Mikor hagyja el a gyerek a szülői fészket?

Néhány gyakori tényező, amely befolyásolja, hogy a gyerek mikor hagyja el a szülői fészket:

Érzelmi és pszichológiai felkészültség

Fontos, hogy a gyerek (avagy fiatal felnőtt) érzelmileg és pszichológiailag felkészült legyen az önálló életre. Ez a felkészültség személyenként változhat, van akinek több időre van szüksége ahhoz, hogy kialakítsa a szükséges életkészségeket és érettséget, hogy megküzdjön az önálló élet kihívásaival.

Oktatási és karriercélok

Sok fiatal felnőtt úgy dönt, hogy a szüleivel marad, miközben felsőfokú tanulmányokat folytat vagy a karrierjét építi. Ha otthon élnek, azzal nyilván pénzt takarítanak meg. A fészek elhagyásának időpontja függhet az oktatás befejezésétől vagy bizonyos karrier-mérföldkövek elérésétől, vagy a fizetés nagyságától is.

Pénzügyi függetlenség

A pénzügyi stabilitás jelentős tényező az önálló életvitelben. A fiatal felnőtteknek elegendő jövedelmet, megtakarítást vagy pénzügyi forrást kell szerezniük a lakhatáshoz, számlákhoz és mindennapi élethez kapcsolódó kiadások fedezésére. Ehhez jön a szülői anyagi támogatottság mértéke is. Ez befolyásolhatja azt a döntést, hogy mikor "kell" vagy "lehet" elhagyni a szülői fészket.

Kulturális és társadalmi normák

A kulturális és társadalmi elvárások szerepet játszhatnak annak meghatározásában, hogy mikor tekinthető helyénvalónak, hogy a gyerek elhagyja a szülői házat. Egyes kultúrákban gyakoribb, hogy a gyerekek a házasságkötésig vagy a pályafutásuk szilárdabb kialakításáig a szüleikkel élnek együtt. Más kultúrákban már korai életkorban tudatosan ösztönzik a függetlenséget.

A döntésnek végső soron az egyéni körülményeken, a gyerek és a szülők közötti kölcsönös megegyezésen, valamint a családon belüli nyílt kommunikáción kell alapulnia. Fontos, hogy a szülők támogassák gyerekük függetlenségét, miközben segítik őket abban, hogy rendelkezzenek az önálló boldoguláshoz szükséges készségekkel és erőforrásokkal.

Nincsen tehát jó út, vagy rossz út, jó megoldás, vagy rossz megoldás. Nagyon sok tényező befolyásolja, meddig tart a csúnyán mondva: "Mama hotel". Én nagyon szerencsésnek mondhatom magam a kirepülést illetően. Az egyetemi éveim alatt belekóstolhattam az albérletek világába, illetve az önállóságba, mivel távol tanultam a lakhelyemtől. Jó lecke volt, sok mindenre rá kellett jönnöm, sok mindent meg kellett tanulnom a saját káromon. Az albérleti költségeket szerencsére a szüleim tudták finanszírozni.

Abból a szempontból is szerencsés voltam, hogy gimnazista koromtól tudtam nyáron dolgozni és egészen jó fizetés kaptam. Egy ismerős, külföldi diplomata családnál babysitterkedtem, így a nyelvtudásomat is használtam és valamennyi saját pénzre is szert tettem. Világéletemben spórolós voltam, nem szórtam el a fizetésem ruhákra, kütyükre.

Az egyetem végére volt némi megtakarításom. Budapestre költöztem és egy multinál helyezkedtem el. A szüleim mindig szilárd hátteret adtak nekem, bármikor és bármiben számíthattam rájuk akkor és most is. Ez ad az embernek egy olyan önbizalmat, amivel aztán könnyebben boldogul el a nagybetűs életben is.

Kezdetben albérletben laktam, több lánnyal együtt éltem egy kis lakásban, így megoszlottak a költségek. Azóta már sikerült vennem egy saját kis lakást.

Viszonylag fiatalon elkezdődött tehát az önálló életem. Fantasztikus érzés volt. Emiatt az érzés miatt az a saját véleményem, jobb korábban, mint később. Nem hiszem, hogy ha ezt 30-35 évesen élem át, akkor ugyanígy éreztem volna. Addigra már túl sok minden megy el az ember mellett.