Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

William Blake: EGY HOMOKSZEMBEN LÁSD MEG A VILÁGOT

(Weöres Sándor fordítása)

Egy homokszemben lásd meg a világot,

Egy vadvirágban a fénylő eget,

Egy órában az örökkévalót,

S tartsd tenyeredben a végtelent.

Lásd a világot egy homokszemben,

A mennyországot kis világban,

Őrizd a végtelent két kezedben,

Az örökkévalót egy órában...

Kányádi Sándor: Valami készül

Elszállt a fecske,

üres a fészke,

de mintha most is

itt ficserészne,

úgy kél a nap, és

úgy jön az este,

mintha még nálunk

volna a fecske.

Még egyelőre

minden a régi,

bár a szúnyog már

bőrét nem félti,

és a szellő is

be-beáll szélnek,

fákon a lombok

remegnek, félnek.

Valami titkon,

valami készül:

itt-ott a dombon

már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,

de szépen őszül.

Kun Magdolna:

Ülj mellém kedves

Ülj mellém kedves, súgd meg, hogy mi bánt.

Mondd el nekem, miért sírnak a téli éjszakák.

Mitől válik kérgessé az egykor sima lélek,

S mitől lesznek torz tükrök a csillogó emlékek.

Ölelj át kedvesem, ne kérdezz most semmit,

Könnyeidből ne pazarolj sohasem rám ennyit.

Próbáljunk meg úgy élni, hogy ne fájjon a jelen,

Ha már múltunk árnyékai túl mély, sötét verem.

Ülj mellém kedvesem, s ne vádoljuk egymást,

Nézzük fenn a csillagokat, míg a szemünk ellát,

Mert azokban van megírva szerelmünk és sorsunk,

s oda fogunk jutni, ha egyszer szárnyat bontunk.

Álmainkban együtt vagyunk minden gondolatban,

Nincs közöttünk távolság, szóban, versben, dalban.

Érezni tudlak szívem ritmusával, zárt határok nélkül,

Mert az álomtól nem kell félni, csak az ébredéstől.

Szádeczky Kardos György - Nincs időd..

Szoktál-e néha meg-megállni,

És néhány percre megcsodálni

A zöld mezőt, a sok virágot,

Az ezer színű , szép világot,

A dús erdőt, a zúgó fákat,

A csillagfényes éjszakákat,

A völgy ölét, a hegytetőt?

Nem , neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,

Sajgó sebekre enyhet adni,

A hulló könnyeket letörülni,

Más boldogságán is örülni,

Meghallgatni ,akinek ajka

Bánatra nyílik és panaszra,

Vigasztalni a szenvedőt?

Nem ! Neked erre nincs időd!

És ha est botul a késő mára,

Készülni kell a számadásra,

Mérlegre tenni egész élted,

Tettél-e jót, láttál-e szépet,

És nincs más vágyad csupán ennyi:

Nem rohanni , csak embernek lenni!

Fekete István

Szeptember

Őszi hálót szőnek már a pókok,

vizek tükrén vándor csillagok.

Bokrok árnyában üresek a fészkek,

mint az erdő szélén nyári kis lakok.

Szőlőhegyen a rizling meg a saszla

cukrot szűrnek a napsugárból.

Hasad már a diók szagos héja,

jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.

Levegőben seregélyek járnak,

harkály rikkant, lepke tántorog,

kinyílik a zsúpos présházajtó,

s régi mámort lehel vén garádtorok.

Völgybe ér a délutáni árnyék,

hűvös az est, harmatos a rét.

Köd lebeg a patak fényes selymén,

teljes csillagporral tündöklik az ég.

Aztán elvesznek majd mind az utak...

Nem marad más, csak a csend és álom,

mohos tetőkön ásít a kémény,

halott levél kereng a pókfonálon.

Kányádi Sándor: Még süt a nap…

Még süt a nap, még sütöget,

csak reggelente van hideg,

csak estelente kéldegél...

újra és újra föl a szél.

Csak az éjszakák, csak azok

hűvösek, mint a csillagok.

Napközben meleg van, meleg.

Sütkéreznek a verebek.

Duruzsolnak a darazsak.

