egyáltalán nem így terveztem annak idején.

“Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk más terveink vannak...”

Szakmailag : IGEN !!, Magánéletileg : NEM !!!

Szakmai életem:

-Kb 30 éves koromig minden simán ment: m

-Általános iskola 14 -évesen végeztem, azonnal felvettek egy falusi általános iskolából

Szeged- legnívósabb Gimnáziumába Speciális Biológia tagozatra- már akkor eldöntöttem hogy orvos szeretnék lenni.

-18 évesen leérettségiztem- azonnal felvettek az egyetemre: SZOTE ÁOK

( Általános Orvos Kar Szeged-)-

6. év végén: 2000-ben átvettem a diplomámat

( 24 évesen (: minden vizsgám- szinte azonnal sikerült ( 1-.1 pótvizsga, de évet nem kellett ismételnem .

- Gyermekorvos szerettem volna lenni : -ez volt az álmom- azonnal felvettek gyermekgyógyász rezidensnek a Gyermekkórházba, majd 2 év málva átvettek Klinikai rezidensnek: Mindeddig párkapcsolatilag SEMMI !!! ( Már azt hittem NEM Kellek senkinek- Senkinek NEM fogok gyermekeket szülni).

-Gyermekorvosi szakvizsgához 6 áv szakmai gyakorlat- munka szükséges: rezidensként:

- 1 évvel a szikvizsga előtt: 5 évvel a diplomám átvétele után: 28 évesen !! Megismertem a férjemet- Ő volt az első párkapcsolatom:

- a szakvizsgám után kerek egy évvel megszületett az 1. fiam ( 30 évesen (:

-ÉN voltam a világon a legboldogabb, úgy éreztem, mindent megkaptam, amit csak akartam...

A GYED letelte után nem vettek vissza az egyetemi Gyermekklinikára : SEBAJ:

- 3 hó próbaidő - Véradó Állomáson: nem volt szakmailag megfelelő, de gondoltam , kibírom-

majd terhes lettem a 2. kisfiúval:

ezt a terhességemet már végig dolgoztam: ügyeletekkel: a Szentesi Kórházban- az elsőt még nem mertem- táppénzen voltam végig- de a másodiknál már féltem, kirúgnak, ha terhesen is nem dolgozom- mint az elsőnél- így is egészséges fiam született,

-mikor Ő ( a kisebb ) 2 éves lett: visszavett

az Egyetem iskola orvosként- jelenleg is ebben a munkakörben - is dolgozom- imádom a munkámat:

- emellett hétvégente : Kórház, ügyelet: Újszülött- és Gyermekosztályon- ill. ambulancián: ezeket is nagyon szeretem csinálni..

Magánélet: A fiaim : most 11 -és 8 évesek:

-A férjem közel 2 éve szó nélkül lelépett, elköltözött, minden kapcsolatot megszakított Velünk:

Egyedsül nevelem a fiaimat: imádom Őket:

Ennyi munka- és a kisgyermekek egyedülálló anyaként - tisztességgel nevelve- természetesen új párkapcsolatot nem sikerült kialakítanom..

- Az ÉLET SOSEM AD MEG MINDEN oldalról mindent, amit szeretnénk: legalábbis hosszabb távra : évekre biztosan NEM !!!- Ez az ÉN tapasztalatom...