Meghalt a kutyám, egyedül maradtam az ürességgel (beszélgetős fórum)

Szörnyű lehet a meg nem értő, esetleg ellenségesen viselkedő család, amikor az ember jó szóra, vigaszra vár. Én a macskákhoz kötődöm és válLalkozó koromban meghalt egy nagyon kedves cicám. Anyukám nem kedvelte különösebben azt a macskát, de engem sajnált és végig telefonálta az esedékes ügyfelei met hogy ne jöjjenek pár napig mert gyászolom a kedvenc macskámat. Egy jó szó jó hozzáállás ilyen szituban nagyon sokat ér.

Részvétem a kutyus miatt !

Több orvosról is írsz, gondolom látta egy pár. Mi mást tehettél volna mint hogy megbízol bennük? Pláne ha viszed máshoz is? Szerintem felesleges ezen gondolkodni már.

Én egyszer megkérdeztem az orvosunkat amikor Dorka már nagyon beteg volt, hogy doktor úr? Meddig érdemes küzdeni még? Azóta sem felejtem el, azt mondta addig küzd míg látja a gazdi is küzd. Utána gyógyszerekkel még két évig élt :-)

Nem tudom, hány éves vagy, de ne add még fel. Néhány éve a lányom lement a kutyánkkal sétálni, már hazafelé tartottak, amikor egy figyelmetlen autós halára gázolta a kutyát, a gyerekemtől alig egy méterre. Még csak észre sem vette, meg sem állt. Napokig kataton állapotban voltam, hetekig zokogott az egész család, soha többé nem akartam kutyát. Aztán a fiam nagyon szeretett volna egy másik kutyát, ugyanattól a tenyésztőtől hoztuk az unokaöccsöt. Hónapokig képtelen voltam még csak ránézni is. Szegény kutyának úgy kellett megszelidítenie, mint a kishercegnek a rókát. Eltelt néhány év, és ugyanúgy imádom, ahogy Chanelt. Nem fáj kevésbé hogy meghalt nagyon fiatalon. De tudok szeretni egy másikat.

Ne add fel, adj időt magadnak. Talán néhány év múlva másképp gondolod, és lesz egy másik hű társad. Addig kitartást kívánok!

Ajjaj.

Úgy látom rossz a cím.

Számomra ismeretlen emberek vélt, vagy valós gondolatait, viselkedését elemezni....

Miért nem a kutyussal eltöltött idők szép emlékére fordítod az energiád, ahelyett, hogy a családtagjaidat minősíted?

Ez nem a szeretett kutyus elvesztéséről szól már.

További sok sikert a fórumban!

Lehet hogy a csalódottság beszélt belőlem. Mert más reakciót vártam, azt hogy mellettem lesznek. Mondjuk tekintve a múltat és a jelent ez egy hülye hiú ábránd volt.

Anyukám mindig felidegesítette ha rossz kedvem volt és sírtam. Egyszer aztán kibukott belőle hogy elrontom az ő kedvét is, ahelyett hogy esetleg megölel vagy megkérdezi mi a baj.

Apám rég elhagyott minket, gyakran új nője van. A mostanihoz család is járt, gyerekek, akik sokkal jobbak mint én, ezért hozzám már csak akkor jön, ha szüksége van valamire. Ami általában pénz. A kutyám halála óta egyszer sem kérdezte meg hogy érzem magam.

A nagypapám azonnal indult hogy szétszedje a kutyám dolgait az udvaron, amikor még a teste ki sem hűlt. Egyébként már várta hogy meghaljon...

Nagymamámnak azt hittem többet jelent majd, mert úgy tűnt szereti a kutyám. De vele kapcsolatban is csalódtam. Lehet ez fáj a legjobban. De ezt meg se tudom fogalmazni.

Két kutyát engedtem el már, mindkettő iszonyatosan fájt. Az első után viszonylag hamar lett egy, a második után rá 2 évre. Igazi kutya bolond vagyok, imádom őket, családtag, babusgatom, szeretgetem, beszélek hozzá, kettőt elveszíteni borzasztó volt de soha nem lennék képes kutya nélkül élni, egyszerűen nélkülük minden üres és hidd el ezen csak egy másik négylábú tud segíteni.

