Meggyógyultam a pánikbetegségből! (beszélgetős fórum)

38-assal egyetértek. Van akin segít a gyógyszer ( bár szerintem ez a ritkább ). Az pedig, hogy valaki néha bevesz 1-1 szemet, nem okoz függőséget.

Nicator, ne hallgass senkire! Próbálj ki mindent, amit TE jónak látsz! Ne érdekeljen mit mondanak, JOGOD VAN megválasztani a módszert, amivel gyógyulnál. Kipróbálhatsz több dolgot is. Nekem is javasolta a nőgyógyász a terhesség elején a gyógyszert, de eszem ágában sem volt szedni. És mit az isten? A terhességem alatt még jobban lettem, mert akkora változás ez, hogy eltereli a figyelmemet teljes mértékben. Persze kinek mi használ... Ezért kell próbálkozni és ne tegyél le róla! Lehet hogy 10 módszert próbálsz, mire megtalálod a megfelelőt. Ne hagyd, hogy próbálkozás nélkül egyből gyógyszerre szoktassanak. :-)

Édespámat gyógyszerekkel gyógyították meg az orvosok 2-3 év mélydepresszióból, álmatlanságtól. Igen, nem népszerű ma ezt mondani. (Igaz az ország egyik legnagyobb szaktekintélye)

Ő is keresett közben alternatív megoldásokat, teák, agykontrol, stb.. Neki ezek szörnyű élmények voltak nagyon nem jöttek be.

Ettől még nem hiszem azt, hogy ezek alapból rosszak, hatástalanok, mert ha valaki pont olyanra talál, és akkor, ami neki jó, az biztosan tud segíteni. Csak nála ez nem így volt. Ezt is el kell fogadni.

Persze biztos ő is nagyon akarta a gyógyulást, amennyire lehetett nem hagyta el magát, de bizony a 100 kg-os, alig középkorú sportos apámnál is mindennapos volt akkoriban a mentő, általános a több hét kórház.

Sokáig tényleg a gyógyszerektől volt rosszul, amire rátaláltak arra, ami tényleg használt. Szedte, majd amikor már tartósan jól volt, akkor el kellett kezdeni leállni róla. Aztán szépen fokozatosan abbahagyta.

Utána még ledolgozott 22 évet, hajnali hatra járt minden nap, még egy évet rá is húzott nyugdíj után. Kb. 6-8 évente volt pár nehezebb hónapja, de ezeken is túllendült. Persze ezek nyilván nehezebb életszakaszokhoz voltak köthetőek.

Egyébként megtartotta családját, soha nem nyúlt alkoholhoz, és nem történt semmi extra.

Én is örököltem a hajlamot, én is szoktam rosszul lenni. Nálam ezt pánikrohamnak definiálták, bár nem egészen klasszikusak. Úgy kb. a depresszió meg a pánikroham között lehetnek. Minden évben van olyan szakasz, amikor rosszabb, ezeken igyekszem túl lenni, amennyire lehet természetes módszerekkel, leadok egy kicsit a felelősségből, igyekszem többet pihenni, meg kikapcsolódni, átgondolni, mi a fontos. Egy-két rosszabb helyzetben 1-2 frontint beveszek, de nem szedem rendszeresen.

Viszont ha nagyon kellene, nem félnék alapból orvoshoz fordulni, bár kivárnám a sort a legjobbnál.

Eddig senki sem személyeskedett, te se tedd. Nem orvost játszunk, pusztán a legtöbben benne vagyunk/voltunk és láttuk hogy mennyit ''segít'' a gyógyszer. Én is azért lesem ezt a fórumot, mert szívügyemnek érzem.

