Miért vagyok elkenődve mióta átvettem a diplomámat, amiért 5 évet dolgoztam? (beszélgetős fórum)

Igen!

Mindegyik korszaknak, eseménynek meg vannak a történései. Inkább az a kérdés, hogy az ember a jókat keresi és látja benne, vagy a rosszakat.

Az iskolába tanulni vs bulizni.

Aztán fent lenni éjjelekig vs látni az örömöt.

És így tovább.

"Nem önhitegetés, hanem egy másik korszak, ami van akinek sokkal jobb, mint a diákévei és sajnos vannak, akiknek nem."

Inkább más. Én nagyon szerettem a gimis éveket, az egyetemista éveket, szeretem a kezdő éveket, ahogy szerettem a gyerekes éveket és szeretem azt ami most van.

Nem tudnám megmondani melyik volt jobb vagy kevésbé jobb. Mindegyik jó (volt) és leginkább más.

" mert nem tudod milyen egy csillogó szempárba tekinteni"

köszönöm már volt dolgom csillogó szempárral és remélem soha többet nem lesz. elég volt egy életre.

majdnem kiraktak miatta otthonról (uis azonos nemű volt és bejött a helyzet mindkettőnknek-egy darabig-aztán már nem.)

Mert még fogalmad sincsen, milyen szívből szeretni, mert nem tudod milyen egy csillogó szempárba tekinteni, gondoskodni, dolgozni azért a valakiért, valakikért! Majd megtudod, mikor érett leszel hozzá.

Nem önhitegetés, hanem egy másik korszak, ami van akinek sokkal jobb, mint a diákévei és sajnos vannak, akiknek nem.

Valóban ez csak egy hiszti.

Már előre sajnálod, sajnáltatod magad a nagybetűs felnőtt évek miatt.

Hogy milyen lesz a felnőtt életed? Pontosan olyan lesz, amilyenné alakítod, olyan tartalommal, amit beleteszel. Ha már most azon keseregsz, hogy mások 10 évvel később milyenek, akkor már is lehet egy önmegvalósítási célod, hogy te ne légy olyan 10 év múlva.

Diploma a kezedben, az élet előtted! Hajrá!

Sok sikert!

Volt egy nagy célod, amiért 5 évig keményen hajtottál. Egy diplomát csak a piacon adnak pénzért, máshol meg tanulni kell érte és tudni is. Most érzel egy végtelen ürességet, hisz nincs előtted cél. Elmész szépen dolgozóba és miután felsőfokú végzettséged van, tőled fogják várni a megoldásokat. Akkor fogsz rádöbbenni, hogy milyen kevés is a tudásod egy-egy komolyabb projekt lezongorázásához. Ez nem baj, mert az egyetemen megtanították az alapokat, tehát, nagyon gyorsan lehet továbbfejlődni azon a területen, amire szükséged lesz a munkád során. És bizony ez nagyon komoly motiváció. Olyan nagyon, hogy egy hét alatt elfelejted ezt az ürességet. Aztán persze ez kezdődik előröl, amint vége egy nagyobb munkának, megint jön az üresség és ez addig tart míg meg nem kínálnak egy újabb melóval. Legalábbis én mindig így voltam. Kész volt egy berendezés, elvitték, elmentem üzembehelyezni és utána jött a nihil. Csak tengtem-lengtem egyik laborból a másikba, egyszerűen nem találtam a helyem. Aztán jött a következő téma...

Vagyis, most nincs előtted cél, ezért van az üresség. De ne aggódj. Lesz cél, csak győzzed a hozzávaló infókat megszerezni, meg megcsinálni...

Dehogy. Tanulj belőlük, hogy ne légy olyan mint ők.

Én örültem, hogy vége és kezdhetem a saját, önálló szakmai életem az elején még segítséggel, de aztán 100% magam ura.

"sokkal jobb felnőtt dolgozónak lenni :-)"

ezt sztem önhitegetés... már csak azt elég megnézni hány gyertya van a tortán évről évre. Már az elég borzalom, most még alig van 20 felett de már rosszul vagyok.

Nekem is mindig ezt mondták, hogy ezek a legszebb éveid,...

