Két éves kislányom egyre akaratosabb.Más anyukák ezt hogy küzdik le? (beszélgetős fórum)

Aha, ismerős. A gyerekek kitépik egymás kezéből, ne nyúlj hozzá, ez az enyém, add vissza, stb. És az apuka hiába üvöltözött volna vele, akkor sem adja vissza, meg akkor sem lesz nagylelkűbb a gyerek. Én is annyit szoktam (már) mondani, hogy ezt nem így kell elkérni, de már nem érzem értelmét, hogy állandóan hegyi beszédet mondjak, mert amíg a második szóig elérek, már rég a hintán van. Az oviban ez ki fog alakulni, ott is elmondja majd az óvó néni, hogy nem így kell elkérni és biztos a Te kisfiadat is bíztatni fogja, hogy kérje vissza, ha játszani akar vele.

Hát elég extrán érzékeny a kisfiad, de biztosan bátorodni fog. Most jön a nyár, bőven lesz lehetőségetek gyakorolni! Írtad, hogy a játszóházban nem volt gondja. Lehet, hogy ott valamiért nagyobb biztonságban érzi magát.

:( elhiszem, hogy nektek sem lehet könnyű, sőt.

Amiket ében is mesél a játszótéri élményeiről azokon is csak lesek, nálunk ilyenek nincsenek, mondjuk mi kicsiknek való játszótérre járunk lehet azért.

Két eset volt csak, kétszer üvöltött rá nagyobb fiú és sajnos mindkettő nyomot hagyott benne. A csúszdás eset azért is bosszantó mert épp rávettem arra, hogy csússzon le akkor is ha mások is vannak ott és hallgatott rám (azóta se tudtam erre rávenni - kivétel a játszóházban a múltkor, ott nem érdekelte olyan jól érezte magát) A másik esetben megnézte egy fiú labdáját az meg egy játékról leugrott és üvöltve tépte ki a kezéből, az apja meg csak ennyit mondott "gyerekek" Igaz ennek is már egy éve, de a fiam azóta sem nyúlt más gyerek játékához - az övét viszont rendszeresen elkérik és ezt nem igazán érti. Biztos fog majd változni az ovival, mert volt már egy-két jele annak hogy nem teljesen elveszett :))) (a múltkor majdnem visszavett egy labdát, én hülye meg azt mondtam neki, hogy menjünk, kár volt, de éreztem az anyuka elvárja tőlem, mert az meg a saját fia reakciójától félt - neki egy talpraesett kisfia volt - most várhatok még ki tudja hány hónapot, hogy újra megpróbálja - de akkor már nem szólok bele! :))

Tudod hányszor sírtam a férjemnek, hogy "ezek" nem normálisak? Bocsánat, de így volt. Persze, tudjuk, első gyereknél még amikor csak a hintában kell lökdösni és gagyarászik, olyanok vagyunk, mint az anyatigris. Senki ne szórja rá a homokot, meg ne morogjon, meg had játsszon azzal a lapáttal, stb. Aztán amikor megy az oviba a gyerek, akkor érik igazán meglepetések. Mert ott aztán, ha nincs toppon az óvó néni, akkor bizony szembesül a valósággal a kicsi. És én pontosan így voltam, (mondjuk ikrek is), hogy egy percet sem ültem soha a játszón, amíg mások recepteket cseréltek, meg mindenféléről beszélgettek a padon. Úgyhogy annyira tudom, mit érzel. Persze az én férjem is azt hitte, hogy ki vagyok az otthonléttől, meg hát a két gyerek, stb. De most már látom, nem ez volt a baj. Ilyenek az első gyerekes anyukák, akiknek pont nyugisabb az első gyerek. Azóta már kettőt is láttam, hogy a második gyereket ordítva húzta maga után a postáról, meg a boltból. Neked az első sikerült egyéniségre, a második lehet, hogy nyugisabb lesz. Amúgy meg még azzal tudlak vigasztalni, hogy a tudatos gyereknek előnyére válik majd, ha felnő.

