Örülök, hogy inspirállak Mártikám. Talán azért is írtam le, hogy a rossznál lehet jobb, hogy ne csak nekem legyen könnyebb. Én úgy érzem, hogy sínen vagyok, és ez a történet megedzett annyira, hogy ezután is képes legyek a nehézségeket kezelni.
Ez sem semmi,amit át éltél a volt férjed mellett,de még neki a viselkedése az tette rá a koronát.Szó nélkül követted a biztosból a bizonytalanba,erre neki nem tetszett.A mód ahogy lelépett és ott hagyott,minősíthetetlen.Annak örülök,hogy most már jobb az életed és a jelmondatod maradjon meg.Mert feladni nem szabad,csak nehéz az út,amit meg kel tenni,hogy révbe érjen az ember.A cikked engem is inspirál,hogy lesz még jobb is,csak türelem:)
Szia NomNom! Azt hiszem sokunknak ismerős az érzés, amiről írtál. Klasszikus mondás jut az eszembe, mindig nézhetünk lefelé és felfelé is. Talán ettől fejlődünk és fejlődik a világ. csak meg kén lelni a helyes arányokat...
Én is minden jót kívánok, én is érzem sokszor a "Fekete Démont", szóval elgondolkodtatott a cikked rendesen. Én csak azt érzem, hogy a magánéletem jelenleg rendben van, viszont jár bizonyos lemondásokkal és szakmai szempontból úgy érzem, sosem fogom elérni azt, amit szeretnék. Néha ezen dolgok miatt képtelen vagyok tisztán gondolkodni és semminek érzem magam. Késztetést érzek arra, hogy elmeneküljek a viszonylagos biztonságból.
A 2006. januárját is az álláskeresés gyötrelmeivel kellett kezdenem. Visszatekintettem az elmúlt tíz évemre. Kudarcok sorozata volt. Kerestem az okokat: miért? Több mint egy évtizeddel később kaptam meg a válaszokat. A szél azért csap be ajtókat, hogy újabbakat nyisson ki. Amiről írok az a múlt, a jelenem viszont csodálatos.