A gyógyszerezésről annyit, hogy rajtam kívül 4 pánikbeteg van a rokonságomban. Ebből 2 gyógyszerfüggő. Ebből az egyik többbször került be a pszichiátriára. Megsúgom, akkor lett a legrosszabb, amikor rászoktatták a gyógyszerekre. Az öngyilkossági gondolatot sem veri ki a fejéből. Már nem csak öngyilkos fajta, gyógyszerfügggő is és iszonyatosan néz ki mióta ezeket szedi! Pont most mondja anyukám, hogy bár ő nem öngyilkos fajta, de semmit nem segített rajta az orvos azzal, hogy gyógyszerfüggővé tette. Így mondhatom ezt.

Az orvosok- ha eddig nem tűnt volna fel- szinte mindig a gyógyszert reklámozzák. Egyébként az ő véleményük is eltér. 5 hónapos terhes vagyok és a háziorvosom hazugsággal erőszakolt rám egy védőoltást (azt hazudta kötelező, miközben nem volt az, de most minek jelentsem fel? Ezzel nem teszem semmissé), szóval van aki még ettől sem riad vissza. Jót akart, de ez az én döntésem lett volna és a felelősség is az enyém, magyarán az én szakállamra hazudozott, mert neki ezt kell reklámoznia!

Azzal, hogy nem javasoljuk a gyógyszert- szerintem mindenki nevében beszélhetek- nem azt mondjuk, hogy üljön és ne tegyen semmit a beteg. Pusztán arra hívjuk fel a fígyelmet, hogy vannak más, hatásosabb módszerek, amik hosszabb távon jobbak mint a gyógyszerezés.

Szerintem egyönk sem orvost játszik, pusztán TAPASZTALTUNK ELEGET és jót akarunk a többieknek. Senki sem mondta közülünk, hogy orvos. Mi nem helyettesítünk egy orvost sem, de puszta jóindulatból megosztjuk a tapasztalatainkat. Szerintem ezt támadni nagyon ronda dolog.

Sziasztok!

Örülök, hogy a cikkíró kimászott ebből a ronda betegségből, nagyon jól kezelte a betegségét, és reményt adhat ezzel sok beteg embernek.

Nem leszek népszerű,de nem baj. Azokat nem értem, akik orvososat játszanak, ne szedjenek a betegek gyógyszert. Mivel a betegség, nem mindenkinél zajlik egyformán le, nem egyforma a családi támogatás, és egyébként sem vagyunk egyforma génekkel eleresztve szerencsére. Ezért, mint a tüdőgyulladás kinél lázzal, levertséggel,másnál lábon kihordva észrevétlenül okozhat szövődményt. Sosem mernék interneten keresztül, főleg nem laikusként,( mert felelős orvos itt ismeretlenül ilyet ki nem ejt a száján) -dobd el a gyógyszert!- Tehát ezzel csínján kellene bánni, lehet pont ettől válik valaki még depressziósabbá, hogy bezzeg ő még erre sem képes, és vet esetleg véget az életének, vagy csupán süllyed a betegség bugyrában lentebb.

Mindenkinek kívánok végleges gyógyulást !!

Sziasztok!

Én is csatlakoznék, 4 éve lettem pánikbeteg. Az akkori élethelyzetem tett azzá, amiből nem láttam kiutat. Nálam mindig éjszakánként jelentkeztek a rohamok, és több óráig tartó hányingerrel, remegéssel, szédüléssel, légszomjjal jártak, valamint hirtelen stresszhelyzetben is előjött, napközben (pl vizsga előtt). Én is az ügyeletet jártam, azt hittem, meghalok... aztán rájöttem, hogy ezt csak az agyam műveli velem. Azt mondtam neki: ha te átversz engem, én is átverlek téged. Korábban rászoktam arra, hogy az ügyeleten kapott nyugtató és hányingercsillapító injekcióktól lettem jobban. Ezért valahányszor rohamom volt, felsétáltam az ügyeletre, de már nem mentem be az ajtón. Úgy csináltam, mint aki megkapta az injekcióját és hazasétáltam. Utána már maga a sétálás volt az, ami segített...az éjszaka közepén addig sétáltam, amíg jobban nem lettem. Később rájöttem én is a figyelemelterelő és légzéskontrollos módszerekre és egyre kevesebb volt a rohamom. 2 év után már teljesen tünetmentes voltam gyógyszerek és orvosi segítség nélkül, teljesen egyedül. Persze, ahogy előttem is mondták, teljesen kigyógyulni nem lehet. Mai napig van, hogy stresszesebb helyzetben kapkodni kezdem a levegőt, vagy rohanok, vagy rámtörnek kényszergondolatok (karambolozni fog a busz, rám esik a tégla, stb.) de ezeket már csírájában el lehet fojtani. Valódi rohamom már nem is emlékszem, mikor volt utoljára :)