Napfényben fürdik a patak.

Gúnárok, gácsérok, tojók

élvezik még az úsztatót.

De a reggeli hideget

feledni többé nem lehet,

sem az esték, sem a sötét

éjszakák csillag-hűvösét;

tudják mindezt a levelek,

s a fáknak búcsút intenek.

Radnóti Miklós: Szeptember

Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel!

a fák alatt sok csilla, barna ékszer:

vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,

a perzselőt! a hűs esők előtt.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat

s a fáradt fákra fátylas fény esőz.

Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Aranyosi Ervin: Keresd az örömöt!

"Keresd az örömöt! Ott van körülötted!

Szépséget találni, hidd el, nem nehéz!

Ne hidd, hogy a mosolyt, mint ruhát, kinőtted!

Vidáman, jó kedvvel mindig többre mész!

Keresd a világnak az élhetőbb részét,

nem szenvedni jöttél, érezd jól magad!

Keresd a jó utat, emelt fővel nézz szét,

ha kéred, az Isten minden jót megad!

Bármire is vágynál, teljesülhet álmod,

képzeld el, hogy megvan áhított csodád!

Egyszer csak magaddal épp szemben találod,

ne állj meg az úton, menj felé tovább!

Keresd az örömöt! Ott van körülötted!

Éltető Nap ragyog benned és fölötted!"

Hétköznapi Blues

A hajnal fényeiben ott van a remény;

egy szelet boldogság, egy kicsiny tünemény,

egy zaj, amit értesz, egy képet, amit látsz,

egy reggeli kacsintás, amit vissza-vissza vársz.

Hétfőn még nem érted mennyi új vár rád,

Kedden csak bámulod, mint a tükröd sugarát.

Szerdán köztes vagy, émelyegve vársz,

Csütörtökön feléled benned az a láz.

Pénteken letojod mi volt az elején,

Szombaton csak ragyogsz, akár a diadém.

Vasárnap sírni vágysz, de gyorsan elveted,

mert Hétfőn - még, ha nyögsz is -

átírhatod egy kicsit ezt az életet.

Aztán megszokod az élet zötyögéseit,

aztán megszokod a magad tévedéseit.

Aztán megszokod lassan a napok sóhaját,

aztán megszokod lassan a lelked mosolyát.

Lénárth Mária: Kell a csend

Hagyd a lelkemnek meg

ezt a pillanatnyi csendet,

amire vágyik,

mert a fa sem terem szüntelenül,

és a virág sem állandóan virágzik.

Szüksége van mindennek

és mindenkinek a csendre,

megnyugvásra...

Hogy csak önmagába figyeljen...

belülre...

és semmi, semmi másra.

Sárhelyi Erika

Utolsó pecsét

Szépen kellene majd megöregedni,

csak úgy magunkhoz ölelni az időt,

ne vegye észre rajtunk kívül senki,

hogy ott állunk már az örök tél előtt.

Mert olykor méltatlanná lesz az élet

– törődik a test és bomlik az elme -,

ha minden nap a káoszban ér véget,

már nem elég az égiek kegyelme.

Mert úgy lenne jó: ha hajlott háttal is,

de vegytiszta tudattal és merészen…

Mert úgy kellene, hogy ne legyen hamis

az utolsó pecsét az útlevélen.

Dáliák

A hegyekről most kúszik le a reggel

Megfürdet mindent mámoros színekkel.

A ház körül öklömnyi dáliák,

Rózsás vidámak, mélabús lilák.

Az ampelopszisz fürtjei körül

A méhe-nép az életnek örül.

S üldögélvén a vadszölős verandán

Némán tűnődöm életem kalandján.

Örülni én is jól tudok nagyon,

Hetvenkét éve, hogy el sem hagyom.

De Isten tudja, ez a mostani

Öreges öröm csak más valami.

Most ami öröm, szép is, szomorú is

S könnyei között mosolyog a bú is.

Ó lila mosoly! rózsaszínű árnyék!

Nincs már a földön semmi, amit várnék.

Tudom, hogy minden óra szép ajándék.

