Nekem az elmúlás jut eszembe róla. Nem vagyok már fiatal, mindig egyedül vagyok, de a magány érzését csak most kezdem megismerni. Alapból megszoktam hogy egyedül vagyok, nekem ez a természetes. A nagy nyüzsgés irritál.
"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod."
Ki kell törni belőle?Kérdés,hogy az illető ki akar e törni belőle?Én nem,mert még egy csalódást nem akarok hiszen még az előzőn sem tettem túl magamat!!
"A magány az az állapot, amikor valakiben háború zajlik, belső háború; az egyedüllét meg az az állapot, amikor valakiben nincs harc, benne az angyal és az ördög békét kötött." - Csernus Imre
A magány egyrészt önsajnálat, másrészt küzdés a jelenállapot ellen.
Nekem van párom, és boldogok vagyunk, de gyakran kell magányosan lefeküdnöm, mert nincs velem, mert gyakorlatozik.