Keserű gyermekkor = boldogtalan élet (beszélgetős fórum)
Sziasztok!
Nekem jó szüleim vannak. Persze én is lázadtam,
"utáltam" őket, mikor nem az volt, amit én akartam. Ma már, három gyermekes anyaként látom, milyen nehéz dolguk volt velünk. Mindenünk megvolt, amit csak akartunk, de mégsem, mert apu évekig nem volt velünk a munkája miatt. Én nagyon apás voltam/vagyok.
Férjem élete nem volt ilyen szép és jó. Szülei elváltak, majd mindketten újraházasodtak. Az édesapja ezután nem igazán törődött vele, nem engedte az új felesége. A nevelő apja viszonylag rendes volt, de néhány évente elkezdett inni, amit újabb néhány évig abba sem hagyott természetesen ilyenkor volt verés és más nyalánkságok. 20 évesen kidobták az utcára, éjjel. Nem volt senkije, akihez mehetett volna. Mégis a legjobb férj és apa vált belőle. Szüleim ellenezték a mi szerelmünket, attól féltek Ő is piás, nemtörődöm lesz. Nem lett igazuk! Az biztos, hogy a mai napig nem tette túl magát a gyerekkori fájdalmakon. Szerintem pont azért lehetnek a gyermekként bántalmazottak jobb szülők, mert tudják mi a szenvedés.
Egy dolgot sosem értettem meg, és szerintem nem is fogom megérteni, hogy egyesek (akár férfi, akár nő) miért tűrik hosszú évekig (talán egész életükben), hogy a másik fél bántalmazza? Nem csak a testi, hanem a lelki bántalmazásra is gondolok.
Igaz olyat is ismerek, aki rosszabb lett, mint a szülei voltak.
Szép napot mindenkinek!
Abszolút egyetértek. Látom te tudod, miről beszélsz.
Köszönöm a biztatást, igyekszem pozitívan hozzáállni az élet dolgaihoz :)
Elnézést? Tőlem? Miért is? (Egyszer sem éreztem, hogy bárkinek bármiért elnézést kellene kérnie tőlem).
"Mikor jelenik meg a cikked?
A beküldött cikk várakozó állásba kerül, míg ellenőrizzük, megfelel-e a portál követelményeinek és szabályainak. A cikkek feldolgozása akár hetet is igénybe vehet. A várakozás ideje függ a beérkezett cikkek mennyiségétől és a cikk témájától. Baba-mama téma esetében a várakozás több lehet, mivel ebben a témában nagyon sok írás érkezik hozzánk. A javítás és ellenőrzés után kerülnek a cikkek konkrét dátumra kiosztásra, nálad csak ekkor jelenik majd meg, hogy ellenőriztük és aktiválni fogjuk."
Hali,
cikkmegírása és megjelenése között ált. sok idő telik el. Sokan írnak, és mindegyiket átpörgetik. :)
Szia
Ez annyira szomorú,hogy alig tudok megszólalni.Nem ismerem ezt az érzést és nehéz elképzelni,hogyvannak ilyen szülők.
Amíg nem tudsz megbocsátani nekik addig nem tudod elengedni a fájdalmat sem.
Lépj tovább!Nagyon boldog életet kívánok!Megérdemled!
Igen!!! Tudod az anyósomra hasonlít és Ő egy angyal!!! Nagyon imádjuk egymást ami a mai világban ritka!
Bizony én minden hónap 13-án egy csodálatos sárgarózsa csokrot kapok mivel 2005. június 13-án ismerkedtünk meg!
Tőled pedig elnézést kérek!!!!!!!!
Lehet, hogy megjelenés előtt még átnézi itt valaki a cikkeket, és most tette közzé?
Megnéztem az adatlapod, és kikövetkeztettem. :-) Akkor feltételezem volt már ideje az életében begyógyítani a sebeit, átértékelni a szülői mintákat, mielőtt Veled találkozott (pl. a virágok területén). :-)
Ismeritek azt a könyvet, hogy: "Mérgező szülők" (Susan Forward/? Azoknak ajánlom, akik az ilyen szülőknek az áldozata volt, vagy még ma is az.
Ez igaz! Az adatlapja ezt írja! De akkor, hogy írhatta a cikket ma????????? Ez már nagyon érdekes!!!!!
Fel a fejjel! :-)
Az az érzésem, hogy Te az elején vagy annak az útnak, amin az itteni fórumozók egy része már sikerrel végigment. Szolgáljanak ők például ahhoz, hogy - ha nem is két nap alatt - de (nagyrészt) fel lehet dolgozni a történteket, és lehet normális életet is élni. Bizonyára Neked sem lesz könnyű, de megéri - a normális élet, párkapcsolat, család és az a bölcsesség, amit közben felcsipegetsz...
Jó utat! :-)
P.S. Ha jó ötletnek tartod, beszélgess azokkal, akik már túl vannak rajta, hátra segít Téged az úton...
A mostani páromról!
De Te honnan tudod, hogy egyszer már elváltam?
Ja ,ez amit bemásoltam a hozzászólásom elején ,egy idézet Majome 22-hozzászólásából.