Szívvel fogadni, amit Isten rád hoz,

Megtérni szépen apákhoz, anyákhoz,

Ahol talán még azt is fellelem,

Amit félbe sem hagytam, idelenn...

Jöjj, mondanám, utolsó kegyelem!

Hanem itt hagyni apátlanul őket,

Kikkel a lelkem Isten egybeszőtte,

Hogy búra váljék bennük a világ,

Mint bennetek, szomorú dáliák, -

Vagy ők menjenek, Isten ments, előre,

S nekem legyen a világ puszta pőre,

Mint vihar után derékon törött

Dália-szárnak az épek között...?

Ki merne kérni? kérni melyiket?

Melyik a jobb? melyik a nehezebb?

Lehajtott fejjel, mint a dáliák,

Hadd mondom el az egyetlen imát;

Elmondom egyszer, aztán hallgatok,

Legyen meg a Te szent Akaratod!

Sík Sándor

Móra Ferenc - A cinege cipője

Vége van a nyárnak,

hűvös szelek járnak,

nagy bánata van a

cinegemadárnak.

.

Szeretne elmenni,

ő is útra kelni.

De cipőt az árva

sehol se tud venni.

.

Kapkod fűhöz-fához,

szalad a vargához,

fűzfahegyen lakó

Varjú Varga Pálhoz.

.

Azt mondja a varga,

nem ér ő most arra,

mert ő most a csizmát

nagy uraknak varrja.

.

Darunak, gólyának,

a bölömbikának,

kár, kár, kár, nem ilyen

akárki fiának!

.

Daru is, gólya is,

a bölömbika is,

útra kelt azóta

a búbos banka is.

.

Csak a cinegének

szomorú az ének:

nincsen cipőcskéje

máig se szegénynek.

.

Keresi, kutatja,

repül gallyrul gallyra:

"Kis cipőt, kis cipőt!" -

egyre csak azt hajtja.

Benedek Elek

Falusi reggel

A nap még föl sem kelt, csicsereg a fecske,

Virágos ágakon zümmög a méhecske.

Csattog a csalogány, köszönti a reggelt.

Rigó nagyot rikkant: ihol, a nap felkelt!

Gyenge fűszálakon gyöngyös harmat csillog,

Apró bogárkáknak fényes szárnya villog.

Sütkéreznek szépen a nap sugarában,

Közben a harmatot szürcsölik javában.

Istálló népe is felébredt már régen,

Pásztor kürtje tutul alsó faluvégen.

Búcsúzik a tehén a kis bocikátul,

Szegény kis bocika! Egy napra elárvul.

Hát a szárnyas világ! Az ám csak a hangos.

Harsog a kakas úr: ejnye, tüzes lángos!

Hát még szundikáltok? Dehogy szundikálnak.

Éktelen hangokon haj, hogy muzsikálnak!

Kotkodácsol a tyúk, hápogat a réce,

Csipegetnek a csibék: a reggeli kész-e?

Gigágáz a liba, a nyakát kinyújtva,

Neki vörösödve glugluzik a pulyka.

Ámde a toronyban a harang megkondul,

Zűrzavaros lárma egyszerre megzsongul.

Ember, állat hallgat csendes áhítattal,

Egy szívvel azt vallják: a legszebb ez a dal.

Harangszó elnémul, s a kis falu népe

Indul a templomba, az Isten elébe.

Az ő színe előtt buzgón imádkoznak,

Úgy mennek mezőre, hol estig dolgoznak.

Óh, falusi reggel! Reggelek reggele!

Gyönyörűséggel van a szívem tele.

Lehet a városnak sok ezer szépsége,

Nincs egy, amely az ő szépségét felérje.

Virág illatától balzsamos levegő;

Trillázó pacsirta, magasban lebegő;

Nap, amelynek látom mindig felkelését;

Természet, amelynek látom ébredését;

Mind e szépségeket csak falun láthatom,

Csalogány-csattogást csak itten hallhatom.

Mind, ami szép, itt van, egy kis falucskában,

Egy kis falucskában, egy kis dalocskában.

Benedek Elek

"Az út a fontos, úgy hiszem,

ahol az álmaim viszem.

Csak lassítanom kellene,

s nem harcot vívni ellene!

