Miért áll harcban az ész és a szív? (beszélgetős fórum)

Igen, ezt nagyon jól látod, csak nem akartam panaszáradatot írni, hiszen én sem vagyok tökéletes, és ugyebár másban a szálkát is...

Egy példát említenék még, azt hiszem a viszonyunkat egymáshoz ez is tükrözni fogja:

Egy éve lett volna egy közalkalmazotti munkalehetőségem, családtagon keresztül, de ehhez három hónap próbaidő kellett volna, illetve költözés, ha beválltam volna... Férjem elsőre támogatott, másodjára a szülei a hátam mögött beszéltek vele, minek következtében a támogatás támadásba ment át... Én a jövőnket néztem, hogy szükség lett volna két fizetésre, illetve egy számomra sokkal kedvezőbb munkahelyre, ami nem tizenkétórás betanított munka!!!

Azért egy kis támogatást biztos ad, hogy vigyáz a babára, ha tanulni kell vagy vizsgaidőszakban. Talán csak kímélni akar, de tény, hogy kicsit negatívan hangzik. :)

Ez NE tántorítson el. Tudod senki nem fogja megköszönni nekünk, ha elszalasztunk lehetőségeket.

Pozitívan állj hozzá. Biztos, hogy menni fog és nagyon jót fog tenni!!

29 vagy, ha 4 éves a suli akkor is még nagyon fiatal diplomás leszel. Gyereked már van, nem kell attól tartani a munkaadóknak, hogy elmész szülni. Én szerintem nagyon fogod élvezni az egészet és menni fog.

Így állj hozzá! A puding próbája az evés, sokan tanultak gyerek mellett, valakinek 2 állása van és mégis megcsinálták! ♥

Nem kevés gondod lehet ezen kivül is, ha nem a férjed mellett hanem a szüleid közelében szeretnél élni

Mi lesz ha egyetemet végzel és 5 évig max ingázol?

Tönkremegy a kapcsolat, a házasság

Férfi létemre, nem tudom megérteni azt, akivel nem lehet megbeszélni a család gondjait, aki nem segíti minden helyzetben a párját/feleségét

Ha a beszéd vége az hogy nem tudom megoldani, vagy válás, akkor az, de beszélni kell.

A válást most nem a ti esetetekre értem

Nos, most elsírtam magam..

Soha, senkitől nem kaptam ilyen bíztató szavakat egész életemben!!

Köszönöm Neked!!

Itt inkább szív küzd a szívvel.

Mindkettő megvalósítható szép sorjában.

Azért van lelkifurdalásod, ha menni kell valahová és azért lettél beforduló, mert nagyon sok idő telt el "magányosan". Sokat voltál egyedül a 3 év alatt. (illetve a babával aki nem olyan társaság, hiába is imádod) Begubóztál és talán úgy érzed "nincs jogod máshoz". De nagyon is, hogy van. És ezek a negatív érzések és, hogy lelkifurdalásod van a semmi miatt az "természetes" ennyi év után. Szóval csak azt tudom tanácsolni, hogy tanulj, ismerkedj és ez a rossz érzés ami most van szépen elmúlik. Mond is Magadnak, hogy mindenhez ugyan olyan jogom van, mint másnak, vannak igényeim, vágyaim és megérdemlem, hogy megvalósuljanak. A pozitív gondolkodás amúgy is segít. De a lényeg, hogy Te semmi rosszat nem tettél csak a hosszú "magányos" idő miatt szoktál el a természetesebb élettől. Hajrá! Fel a fejjel! :-)

Remélem a következő fórumon arról írsz majd, hogy milyen klassz a suli!

Köszönöm!!

Az önzőség nálam nehezen megy.. Azért is tartok ott ahol.. Mindig a másik volt számomra fontosabb.. Férjemet is én noszogattam a tanulás felé, ő most diplomás.. Viszont egy kérdése volt, mikor jelentkeztem egyetemre: Bírni fogod a gyerek mellett??

Szóval ennyit a támogatásról..

Valószínűleg ezért is vagyok bizonytalan a döntésben.

Én is pont erre gondoltam mikor olvastam a bemutatkozó sorokat. Ennek így kellett történnie azért, hogy fejlődni tudjon a fórumindító.

Sok szerencsét a továbbtanuláshoz és egy boldog szebb jövőhöz. Semmi nincs véletlenül s neki most ez az útja.