Nehezen teremtek kapcsolatot, zárkózott vagyok és voltam már nagyon súlyos depressziós is, utóbbit senkinek sem kívánom. Mióta élek felesleges embernek érzem magam, pedig egyetemen tanulok, van két nyelvvizsgám, csúnya sem vagyok de belül ordítok...:
Szerintem meg minden ember más,és nem biztos ,hogy zárkózott vagy depis lessz.Én pl.egy nagyon jókedvű,társaságot kereső,nyitott természetü emberke vagyok.És nagyon könnyen teremtek kapcsolatokat.Imádok táncolni,dumcsizni,és a szabad levegőn lenni,főleg ha jó idő van.Amúgy életemben nem voltam depis pedig lehet,hogy más ember az én hátteremmel az lenne(nekünk a gyermekeinkért is meg kellett dolgozni,mivel mindhárman lombikbébik)és még sem roskadtam magamba,pedig 7 évet kellett várnunk az első fiunkra.,De minden ember másként dolgozza fel a rossz dolgokat,én nem is változtatnék a múlton,már így felnőtt fejjel,mert akkor valószínűleg nem ismertem volna meg a férjemet..
azt nem tudom, h ő milyen hosszú utat járt be, azt tudom, hogy én elég hosszút:)
Köszi. Valóban nem állítottam, hogy kitaláció, de tényleg felmerült bennem, ahogy a 12. hozzászólásom legvégén ezt írom is.
Tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy milyen utat járt be a történet főszereplője, míg képes lett szerető párkapcsolatot kialakítani, normális életet élni. Mert itt a fórumon is jó páran megírták, hogy ez nem ment nekik egyik napról a másikra.
A magam részéről várom a következő 12 év történetét, hogy összeálljon bennem a kép.
Szia! Teljesen megértem amit érzel. Az én szüleim sem voltak különbek a tiédnél. Eleve úgy indult a kapcsolatuk, hogy anyám 17 évesen belemászott apám előző házasságába ahol a feleség épp várandós volt. Aztán megfogantam én és sajnálom, hogy a világra jöttem. Körülbelül 9 éves koromig minden jó volt, mármint a kapcsolatom az apummal tökéletes volt. Leszámítva, hogy évente egyszer berúgott és ilyenkor késsel, puskával és ököllel támadott az anyámra, menekültünk aztán visszaköltöztünk...engem sohasem bántott, imádott de azzal amit látnom kellett épp elég kárt okozott. Anyámmal sohasem volt jó kapcsolatom, ütött, vert ha jó kedve volt akkor azért, ha rossz akkor azért. Ma már 22 éves vagyok. Apum az alholizmusa miatt meghalt 4 éve, anyám meg azt sem tudja hol tanulok, mi van velem. Ott fúr ahol tud és még ő érzi magát sértve amiért nem szeretem. 11 éves koromtól a nagymamámmal élek mert a szüleim szó szerint b@sztak rám. Apám drogozott, ivott; anyám nyugtatózta magát és szintén ivott. Végigküzdöttem apám alkoholizmusát egészen a koporsóig. Bár meghalt de haragszom rá. Anyám iránt viszont semmit nem érzek. Nem hazudok 2 utcányira lakik tőlem és soha meg sem kérdezné tőlem, hogy hogy vagyok vagy szükségem van-e valamire. Ha az életben kudarc ér akkor neki az öröm, ha pedig valamiben sikeres vagyok akkor őt bosszantja. És tényleg igaz, hogy a gyerekkori élményeink kihatnak a jövőnkre és az emberi kapcsolatainkra. Rám legalábbis ez nagyon jellemző. Nehezen teremtek kapcsolatot, zárkózott vagyok és voltam már nagyon súlyos depressziós is, utóbbit senkinek sem kívánom. Mióta élek felesleges embernek érzem magam, pedig egyetemen tanulok, van két nyelvvizsgám, csúnya sem vagyok de belül ordítok...:(
nekem mondod?:)ha valaki, akkor én tudom:(
Lehet.De azt ha leírná betelne lehet 3 oldal,én se tértem ki a részletekre,és arra se hogyan találtuk meg egymást a férjemmel,akivel 15.-éve leszünk házasok.Ja és a keserű gyerekkor nem mindenkinél egyenlő azzal,hogy felnőve ugy.olyan férje legyen mint az apja,vagy alkesz meg ilyenek.
szerintem teljesen félreértitek pénzkezelést..ő nem azt mondta, h kitaláció, csak arra lett volna kíváncsi, milyen utat járt be addig, míg idáig eljutott.