A játszóház..... én egyszer voltam a fiúkkal. Már hét évesek, de a közelébe sem merek menni. Komolyan. Pedig lehet, hogy már vennék az akadályokat, de olyan mély nyomokat hagyott bennem. Én csak nyílt terepre, nem kötött programra megyek velük, ahol lehet farkasosat játszani, meg nagyobbak vannak, akik nem sértődnek meg, ha előtte csúszik le a csúszdán. Amúgy remekül el tudják egymás között intézni. Ha erőszak van, azonnal közbelépek, de messziről szoktam figyelni. Legtöbbször kompromisszum lesz belőle.

és mikor ezeket másnak mesélem, vagy a páromnak sokszor el sem hiszik nekem, hogy van ilyen!

Párom is csak azóta, hogy eljött velünk a játszótérre és a saját szemével saját fülével megtapasztalta.Előtte is jött velünk, de akkor még aranyos tipegő volt a kisfiam, és nyitottabbak voltak az anyukák, nem volt félelmetes tigris a gyerek...anyám!Már tudom az óvónő szülőin miért mondta hogy ott mindig neki lesz igaza...és a gyerekek érdekeit nézi...

most már ő is tud tigrist utánozni - igaz csak itthon, játszón még nem olyan vagány :)) Amúgy egyre jobb a helyzet, bár tény, hogy nekünk is jobb lett volna ha van tesója.

Szoktam más gyerekekkel is játszani, ő legtöbbször elment és messziről nézett minket, most már előfordul hogy együtt játszunk (inkább egymás mellett)

Pedig az unokatesóját nagyon szereti, együtt olyan nagyokat játszottak és nevettek, ebből is tudom, hogy jobban szeretne gyerekekkel játszani, mint velem.

Mivel közösségbe csak a zenés tornákra és a játszótérre tudom vinni, valószínű a mi gondunkat az óvoda fogja majd megoldani - ott lesz a többi gyerekkel és biztos hogy fog találni magának játszótársat.

Szerintem nektek is jó lesz az ovi, amiket mesélsz abból azt gondolom, hogy igazán társaságkedvelő, barátkozós kisfiú, akinek tetszeni fog, hogy sok gyerek között lehet :)

nemsokára lehet ő is tigrisnek áll!

Ma amúgy megijesztett egy kisfiút, csak megfogta a kezét, de az anyuka megnyugtatott azért ilyedt meg a gyereke mert csak engem látott és az anyját nem ezért sírt és nem a gyerekem miatt.Persze nem szabad hagyni, főleg hosszabb ideig hogy piszkálják egymást.

Ma megpróbáltam úgy csinálni a játszón, hogy tanítgatni-kérdezd meg szeretne e játszani stb. és ez még működik is, az anyukákat is leszerelte,bár én eddig is minden gyerekkel kedves voltam, de most helyette is próbálok az lenni hátha utánozni fog.

Lehet nektek is az kellene, hogy elkezdj játszani más gyerekkel, látná hogy a másik gyerek nem eszi meg, mert anyát se bántja...nem tudom, majd az óvinál kiderül,bár annyit mondtak hogy nincs kivételezés, nem a szülőnek lesz ott igaza, hanem az óvónéninek(végülis rábízom és ő lesz vele)majd ők elintézik a kakaskodst vitát, és még annyitmondtak hogy a kiközösítésre figyelnek leginkább, próbálják őket összekovácsolni.Remélem a korával és ezzel a közöséggel is fog változni.Annyi hátránya van hogy egyke, és nincs kivel összeveszni-kibékülni(max. velem hisztizni).

Szerettem mikor az unokahúga is velünk volt, valahogy a két gyerek mellett könnyebb volt...

viszont, ha most már egy gyerek üvöltözik azt szoktam mondani a gyerekemnek, hogy tigrist játszik, erre ő nagyokat nevet - nem is tudom kitől hallottam ezt :)))

Köszi ében!

Köszi!

Remélem, és megy óviba is.Csak a játszót is szereti, mert mindenki érdekli, nagyon nyitott és barátkozós!

Amúgy nekem is kissé gyanús néha hogy hiperaktív, mert fél percre sem lehet félrenéznem.De belenyugodtam, és már nem is tud felhúzni, néha úgy érzem vért izzadok, a többi mama meg csak ücsörög a padon órákat.

De én is és a párom is eleven gyerekek voltunk, nálam óvis korig tartott, páromnál tovább, bár ő egy válást is megélt kisgyerekkorában.

Szóval lebeszéltem magam a betegségtudattól,dokiról végképp, ha meg tényleg van valami az óviban biztos fogják jelezni-arra többet adok, mert tapasztalom, hogy főleg akkor "romlik" el a gyerek, ha vele vagyok!

Biztos, hogy változni fog!

Képzeld, nálam ugyanez volt, teljesen megértelek. Nekem hiperaktívak a kisfiaim (ikrek) és sajnos a lakóparkunknak volt saját játszótere, oda jártunk. Hát amit ott kaptunk... Mindenki nevelte őket, nekem meg osztogatták a tanácsokat, hogy ezt kellene, meg azt érdemelnék. Elköltöztünk. Komolyan. Hiába magyaráztam, hogy ez nem olyan egyszerű, meg nem arról van szó, hogy rosszak.

De így utólag: teljesen jogosan megy neki az idegennek. (a gyerek szemszögéből mondom, nem a másik bántása miatt) Mi is felidegesítjük magunkat, ha a metrón elkezdik mondani, hogy tedd a lábadat arrébb, vagy kapaszkodj máshol, nem? Mit szólnak bele? Jó-jó, meg akarja védeni a gyerekét. Csakhogy az ő gyereke is lesz annyi idős és az ő gyereke is lesz hisztis, meg akaratos, meg le fogja a kisebbet nyomni a csúszdán, meg ki akarja venni a hintából. Csak ezt még a kicsiket óvó anyuka nem tudja. Mi meg igen és borzasztó kellemetlen.

Én kerestem másik elfoglaltságot, mentünk hárman biciklizni, sétálni, fagyizni. A játszóteret meg akkor használtuk, amikor még kevesen voltak, vagy nem volt senki. Most meg itt lakunk egy kertes házban és VÉGRE mindenki békén hagy minket. Azóta amúgy sokkal kiegyensúlyozottabbak, szinte nincs is velük probléma. Szóval ez őket is zavarta, csak hát ugye nem tudták elmondani. Így vezették le az érzéseiket. Homokszórás... az még istenes. Kitartás, és ne keseredj el, így szocializálódik, megtanulja a konfliktusokat kezelni. Más anyukájával is... :)

Hát ha más anyuka belebeszélne, hogy én miért vagyok éppen mérges, én is hisztiznék. Ilyenkor próbálj egy kicsit udvariasan, de határozottan szólni, hogy majd Te elintézed. Egyrészt, mert nem vezet semmire, csak nagyobb lesz a gyerek ellenállása, másrészt Rád kell, hogy hallgasson, nem más anyukájára. De hangsúlyozom, ez rendben van, életkori sajátosság, el fog múlni, a lényeg, hogy ne kezdj el neki könyörögni az utca közepén, hogy hagyja abba. Fogd meg a kezét, mondd el, hogy most te is szomorú / mérges vagy és vonszold haza. A barátnőmnek szerencséje volt, mert legalább neki ment a lábán a gyerek, üvöltve. Az enyémek nem, őket húztam magam után, feltörölték fél Dunakeszit... Nagyon gáz volt, de magától elmúlt.Kb. fél évig tartott.

A széttépett könyv engem is érdekelne... :)

jó lenne, a gépet talán nem veri szét :D

Nekünk változatlanul van hiszti, ha menni kell az utcán vagy eljönni a játszótérről és akkor is ha más(idegen) anyuka bepróbálkozik és fegyelmezni akarja-akkor jön a hiszti, és az akaratosság!

Hahó!

Olvas itt még valaki? Olvastam egy nagyon jó könyvet Jams Dobson Akaratos gyerek. Nagyszerű dolgok vannak benne. A szerző is írja, hogy azok a szülők, akik alkalmazni kezdték a tanácsait, azzal szembesültek, hogy a gyerekük széttépte a könyvet, mert látta, hogy azóta van változás.

Szóval Akit érdekel, szívesen idéznék belőle.

Sziasztok!