Hiszen az út a nagy csoda,

mert rajta jutsz el máshova,

s ha minden percét élvezed,

akkor az út, az életed…"

(Aranyosi Ervin: Legyen a lét a jutalom - versrészlet)

PETŐFI SÁNDOR (1823-1849):

Fekete kenyér

Miért aggódol, lelkem jó anyám,

Hogy kenyeretek barna, e miatt?

Hisz meglehet: ha nincs idehaza,

Tán fehérebb kenyérrel él fiad.

De semmi az! csak add elém, anyám,

Bármilyen barna is az a kenyér.

Itthon sokkal jobb ízü énnekem

A fekete, mint máshol a fehér.

Dr. Papp Lajos szívsebész: AZ ÉN MIATYÁNKOM

Mikor a szíved már csordultig tele,

Mikor nem csönget rád, soha senki se,

Mikor sötét felhő borul életedre,

Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe.

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!

Nézz fel a magasba, -reményteljesen,

S fohászkodj: Miatyánk, Ki vagy a mennyekben!

Mikor a magányod ijesztően rádszakad,

Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,

Mikor körülvesz a durva szók özöne,

Átkozódik a "Rossz",- erre van Istene!

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!

Nézz fel a magasba, -és hittel rebegd,

Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",

Mikor elnyomásban szenved az igazság,

Mikor szabadul a Pokol a Földre,

Népek homlokára Káin bélyege van sütve,

Ó, "Lélek",ne csüggedj! Ne törjél bele!

Nézz fel a magasba, -hol örök fény ragyog,

S kérd: Uram! Jöjjön el a Te országod!

Mikor belédsajdul a rideg valóság,

Mikor életednek nem látod a hasznát,

Mikor magad kínlódsz, láztól eggyötörve,

Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne...!

Ó, "Lélek", ne csüggedj! ne keseredj bele!

Nézz fel a magasba, -Hajtsd meg homlokod,

S mond: Uram, legyen meg a Te akaratod!

Mikor a "kisember" fillérekben számol,

Mikor a drágaság az idegekben táncol,

Mikor a "gazdagság" milliót költ, hogy éljen,

S millió szegény a "nincstől" hal éhen,

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!

Nézz fel a magasba, -tedd össze két kezedet,

S kérd: Uram! -Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,

Mikor hited gyöngül,- sőt - ellen támadsz,

Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,

Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "Őt"!...

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!

Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!

Uram!- Segíts! -S bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban,hogy téged megbecsülnek,

Munkád elismerik, lakást is szereznek,

Mikor verítékig hajszoltad magad,

Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak,...!

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!

Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:

Uram!- Megbocsátok az ellenem vétőknek...

Mikor a "nagyhatalmak", a békét tárgyalják,

Mikor a BÉKE sehol!- Csak egymást gyilkolják!...

Mikor a népeket a vesztükbe hajtják,

S kérded: Miért tűröd ezt?

Istenem MIATYÁNK!

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!

Nézz fel a magasba,- s könyörögve szólj!

Lelkünket kikérte a "Rossz", támad, tombol!

Uram! Ments meg a kísértéstől!

Ments meg a gonosztól! AMEN

UTÓHANG:

S akkor szólt a Mester, kemény szeliden,

Távozz Sátán, SZŰNJ vihar! Béke, csend legyen!

Miért féltek ti, kicsinyhitűek?...

Bízzatok! Hiszen én megígértem nektek,

Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!...

Hűséges kis nyájam, én pásztorod vagyok, S

a végső időkig, - veletek maradok!!! Amen.

Várnai Zseni: Ha simogatni tudna a szavam

Ha simogatni tudna a szavam,

Mint lágy, becéző szellemkezek:

Szavak virágát hinteném rátok,

Hogy ne szenvedjetek.

Ha gyógyítani tudna a szavam,

Mint régi, titkos, nehéz balzsamok:

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Hogy meggyógyuljatok.

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,

És elkendőzné a vérző valót:

Hogy ami fáj, az ne fájjon..

Búcsút int a nyár

Lassan búcsút intünk a csillagfényes nyárnak,

s követői leszünk az őszi hervadásnak,

ami oly keserű érzés, így alkony idején,

mikor fáradt már a szív, és semmit sem remél.

Én is nagyon fájom, hogy véget ér a nyár,

s messze délre száll minden gólya pár,

mert tudom, mikor a vándormadarak

messzi útra kelnek,

valamit lelkünkben mindig összetörnek.

Sajog bennem is az a bizonyos tudat,

hogy utoljára látom a rétvirágokat,

s utoljára érezhetem azt a kócos langy-szelet,

mely arcomba fújja a homokszemeket.

Én minden évszakot nagyon szeretek,

de bennem véreznek el az őszi levelek,

s bennem halnak el azok a bús gondolatok,

hogyha egyszer én is, én is meghalok,

akkor hiába a tavasz, és hiába a nyár,

szép muzsikát nem fütyül több énekesmadár.

(Kun Magdolna)

Van akitől távol vagyunk,

van ahová visszatérünk ,az élet szinpada csak forog,

de mi állandóan csak remélünk.

Reméljük hogy jobb lesz,

nem akar a sors rosszat,

hisz nincsenek véletlenek,

új nap,új életet hozhat."

"Dóró Sándor:

Új élet"

Peregnek az évek / Vilhelem Margareta

Peregnek az évek,

mosnak sok emléket

mik feltörnek néha,

s törlik érzelmünket,

csodás életünket,

mely oly semmivé lett,

de néha boldoggá tett.

Kopog az ősz,

újból beköszönt,

keresi a nyarat,

mely lassan elillant,

s magával vitte,

legszebb éveink,

a bohém vidámságunk,

s reményteli vágyunk,

s az élet színeit.

Most már csak emlékek,

és lassan halványulnak,

néha el is tűnnek.

ha peregnek az évek,

az emlékek halkulnak,

Szeretem az ősznek,

csendes lépteit,

halk kopogását,

a csendes szélfúvást,

az esőcseppek,

zajos kopogását,

az ősznek a színét -

a lassú elmúlást.

Lőrinc napján: :)

Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,

isten tudja, honnan jöttem,

szél hozott, szél visz el,

minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,

a felhőknek kiabáltam,

erdő jött: jaj, be szép!

- megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,

a bozótban őzet láttam,

kergettem, ott maradt,

cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,

csak szeretőm megmaradjon,

szeretőm: a titok,

ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,

köd előttem, köd mögöttem,

szél hozott, szél visz el,

bolond kérdi, mért visz el?

Augusztusi könnyek

Nézd, mily szomorú az augusztusi nyár,

mintha tudná, hogy az elmúlás kapujában áll,

mintha érezné a fagyott föld havas kőrögét,

mely jégpáncélba zárja a napláng melegét.

Nézd csak, mily bánatos minden falevél,

mely rozsdaszínben sárgul a lombok tetején,

s melyek úgy fogódznak az elgyengülő ágba,

mint tévelygő gyermek az anyai szoknyába.

Nézd csak, mily törékeny ez a kérészálmú élet,

miben elgyengült hang már az a madárdalos ének,

mi egykor oly mélyre lopta szívünkbe magát,

hogy azt hittük örökké tart e vidám csacsogás.

/Kun Magdolna/

Aranyosi Ervin: Nevess többet!

Ha a mai napot nem mosollyal kezdted,

jó lesz, ha humorod hamar kifejleszted.

Mert a mosoly nélkül elszaladó napot,

életed folyamán már nem pótolhatod.

Ezért minden napra legyen az a terved:

reggel a napodat mosolyogva kezded!

Fűszerezd meg kedved gyakran nevetéssel,

a vidám percekről többé sose késs el!

Szabó T. Anna: Van egy világ

"Van egy világ, amit belülről ismerek,

és nem tudom, hogy oszthatnám meg veled,

mert fontosabb a szavaknál, ez mindig kiderül –

én benne vagyok és itt van legbelül.

Az én világom oszthatatlan,

és elmerülnék most magamban,

de hadd legyek mégis itt veled:

te érts meg olyankor is, amikor én nem értelek!