Hidd el nem mese,mivel mi is így nőttünk fel,csak az én apám nem ivott,hanem elmebeteg volt,persze mások előtt nagyon tudta adni a jó apát.Minket is rendszeresen szíjjal vert ,megalázott nővéremet nem egyszer meg akarta erőszakolni,hála isten nem sikerült,de a verések mindennaposak voltak.Bármit kitalált,csak hogy verhessen,pl. a villanyt felkapcsolta és azt mondta valamelyikünk volt,és addig ütött amíg be nem vallottuk,és még sorolhatnám.Minket mindíg elküldött otthonról gazt szedni a malacoknak,hogy fogdozhassa az idősebb nővéremet.Egyszer a könyvet hátulról lapozva nézegettem,és ezért vert meg mert nem előlről néztem,rátaposott a nyakamra és ömlött a vér az orromból,mire anyám odalépett,akkor meg ő kapott akkorát visszakézből ,hogy elájult.A nővérem elszökött otthonról tanulni mert,felvételizett az orvosira,persze apám nem engedte,aztán anyámtól kicsalta ,hogy hova szökött,mondta nem bántom,hát amikor hazahozta,ugy megrúgdosta,megverte,hogy az egyik fülére megsüketült egy jó darabig nem hallott rendesen.Persze felvették az orvosira mert nagyon jó esze volt ma főorvos a nővérem,a középső nővérem tanár,nekem csak érettségim van.Persze nem maradtunk apámmal,mert a nővérem ahogy felkerült az egyetemre,megzsarolta anyámat,hogyha nem hagyja ott ezt a férget akkor gyámság alá vetet minket na ekkor megszöktünk szó szerint,mikor apám elment dolgozni mi iskolába mentünk és oda jött értünk egy kis busz amivel elköltöztünk,Mivel elváltak anyámék amikor a nagyobb nővérem egyetemre ment(azért,hogy kapjon ösztöndíjat,de ez nekünk kapóra jött)így nem tudott szökésünk után mit csinálni,csak könyörgött hogy menjünk vissza,persze anyám ment volna,mert nyomorogtunk,de mi nem engedtük,így egy idő után békén hagyott minket.Így lett aránylag normális életünk,igaz sokat éheztünk(volt,hogy egy darab száraz kenyércsücsök volt otthon),mert anyám nővérként dolgozott a kórházban 3-müszakban de nagyon keveset keresett,meg hitel volt a panelon,és mindkét nővérem meg egyetemre járt így sok pénz elment a tanulmányokra,én otthon maradtam anyámmal,nem fejeztem be a középiskolát,lázadtam ittam ,fiuztam stb...Aztán megismerkedtem az én drága jólelkű férjemmel,aki egy angyal,összeházasodtunk 20 éves korunkra, ezután elmentem tanulni,estin leraktam a gimit majd 27éves korunkra megszületett az első fiunk.Most nyelvvizsgát szeretnék,és most 35 éves korunkra van 3-rom gyönyörű fiunk,7éves és 2 éves ikrek.De a múlt kísért egész életemen át hiába jártunk pszihológushoz szar.t sem ért.Soha nem tudunk neki megbocsájtani az életben,de mi hárman nagyon jó testvérek vagyunk,mivel a sorsunk összekovácsolt minket.És nem lettünk gyagyásak,túl lehet élni ép ésszel,csak egy kicsit nagyobb önuralomra van szükségünk türelem terén mindhármónknak,de hála isten megoldjuk, ez sajnos a szemét apám miatt lett így.Remélem nagyon sokat fog szenvedni amikor meghal,most 68 éves,de már számolom a napjait.Amúgy bűnhődik mert a 2. felesége is elhagyta,azt is verte,és régóta magányosan él a régi házunkba amiből kisemmizte anyámat.Én mindíg azt mondom,hogy az ég azzal,jutalmazott meg minket,hogy nagyon jó férjet adott,mind a hármunknak.Ui:és ez se kitaláció.
Bizonyára rengeteg lelki munka van ebben. Tudom, mert én ugyan más szempontból, de hasonló vesszőfutáson mentem keresztül. És sok-sok évem ment el arra, hogy feldolgozzam a történteket és egészséges ember legyen belőlem. Mikor ez nagyjából az már sikertült, csak akkor találtam egy rendes pasast, aki valamelyest "kárpótol" a komisz múltért.
valószínű, h igazad van..de sajna 4-e óta nem volt itt a cikkíró.Szerintem a válaszra várnunk kell..
A mostani párodról beszélsz, vagy arról a férfiról, aki a lányod apja?
Az nem volt kerek, hogy a történet nem tért ki arra, hogy hogyan tudott néhány év alatt eljutni arra a szintre, hogy szerető férje lett egy nagyon-nagyon rossz előélet után. Szinte biztos vagyok benne, hogy Hozzád hasonlóan egy rossz gyerekkor után nem egyből jön a megváltó szerető pasi. Erről meg nem szólt a fáma.
Tudom más téma!
Az én apósom soha egy szál virágot nem vett 50 év alatt anyósomnak!
Az elmúlt 50 év alatt soha fel nem köszöntötte!
A háztartásban soha nem segített semmit!
A férjem viszont pont az ellentéte!
Én minden hónapban kapok virágot!
Soha nem feledkezik meg sem névnapról sem születésnapról sem évfordulókról!
Mindig segít itthon!
Pedig nem ezt látta az édesapjától!!!!!!!!
Értitek már, mi nem volt nekem kerek a történetben?
További ajánlott fórumok: