Középkorúként a költözést te hogyan éled meg? (beszélgetős fórum)
Most úgy érzem magam, hogy rögtön belehalok. Nem akarom a változást.... De sajnos nem tudok jobb megoldást. Teljesen lelki betegje leszek...
Talán egy kicsit nehéz természetem van. Nehezen bízom meg az emberekben. Ezért nincs egy jó barátnőm. De tudom, hogy ez nem jó. Bízom benne, hogy ez változni fog. Bár mint szokás mondani "öreg fát átülteni"... Félek....
jó is az ..mármint a barátnőzés ..de néha jó egyedül is..Mondom csak néha ..jó egyedül......:D
Nem szeretem a körülöttem lévő nyüzsgést. Szeretek magam lenni. Bár néha érzem a hiányát egy jó barátnőnek, egy kis kikapcsolódásnak, egy jó beszélgetésnek.
akkor pont jó..ha elmész..
Köszönöm gabyka a biztatást. Sajnos én nem látom ilyen egyszerűnek a változást. Sőt már a koromból fakadóan sem látom már, hogy "előttem állna az élet".
Gondolj arra, szerencsés vagy, hogy munkahelyet találtál. Nézd az előnyeit a városi életnek. Jön a jó idő, munka után sétálhatsz hazáig, jó lesz:)
Kisvárosban lakunk, de én már nem tudnám falun elképzelni az életet. Nagyvárosban dolgozom, amikor úgy volt, hazakerülök, kissé megzakkantam tőle, annyira megszoktam már, még ha fárasztó is a bejárás. De szerencsére maradtam. Ne félj a változástól, éld meg pozitívan.
Valóban egy olyan családi házban élek, ahol pezsget az élet egy pár éve. A család együtt volt. De ez már megváltozott. A férjem meghalt, a gyerekek felnőttek, elköltöztek. A lakást sajnos egyedül nem bírom fenntartani. Nagyon nehezen hoztam meg ezt a döntést, mivel falun éltem mindig. Nagyon kötődöm a lakáshoz. De jelenleg mindenemet elvisz a fenntartása. A kényszerűség vezet a váltásra. Az a baj, hogy az alaptermészetemből fakadóan valóban egy pesszimista tipus vagyok. Ezen nagyon nehéz változtatni. Minden újtól félek.
Persze ,hogy meg...simán...Csak a jó oldalát nézd a dolgoknak...Különben is ..még előtted az élet...
Nagyon megértelek. Én is olyan vagyok, aki a szereti a megszokottságot az állandóságot.
Biztos belehalnék, ha a kertes házamból egy városi lakásba kellene költöznöm. Szerencsére, erre nem nagyon van esély. (Egyelőre.)
Nem kell lecsúszásnak venned. Most olyan világ van, hogy oda kell költözni, ahol munka van. Gondolom 50 évesen azért kényszerülsz a váltásra, mert nem bírod fenntartani a falusi házat.
Ne félj attól, hogy nem ismersz senkit! Meglátod, az ismeretségek gyorsan jönnek majd. A városi életet is meg lehet szokni, ha nem is egyik percről a másikra, és talán nem lesz könnyű.
Az a lényeg, hogy ne eleve pesszimistán állj ehhez a kényszerű lépéshez.
Igen, most ezzel biztatom magam. Talán jobb lesz, és idővel megszokom a változást. Esetleg még jól is fogom magam érezni. Most egyszerre mindent túl soknak érzek. Új lakhely, új munkahely, új munkatársak? De ezek a kérdések ott lesznek, az új dolgokkal vajon meg tudok-e birkózni?
Ugyan már ,ne így gondolj rá ..új hely ..új barátok...A változás néha jó..Sőt sokszor ...
Egy középkorú, falun egyedül élő nőként élek már 8 éve. Most úgy alakul az életem, hogy egy nagyobb városba költözöm,(továbbra is egyedül) ahol munka is adódik. Nagyon nehezen élem meg ezt a helyzetet, a változást. Egy olyan jellem vagyok, aki a szereti a megszokottságot az állandóságot. Az ilyen drasztikus változástól nagyon félek. Falun éltem egy nagy családi házban, most beköltözni egy kisebb lakásba, olyan közösségben ahol nem ismerek senkit. Félek, hogy nem tudom megszokni egy városi életet, hiányozni fog a megszokott környezetem. A másik félelmem, ezt egyfajta lecsúszásnak élem meg részemről. Kinek mi a véleménye? Ha valaki hasonlón már túl van, hogyan élte meg?
További ajánlott fórumok: