Igazságtalan az élet mert.... (beszélgetős fórum)

"Tapasztaltatok már reinkarnációt a családotokban? 15. (Ezotéria) 2008-03-11 12:43

Én még nem tapasztaltam, de egyértelműen hiszek a lélekvándorlásban."

Akkor gondolkodj el az elozo eleteken.

Sziasztok, ez természetesen nem Rátok vonatkozott...:)

Akire igen, az meg nem olvas ilyeneket, tudom, mégis muszáj voltam leírni, mert piszokul bánt, ez van.

... senki se kérdi azt se hogy akarunk-e megszületni, meg azt se, hogy meddig akarunk élni.

Ez így nem ér!!!

Nagyon sajnálom azt ami veletek történt, hogy elveszitetted a gyermekeidet és azokat a szülöket, anyákat, apákat akikkel hasonló eset történt, mint veletek.

Biztos nem könnyü egy ilyen szerencsétlenséget feldolgozni.

Azt mondhatom, hogy a Te szerencséd a Te fájdalmadban amit talán "istentöl" kaptál megnyugvásként az a három gyermek akiket Te örögbe fogadtál, helyettük. Ha a Te gyermekeid nem haltak volna meg, talán nem is fogadtál volna örökbe soha idegen gyermeket, gyermekeket.

Ne haragudj, ha az mondom, hogy lehet Te magad is azért születtél meg hogy ezt a három idegen gyermeket felneveld talán, ugy mint ha a saját véredböl valóak lennének.

Minden ember valami feladattal születik a földre, lehet, hogy a Te feladatod ez volt.

A fájdalmadon talán ez sem változtat, megtudom érteni.

Te anya akarál lenni és az is lettél, az egyik legszebb dolog amit csak választhatál.

Ezek a tipikus önsajnáltató fórumok, szal én is itt írok:)

Amúgy nekem tényleg olyan érzésem van, h igazságtalan az élet. ersze nem csak velem, de az nem az én ügyem, ugye.

azt hittem életem szerelmével élek együtt...

hát kiderült, hogy nem...

Kedves Anyuka!Nagyon sajnálom ami veletek történt és hitetlenkedve olvasom az írásokat.Borzasztó ez az egész!Most nem tudom ideírni hogy nekem is történt hasonló,mert nem így van.De három gyerekem van és megértem,de ezek csak szavak és közhelyek.

DE!Hidd el,a halálban vagy egy másik ember elvesztésében egyszerűen nem lehet versenyezni.Egyszerűen nincs olyan ebben a dologban amiket itt olvasok,hogy az mind semmi,bezzeg az enyém az sokkal nagyobb.Nem értelek benneteket.Minden embernek a saját életét kell élnie és nem a másét.Tulajdonképpen sajnálattal nem sokra megyünk,attól hogy sajnálnak nem lesz se jobb se rosszabb.Nem tudhatjuk hány gyermeket veszítünk el például vetéléssel és nem is tudunk róla.Vagy nem tudjuk hány gyermek hal meg Afrikában azért mert nincs mit ennie.

Egyszerűen nem kesereghetünk,mert nálatok is ott vannak a többiek,akiknek egészséges kiegyensúlyozott szülőkre van szükségük és nem kesergőkre.

"...s mert vándor vagy,az úton tovább kell menned..."/Márai Sándor/

Nem ,hogy megengedett,kötelező:)))

Az az igazság ,régen az emberek tudtak gyászolni,együtt gyászoltak,segítették egymást a gyászukban,és megvoltak a tradíciói az egésznek.

Evvel pedig megvolt egy normális gyász folyamat,minden fájdalmával,érzésével .

Manapság ,az emberek még ilyenkor is "viselkednek" és elnyomják az igazi érzéseiket,még akkor is,ha úgy tűnik évek múltán is gyászolnak.

Igaza van Spinellinek,ha 20 év után is ezt érzi,akkor azt kezelni kell.

Én úgy látom, hogy mindenkinek a maga tragédiája a legnagyobb és nem kellene a másikét kicsinyíteni, mert ezek érzések és nem lehet összehasonlítani. Értem ez alatt, hogy van aki a szüleit, van aki a párját, van aki a gyerekét veszti el, de mindenkinek egyaránt iszonyú fájdalom ez, ha szerette a másikat. Amiről Margaréta ír, szerintm talán arra gondol, hogy mielőtt megszületünk, megválasztjuk az életünket. Én személy szeint nem hiszek benne, de elfogadom, ha más így gondolja. Amiről Myly ír, az áll hozzám a legközelebb, dde nem vagyunk egyformák és mindenki másképp éli meg a dolgokat, másképp dolgozza vagy nem dolgozza fel. Hihetetlen, érthetetlen, kegyetlen dolgok ezek, de meg kell élnünk, és valahogy túl kell élnünk, mert ezt kaptuk.

És úgy gondolom ilyenkor minden megengedett, az önsajnálat, a sajnálat, a düh, a vádaskodás, de azért leginkább én inkább arra a szeretetre próbálok koncentrálni, amit kaptam és amit most is érzek és ami a másik halálával nem múlik el. Itt él bennem tovább, ha sírok, ha nevetek, mindig.