Meddig tart a felelősségünk a szüleinkkel szemben? (beszélgetős fórum)

Ez most kegyetlenül foghangzani, de ezen csak a muszáj segítene.

Igen, már túl vagyunk pár beszélgetésen, csak az a gond, hogy ő abszolut nem hagyja, hogy bármit mondjak neki, támadásnak értékeli, már azt is, ha ezta témát szóba hozom bármilyen módon. Biztos vagyok benne, hogy nincs rendben lelkileg, de az a baj, hogy bezárkózik a kis világába, és senkinek nem hagyja, hogy beleszóljon, illetve ő sem akar kilépni belőle.

Normális gondolatok. Előfordul az ember életében, hogy maga alat van és nem éppen éli csúcsformáját (gondolok itt a testvéredre). Ilyenkor szerintem kötelességünk segíteni a szeretteinknek. Viszont itt, ha jól értelmezem, egy állandósult helyzetről van szó. Ami nagyon nehéz helyzet, hiszen ha anyukád nem dolgozna és te nem segítenél, nem lenne mit enniük. Én továbbra is segítenék, ha tehetném, hiszen nem hagynám, hogy nélkülözzenek, de a testvéremmel nagyon komolyan, indulatmentesen elbeszélgetnék. A probléma mélyére kell ásni, hogy miért nem tud, akar dolgozni. Segíteni kell neki megtalálni a megfelelő motivációt.Lehet, hogy depressziós,ki tudja?! Az semmiképpen nem normális, hogy elvárja, hogy eltartod.

Én úgy mondanám, nem meglepő gondolatok. Nehéz helyzet, de nekem úgy tűnik a testvéred lusta.

Nem is tudom hol kezdjem, annyira hosszú a történet, de a lényeg, van egy testvérem 26 éves, és még mindig az anyámmal lakik, amiben nem is lenne semmi kivetnivalóm. A gond az,hogy albérletben laknak, anyukám dologzik, nem is keveset, a testvérem pedig alkalmi munkákból csepegtet valamit a közösbe. Nincsenek nagy igényei ezt aláírom, viszont anyám már évek óta úgy jár dolgozni, hogy izületes a keze, lába és a 12 órás műszak után egy pohár vizet nem tud megfogni a kezében. Én külföldön élek egy éve 3 gyerekkel, és anyagilag segítek valamicskét, mert enélkül ténylegesen nem lenne mit ennijük. Viszont, amit küldök, még az sem elegendő sokszor, pedig mi sem élünk nagy lábon, és a testvérem miatt ez is vitatéma a férjemmel, mert tulajdonképpen nem az anyámnak segítek, hanem a testvérem részét pótolom bele. A testvérem nem hajlandó szinte semmilyen munkát elvállalni különböző kifogásokkal, amiket vagy megértek, vagy nem, viszont minden beszélgetésünk alkalmával végighallgatom, hogy anyám már alig bírja a munkát annyira fáj a keze-lába. Össze is vesztem már a testvéremmel emiatt, de anyám olyan típus, hogy ő soha az életben nem fogja kimondani egy gyerekének, hogy nem bírom tovább, menj el dolgozni végre. De arra is volt már példa, hogy komolyra fordult a dolog, és akkor a tesvtérem lesz beteg, szédül, elájul és anyám egyből minden visszaszív. Egyrészről megértem, hiszen a gyereke, másrészről nem értem meg, mert így soha nem fog felnőni. Véleményetek szerint mit tehetek én? Meddig szólhatok bele, milyen érvvel támaszthatom azt alá magamnak és a férjemnek, meg a gyerekeimnek, hogy pénzt küldök, illetve meddig nézhetem, hogy anyám a halálba hajszolja magát? Anyám csak a testvérem anyja, vagy az enyém is? Ezek normális gondolatok?