Nekem két lányom van, 13,5 hónap korkülönbséggel születtek. A nagyobbik majdnem 2 éves volt, amikor el kezdett beszélni, azelőtt szinte minden nap általános volt a hiszti. Sokan akkor azt mondták, azért csinálja, mert nem tudja máshogy kifejezni magát. Egy idő után már rájöttem, melyik kirohanását kell komolyan venni, (akkor a meggyőzéses módszer volt nála is a nyerő) és melyiket kell figyelmen kívül hagyni. 26 hónaposan került bölcsibe, azután kezdődött a "nem kell, nem akarom, nem csinálom" korszak. Itt sem erőltettem semmit, megmagyaráztam, miért úgy a jó. Elfogadta.:)

Két hónapja a huga kezdte a hisztit. Méghozzá a "földhözverős" fajtáját. Ő a nagyobb ellen védekezik így, pedig már beszélni is tud. Mivel kisebb, védtelenebb (most még), így jelzi, hogy nem tetszik neki a helyzet. Őt igenis komolyan kell venni, és próbálunk igazságot tenni (általában játékon megy a harc), úgyhogy mindkettőnek jó legyen. Nagyon nehéz!

Szia!

Nekünk is 2 éves kislányunk van.Hasonló megpróbáltatásokkal küzdünk.:))

Mindenek előtt ne feledd el hogy ez a hiszti ebben a korban teljesen természetes és normális,mert most próbálja a határokat.Így nekünk szülőknek nagyon észnél kell lennünk.

Mi úgy próbáljuk megoldani a dolgot,hogyha el kezd hisztizni,akkor szépen oda megyünk hozzá,megpróbáljuk átölelni,vagy csak leülni mellé és miközben simogatjuk elmondjuk neki,hogy nagyon szeretjük és hogy mondja el hogy miért kezdett el hisztizni,mert csak akkor tudunk neki segíteni.Ha mindezt nyugodt hangon,odafigyelve tudjuk neki elmondani akkor elkezdi abba hagyni a hisztit és elmondja hogy mi volt a gondja,majd megoldjuk azt a nagy problémát.Mert soha nem szabad elfelejteni,hogy nekik amiket mi semminek tartunk számukra hatalmas tragédia is lehet.

Persze van olyan alkalom,amikor annyira hisztizik hogy meg sem akar hallani minket és hiába kérdezzük nem mondja el csak még jobban üvöltve hisztizik tovább.Ekkor szoktuk beküldeni a szobájába,hogy nyugodjon le és ha lenyugodott akkor jöjjön ki és beszéljük meg hogy mi volt ez a nagy probléma.Nálunk ez bevált.Ma már ha azt kell neki mondanom hogy menjen be a szobájába amíg lenyugszik egy kicsit,akkor inkább abba hagyja a hisztit és elmondja hogy mi a baja.

Mi így küzdünk a hiszti ellen.

az enyém már majdnem 3 éves, de kb. 2 éves kora óta hasonló dolgok történnek.Bár ő nem ragaszkodik ennyire a dolgokhoz, de hisztizni tud.

Próbálok nem figyelni mikor ezt csinálja,kívéve az utcán mert ott nem tudom magárahagyni, hogy higgadjon.De mindig próbálom vele megbeszélni, és most azt mondom szomorú leszek ha hisztizel-kezd beválni.

Illetve az is, hogy nem erőltettem hogy ő döntsön, meg sem kérdezem több dologban,mert hiába dönt 2 perc múlva megváltoztatja és ha nem úgy csinálom akkor hiszti!Pl. ha kész az ebéd, nem azt kérdezem akarsz-e ebédelni?, hanem mondom neki hogy kész a finom ebéd gyere egyél.Vagy fürdésnél is,kész a fürdővíz mehetsz a vízbe!Mert ha érdezem általában azt mondja nem.De mi már kezdünk leszokni-kinőni az akaratosságból,úgy érzem:)

Kislányom egyre akaratosabb mindenre mondja, hogy enyém szegénykémmel még az apukáján is össze tudunk veszni, hogy kié az enyém vagy az övé.És akkor a hisztiről még nem is szólva, egyszerűen ha valami nem tetszik neki, akkor lefekszik a földre és hisztizik.Más anyuka vagy apuka is találkozott ezzel a problémával.

Nekem ő az első gyermekem és szívesen hallanék tapasztaltabb szülőktől megoldásokat, hátha az bejön. Tudom, hogy nincs két egyforma gyerek,de attól még lehet, hogy egyik másik megoldás az én gyermekemre is hatással lehet.