Úgyhogy ne adjátok fel, mert ki lehet mászni belőle!!!

"Orvoshoz is mentem, és a doki nem akart felírni antidepresszáns, kaptam egy kis kedélyjavítót, Ataraxot kellett szednem."

Ezt a mondatot értsem úgy, hogy kezdetben nem akart felírni, de csak felírt egy kis antidepresszánst, azaz kedélyjavítót? Mert a kettő egy és ugyanaz, nem?

valaki kérdezte a kineziológus vs pszichológust! én jártam mindkettőnél már, nem is egyet próbáltam közülük.. azt kell mondanom, hogy mindkettő segíthet, ha jót találsz! sajnos kinezből is meg pszichoból is vannak olyanok, akik nem csinálják annyira jól a dolgukat ezt nem biztos, hogy előre lehet tudni... illetve sajnos ez azért is nehéz, mert ha jó is illető szakember, akkor sem biztos, hogy NEKED jó... én elfogyasztottam 3 kineziológust, akik közül egy volt csak nekem megfelelő, de ő is csak egy pontig tudott segíteni... majd rábukkantam egy pszichológusra, aki nagyon bevált, de mellette is kellett még családállításra mennem párszor, és nem is fejeztem be az önfejlesztést :)

szóval akármelyiket is választja az ember, meg kell érezni néhány alkalom után, hogy NEKED jó-e.. ha nem, akkor váltani kell... és én is azt mondom, hogy gyógyszert semmiképpen!

(hozzáteszem, hogy én nem pánikbetegség miatt jártam ezeknél... nem is voltam pánikbeteg soha, bár ilyen pánikrohamom volt 3-4 alkalommal életemben, de szerencsére nem lett belőle rendszeresség, betegség... tényleg borzasztó átélni, és én pl nagyon félek bizonyos szituációktól emiatt, de még normál keretek közt van ez nálam... régebben is volt egy-két alkalom, de már nem emlékszem konkrétan rájuk... azt tudom, hogy mostanában akkor jön elő, ha hányós betegséget kapunk el... mivel egyedül nevelem a 3 éves kislányom, így ha én cselekvőképtelenül rosszul vagyok, akkor nincs senki, aki segít nekünk.. ilyen helyzetben szoktam bepánikolni, és jön pontosan a cikkben leírt tünetegyüttes, a halálfélelemmel... általában túl vagyok rajta azzal, hogy szuggerálom magam, hogy el fog múlni, és nem lesz semmi baj.. persze mindig fel is hívok valakit, hogy tudjanak róla, hogy esetleg baj lehet, akkor nézzenek majd ránk...

tulajdonképpen, nekem is ez egy fajta stresszhelyzet ami kiváltja. amúgy is nagy a felelősség, ha az ember egyedül csinál mindent, de ilyenkor meg valahogy még inkább rámzuhan egy akkora teljesíthetetlen felelősségérzet, hogy nem tudom a gyereket ellátni, és mi lesz vele egyedül stb...

de tényleg hálistennek még sosem jutottam arra a szintre, hogy betegségnek fogjam ezt fel, hiszen nem is fordult elő olyan sokszor....)

