Légyszi segítsetek!!! (beszélgetős fórum)

Igen, nagyon ragaszkodó, és tündérbogár, amióta sikerült beállítani a gyógyszereit...

De késő, mert nem tudtam gondoskodni róla, és intézetben van, állami gondozásban...

És most mások diktálnak a kapcsolattartásokról...

anyunál ott van a húgom a lányával, de amíg nem volt a kislány, már anyu megmondta, hogy többet nem mehetek haza:((((((

már 3-szor visszamentem:((((

ne haragudj, de lenne egy kérdésem. belenéztem a naplódba, és ezt olvastam benne: "De el sem tudja képzelni, min mentem keresztül, amikor negyedszer is itt hagytam a férjem egy gyerekkel és rá vártam, de ő nem jött. Viszont jött a férjem és sírt, hogy jöjjek vissza hozzá..... "

miértis várod, hogy a férjed családja megbízzon benned???

nagyon sajnálom én is,

viszont tényleg lehet, hogy sokkal többet ér, mint egy ált. gyerek.

ők sokkal több szeretet tudnak adni és jobban alkalmazkodnak a szeretteikhez is...

jól gondolom?

Szerintem én sem bírnám... Nálunk az segít át a nehézségeken, hogy "család vagyunk". Ha nem ez lenne, már világgá szaladtam volna én is... :-(

Írtam is egy cikket: Az elmúlt 5 évünk... Abból sok minden kiderül.

az anyám azt mondta, hogy ő már rég a diliházba lenne, ha a helyemben lenne.

DE NEM TUD SEGÍTENI!!!!!!!!!!!!!!

úgy bírom, hogy akármennyibe is kerül, most kineziológushoz járok,elfoglalom magam.....még jó, hogy sok minden érdekel

Ezt eddig nem mondtad. Nem akarok szánakozni, mert attól, hogy autista a gyermeked még ugyanolyan kedves és aranyos tud lenni, mint az egészségesek, de azért sajnálom, mert így tényleg minden területen nehezebben indulsz.

A pároddal miért nem beszélsz erről akkor?

Az a baj a dologban, hogy van egy autista gyermekem...

és így inkább menekülnek a pasik, kivéve a mostani mackóm, Aki vele együtt fogadott el, csak az a baj, hiába rendes pasi, hogy nem akar anyuciról leszakadni...

És a mackóm imádja a Kisfiam is... Csak jönne el otthonról, nem lenne vele semmi baj...

Az én Mackómnak is az anyuci, meg a nővére a mindene...

BEteges, hogy a nővére családjával, és a szüleivel egy nagy emeletes házban laknak, és mindannyian közös kasszán vannak, és teljesen a nővére irányítja a Mackómat is... Annyiszor összekaptam Velük is, hogy én maradtam alul az ilyen emberekkel szemben...

aztán már náluk sem voltam, több, mint egy éve...

MICSODA???20 éves korodig kísérgettek??? Ez őrület.

Kell neked egy társ aki nem csak valaki melletted, hanem tényleg társ!!!DE SÜRGŐSEN! mert így neked sosem lesz semmid, és nem azért mert nem vagy képes rá, hanem mert elveszik tőled az életbe vetett hitedet.

nem is hiszed/hiszitek el, de annyira elegem van.

azért is írtam most ide, mert tanácstalan vagyok, most mit csináljak????????????

már arra is gondoltam, hogy ismerősöket megkérdezek, nem-e tudna valaki könyvelőt ajánlani, aki mellett gyakorlatot tudnék szerezni.

és ha majd "lábra tudok állni"-----úgy is itt fogom hagyni a férjemet, mert ezt már nem bírom (15 éve csinálom )----maradjon anyucival

Az én párom is ilyen volt pl az exeivel. Inkább otthon volt, játszott, anyuval volt, mint az aktuális barátnővel. Sőt azt kamuzta, hogy dolgozik...esze ágában nem volt otthonról elköltözni, mert az úgy kényelmes.

aztán megismert engem és 1,5 hónap múlva már nálam lakott :) Anuyval jó a kapcsolata, de már nem beszélnek minden nap csak mondjuk egy héten 2szer. A nővére azonban minden este 1 órát...

Úgy, hogy egész nap otthon ül, nem csinál semmit..ezeket nem értem..

Az én apám naponta rombolja az önbizalmam...

Akármilyen tanfolyamba kezdtem bele eddig, mindig végig azt hallottam, hogy kidobott pénz, mert én nem leszek soha képes rá, nehogy azt mondaná, hogy igen,képes leszel rá, hanem még el is éri, hogy ne sikerüljön a vizsga...

Így volt ez mindig, és a legutolsó tanfolyan kivételével mindegyik sikerült...

Az utolsónál addig rombolta az önbizalmam,amíg belebuktam, nem buktam meg, csak nem tudtam befejezni, de arra nem gondol, hogy az Ő pénzük úszott el...

Engem 20 éves koromig még a munkahelyemre is kísérgettek, és egyedül nem engedtek sehová, csak akkor elmenekültem otthonról, de most is rájuk vagyok szorulva, mert hiába van teleírva a kiskönyvem, hány helyen kuncsorgok munkáért, és mégsem kapok, viszont az anyagi segítségük nélkül már utcán lennék...

engem is ez bosszant.

a férjem egyáltalán nem akarja, hogy a fiam tovább tanuljon, hogy több legyen belőle, mint belőlünk ami lett.

állandóan ezen veszekszünk:((((((

Huhh, basszus, én nem is tudom, mit tennék ilyen helyzetben... Túl nagy önbecsülésem van ahhoz, hogy ezeket benyeljem - nyeltem a családomtól már épp eleget...

De persze 2 gyerek más szitu, és utólag marha könnyű okosnak lenni...

Szintén egyetértek. Nekünk még nincs gyerekünk, de a párom valamelyik nap csak úgy magától azt mondta, hogy milyen jó lenne, ha jönnék haza és itthon várnátok a gyerkőcünkkel.

A kérdező férje azonban mindig az anyjával van őt tekinti még mindig az elsőnek...szomorú :(

Tudom, hogy vannak! Elszomorít.

Egy szülőnek épp az lenne a dolga, hogy szárnyat adjon a gyermekének, hogy elérhesse a vágyait, nem pedig az, hogy letörje a szárnyakat, de még a tollakat is kihúzkodja, nehogymár a gyerek többre vigye, mint ő...

Ezt én primitív kisebbségi komplexusnak tudom be, mert akkor nem a "jujj, de nekimennék"-, hanem a "szánalmas"-érzést válja ki belőlem...