Hogy lehet egy ekkora csalódásból felállni? (beszélgetős fórum)

Mi egy évig voltunk együtt, de az nagyon aktív év volt, gyorsan történt minden, megismerkedésünk után három héttel már együtt mentünk nyaralni egy hétre, kettesben. Annyira tetszett benne, hogy mindig megtervezte a randijainkat, mindig tele volt ötletekkel és folyton meglepetéseket talált ki nekem.

Annyira beilleszkedett a családomba is, hogy jobban szerették, mint azt a páromat, akivel tizenkét évig voltam együtt.

Annyira tökéletesnek tűnt minden, hogy el voltam szédülve, pedig nem vagyok egy naiv típus.

Egyébként, azt hiszem, utólag már az ígéreteivel, hogy "igenis együtt fogunk élni, mert képes vagyok rá!" igazából csak saját magát próbálta győzködni.

Nagyon köszönöm, sokat segített a kommented, de nagyon sajnálom, hogy neked is át kellett élned ezt.

Miért jó egy nőnek, hogy ilyen viselkedéssel ellehetetleníti a gyermeke életét?

Hasonló volt egy exem, mint a tiéd, de mi csak másfél évig voltunk együtt.

Közös jövőt terveztünk, keresett munkát itt a környéken (megmondtam, hogy én nem költözök, biztos állásom van tanítóként, amit nem kockáztatok).

Minden szépnek és jónak tűnt, sosem panaszkodott, bár ami furcsa volt, hogy minden szabadnapján rohant anyukához (60km). Oké, menjen, segítsen.

De egyszer csak robbant a bomba, egyik napról a másikra depressziós lett. Mint kiderült, az új állás miatt, és azért, mert honvágya volt!!! (Megint leírom: anyuka 60km-re lakott.)

Felmondott úgy, hogy előtte nem beszéltük meg, hazaköltözött anyukához, visszament a régi munkahelyére.

Innentől kezdve nem láttam, csak telefonon tartottuk a kapcsolatot.

Én ebbe beleuntam, na meg abba, hogy ha ennyitől depressziós lesz (munkahelyi felelősség, honvágy, stb.), akkor mi lesz később, ha tényleg valamilyen nagyobb krízishelyzet lesz?

Így véget vetettem a kapcsolatnak, amin ő lepődött meg a legjobban, hiszen nem találkoztunk a hazaköltözése után.

A mai napig nem bánom a döntésemet, bár azóta egyedül vagyok. De ő akkor 38 éves volt, anyuka szoknyáján ült, úgy viselkedett, mint amit te leírtál: sírt, mint egy kisgyerek, hogy én milyen erős vagyok, ő meg nem.

(semmi baj, ha néha egy pasi sír, de nem ilyen okkal).

Pont 35 voltam én is, mint te, ezt csak úgy leírtam. :)

Kitartás, ennél csak jobb férfit érdemelsz Te is!!!

Csak ezt a történetet olvastam el a fórumból. Tudom, miről van szó, mert voltam az anya-fia kapcsolatot tekintve hasonló helyzetben. A vőlegényemmel, amikor átmenetileg az anyjához költöztünk, akkor romlott meg a kapcsolatom, maga lett a pokol.. az anyja később is csicskáztatta, ugráltatta a fiút (aki akkor 34 éves volt), volt olyan, hogy amikor beteg voltam, elrángatta mellőlem. Örülök utólag, hogy vége lett, bár sok idp eltelt, hogy kiheverjem.

A legutóbbi exem - most 48 éves - még mindig az anyjához jár ebédelni és vacsorázni. Akkor is elment oda, amikor nála voltam, és engem otthon hagyott. Nincs mosógépe, mert az anyja mos rá. Nincs tűzhelye, mert az anyja főz :) persze a házassága tönkretételében is segédkezett az anyja (ezt nem tőle tudom.) Ő anyucit agyon isteníti, nem jön rá még ilyen idős korában sem, hogy mi folyik. Szakítottunk, és még nehezen viselem, pedig nem mostanában történt. Nehezen engedek el valakit, de muszáj.

Szóval bármennyi idős egy hapsi, ha nem érett, határozott, és van egy ilyen anyja, akkor kész.

Köszönöm a hosszú kommentet.

A határozottságot arra értettem, hogy mindenkinek határozottan kijelentette, hogy velem képzeli el az életét és biztos benne, hogy boldoggá tudna tenni egy életen át, mert mindig ilyen nőre vágyott, mint amilyen én vagyok. Nekem meg sem fordulna a fejemben kételkedni valakiben, aki ezt mindenki előtt így kijelenti, ráadásul az első hónapokban tényleg folyton az én boldogságomat tartotta szem előtt, minden azt támasztotta alá, hogy tényleg érdemes erre a kapcsolatra alapoznom, mert a tetteivel is bizonyította felém a szerelmét. Így ment ez egészen addig, míg a foglalót letettem a házra.

Az emlékek alatt azt értettem, hogy rengeteg helyen voltunk ketten, egész eddigi életemben összesen nem volt annyi élményem, mint vele.

Nyilván, ahogyan telnek a napok, úgy látok mindent tisztábban és ha őszinte akarok lenni, voltak apró jelek, hogy valami nem stimmel, de akkor nem tűntek óriásinak, hiszen emellett minden rendben volt és működött köztünk és valóban bíztam abban, hogy ő is pont olyan komolyan gondolja a kapcsolatunkat, mint én.

Eszem ágában nem volt feltételezni azt, hogy majd faképnél hagy a nagy terveink közepén és kihátrál. Sőt, azt sem feltételeztem róla, hogy a kezdeti megállapodásunk ellenére az lesz az utolsó hozzám intézett mondata, hogy "Ha te nem költözöl le hozzám, akkor nincs további ötletem a jövőnket tekintve."