Kedves fszabyna1987

Ugyan így voltam én is. Nagyrohamok mentő -majd egy hét kórház, közben altattak szinte végig. Tudtam hogy én rontottam el. Elveszítettem egy babát 10 hetesen vetéltem rá 5 napra már mentem is dolgozni-mit nekem... 12 órák minden másnap 3 műszakban . Fél év után roppantam össze. És ez lett a vége pánikbetegség. két év alatt jöttem ki belőle. Rexetint és szeduxent kaptam. A szeduxen fél év utánmemnt a kukába, a rexetint még másfél évig placebóként szedtem( értsd:0,25mg-os rexetinből 1/4 db-ot vettem be ha kezdtem rosszul lenni. És az már segített is. Mert ezt tényleg az agy generálja. Persze ha elfogyott a gyógyszer akkor nagyon rosszul voltam. :) És igen a légzés kontrol szedett le a szeduxenről. Amikor majd kiugrott a szívem a helyéről vagy amikor arra keltem hogy ha akarok sem tudok levegőt venni, mindig ez segített. Örülök, hogy ennyivel megúsztam és nem hittem az orvosoknak. Ők azt mondták, szeduxen rexetin életem végéig és gyerekem se legyen-anyátok. Ma 5 évvel később kutya bajom és van egy 4 hónapos gyönyörű egészséges kislányom és egy remek párom. És tudom mire kell vigyázni. Nem meríthetem ki a szervezetemet. Alszok hogy ne legyek fáradt és eszek hogy ne merüljek ki.

Szívből gratulálok neked a gyógyulásodhoz! Nem egyszerű dolgot vittél véghez! :)

Sok boldogságot kívánok neked!

Sziasztok!

Én a gyógyszerszedést nem ajánlom. Úgy éreztem, hogy segít, de csak stagnáltam 1 évig. Mikor letettem a mellékhatásai miatt, (öngyilkossági hajlamként képekben láttam magam előtt, hogy megölöm magam, a libidóm lement nullára, és egyszerűen érzéketlen lettem a külvilággal kapcsolatban), azt mondták, hogy:

"Végre, újra te vagy az.."

Alig hittem a fülemnek.. Én eddig is ilyen voltam..

De nem! Rájöttem: igazuk volt. Újra kellett építenem az életemet, és rálelni az új önmagamra. Fura volt.

A másik dolog...

Nekem szükségem volt arra, hogy ha nehezen is, de megszakítsam a kapcsolatot egy barátnőmmel, aki rendkívül negatív, mert ő mindig lehúzott, és pont emiatt kerülöm általában a pánikbetegeket, depressziósokat, stb.

Bár tudni akartam a betegségről, de nem mindenáron.. Nem akartam beforgatni magam, ezért a pozitív embereket keresem, és kerülöm a panaszkodós fórumokat. Remélem ez sem lesz az.

Mindenkinek jobbulást kívánok, mert én csak egyszeri látogató voltam.

Fő a lelki társ. Nekem ez segített..:))

Ó mennyire ismerős a téma!

Sok évvel ezelőtt "csak" depressziós voltam.Nagyon nehezen,orvosi segítséggel kigyógyultam.De!! Pikkelysömöröm lett..))Az orvos szerint nem kizárt,hogy a depressziós állapot következménye.A depresszióból kigyógyultam,a pikkelysömör maradt.

Pár évvel ezelőtt jött újra a depresszió, társult hozzá a pánikbetegség.

Állandóan rosszul voltam. Fulladtam,szétszakadt a mellkasom a szívverésemtől,fizetés nélkül jöttem ki a boltból,a kocsit otthagytam,ahol éppen rámjött a rosszullét.

Végül orvoshoz,orvosokhoz kerültem. Kiderült,hogy a depressziós állapottól pajzsmirigy túlműködésem lett. De ez a betegség is ugyanazokat a tüneteket produkálja,mint a pánik és depressziós betegség.

Szóval állandóan a halálomon voltam...és rettenetesen lefogytam.

