Hogyan tudnám eldönteni, hogy van-e Isten, illetve melyik vallás az igazi? (beszélgetős fórum)
"Nem, csupán a HIT segít?"
Számít az? Számít, hogy a segítség pontosan honnan és milyen úton jön? Nem az a lényeg, hogy segít?
Ha már istenérvek:
FI. ezt nézd meg igaz történet alapján. Hátha találsz némi választ.
A fiatal zenész, Jeremy (K.J. Apa) élete akkor teljesedik ki igazán, mikor rátalál lelki társára, Melissára (Britt Robertson). Az életvidám, mindig mosolygós lány teljesen elvarázsolja a srácot, aki nem is tudja más mellett elképzelni a jövőjét. Ám minden megváltozik, amikor Melissánál rákot diagnosztizálnak. Jeremy eltökélten hisz abban, hogy kettejük végtelen szerelme bármire képessé teszi őket, és együtt még ezt a gyilkos kórt is legyőzhetik. Összeházasodnak, és reményekkel telve kezdik el közös életüket. De a lány tünetei egyre súlyosbodnak, és Jeremy hite egyre jobban kezd meginogni…
Köszönöm! 😊 Négy féléven keresztül tanultam az egyetemen filozófiát, pont a skolasztika maradt ki (középkori filozófia), pedig nagyon kíváncsi lettem volna rá. Köszönöm a videót, meg fogom nézni! 😉
Aquinói Szent Tamás istenérve lehet érdekelne.
Egyszer majd kitárgyalhatjuk az istenhit gyökerét is :P
Mi van ha azt mondom,az istenhit a felfedezett és ráeszmélt kollektív tudatosból és tudattalanból fakad?Amikor rájön az egyén,hogy van egy nagyobb hatalom(kollektív akarat,szándék),mint ő vagy ők együtt,és nem a természeti erők váratlan és ismeretlen erejéből fakad.Például szerintem a vallás közösségi élmény,egy kollektív tudatos rituálé,úgy mint mint pl. a mise.A közös imátság,a közös éneklés,a közös gyónás...
Miért van a sok-sok szenvedés?
Miért van a rossz?
Egyébként meg szerintem is:
'Testem az én templomom
Építem, vagy ha kell, lerombolom.'
Ezt el kell ismernem.
"Isten felé fordultam, nekem segít az életemben, jól alakulnak a dolgaim."
De ez bizonyíték lenne rá?
Nem, csupán a HIT segít?
Az én feleségem nagyon vallásos volt, ezért a véleményem az, h a vallásos emberek életét megkönnyíti, mert állandóan abba reménykednek, h őket csak megsegíteni tudja.
De mégis borzasztó körűlmények között halt meg, nagyon sokat szenvedett évekig, rákja volt.
További ajánlott fórumok:
- Segítenétek Eldönteni egy vitát? Felrobbanok a dühtől
- Mit tennétek, ha nem tudnátok eldönteni, hogy a párotok hazudik-e vagy nem?Arra gondolok, hogy szerintem ismerkedik titokban más lányokkal.
- Jön a vihar... eléggé félünk. Vannak "praktikák", amivel csillapítható a félelem? Vagy fejben kell eldönteni?
- Milyen vitaminnal tudnám erősíteni a szemem, illetve elérni hogy ne romoljon?
- Bak férfi, skorpió nő. Hogy tudnám a bak férfit meghódítani, illetve milyen párost alkotnak?
- Feltöltös t-mobilos telefonomról hogy tudnám meg hogy az elmúlt pár napba hová illetve honnan jött rá hívás?