Mostani kutyunk lassan 3 éves, imádjuk, persze tudom, hogy kb 13 évünk van még együtt és rettentő kevés de ezzel együtt is csakis kutyával érdemes élni az életet szerintem.

A döntésed a leírtak alapján teljesen helyes volt. Én az első két kutyámnál mikor meghoztam ezeket a döntéseket akkor volt már mikor már csak szenvedtek és megígértem nekik, hogy nem hagyom őket szenvedni, ahhoz túl szép életük volt, szóval emiatt felesleges hibáztatnod magad.

Nagyon nehéz, kegyetlen nehéz, tudom.

Számítottam rá hogy lesz olyan aki belém rúg, vannak ilyen emberek, nem is kevesen, akik kiragadnak egy számukra szimpatikus mondatot, ami alapján figyelmen kívül hagyva a lényeget, elkezdenek kötekedni. Hátha még mélyebbre kerülök. (Csoda hogy elfordultam az emberektől?) Igazából az lepett meg, hogy csak egy ilyen talált meg. Mindenki másnak köszönöm a támogató szavakat, jó érzés hogy többségében kedves válaszok érkeztek!

Én nem szeretnék már több állatot tartani. A papagájom 2 nappal a kutyám után hagyott itt, és nem fáj sokkal kevésbé. Csak ebbe már nem akartam belemenni. Még egyszer nem bírom ezt ki. De még ezt sem biztos.

A kutyusom 15 éves keverék. Volt kezelve, én úgy érzem megtettem érte mindent, lehetőségeimhez mérten, kicsit még azon túl is. Az utolsó napon is vittük az orvoshoz, ölben mert annyira gyenge volt! Ott már azt hittem altatást javasolnak majd. (Lehet hogy jobb lett volna.) De gyógyszerekkel küldtek haza. Estétől viszont rohamosan romlott. Innentől meg már írtam...

Nem tudtuk mi baja. Összevissza kezelték. Jól felszerelt rendelőkbe vittem, 3 különböző diagnózist kaptunk és még egy csomó tippet. Kezelték vízhajtóval, antibiotikummal, szteroiddal, és mindezt gyomorvédő nélkül. Én minden esetben hallgattam az orvosra, nem bíráltam felül-pedig talán kellett volna. Azon a szörnyű hajnalon már rohamai is voltak. Menthetetlennek ítélte a kihívott orvos, megvizsgálta Őt.

Igazából sokat segítene ha támogató környezet venne körül, ezt keresem mindenhol, de az életem kész katasztrófa, eddig az állataim tették elviselhetővé.

Sajnos vannak olyan emberi egyedek, akik sajnálatra sem méltóak és meg sem közelítik a kutya, vagy egy cica színvonalát. (mint a szomszéd utcában, aki kinyomta ***** szemeit).

Hogy ki kit és hogyan gyászol, legyen az kutya, cica, vagy ember, azt az arra szintre eljutottak kellő intelligenciával tudják kezelni s azt megkérdőjelezni még egy házastársnak sincsen joga!

FI megértelek, de a családtagjaid minősítése nélkül szerencsésebb lett volna, mert ők így éreznek és gondolnak, ezt pedig neked kellene tiszteletben tartani, még ha mély fájdalommal is éled meg kedvenced elvesztését.

Semmi közöd hozzá. De az, hogy érdemben nem tudsz hozzászólni, segíteni eszedben sincs, inkább még rúgsz rajta kettőt, az szép kis bizonyítványt állít ki rólad.

Undorító a viselkedésed 🤮

Sajnálom. Nehéz elviselni, amikor egy hű társ elmegy, de gondolj arra, hogy ő már nem érez fájdalmat, neki már könnyebb. Az idő múlásával majd enyhül a fájdalom, és csak a szép emlékek maradnak. Mi anno a nagy diófa alá temettük a tacskónkat, addig tettem rá virágot esetenként, míg az első hó be nem lepte...

