Hoxa tagok, akik már nincsenek köztünk-Miért törli magát innen valaki? (beszélgetős fórum)
Megint csak azt tudom mondani, hogy ha valami van, szóljatok.
Amiről nem tudunk, ott nem tudunk közbeavatkozni. Nem szoktam habozni, ha úgy ítélem meg, hogy valakit ki kell tiltani innen és én is szeretném, ha nem lenne alattomos áskálódás.
Most, hogy Luca már bölcsis, több időm van napközben, hozzám is nyugodtan fordulhattok. Nem szeretem ugyan a döntőbíró szerepet, de általában hatékonyan közbe tudok avatkozni.
Bár rendszerint mindkét oldalt visszavonulásra kényszerítem, nem csak a panaszos ellenfelét, ezzel biztos nem mindenki elégedett, de ezt nem is lehet másként csinálni.
Szóval keressetek meg nyugodtan.
A zárt klubokon és titkos naplókon én is ki vagyok akadva. A titkos naplót kockás füzetbe vagy saját gépre kellene írni. Van, hogy olvasok egy tök jó hozzászólást, az illető utal is a naplójára, hogy abban van a recept vagy a történet igazán, ráklikkelek, hogy megnézzem, erre TITKOS!!!!! A guta üt meg az ilyenektől.
Másik: a nem olvasható klub. Ha a címe alapján tetszik, be kell kéredzkednem, hogy lássam, miről van szó, mert nem olvasható, csak tagoknak. Valami nagyképű alak válaszol, hogy most az egyszer beléphetek, de ha nem vagyok elég aktív, kizár. Én inkább olvasgatok, ötleteket gyűjtök, mert nem mindig érek rá írni. A klub nem arról szólt, amire a címe alapján gondoltam, de azért szívesen olvastam volna, de kizártak, mert nem írtam bele.
Egy röhej.
sziasztok..
akkor miért te neked kellett törölnöd magad?miért nem azt törölték aki cseszeget..
én nem törölném magam semmiért sem,amit már itt leírtam,kismilliárd betűt,szót,a naplóimba csak akár,én biztos nem törölném senkiért...
Én is ismerek olyat aki más nevében írogat ide a hoxára. Személy szerint az én nevemben. Én egyszerűen az ilyet csak betegesnek tartom. Egyébként van aki éppen azért törli magát, mert ilyen betegesek cseszegetik. Valamikor az elsők között voltam akik regisztráltak a hoxán de pont az ilyenek miatt kellett törölnöm magam.
Nem tudom egyesek miért hiszik azt, hogy irigyelni valók s, hogy valaki miattuk van itt, ez egy óriási félreértés. Az ilyen ki sem bírná, hogy ne jöjjön fel a hoxára két napig, mert már betegesen (hoxa) függő.
Sok itt az olyan hisztérika, aki más hozzászólásait olvasva elképzeli magának, milyen lehet az az ember, mik a viselt dolgai, majd őrjöngve támadja az illetőt mindazért, amit ő képzel róla.
Az Index fórumról a személyeskedőket azonnal pihenőre küldik, aztán ha később sem bírna magukkal, kitiltják őket, ha viszont valaki azt állítja, sugallja, hogy ismeri a nick mögötti ember jellemét vagy viselt dolgait, és ez alaphjá támadja, elsőre kivágják, még akkor is, ha tényleg ismeri.
Itt ezek a beteg állatok vígan rohangásznak, és lehetne ez a fórum jó hely is, de így sokszor csak egy moderálatlan p*csafórum.
Szerintem törölheti magát valaki azért is, mert egy ilyen beteg némber megbántotta, de azért is, mert az ilyenek miatt már-már ciki hoxázni.
az azért nem ugyanaz.
.)
Értem, de nem voltam ennyire kocka, ha valami olyan gond volt, ami valóban gond, pl egy hete piros a popsija, nem jó a sudocrem, sem a neograormon, mit kenjek rá?
A másik a zárt klubok amin kibukok, nekem nem jön be, mert ugye ez egy fórum, tehát nyilvános, ha valaki zártan akar lenni, akkor miért nem skypel, vagy privátba írjon.
az azért is lehet, mert friss nyuka...vagy nem?
:)
nna igen..én aztán tényleg ingerszegény környezetben élek..
neverland..(: nna az sem itt van..vagy ott van..vagy hol..?
Amúgy meg inkább poénkodok,vagy viccelek..
Ahol feszültség van,azt jól elkerülöm..
Soha nem ragadok le egy fórumnál..
mindig abba a fórumba írok,ami számomra érdekes..illetve,ahol esetleg tudok segíteni..ha kérnek tanácsot..
Megyek én is, későre jár :)
Jóéjt mindenkinek!
én általánosan ezt vettem észre.
Nekem az is fura, hogy milyen mély virtuális barátságokon tudnak harcolni itt sokan.
Pl: tegnap láttam, hogy fent voltál és nekem nem is írtál...és egyéb hülyeségek.
További ajánlott fórumok:
- Ismertek olyan nőt, akinek nincsenek barátnői? Mi az oka szerintetek?
- Szerintetek szégyen, hogy nincsenek megkeresztelve a gyerekeim? Miért lényeges, hogy meg legyenek?
- Miért nincsenek párkapcsolatok?
- Mit tennél, ha gyermekedről a szalagavatón derülne ki, hogy nincsenek barátai az osztályban?
- Miért van az hogy az ember szülei nincsenek a gyerekük segítségére ha a helyzet úgy kívánja?
- Ti költöznétek az új házba, ha fürdőszoba kész van teljesen, bútorok nincsenek csak 1 ágy?