Megmenthető egy házasság? (beszélgetős fórum)

Ajaj...

Ezért mondom én minden nőnek, hogy úgy rendezze a dolgait, úgy, és annyi gyereket vállaljon, hogy ha kell, egyedül is tudjon gondoskodni magáról meg a gyerek(ek)ről. Mert sajna a pasik könnyebben megteszik, hogy lelépnek, ha nem tetszik valami. Van ismerősöm, ahol 3 gyerekes apuka gondolta úgy, hogy ő nem olyan életet képzelt magának, és otthagyta őket. Hadd küszködjön az asszony a gyerekekkel, meg a frankhitellel egyedül.

Megkérdezném a férjtől, hogy mi van, nem mégy? Ezt a helyzetet mindenképp tisztázni kell.

Nézd, azt nem tudom, hogy a Ti hzasságotok megmenthető-e, illetve ha igen, érdemes-e megmenteni.

De az feltűnő, hogy az érveid a házasság megtartása mellett:

- tönkremennének a gyerekek. - Igazán? Miért is? tudod, hány gyerek él teljesen kiegyensúlyozott életet elvált szülők gyerekeként, mozaikcsaládban? Ez csak rajtatok múlik. Ha el tudjátok engedni úgy egymást, hogy tiszteletben tartjátok azt, hogy a gyerekek a msikat is szeretik, nincs versengés, másik szidása a gyerekek előtt, akkor max a változás maga nehéz nekik néhány hónapig, utána az új helyzetben is megtalálják a helyüket, a boldogságukat...

-Anyagilag nehezebb lenne. - Persze, mert két ingatlant kell fenntartani. De csak emiatt bentmaradni egy nem funkcionáló házasságban? (Ha nincs szex, vagy csak kényszerből, az nem funkcionál)

- Senkinek sem kellenél. - Ezt megint csak honnan tudod? Ha szép és fiatal vagy, és érzelmileg is nyitott egy új kapcsolatra, hidd el, lesz valaki. (Ebből amúgy válás után legtöbbször az igazi érzelni nyitottség hiányzik.)

Összefoglalva: azt kéne eldönteni, hogy ha a gyerekek meg a vagyon nem lenne, akkor is meg akarnád-e menteni ezt a házasságot, pusztán azért, mert a férjedet mint FÉRFIT még mindig szereted. Aztán ugyanezt kell eldöntenie Neked is Rólad, mint NŐröl. Ha igen a válasz, mentsetek házasságot, ha nem, akkor teljesen értelmetlen együtt maradni.

A technikai részét is szerette, sokáig szerette, úgy 2 éve kezdett drasztikusan lecsökenni az étvágya e téren.

Mindegyik gyereket akarta ő is, és hát a legkisebb viszonylag sokáig 6 hónapig "készült", tehát nem lehet azt mondani, hogy valamiféle felindulásból, vagy átdorbézolt éjszakából "jött létre".

Akarta, őket, de most kicsit talán megrémíti az, hogy még elég sokáig az lesz, hogy nekünk kevés az időnk. Pedig ő aludni azért nálam jóval többet tud, a kicsihez egyszer sem kelt éjszaka, és ő minden reggel 30 perccel később kel mint én, hétvégén is én kelek, ő alhat 9-ig is. Soha nem mondtam nemet, ha a barátaival el akart menni valahová. Igen, ha zsinórban harmadik hétvégén is, akkor azért tettem finom utalást arra, hogy ezt már kicsit soknak tartom, de nem mondtam, hogy nem mehet.

Megmentés mindenképp a két felnőttön múlik.

Van egy időszak amikor mehetnékjük támad. Írta valaki, aki menni akar kabátot rá és induljon. ( nem pont így a lényege ez )

Úgy látom pár dolgot felmértél. Mi szól melette, és szól ellene... Beszéltetek a dologról.

Megsúgom a gyerekek antennái rohadt jól működnek. Éreznek valamit. Lehet jól titkolják, de érzik gáz van.

Egyenlőre várj, mit lép. Persze kezdjél finoman keresgélni hogy akár a 4 gyerekkel mit tudsz lépni lakásügyben. Szerintem nektek van jogotok maradni. Max az " ex " ha ekkora a lakás, 1 szobát kap. Sőt 1 szál maga könnyebben talál albérletet.