A rokonok csak segíteni szeretnének neked azzal, hogy próbálnak egy kis vidámságot vinni az életedbe. Ne hidd őket rossznak, és lelketlennek. Ne engedd, hogy ez a gyász teljesen elválasszon a környezetedtől, ne engedd, hogy ebbe a szürkeségbe belemerülj. Próbáld meg túlélni, hiszen ilyen az élet. Aki egyszer megszületett, előbb-utóbb el is megy, és ezt nekünk túl kell élnünk. Gondolj rá szeretettel, őrizd meg emlékeidben. Szép volt. Ennyi volt.

Hány éves volt és milyen fajta?Nem lett volna jobb kezelni pár napig és látni javul e?Ilyen esetben nem a hasunkra verve altatgatunk,hanem mindezt vérvétel,akár infúzió követ és ha semmi sem használ akkor igen ràbízzuk a döntést a gazdira,hogy hogyan tovább!

Ne haragudj,de nekem a leírtak alapján tùl gyors döntésnek tűnik.

Annó a cicánk eltűnt 3hétre,mikor előkerült csont sovány volt,ki volt száradva,menni se bírt.Igaz rengetegbe került,de 1hétig a dokinál volt ahol àllandó infúzióra volt kötve és gyógyszert kapott.Hazaérve nem javult az állapota és mint a cicáknál szokàs,elvonult meghalni..a szembeszomszéd kamrája mögött bújt el,ők találták meg.

Leírtam ezt példának,hogy így mi úgy érezzük,hogy mindent megtettünk,nem tudom a te esetedben szó van e erről.

Sajnálom.

Nem csoda, hogy jobban szeretted a kutyád, mint azokat az érzéketlen tuskókat, akik körülvesznek.

Eszem megáll...

Van családod, kellő ideig és módon együtt éreztek veled. Gondolj bele nekik nem fáj, hogy a kutyádat jobban szereted, mint őket !

Gyászolj csendben, magadban, a gyerekeidet meg tekintsd tiéidnek és bánj velük emberként.

Sziasztok.

Végső elkeseredettségemben jöttem, talán lesznek itt olyanok akik írnak és nem érzem majd magam olyan egyedül mint most.

Alig 2 hete hogy hirtelen leromlott a kutyám állapota. Előtte hetekben is már betegeskedett, jártunk az orvosokhoz de nem kaptunk mégcsak fix diagnózist se. Ennyire viszont nem volt rosszul. Alig 1 nap... és hosszú haláltusája volt, szenvedett! Amikor láttam igen nagy a baj felhívtam az ügyeletes állatorvost aki csak megvonta a vállát hogy előfordul az ilyen! Órákkal később találtam egyet aki kijött hozzánk, megerősítette haldoklik, talán 1-2 órája lett volna még. És egy szó nélkül elaltatta. De még így is annyira hirtelen történt az első héten nem fogtam fel. Csak bénultan léteztem, erre nem tudok jobb szót. Majdnem úgy viselkedtem mintha nem történt volna semmi. Mint egy robot. Most viszont egyre rosszabb. És már nincs mellettem senki. Első 2 napban a családom egy része eljátszotta az aggódót meg a támogatót. Másik részétől ennyit se kaptam. Azt hiszem ebből is érződik már hogy nekem a kutyám volt a legfontosabb ezen a világon. És nem ok nélkül! Alig 2 hét telt el és elvárják hogy ne legyek szomorú, bánatos, stb. De én most még rosszabbul vagyok mint az első napokon... rosszul alszom, folyton bevillannak az utolsó nap képei. A bűntudat. A szenvedése... úgy érzem hogy utána akarok menni. Nem bírom ezt az ürességet bennem és a lelketlenséget a környezetemtől. Nekem hiányzik, majd belepusztulok. És amikor tök vidáman nekem szegezik a kérdést hogy mi bajom van nekem?! Vagy érzem mennyire türelmetlenek velem szemben... Engem itt más nem szeret, csak elvisel. Nincs együttérzés és nincs már a kutyám puha bundája amibe belefúrhattam az arcom a rossz napjaimon és minden sokkal szebb lett. Nincs semmi.