Második babánkat tervezzük, már jó lenne ha beköltözne a pocaklakó:-) (beszélgetős fórum)
Ági!kedden megyek szolnokra!Merre dolgozol?Na nem azért,mert meg akarlak lepni,de ha van kedved pár percre össze futhatunk!
Nem biztos hogy hízni fogsz.
Ha már régóta próbálkoztok akkor pedig, ha a doki azt mondta akkor próbáld ki. De adhattok magatoknak 1-2 hónapot hogy hátha.
Nekem is érzékeny, de csak két napja. Azt mondta a dokim, hogy ha megjött, menjek vissza hozzá, és ír fel hormon injekciót, de készítsem a pénztárcámat, mert elég húzós az ára. (30E Ft.)Nem tudom mit tegyek, félek tőle, hogy a hormon miatt hízni fogok.Te mit tennél?
Úgy néz ki.
Nem tudom mi lesz beőle, mert már 11 napja fájnak a melleim.
Szerintük esküvő után egyből gyerek következik. Nem tagadom, én is így terveztem, de ez most nem rajtam múlik.
(Múlthavi késés miatt, most úgy tűnik utolértük egymást -Te és én- a ciklusban.)
Szerencsés vagy, hogy neked már van gyereked. Remélem nekem is hamarosan lesz. A munkahelyemen eléggé piszkálnak már a gyerek miatt.
Az jó.
Én a hormoneredményeimet raktam el úgy hogy máig nem találom pedig kellett volna a nőgyógyászomnak.
A párom megoldotta és sikerült kérnie másikat.
Akkor gondolok rád is.
Nőgyógyászom szerint vannak csodák, ezért eddig kitartóan próbálkoztunk a férjemmel. Hiszek a csodákban. Képzeld a hőmérőt a múltkor úgy eltettem, hogy nem találom sehol sem.
Szia!
Nekem is 17-dike környékén kellene megjönnie.
Sziasztok! Végre újra rátok találtam. Kicsit visszaolvastam, de látom nálatok is változatlan a helyzet. Nekem 17-e körül lenne esedékes a mensi.
A 12. napon a nőgyógyászom már le is hangolt, azzal, hogy ebben a ciklusban már nincs értelme próbálkozni. És Ti hol tartotok a ciklusban?
Jövő héten csütörtökön én is tesztelek, hacsak addig + nem jön.
Köszi a jelet.
Nálam is meg van még.
szia. köszi jól,még mindig érzékeny a cicim,veled mizujs?
hát nagyon rossz!!! de lehet majd 2hét múlva csinálok még 1et, hátha:-)
Nekem is várnom kell. Tudom hogy rossz.
fura valóban, na mindegy mást nem tehetek mint várok...
Akkor várd ki az 1-jét és esetleg előtte csinálj tesztet, mert 1 napig tartó menzesz fura.
nemakarom magamat azzal áltatni,hogy kisfiamnál sem mutatta ki,de mindegy! nem reménykedem már, pedig jó lett volna ha....
Ezt nem hiszem el. Van még másik. Reggel kéne megpróbálni.
áhh,tudtam én hogy felesleges megcsinálni:-)csak felidegesítettem magamat!!!!:-(
mondtam hogy 1lesz, de várok még pár percet...
megcsináltam....de 1csík volt mikor otthagytam...
Nem hiszem, de várom az eredményt.
mindegy megcsinálom,most úgyis kell pisilnem:-) bár sejtem hogy nega lesz...
10 érzékenységű szerintem már most is kimutatná. Bár ahhoz nem volna szabad sokat innod.
nemis tudom,lenne e értelme csinálni...elbizonytalanodtam:-(
További ajánlott fórumok: