Lelki terror - szóbeli erőszak (beszélgetős fórum)
Az is érdekelne mindazoktól, akik ténylegesen éltek terrorizáló mellett, hogyan lehetne elérni, milyen szóbeli vagy bármilyen más eszközzel, akár hangtalanul, hogy pl az önbizalma összemenjen kicsit? Hogy ne gondolja magát 0-24-ben ügyeletes megmondó embernek, atyaúristennek, nemtomkinek, akinek joga van a bárkit bármiért gyűlölni képes észosztáshoz, amit nyilván sosem gyűlölete tárgyának fejt ki (pl nem a szomszédnak, csak mert tüsszentett vagy nagy az orra, vagy a héten harmadszor nyírja a füvet)- hanem csak és kizárólag nekem.
Mert pár napja ezzel próbálkozom, ahelyett, hogy vígasztalni, nyugtatni próbálnám, amit évekig tettem, hasztalan.
...az is bizonytalanság a javából, amikor fogalmad sincs, épp milyen hangulatban érkezik haza az agresszor. Vagy a nap folyamán mikor és épp min húzza fel magát lüktető halántékkal, millió trágárkodással kísérve, ehhez engem minimum közönségnek használva- hogy a végére azt érzem, kezem-lábam-gyomrom reszket.
Ebben az állapotban tényleg nehéz, sőt számomra lehetetlen a munkára, vagy bármi másra koncentrálni, gyakorlatilag pattanásig feszült az idegrendszerem, amelyen az agresszor szünet nélkül ugrál. Ezzel együtt én szívesen lépnék, de ez esetemben nem opció, hanem lehetetlen.
a lelki terror egy nagyon rossz dolog. iszonyúan vissza lehet élni az emberek kiszolgáltatottságával. nagyon sokat és sokáig kell tűrni, és az embernek fogalmam sincs, hogy van-e kiút belőle, vagy ha van, akkor jobb-e mint az amiben éppen tengődik.
sokszor kell hozzá külső segítség, anélkül nem megy..... de az ember az évek során sokmindenbe belerokkan, elfárad, és erőtlenné válik, és nem látja a kiutat, vagy fél a változás útjára lépni, mert a napi rosszról legalább tudja forgatókönyvszeerűen azt, hogy mi várható, de egy újabb csapást képtelen elviselni, főleg ha a bizonytalansággal van kikövezve az út.
Sziasztok, van-e itt még valaki? Végig olvastam a fórumot, sok másik témába vágóval együtt, és szívből gratulálok mindannyiótok emberi, rendkívül lojális hozzáállásához.
Szükségem volna arra, hogy elmondhassam, mi történik nálunk azoknak, akik pontosan tudják, milyen ezt megélni, szóval, ha erre jártok, kedves "régiek", és jeleztek, örülni fogok.
nem tudom mitől fél,de sehogy se lehet rávenni!!
nagyon nehéz lesz egyedül hagyni,hiszen miatta is csináljuk,hogy legalább nyugi legyen,persze akkor az összes cuccot ki kell pakolni a házból,mert apánk képes felgyújtani a házat :(
de muszáj lesz mert ez így nem maradhat,amúgy köműves volt régen,amikor még dolgozott :(
Sziasztok!köszi a sok tanácsot!18 20évesek vagyunk!
És én már 2évvel ezelőtt mentem volna albérletbe,de most úgy néz ki hogy csak ketten öcsémmel megyünk.inkább nem költünk semmire ,de nyugalomban szeretnénk élni.anyut nagyon nagyon sajnálom,de akárhogy is próbáljuk rávenni a költözésre nem mer!!!csak ha egyedül marad akkor még rosszabb lesz neki!én ezért félek hogy így mi lesz Vele? :(
Hú, hát ez durva. Amikor ezt a fórumot indítottam, én is javában benne voltam a dolgokban. Azóta viszont gyökeresen megváltozott az életem, de ezért sok áldozatot kellett hoznom. Áldozatot... Milyen hülyén hangzik ebben a szövegkörnyezetben és szituban... :-)
Túl kell lépned a történteken elsősorban a kisfiad miatt. Muszáj! Ne engedd meg magadnak, hogy még most is a hatása alatt legyél annak az "embernek"!
Tudom, hogy amiken átmentetek, nem múlnak el nyomtalanul és idő kell, amíg a sebek begyógyulnak, de nem szabad olyan gondolatokkal sem hátráltatni a hegesedést, hogy a fiad nehogy rá hasonlítson. Ő nem tehet arról, hogy ki az apja. Az édesanyja te vagy, sok minden rajtad múlik. :-)
Newmoon!
Borzasztóan sajnálom,ami Veled történt!
Én nem voltam férjnél,de nekem is rengeteg bajom volt a volt párommal. Fiatalon szültem,és úgy esett,hogy az ő szüleinél laktunk. Ez a kapcsolat sosem volt jó,de miután a pici megszületett,csak rosszabb lett. Megalázóan bánt velem,mindig mondta,hogy ocsmány vagyok,senkinek sem kellek,ha barátokkal akartam találkozni,bezárta az ajtót,eldugta a kulcsot,megvert,leütött,lekurvázott. Önbizalmamat a földbe tiporta. Persze a szülei előtt csak a szépet mutatta. Nem mertem lépni,terrorban tartott. Végül elhatároztam.(1év után) beültünk kávézni és elmondtam h én ezt befejeztem,beszéljük meg,h a gyereket mikor,hogyan láthatja. Nem hallgatott végig,azt mondta takaródjak haza. Este még veszekedett,megvert,leköpött. Miután haza költöztem,még 2hónapig megfordult a fejemben,h hátha megváltozik. Pedig gyűlöltem! Megint megvert. Azóta csak annak a kreténnek a szülei vihetik el a gyereket. Persze ők nem hisznek nekem. Még mindig fáj. És mindezt egy 1 éves gyerek előtt csinálta... Gyűlölöm!!!Az ilyen nem ember! Nem bízok meg senkiben,nem merek barátkozni,egy 0nak érzem magam. Van új párom,nagyon szeretem. De...nem érzem magam erősnek. Hamar kiborít mindenki,és gyorsan kapok sírógörcsöt. Nagyon remélem,h a fiam nem fog rá hasonlítani.
Egyetértek.
Menjetek el öcséddel a helyi családvédelmi központba. Ők majd elbeszélgetnek minimum az anyukáddal. Mennyi idősek vagytok a tesóddal?
döbbenet. ez hihetetlen hogy anyud ennyire felelőtlen és meggondolatlan, hogy kiteszi ezeknek a terroroknak a gyermekeit. a saját életével úgy játszik ahogy akar, de a tietekével nem. menjetek el a gyámügyre, kérjetek tanácsot, segítséget. felelőtlen szülők viselt dolgaiért a gyerekek isszák meg a levét. :( :(
nem hiszem el, hogy anyud nem tud elmenni albérletbe. minek ragaszkodik az apátokhoz?
eszembe jutott valami. van egy olyan dolog, hogy családsegítő, oda el kéne mennetek. ott 100%ra segítenek nektek. :)
Sziasztok!
24éves lány vagyok és bajban vagyok. dolgozom(minimálbér) ,de mellette fizetős suliba is járok.otthon lakom,anyu is minimálbérből él,öcsém szintén.Apám 3éve elmegy dolgozni,de nem hoz haza havi 10ezer forintnál többet és agresszív és alkoholista is!!nem tudunk elmenni otthonról,mert nincs hova mennünk.mivel öcsém fél éve dolgozik ,az én pénzem elviszi a suli így csak keveset tudunk beleadni a közös kasszába.most már nagyon sok az adósságunk,de anyám nem mer lépni,fél apámtól,aki képes arra hogy akár meg is ölje,főleg ha teljesen részeg.mit csináljunk öcsémmel?szerintem csak az albérlet lenne a megoldás,de anyám már olyan szinten van hogy nem meri elhagyni apámat.lassan viszik a családi házat,van hogy csak kenyeret tudunk venni.adjatok tanácsot hogy lehetne anyut rávenni hogy költözzünk!!segítsetek!nagyon padlón van az egész család!!
Köszi, én sem szándékozom így élni hosszú távon, de most egyenlőre úgy vagyok vele, hogy lesz, ami lesz. Most még jó így, aztán majd...!
Bár amikor pár hónapja azt mondtam, hogy akkor beszéljük meg hogyan legyen, de külön, azt mondta senki nem megy innen sehova.
Na, engem meg aztán nagyon fellehet húzni, ha valaki megakarja mondani nekem, hogy mit csináljak!!
Sziasztok!
Nagyon jól teszed, Szilvi, hogy próbálod szembesíteni a "hibáival".
Az a legdurvább, hogy a gyereke(ke)t is felhasználja az ellenőrzéshez.
Most kell erősnek lennetek! Helga, az nagyon jó - a saját védelmetek érdekében -, hogy egyik füleden be, a másikon ki. De ez hosszú távon..? Én sajnos ezt nem tudtam megtenni, és az én volt férjem nem is hagyta, hogy ne figyeljek rá.
Nekem az a tapasztalatom, hogy az én volt férjem akkor sem vette tudomásul, hogy a tulajdona megszűnt létezni, amikor kimondták a válást. És nem volt elég neki azt sem szajkóznom évekig (!), hogy ez így nem jó, és el fog marni magától. Sőt, ezt mások is mondták neki. Azóta mondta már nekem, hogy sokat tanult mellettem, az új kapcsolatában már nem olyan rátelepedős (Köszi, nekem meg elvett 10 évet az életemből). Én meg jó nagy árat fizettem az ő tanulópénzéért.
Talán most tudatosult benne, hogy már nem vagyok neki. De ehhez neki is kellett egy új kapcsolat, és ez nagyon sok évbe telt. Hosszú folyamat volt.
Annyit tudok nektek tanácsolni, hogy ne hagyjátok magatokat, és ne ez legyen a természetes, ahogyan most éltek!
Nekem már az is sok,amit az én párom csinál, pláne, hogy tőle aztán nem lehet semmit kérdezni, hogy merre járt stb.
Én a helyedben így egyáltalán nem maradnék vele. Tudom, hogy nem könnyű lépni ( saját példámból ), de egyszer élünk. Én kitudom iktatni a h.lye dolgait, mert már nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Ennek is megvan az oka.
Neked is tenned kell valamit vagy lépned, mert nem lesz jó vége.
Olyan azért nem volt soha, hogy nem mehettem el valahova a barátnőmmel vagy megünnepelni a szülinapomat. Duzzogás volt belőle egy hétig. Először el is érte, amit akart, lelkiismeret furdalásom volt, de ez csak egy pár évig ment így, azóta nem érdekel. Azt gondolom, hogy a nap 24 órájában a lányaimmal vagyok, egyedül,nincs segítségem és ez így van 6 éve. Ennyi nekem is jár.
Freud szerint 3 féle féltékenység létezik. Az egyik az egészséges féltékenység, amit mindannyian ismerünk.
A második, amikor a saját bűnünket vetítjük ki a párunkra.
A harmadik, amikor az illető a saját homoerotikus vágyaid takargatja a saját személye előtt. Azért ez durva.
Szerintem nagyban közrejátszik a dologban, hogy akármerre nézünk, a hűtlenség ma már népbetegség.