Írhatunk okos dolgokat. De Te ismered az összes körülményt, lehetőséget. Legfeljebbebb ezekből kigyúrsz olyant, ami neked jó.

Ó dehogynem! Emelt fővel éled tovább az életed, tisztességes embert nevelsz a gyerekeidből és észreveszed az élet legapróbb örömeit is!

Ne legyél társfüggő, önálló személyiség vagy, egy valódi NŐ!

Ezzel tisztában vagyok. Nem lenne társam, max.. ha a gyerekek már kirepülnek, na de hol van az még...

Na de ha ő nem szeret engem, és nem akar velem semmit, akkor nem tudok mit csinálni.

Add rá a kabátot, leginkább kánikulában, had szenvedjen ő is!

Szokták mondani, hogy néhány kóbor kutya hazatalál :(

Miért nem állsz elé,hogy most akkor mit is akar?

Miért jó az neki hogy lelkileg kikészít téged?

Felnőtt ember!Döntsön és ne szivasson!

Egy-ket gyermekkel is nehez egyedul, nemhogy neggyel! Esely pedig arra, hogy tarsa legyen, igen keves. Ki az a ferfi, aki elfogad felesegnek egy negygyermekes anyukat?

Nem mondom, hogy nincs ilyen, de feher hollo.

Csupan egy ilyen esetrol tudok.

Arról nem is beszélve mennyire nem könnyű egy házat eladni, és akkor mi lenne? Fizetnénk egy albérletet neki? Neki sem lehet egy picike akármit kivenni, mert akkor oda a gyerekek nem tudnak menni. Én meg nem tudom egyedül fenntartani a házat.

Szóval azért ennek a technikai részei eléggé nyomasztóak, még akkor is, ha lelki nyomasztástól most eltekintek. De ezekre nem tért ki, mondom szó szerint ezt mondta, hogy "fontolgatja, hogy elmegy, de nem fog magamra hagyni". Hogy ez pontosan mit takar és meddig jutott el a fontolgatásban azt nem mondta el. 11 napja meg nem mond semmit ezzel kapcsolatban. Beszélgetünk minden féléről, melójáról, gyerekekről, de rólunk nem. Reggel ad puszit mikor elmegy, és amikor haza jön akkor is, de amúgy nem ér hozzám.

Semmi sem egyszerű ez logikus,de legalább már látod,hogy miket léphetsz hogy ne omoljatok össze!

Ezt jól teszed,készülj fel,mert azt a 4 csemetét még fel kell nevelned!

De én a helyedben még asszonytartást is kérnék,hisz a legkisebbik még nincs 3 éves sem!

Csakhogy érezze a törődést...

Erre sajnos rájöttem. De talán kisebb szívás, ha marad, mintha elmegy.

És nem tudom ő pontosan mit is akar. Hogy ennyire szar neki, hogy inkább dobja a családját (a gyerekeket nagyon szereti, ez tuti biztos), meg a kényelmes életét?

Igen, az első sokk után erre én is rájöttem. Azóta nem könyörgök, fel sem hozom, én már elmondtam amit gondolok, elmondtam, hogy amiket felsorolt azokon tudok változtatni, ha ez neki ennyire fontos, elmondtam, hogy a gyerekeinek ez nagyon nehéz lenne (a legkisebb még csak 2,5 éves), innentől rajta múlik a dolog.

De azért az anyagi rész sem lenne könnyű, nyilván járna gyerektartás, de a házat el kellene adni, és vállalni a gyerekekkel egy jelentős visszalépést (most egy 4+1 fél szobás házban lakunk és van két ugyan öreg, de kocsink), valamint nekem egy irtózatosan megnövekedett felelősséget és terhet (így sem könnyű 4 kisgyerek mellől dolgozni).

Ha nem lennének gyerekek, akkor sima ügy lenne.

Ez meg igen, ha mindketten akarjatok.

De te fogod huzni a rovidebbet mindenkeppen.

A pasik meghülyülnek!

De én azt mondom állj egyenesen és légy büszke!

Aki menni akar arra rá kell adni a kabátot!

Ne könyörögj,ne sírj előtte!