Végül meggyógyultam,jelenleg jól vagyok,de gyógyszerek segítsége nélkül nem ment volna ebben biztos vagyok.

Én ezzel a hozzászólásommal csak azt szerettem volna mondani,hogy néha muszáj segítséget kérni...néha muszáj gyógyszert szedni.Mert nélkülük esetleg sokkal nagyobb baj is lehet,ami a meglévő mellé már nagyon nem kellene.

A gyógyszerekről le lehet szokni.Igaz hosszadalmas,kitartás kell hozzá.

Pánik rohamot az élete során valószínűleg minden ember átél, nem is egyszer, anélkül, hogy ez gondot okozna. Azonban vannak, akiknek hajlama van rá, hogy kialakuljon egy rossz beidegződés, és azután a rohamok egyre sűrűbben jönnek, sokszor látszólag teljesen váratlanul és alaptalanul.

Az okok lehetnek testiek, vagy okozhatja az aktuális élethelyzet. Úgy tűnik, számomra legalábbis a párkapcsolat a legnagyobb generálója a rohamok kiújulásának.

A testi okokról Szendi Gábor Pánik című könyve ír, a rossz légzés technika pillanatok alatt képes kiváltani egy erős rohamot. A könyvet ajánlom figyelmébe az érintetteknek, nekem nagyon sokat segített.

A másik fő ok (amit a könyv szintén megemlít) könnyen lehet az aktuális élethelyzet, és abban is a legfontosabbak az emberi kapcsolatok, és még fontosabb az aktuális partner!!

Mint írtam, nekem az első rohamaim a szüleim válása miatt kezdődtek, de igazából akkor kerültem az agorafóbia szintjére, amikor az alkoholista férjemmel éltem. A második férjem pedig egy uralkodó, sőt leuraló típus, aki mellett minden önállóságomat és önbecsülésemet elveszítettem, ez okozta a második pánikos időszakot. Amikor erre rájöttem, és elhagytam őt (sajnos nem lehetett vele megértetni, hogy a viselkedése hozzájárul a rohamokhoz), a rohamaim szinte teljesen megszűntek.

Az olvasmányaim és a tapasztalataim is azt mutatják, hogy ha törekszünk arra, hogy ne veszítsük el az önállóságunkat, és fejlesztjük a személyiségünket, ez sokat segít. Az említett SzG Pánik című könyvben sok hasznos technika olvasható a légzés szabályozásáról, valamint a bizonyos helyzetekben megjelenő pánik rohamok kioltásáról (ez az, amit a partneremmel majd elkezdek gyakorolni, amint lesz rá lehetőség).

A testedzés, és a táplálkozás nagyon nagy jelentőségű!

Egyre többet lehet olvasni arról, hogy az ilyesfajta zavarok okozói lehetnek a glutén tartalmú gabonák (búza, rozs, árpa), valamint a tej.

Egy oldal, ami nekem sokat segített:

[link]

Ami még ennél is többet, az a már említett könyv Szendi Gábortól. Innen tudom, hogy nem vagyok beteg!

Sziasztok! Jó a téma, sokkal több embert érint, mind gondolnánk. Leírom én is a történetem, hátha segít valakinek.

17 éves voltam, amikor kezdődött, ma már tudom a szüleim válása hozta ki. EZ NEM BETEGSÉG!!! Hajlam, amivel együtt lehet élni, kordában lehet tartani. Nekem némileg szerencsém volt, mivel amikor nálam kezdődött, még nem tudták az orvosok sem, hogy mi is ez, ezért az első orvos, akihez elmentem, félrekezelt, az általa felírt gyógyszertől epilepszia szerű rohamot kaptam (otthon, egyedül, éjszaka, biztos voltam benne, hogy meghalok), ezért nem mertem hozzá visszamenni. (Anyámat vegetatív idegrendszeri zavarral kezelték és gyógyszerezték évekig. Most már tudom, hogy neki is pánik rohamai voltak.)

