Miért néznek keresztül rajtam a férfiak? veletek már előfordult, hogy úgy érzitek, senkinek nem akad meg rajtatok a szeme? (beszélgetős fórum)
hát, azért azt nem hiszem :D annyira nem vagyok szép.
:D:D aranyos történet :D ilyenről már én is hallottam. hát.. ki gondolná, hogy ilyen kis beszariak igazából az erős férfiak :D
Az én párom is azthitte hogy nemfogok "lealacsonyodni" hozzá, egy munkahelyen dolgoztunk, és bő egy év után kezdtünk ismerkedni, ő kezdeményezte. Pedig tényleg Ő aztán a világ legbratyizósabb embere. Elérhetetlennek tűntem számára :))) Ezért hát azóta el sem enged:))
Igen, ez is benne van a pakliban.
Lehet pont amiatt nem mernek közeledni a férfiak vagy bámulni,mert túlságosan "elérhetetlennek"látnak,ezért inkább meg sem próbálják.Erre nem gondoltál?:D
Én pl egy suliba jártam a férjemmel,és annak idején is tetszettem neki.De soha nem szólitott meg,nem közeledett hozzám mert azt hitte ha szép vagyok biztos büszke is vagyok,és biztos van pasim is nem is egy,úgyhogy inkább nem is próbálkozott.
Persze ezt most mondta el miután összeházasodtunk,én meg ki voltam akadva hogy miért látott ilyennek mert ha beszédbe elegyedett volna velem,már akkor meglátta volna hogy nem olyan vagyok amilyennek elképzelt....
Ilyenek is tudnak lenni a pasik:D
Beírod a keresőbe, hogy bimbisz, ott kidobja a felhasználók között.
Amúgy nem is sejted, hogy mit fogsz ott találni, ha netán még a hsz-ba is benézel
Különben azokat a táskás fotókat fotós csinálta ugye? nem családi kép szerintem.
Nah szóval ha valaki elmegy fotóshoz, akkor ott már azért van egy "kis" önbizalom, hisz a legjobbat kihozza belőled. Én sosem mentem, nem vagyok fotogén...
jahm, még új ez a rendszer nekem, nem nagyon figyelem, ki kinek mit :D
jahm, tudom, én is állandóan növesztem kb a hajam. derékig érőt szeretnék, de hát iszonyat hosszú folyamat ez :D amúgy nekem az segített, hogy nem járok egyszerűen fodrászhoz. tudom, hogy mindenki azt mondja, hogy le kell vágatni, hogy tudjon nőni, de nekem állandóan mire megnőtt, levágta a fodrász, aztán mire hosszú lett volna, megint megtört, és le kellett vágni. hát most hagyom törni, és mégis nő :D nem túl szép, de nem feltűnő, és ha elég hosszú lesz, majd rendbeteszem.
hát, azt néha előfordul, de többnyire azért nem szoktam :D elég, ha magától veszi majd észre.
nem tudom, lehet, hogy rossz körökben valóban. nem, az utcán azért meg szoktak nézni, de sosem tudom eldönteni, hogy azért, mert jól nézek ki, vagy azért mert valami nem stimmel. meg egyébként én is sok mindenkit megnézek, azért van a szemem. de úgy értettem, hogy így nem közelednek egyszerűen, és tényleg nem értem, miért. pedig vannak nálam csúnyább lányok is (az én szememmel), de ugye mindenki szép valakinek. szóval a törvény azt diktálja, hogy én is az legyek, legalább pár embernek.
Vegyél példát a hoxán levő Bimbisz nevü felhasználó naplójából:DDDD
Neki annyi önbizalma van,ha szépen kéred lehet ad neked is:))))
Remélem azért ha "véletlenül" egy pasi megjegyzi, hogy ez meg ez tetszik neki rajtad nagyon, ugye neki nem fogsz az adott dologról negatívan nyilatkozni, hogy köszi de szerintem....az nem jó pont!
Amúgy nem lehet hogy rossz körökben mozogsz, és azért nem találod a hozzád illő párt? Vagyúgy mindenkire értetted, hogy átnéznek rajtad, pl. az utcán? És ha nem foglalkozol azzal, hogy keresed a tekinteteket, hogy ki hogy néz Rád, egyszer csak észre fogod venni hogy hoppá, ez is, az is...:)) Tudod ez olyan mint a szerelem, vagy mondhatom azt hogy bármi,pl. babaprojekt. ha rágörcsölsz, soha nem fog sikerülni, de ha nem ezen töröd a kis agyad minden áldott nap, egyszer csak ott lesz....épp mikor nem is számítasz rá
De az, hogy tovább állnak csak azért van, mert te nem hiszed el magadról, hogy jó csaj vagy..velem is sokszor volt ilyen, főleg hogy csodaszép barátnőim vannak..és még ma is elégszer elbizonytalanodom mellettük, hogy mit akarok én itt a csini csajszik mellett, de nem szabad!! Hinned kell magadban és abban, hogy igenis jó nő vagy, mert az vagy..nekem is mondogatják itt-ott, de mivel mindig is csak a második voltam, akit észre sem vettek, így még ma is nehezen hiszem el..ezért is muszáj lefaragnom a hasam..na akkor ahogy tűnne el a hasam úgy jelenne meg az önbizalmam! :)
hát ha te mondod..én azért elviselném, ha kisebb lenne..minden képen nagyobb, mint a többieké és ez zavar.. :))
hát, ha jól látom, te már szültél gyereket, szóval neked mindenre van mentséged :D (nem mintha kéne, mert megnéztem a fotóidat, és engem nem csapsz be!:))
hát, sajnos nekem nincs párom, hadilábon állok a férfiakkal, többek között ugye azért is, mert nem vesznek észre.
hát, igyekszem békében lenni önmagammal, de nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. bár ez a szeresd magadon, amiket nem szerettél eddig taktika jól hangzik :)
Köszi, örökség:D
Ha meg is néznek, úgy hiszem a külvilág felé zárkózottnak tűnök, mert még mindig az van bennem, hogy hülyén járok vagy kövér vagyok, vagy etc...etc...Nehéz arra átállnom, hogy a mögöttem jövök nem feltétlenül rajtam röhögnek.
Hát bővebben a mérlegelőmben van bent, de nehéz volt, az tuti. Bár még kell, sajnos az alkatom olyan amilyen.
Szerintem te nagyon szép lány vagy( és azt a cipőt szívesen ellopnám:D), nicns okod rá, hoyg ne legyen önbizalmad.
Nekem is problémás a bőröm, eddig csak azt tudom, hogy tilos csokit ennem...
köszi, nagyon kedves vagy :D jó, nem azt mondom, hogy nem jegyzik meg néhányan, de megjegyzik, aztán továbbállnak megpályáznak valami másik lányt (esetenként valamelyik barátnőmet) és akkor ennyi.
az arcodról nem tudok véleményt mondani, mert nem látom, de szerintem a nagyfejű emberek sokkal jobban néznek ki, mint a kisfejűek. ráadásul a kisfejűek ijesztőek is. :D szóval örülj neki, hogy nagy :)
Ezek a lábak? Látnád az enyém! Mindíg azt mondom, ha ilyen lábakon állna Magyarország, nem lenne semmi baja :)))
De,! Szerintem az is egy nagy löket, ha kívülálló emberek azt mondják, hogy tök jól nézel ki (pl. itt is).
Nekem nagyon sokat segített a párom abban hogy békében legyek önmagammal, és az idén már én is vettem fel rövidnadrágot. :))
Nekem még jót tett a szülés is, sikerült mára visszafogynom, igaz egy pár kilóval több vagyok mint "fénykoromban", de nem is akarok pár kilót még fogyni!! Hoppá! Ez ám a haladás! És láss csodát, mindenki megjegyzi milyen jól nézek ki! Mikor azelőtt lefogytam (kövér azért nem voltam), nem jegyezték meg közel sem ennyien hogy jól nézek ki. Miért? mert be voltam savanyodva....most meg ki vagyok virulva.
Szóval tényleg békében kell lenni önmagaddal. Én sem gondoltam volna, hogy egyszer kibékülök magammal :)))
További ajánlott fórumok:
- Hazugság egy életen keresztül!
- Randiznátok társkeresőn keresztül megismert emberrel?
- "virág"-os dalok, slágerek, könyvek, versek...azaz minden, amiben előfordul valamilyen virág
- Hogyan tudok az interneten keresztül régi ismerősöket megtalálni?
- Párom letiltott a Hoxáról...veletek előfordúlt már hasonló?
- Párkeresés egy életen keresztül, vagy társkereső(oldal) függés?