Lelki terror - szóbeli erőszak (beszélgetős fórum)
Szia!
Ebben teljes mértékben igazad van. Érzem, és látom az éles kontrasztot. Sajnos tudok mihez/kihez viszonyítani, csak azt sajnálom, hogy ily módon jutottam a tapasztalatokhoz. Mert az okos ember más kárából tanul. Én nem így tanultam.
Nem azért, és nem úgy mentem férjhez, hogy most elváljak. Tudom, hogy senki nem is így teszi. Valaha nagyon szerettem őt.
És Tanítvány hsz-ára még reagálva itt egy kicsit: azért válok el, mert ez az egész már a gyerekeim lelki békéjére, meg az egészségem rovására ment. Az, hogy közben szeretek valaki mást, az egy következménye a házasságomban történteknek, de nem az oka a válásnak. Nehéz is ezt tényszerűen elmagyarázni... Az tény, hogy a szerelmem egyénisége, a puszta jelenléte segített tisztábban látni.
Amikor ezzel jött, akkor nagyon megrémültem. De aztán mégsem tette meg...
Nem haragszom, néha ezt érzem én is.
"Ezért nem hiszem el, hogy olyan ember aki 2-3x elvált és hangoztatja a "nagy" boldogságát-mennyire tudja egyáltalán mi a boldogság."
És arra a lehetőségre nem gondolsz, hogy pont azért megy férjhez/nősül neg újra valaki, mert az "új" kapcsolatban "nagyobb" boldogságot talál, mint az előzőben...??? Pont az előző válása(i) miatt van ezeknek az embereknek több tapasztalatuk, tudnak mihez/kihez viszonyítani, és nem lökik el maguktól azt, akivel boldogabbak lehetnek.
Na látod, ez nem biztos. És tényleg magamba néztem. Ezért írtam, hogy valószínűleg nem volt bennem fantázia. Nagyon nehéz ezt megfogalmazni, próbálok visszagondolni. Tehát amikor terhes lettem, a férjem bár nagyon örült neki, de mindig elhárította azt, hogy pl. megfogja a hasamat, amikor rugdosott a baba. Később azt mondta, hogy azért, mert nagyon féltett engem, és nem merte semmibe beleélni magát. Elhiszem, hogy ezt érezte, de ezt én nem értettem, és nagyon rosszul esett. Egyedül voltam. Ekkor még az anyósoméknál laktunk.
Később, mikor már külön voltunk, mindenki csinálta a dolgát, így én is. Foglalkoztam a gyerekekkel, vezettem a háztartást, autót mostam, füvet nyírtam, tanultam. Ezekben ő nem segített, mert őt annyira lekötötte a munkája, hogy ezekre nem maradt ideje. Meg nem is volt hozzá kedve. Ő a munkájával foglalkozott, maximálisan. Ezalatt azt értem, hogy reggel kiment a külön kis fészkébe, bejött akkor amikor éhes volt, aztán késő estig ott pepecselt. Aztán pedig igényt tartott rám. És sokszor nem volt hozzá energiám, később pedig már kedvem sem. Minden olyan nyögvenyelőssé vált.
Az első két mondatod-az tetszik, mert úgy tűnik magadba is néztél, de ami utána jön az másból nem áll megint mint a másikra való hárítás és szapulás.
Megtettél mindent, megadtad maximálisan a tőled telhetőt, hogy a férjed önként szívből félretegye a munkáját?
Én a helyedben-ez csak az én véleményem-előszőr csak kizárólag a gyerekekre és a jővőbeni életre koncentrálnék(lakás, munka stb)-kimondottan a másik(uj) pasi nélkül, már csak azért is, mert ha valóban annyira érzékeny és mélyérzésű ember vagy-mint ahogy irod-akkor nem költözöl össze rögtön az ujjal-tekintve elsősorban a gyermekeidet, akár mennyire kedvelik is az uj srácot.
Nem kenyerem a köntörfalazás, igy egyenesen megmondom: Előszőr a sebeket kellene bekötözni-és biztonságot teremteni magadkörül, és utána lehet bárkivel kezdeni.
Egy felelőséget érző ember ezt teszi.
Már az az elhatározás megszületett bennem, hogy az anyuéknál lennénk, beszéltem is velük erről. Csak vannak bizonyos objektív akadályok.
Hogy hogyan tudok ilyen helyzetben mással kapcsolatban lenni? Mert szeretem. Mert ő a gyógyír a lelkemre. Azért bonyolódtam bele ebbe a kapcsolatba, mert először megfogott a nyugalma. És egyszerűen meglátta bennem a nőt. Az értéket. Mert vannak bennem. Nem gondoltam volna, hogy ez velem megtörténhet, és nem is akartam senkivel kapcsolatot. Egyszerűen megtörtént. Sokszor beszéltünk már erről, de szerintem ez valahogy törvényszerű volt. Nincsenek véletlenek. Nagyon faramuci helyen és nagyon érdekes körülmények között találkoztunk. Nem tudtunk egymásról lemondani, pedig én nagyon sokszor elküldtem őt. De szükségünk van egymásra. A szerelemre. És ez nem fellángolás, elhiheted. Felnőtt ember vagyok, és érző lény.
egy házasság megromlásáért sosem csak az egyik fél hibás.
A legkönnyebb a másikra mutogatni....
Viszont gyülölet mindig rombol.
Ezért nem hiszem el, hogy olyan ember aki 2-3x elvált és hangoztatja a "nagy" boldogságát-mennyire tudja egyáltalán mi a boldogság.