Majd ha elmegy rájön mit veszített!

Tudom, hogy biztosíték nincsen, semmire sem. Csak hülye vagyok, mert én úgy képzeltem, hogy együtt éljük le az életünket. Nem vagyok egy szerelembe esős fajta, előtte egy férfi volt csak az életemben, és mióta őt ismerem soha nem is gondoltam másra.

4 gyerekkel nekem amúgy is nulla esélyem lenne (hiába nézek ki jól), és ahhoz még fiatal vagyok, hogy elássam magam.

A dolgok változnak. A padok jönnek-mennek. Nincs biztosíték.

De az biztos, hogy 99%-uk még akkor is megőrül, ha a rég leírt exének másfelé van érdeklődése. Rém egyszerű a megoldás.

Nem azt mondom, hogy kunkorodj félre, megteszi egy-két gyanús telefon is.

Persze a kedvességed tartsd fenn, mindenek ellenére is.

15 éves a kapcsolatunk a férjemmel, 4 gyerekünk van. 4 éve egy nagy tragédia ért minket, amit mindketten különböző módon dolgoztunk fel, és eléggé megváltoztunk, de sokáig nem jelentett gondot (talán nem volt nyilvánvaló), kb. 1 éve viszont eléggé élesen kezdett jelentkezni, több lett a vita köztünk. Eközben a korábban a gyerekek körül nagyon sokat vállaló férjem teljesen visszavett, holott én is visszamentem dolgozni, szerettem volna, ha többet vállal ő is a házimunkából és a gyerekek ellátásából, szóval akkor én borultam ki.

11 napja viszont ő közölte, hogy fontolgatja, hogy elmegy. Teljesen sokkolódtam, nem tagadom, nagyon bőgtem. Mert én továbbra is szeretem, év vele képzeltem el az egész életemet. Nem beszélve arról, hogy nem vagyok hajlandó 4 gyerek tönkremenetelét végig nézni. Pont az utóbbi hetekben kezdtem jobban érezni magamat. Nagy sírós beszélgetéseink voltak 11 napja. Sok mindenben igaza van a férjemnek, pl. abban, hogy rá kevesebb figyelmet fordítottam, és mivel a változása bizonyos irányaival nem értettem egyet, úgy érezte, hogy ezeket a dolgokat nem is oszthatja már meg velem. Nem érzi jól magát, és ezért gondolkodik, hogy elmegy. Nagyon sok mindent átbeszéltünk, és én is elmondtam, amit gondolok, kértem, hogy maradjon, ha érez irántam még valamit, akkor meg tudjuk ezt oldani.

Ezt ugyan nem mondtam neki, mert szerintem erre magának kell rájönnie, hogy itt nem pusztán rólam van szó szerintem. Hanem egyfajta életközepi válságról, hogy nem tetszik neki ahová jutott 40 éves korára, sem meló téren, sem amúgy, és talán ráébredt, hogy az élet erről szól, felelősséget kell vállalni, nehéz, fárasztó, és kevés benne a pihenés.

Nyilván, ha nem szeret már (ezt nem mondta, bár azt sem, hogy szeretne, most val.szeg inkább dühös, nem tudom), akkor nem tudok mit tenni, bár akkor is felháborít, hogy lelépne, rám testálva a felelősséget. Ugyan azt mondta, hogy nem hagy magamra, na de ha elmegy, akkor magamra hagyott, akár mit is ért ez alatt.

A beszélgetés után talán kicsit nyomulósan akartam változtatni, ez inkább idegesítette, mint jobban érezte magát tőle. Azóta lehiggadtam, nyugodt vagyok, kedves, megértő, szeretetteljes, de nem nyomulok, nem is kérdezek semmit. Ő meg nem mond semmit, és azóta is itt van. De nem ér hozzám, szexet nem akar (egyszer bepróbálkoztam, azóta azt sem).

Nagyon szar így élni, hogy nem tudom mit fog tenni. Rákérdeztem, nincs másik nő a képben.

Ja, még mielőtt, nem vagyok lestrapált, vagy elhanyagolt, vékony vagyok, csinos, és bármikor szívesen szexeltem vele (a szex döntő részét én kezdeményeztem).