Jó volt főiskolásnak lenni, de én sokkal jobban érzem azóta magam,

sokkal jobb felnőtt dolgozónak lenni :-)

Nekem is volt már többféle dologgal ilyen érzésem, de ez al Élet rendje. :) Talán azért is van, mert néhányan szeretjük az életünkben az állandót és a megszokottat, most pedig valami új kezdődik. Minden kezdet nehéz, de ugyanakkor nem biztos, hogy rossz is. ;)

Én meg általában mindent fordítva csinálok.. :) Én nem jártam egyetemte gyerekeim lettek, s most megyek majd levelezőn. Házasodni is a baba születése előtt házasodtunk, lánykérésem meg a házasság után volt 2. évfordulónkon. :) Én meg ilyen vagyok. :D De tudom azt, ha egy ajtó bezárul..kinyílik másik 2. ;) fel a fejjel!

Azért vagy elkenődve, mert szembesültél azzal, hogy vége a viszonylag gondtalan diákéveknek, kezdődik a sokkal keményebb felnőtt élet.

Annak idején nagyon örültem, hogy megdolgoztam a diplomámért, de rögtön be is pánikoltam: nincs többé se nyári, se tavaszi, se karácsonyi, se semmilyen szünet, lesz évi tizenvalahány nap szabadság. Kompenzálásul az utolsó nyáron elrohantam Lengyelországba, Prágába, s eltöltöttem 3 hetet kempingben a bolgár Aranyparton. Aztán csillogó szemű pályakezdőként szépen belerázódtam a munkába; neked is menni fog, ahogy sok kortársadnak.

"Jön a következő korszak"

az tuti na de az milyen lesz..... hát csak elnézem azokat akik a mentoraim voltak a szakmai gyakon. kiégett mindenre morgó életunt saját koruknál 10 évvel idősebbnek kinéző alakok.

és én is ilyen leszek. 10 év és garantált.

Ugyan! Te magad írtad le ,hogy lezárult egy korszak ,ami soha többé nem jön vissza.Ezért dolgoztál rajta! Nem?

Jön egy újabb érdekes,küzdelmes szakasz a foglalkozásodban és a magánéletedben.Ez az élet rendje.

Én is üres voltam kicsit, pedig levelezőn végeztem. Igaz, volt a nappalisokkal is diákbulis kapcsolatom. De a koli persze kimaradt az életemből, pár vendég-éjszaka kivételével.

Ha nem jelentkeztem volna továbbképzésre, teljesen magam alatt lennék. Oké, hamarosan vége, de beiratkoztam távegyetemre is, és ott meg kezdődik majd az első félévem. Nyári félév, végig tanulhatom a nyarat, és facebook-csoport is van,budapesti képviselet is.

Miért vagyok totál elkenődve mióta átvettem a diplomámat amiért 5 évet dolgoztam?

Megtörtént amiért 5 évet dolgoztam. Végeztem az egyetemen az osztatlan képzéssel, államvizsga stb, letelt az 5 év keresztféléves, és a covid miatt minden diplomaosztó cécó nélkül a héten kezembe kaptam a hőn áhított papírt. Nem lehet azt mondani hogy nem dolgoztam meg érte.

És azóta olyan szinten magam alatt vagyok mint kb még soha.

Ugyanis rádöbbentem, hogy lezárult egy szakasz az életemben és soha ilyen többet már nem lesz.

Véget ért a vizsgázós tanulós órára járós kollégiumos, vonatozós utazós cuccolós, dobozból evős, este évfolyamtársakkal ide oda beülős korszak.

És soha többet még csak hasonló sem lesz.

Hogy gyűlöltem hetente a hajnali vonatot a tonnás hátizsákkal, a kollégiumban a közös konyhát közös zuhanyzót az állandó itt is vagyok ott is vagyok állapotot. Most örökre vége és már hiányzik.

És mindez valahogy a diploma átvételének pillanatában esett le.

Mit tegyek ebben a szituban?

tervbe van vége „majd „ valamikor egy mesterképzés, de az már nem olyan lesz.

Mi az oka annak hogy itt a cél, sőt, túl is vagyok a célon, vége a versenynek és nem öröm hanem ez a vége?