Van egy világ, amiben mindig csak ma van,

ahol egyedül vagyok, de itt vagyok önmagam,

a világomban rend van, és ezt a rendet ismerem,

nekem legbelülről kerek az életem.

Az én világom oszthatatlan,

és elmerülnék most magamban,

de hadd legyek mégis itt veled,

mert belülről tudom, hogy így szeretsz,

te érts meg olyankor is, amikor én nem értelek!

A nagyvilágban nem vagyunk egyedül,

erre kevés a szó, ez mindig kiderül –

mindenki külön világ, mégis értünk emberül,

mert ami igazán fontos, az itt van legbelül.

Az én világom oszthatatlan,

és elmerülnék most magamban,

de hadd legyek mégis itt veled,

mert belülről tudom, hogy így szeretsz,

és értesz olyankor is, mikor én nem értelek!"

Aranyosi Ervin: Kívánok teljes életet

Kívánok neked napsütést,

hogy elfeledd a szürkeséget,

s esőt, hogy jobban megbecsüld

a napot, ami téged éltet.

Kívánok sok-sok boldogságot,

mely gazdagítja szellemed,

és fájdalmat, hogy értékelhesd,

ha apróbb öröm jut neked.

Kívánok olyan gazdagságot,

mi teljesíti vágyaid,

és veszteséget, hogy megbecsülhesd,

amikor van már valamid.

Kívánom azt, tanulj meg élni,

s taníts meg erre másokat,

úgy hagyj nyomot a föld porában,

hogy valóra váltasz álmokat.

S mikor utad végére értél,

jól esik majd, hidd el nekem,

már elmondhatod önmagadról,

hogy: – Teljes volt az életem…

Pásztor Piroska: Gondolsz-e rám?

.

Ha fáradt csendben fürdik a táj,

s az égen alkony ver tanyát,

szobádban sápadt félhomály,

gondolsz-e rám?

.

Ha egy csillag ablakodon bekandikál,

a hold ezüst hálót von reád,

halkan súgva jó éjszakát,

gondolsz-e rám?

.

Ha cirógat a napsugár,

a szél hajadban táncot jár,

vízcseppben ott a szivárvány,

gondolsz-e rám?

.

Ha a természet szép ölén,

ámulsz színei özönén,

hallod az erdő lágy szavát,

gondolsz-e rám?

.

Ha gondtól roppan a vállad,

s nincs féltő, vigyázó társad,

mikor az élet nagyon fáj,

mondd:

gondolsz-e rám?

Juhász Gyula - Egy virágért

Mit adjak egy virágért, mint virágot?

Egy verset, mely a szívemből terem,

A szívemből, mely könnyeimmel ázott,

Mint a mező ködülte éjeken.

.

Mint a mező, mely akkor terem éppen,

Ha jól felszántják viharok s ekék.

Ó viharom, én rettenetes évem,

Elég volt nékem, több is, mint elég.

.

Mert rabja voltam gyilkos mélabúnak

És ültem mélyén a fekete kútnak

S hallgattam, amint sorsom varja károg.

.

S valaki egyszer azt üzente:higgyek,

Egy fehér rózsát e mély kútba hintett.

Mit adjak egy virágért, mint virágot?

Nyakó Zita

Kisfiamnak

Csak telik az idő,

s te egyre okosabb vagy,

szemedben ott ragyog az élet,

mindenhol nyomot hagy.

Lépteid mentén kivirágzik a táj,

érintésed nyomán

elmúlik minden ami fáj.

És csak telik az idő,

s te vagy a legfontosabb nekem,

ha rám nevetsz, ha átölelsz,

veled együtt dobban a szívem.

Kicsiny ujjaid nyomán, minden újraéled,

benned virágzik, fejlődik,

minden ami számomra az élet.

És csak telik az idő,

és még jobban féltelek,

és még a széltől is óvlak,

és még jobban szeretlek.

Juhász Gyula

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Emlékeimből lassan, elfakult

Arcképed a szívemben, elmosódott

A vállaidnak íve, elsuhant

A hangod és én nem mentem utánad

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt,

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

És minden eltévesztett köszönésben

És minden összetépett levelemben,

És egész elhibázott életemben

Élsz és uralkodol örökkön, Amen.