Egyébként meg semmi baj, ha megkérdezel másokat!

Sokszor megértőbb és jobb segítő egy idegen, mint egy családtag!

Ez így van! A babáért nem tudsz tenni semmit a jövődért igen. Ennyire lehetsz önző, hiszen nem a családodat hagyod el, hanem fejleszted magad és végre más emberek, más témák lesznek amiből erőt meríthetsz és nem a minden napi rutin!

Sok sikert!!! :)

Semmi gond.

Én is úgy gondolkodok a házaságon belüli gondokról, hogy le kell ülni megbeszélni... De az nem beszélgetés, mikor az egyik fél elmondja, hogy mi a baj, a másik meghallgatja ugyan, de érdemben nem tud sem hozzászólni, sem segíteni a megoldásában...

Amúgy ő a második gyermeket most nagyon szeretné (az elsőnél fordítva volt), de nem tudom nem-e azért, hogy úgymond idekössön méginkább (ő itt akar maradni, én egy ideje a családom közelébe vágyom-ott van a suli is)

TANULÁS!!!!

Ezt a SORS akarta, hogy így legyen azért, mert a Te utad most nem egy másik baba, hanem a tanulás a TÁRSASÁG és az önmegvalósítás!!!

Produkál nehéz dolgokat az élet, de mind azért van, hogy a helyes útra vigyen minket!

Ne gondolkozz egy percig sem ezen! Élj, láss világot ettől NEM VAGY rossz!!!

Ez próbáld nem felróni neki :( Tényleg máshogy vannak ilyen téren összerakva.

Szerintem jobban jársz, ha egy barátnőddel beszéled meg, akár levélben. Én több nővel is leveletzem régebben, aki nehezen tudta feldolgozni az abortuszt, de nem volt kivel beszéljen róla (korábban én is ezt tettem). Ez segít összerendezni a gondolataidat, ezáltal az érzéseidet is idővel.

Legfőbb támaszomnak a férjemet hittem"

Hamarabb írtam , mint olvastam

Hmm!

Újabb téma, ahol a férj nem szerepel a gond megoldásában

Elnézést, nem ekézni akarlak ezzel, de ki látná közelebbröl a helyzetet mint a férjed/és te/

Bizony lehetnek pánik tünetek azok

29 vagy, nehéz eldönteni.

Egyetem 5-6 év, bár akkor is lehet újabb gyereket vállalni ,de akkor minek az egyetem, mert gyakorlatod ugysem lesz benne

Ha nincs egyetem nehezebb munkát találni

Egy gyereked már van

Pro és kontra

Beszélgetned kellene a férjeddel

Akár spontán, akár művi abortusz, gyakori, hogy rögtön pótolni akarja a nő a veszteséget.

Szerintem jobban teszed, ha magadra összpontosítasz, és elkezded a sulit.

Sziasztok!

Kérlek Benneteket, ha van időtök és véleményetek, osszátok meg velem, mert nincs senki, akit érdekel a környezetemben, hogy milyen vihar dúl a lelkemben már egy ideje. Megpróbálom rövidre fogni a történetem:

29 éves vagyok, van egy 2 éves kisfiam, férjem. Falun élünk, férjem szülei szomszéd községben élnek, az én családom 100 km-re. Kisfiam születése óta, illetve terhességem alatt is itthon voltam-vagyok, teljesen egyedül, nincsenek itt barátaim, teljesen magányos lettem, pedig társsaság kedvelő voltam világ életemben. Idén felvettek egyetemre, úgy gondoltam arra van szükségem, hogy képezzem magam, és kimozduljak itthonról. Erre augusztusban terhes lettem, persze a sulit azonnal halasztattam, örültem nagyon a kistestvérnek. Megjött a papírom a halasztás engedélyéről, két napra rá elvetéltem...

Egy világ omlott össze bennem... Azóta pedig nem tudom eldönteni, hogy melyik út a helyes??? A tanulás, vagy szívem vágya - egy testvér a fiam mellé??

Az utóbbi időben még jobban befordultam, ha el kell mennem valahova, egyszerűen rosszul leszek..Egyesek szerint pánikbetegség tüneteit produkálom.. Viszont ha így van, akkor még egy gyermek vállalásával nem leszek még rosszabb lelki állapotban? Vagy pont hogy így lennék jobban, hogy újra anya lennék?