Közben férjhez mentem, a rohamaim egyre durvábbak voltak, eljutottam az agorafóbia szintjére (az utcára csak kísérettel tudtam kimenni, és szinte mindenhol rosszul éreztem magam). Közben egy darabig nem volt munkám, majd amikor újra lett, elkezdtem magam "edzeni". Mivel nem bírtam buszon utazni, kezdetben kerékpárral jártam dolgozni (szerencsés helyzetben voltam, hogy volt rá lehetőségem), azután egyszer megpróbáltam busszal menni, és mivel nem lettem rosszul, onnantól kezdve újra bírtam a buszt. Aztán egyszer gyalog átsétáltam egy felüljárón, és utána már ez sem okozott több problémát. Egy éves házasság után elváltam, mivel időközben kiderült, hogy a férjem alkoholista volt (zugivó, csak otthon ivott), jött egy nagy szerelem, amiből nagy csalódás lett, költözés, gyerek (a szerelem gyümölcse, de sajnos így már apa nélkül), és mindezek közben egyszerűen elfelejtettem, hogy valaha is voltak pánik rohamaim, mert semmilyen tünetem nem jelentkezett hosszú ideig. Jött egy újabb házasság, néhány évig minden jól ment, aztán kezdődtek a rohamok, egyre durvábban. A házasságom több, mint huszonkét évig tartott, abból évekig otthon voltam, részben mert el sem tudtam volna képzelni, hogy dolgozni járjak, a rosszullétek miatt. Néha egész éjszakákat folyamatos halálfélelemben töltöttem. Mivel akkor már volt olvasható irodalom a pánik betegségről, így tudtam, hogy mi a bajom, orvoshoz nem mentem, mert olvastam azt is, a gyógyszerek milyen veszélyesek. Úgy voltam vele, hogy ha majd el kell mennem dolgozni, elmegyek orvoshoz, ha gyógyszer nélkül nem megy, de csak végső esetben. Hat évvel ezelőtt eljött a napja, hogy anyagi okokból muszáj volt munkába állnom, és ezzel sikerült kitörnöm az otthoni "pánikba zárt betegségtudatos" állapotból. Orvoshoz azóta sem kellett mennem, de tavaly volt egy olyan időszak, amikor határon voltam, viszont most már tudom, mi volt az oka. Mivel az okot megszüntettem, így az orvosra nem lett szükségem. Mostanában csak néha néhány enyhe rosszullét érzés kap el, amit tudok kezelni. Viszont még mindig korlátozva vagyok, pl. metrózni nem tudok, nagy áruházba nem tudok bemenni (kivéve, ahová rendszeresen járok már egy ideje, mert azt már megszoktam). Néhány hónapja elhagytam a férjemet, azután jött egy nagy szerelem, és a mostani partneremmel azt tervezzük, hogy fokozatosan "edzeni" fogom magam, a segítségével. Vagyis elmegyünk metrózni, áruházba már mentünk együtt, semmi rosszullétem nem volt.

Ennyi a történetem, az első pánik rohamom kb. 32 évvel ezelőtt volt.

Sokat olvastam a témában az évek során, és vannak könyvek, életmód tanácsok, lehetséges háttér okok, amiknek az ismerete és alkalmazása sokat segíthet. Ezt leírom a következő hsz-ben.

Ismerős volt amit leírtál, sajnos. Nekem csak nagyon ritkán van már, de valóban így van, ahogy leírtad. Igen, ez idegi alapon működik. Nálam, ha jelentkezik a roham, akkor muszáj beszélnem valakivel, emberek közé menni, terelni a figyelmem, mert azt érzem, hogy ott azonnal elájulok.

A nyugtatóra valóban rá lehet szokni, az nem jó megoldás. Megoldás lehet a sport, edzés és a közösség!:)

Gratulálok, tetszik a cikked.:)

Reméljük rájönnek, hogy így is lehet/így érdemes hozzáállni.