"A gyerekekkel sem tudom leállítani. Pedig a lányom már mondta neki, hogy utál otthon lenni, és többször kért engem a férjem előtt, hogy inkább vigyem át a mamához. De én nem azért szültem őt, hogy az anyámnál legyen... Néha megteszem, átviszem őt, de nem tudok kétfelé szakadni. Mert a fiamat már nem engedné el otthonról így. "
Őszinte leszek: a jelen helyzetedben az egyetlen helyes megoldás az lenne-akár tetszik a férjednek, akár nem-ha az édesanyádékhoz vinnéd mind a két gyereket-csak igy tudod őket megóvni.
A férjednek meg ha nem tetszik, akkor meglehet mondani neki, hogy majd ha moderálja előttük magát akár veled, akár velük kapcsolatban, majd akkor parancsolgasson.Csak azért ne legyenek otthon a gyerekek, hogy a lelki sebek növekedjenek-ha már nem tudjátok diszkréten intézni a dolgokat.
Hiába nem anyukádéknak szülted a gyermekeidet-jelen esetben az Ő kis érdekükben ez lenne az egyetlen normális megoldás, már ha nem akarsz éveken keresztűl pszichológushoz járni velük, mert igy is többet láttak mint kellett volna véleményem szerint.
A veled kapcsolatos próbálkozásait pedig le kell pattintani.
Tudod elég őszinte és nyilt ember vagyok de:
hogy birsz egy ilyen helyzetben mással kapcsolatban lenni?gondolok itt a barátodra.
Miatta döntöttél a válás mellett?Tegyük most félre a férjed próbálkozásait.
Pontosan. Akkor visszakérdez, hogy "Na mi van, nem hallod mit mondok?" De tudja, hogy mivel lehet nálam kiváltani a viszonválaszt. Sajnos. És mindig bejön neki.
Ezt a hülye szívgyógyszert emiatt nem tudom még letenni. Pedig nincs szervi baja a szívemnek, voltam mindenféle vizsgálaton. Viszont fáj, zsibbadnak a karjaim, meg néha alig kapok levegőt. Tipikus tünetei az infarktusnak...
Persze,igaz,de ez már a finis:))
Itt már talán ,egy higgadt"hagyjuk ezt,felesleges róla beszélni,vége van",talán jobb ,mint ha belemegyünk .
El szoktunk tűnni, de sokszor inkább azért nem megyünk el otthonról, mert ha visszamegyünk, akkor órákig megy a pocskondiázás. Sokszor ettől akarom a gyerekeket is és magamat is megóvni.
A gyerekekkel sem tudom leállítani. Pedig a lányom már mondta neki, hogy utál otthon lenni, és többször kért engem a férjem előtt, hogy inkább vigyem át a mamához. De én nem azért szültem őt, hogy az anyámnál legyen... Néha megteszem, átviszem őt, de nem tudok kétfelé szakadni. Mert a fiamat már nem engedné el otthonról így.
Állítólag "gyönyörű" vagyok, nem kell zsákot húznom magamra. Ha munkába menet felöltözök, mint ma reggel is, akkor nagyon ki tud akadni a látványtól, és megint jön a pocskondiázás. Mert szerinte egy férjes anyukának nem kéne így öltöznie. Hozzáteszem, és tényleg nem túlzok, hogy a stílusom nem kirívó, hanem inkább visszafogott, elegáns. Miután a munkahelyem is ezt az öltözéket követeli meg. Nem járok miniszoknyában, nincs kint a hasam, stb. Most éppen egy fehér nadrág van rajtam piros felsővel.
A nőket egyébként is szapulja, mert szerintük minden nő azért öltözik fel úgy ahogy, mert a férfiakat akarja kiakasztani. Meg mert alapból szemetek vagyunk. Lehet, hogy vannak ilyenek is, de ő kifejezetten rólam beszél ilyenkor. És ekkor eljátszotta a gyerekek előtt, hogy hogyan viselkedik egy "olyan" nő. Nagyon megalázó volt.
Az ilyen embereknél ,szinte képtelenség kikerülni a veszekedést,mert nem figyelnek senkire és semmire,csak arra ,hogy a bennük lévő dühöt másokra zúdítsák.
Max annyit tehet az ember,hogy nem szól vissza és nem veszi fel értelmetlenül a harcot.
Köszi. :-) Igyekszem, de nehéz. Szerintem ma reggel csak azért nem ütött meg a kocsiban, mert a dugóban ültünk, és látták volna. Láttam a szemében a villanást.
Szóval kiakasztó ez az egész. Próbálok erős lenni, csak a kedvesem tartja bennem a lelket. Ő mindenről tud, de sajnos ő is tehetetlen. És ez dühíti. Hogy "ölbe tett kézzel, tétlenül" kell végignéznie az eseményeket. Aztán szegény alig tud összekaparni. A gyerekek is imádják őt. A nyugalmát. Hogy mindig olyan finoman bánik velünk. Nagyon várom, hogy ezekből a lopott órákból gyönyörű hétköznapok legyenek. :-)
A gyerekekkel nem tudsz délutánonként elmenni?Beszélgetni velük?mert nekik az a legrosszabb, hogy halgatsz.
Nem tudod a férjedet a gyerekkkel leállítani? hogy a gyerekek előtt fékezze magát-amikor ők otthon vannak?
Hajrá:)))
Kitartás!
Egy szavát se hidd el,próbálj higgadt maradni és ne menj bele semmilyen vitába vele,felesleges,már Ő is tudja,ezért vergődik itt a végén.
Az öngyilkossággal fenyegetőzés,a leggusztustalanabb zsarolás ,ami létezhet,arra se figyelj,tegye,ha ezt akarja!