Úgy gondolom, hogy részéről ez nem előre eldöntött tény volt, egyszerűen összecsinálta magát, amikor komolyabban belegondolt, hogy új állása, új lakhelye lesz és nem lesz a közelben anyuci, megszűnnek a mindennapos átjárkálások.

A probléma itt azzal van, hogy erősebb volt benne az utóbbi, mint hogy egyáltalán megpróbálta volna legalább a jelenlegi lakásomban a közös életet.

akarmennyire csalodott vagy, jobb igy, hogy meg idejeben kiderult, milyen a ficko, es volt annyi eszed, hogy nem mentel bele semmibe

ekkora csalodast siman tul lehet elni, ez legyen a legnagyobb eletedben :D persze, hogy nagyon rossz erzes es faj, de meg a lila kod ellenere is tudtad, erezted, hogy nagyon nem stimmelnek a dolgok

Pár dolog az indító hozzászólásból:

"megvárta az én álláspontomat és utána helyeselt.) Lenyűgözte a családomat és a barátaimat is a határozott fellépésével"

Aha. :D Mennyire határozott! :D

"szó szerint rávetette magát az ágyra és zokogott fél órán át. Tehetetlenül néztem és hiába próbáltam vigasztalni"

Zokogó férfit nem vigasztalunk, csak odateszünk a keze ügyébe egy üveg piát (akkor is, ha nem szereti, hátha most egy korty is jót tesz), és otthagyjuk. Majd amikor a nagyján túl van, és ő maga jön, akkor figyelmesen meghallgatjuk.

Zokogó gyereket lehet vigasztalni, de fontos, hogy miért zokog. Mert ha csak eszköz a zokogás és nem szívbéli bánat, akkor a gyereket is otthagyom, eméssze meg saját maga, engem ne manipuláljon.

"a szívemből nem tudom kitörölni és a közös emlékeket, a nagy ígéreteket"

Ezek után ezt nem igazán értem.

Ugyanakkor nagyon sajnálom a fórumindítót a csalódás miatt. Utólag is könnyű okosnak lenni, de kívülről is.

Nekem valószínűleg már a telefonbeszélgetések alatt unalmas és gyanús is lett volna az állandó helyeslés. Hogy egyedül nem fizettem volna foglalót, az biztos. Még jó, hogy a hitelig nem jutottatok el!

Utólag még vissza is perelném a foglaló felét. Ezzel a hímnemű egyén családját is figyelmeztetni lehetne, hogy a majomszeretetnek is lehetnek következményei. Ugyanis nyilvánvaló, hogy nem csak úgy viccből volt a vételi szándék. A kapcsolatot gondolom, lehet fotókkal is bizonyítani, satöbbi.

Úgy kell ekkora csalódásból felállni, hogy kitisztítod a fejedet. Semmi más teendőd nincs. :) Te is tudod, érzed, hogy ez a pasi ultragáz, és sokkal jobb lesz neked nélküle mint vele. Csak egyelőre túl friss az élmény, még nem gyászoltad el magadban ezt a kapcsolatot, ezért kb. olyan ez most, mintha nem látnád a kék eget azért, mert eltakarják a felhők. Pedig az attól még ott van. A te józan eszed ugyanúgy ott van, és mondja is neked a frankót, csak az érzelmek eltakarják.

Úgyhogy szerintem adj időt magadnak, hogy lezárhasd, a "csalódásból felállás" pedig majd jön magától. Egyébként szerintem jól kezelted a helyzetet, a foglaló elveszítése szar ügy, de semmi ahhoz, ha a lakásodat és megélhetésedet veszítetted volna el, amibe még belegondolni is rossz.

Egy kutya jobb :) És még a lakásból is kimozdít.. ráadásul kutyás pasik is vannak, akikkel lehet ismerkedni :)

TI, ezt a pasit sose sirasd, adj hálát az égnek, hogy hamar borult a bili, és nem égettél fel minden hidat magad mögött. Éljen csak az anyjával, nővérével, míg meg nem hal.. nekik ő úgyis tökéletes :)

....

jószagúatyaúristen

...

Ez most komolyan így megtörtént?:( Nagyon sajnálom, hogy ilyen hapsiba botlottál! De egy kicsit most meg is dorgálnálak! Miért egyedül foglalóztad le a házat a közös életetekhez? Már ott kiugrott volna a nyúl a bokorból, mert tuti egy kanyit sem adott volna.

Biztosan még eltart egy ideig, amíg felállsz a padlóról. De fel fogsz! Tényleg örülj neki, hogy nem az életed része az a 36 éves taknyos kölyök.

Hjah és férfi...legalábbis XY kromoszóma.

Elképesztő, de szerintem van valami flúgja.

Kedves fórumindító!

Örülj, hogy nem adtad el a lakásodat és nem vettél fel hitelt. Pár napig sirasd meg (habár egy könny cseppet nem ér) aztán fel a fejjel és nézz előre.

:DDDDD

És 35 éves vagy hogy!??? :D

Vizuális vagyok: elképzeltem, hogy hasra fekve az ágyon fél órát zokogott. Toporzékolt is?

Ne haragudj, de itt már nagyon szagot kellett volna fognod.

Ja csak ez a baj?

Fogadj örökbe egy cicát!

Mindketten jól jártok.

Sose leszel egyedül, a dorombolás gyógyít, van, aki haza vár, örül neked.

Nincs kételyem afelől, hogy tökéletesen igazad van :-)

Menni fog az, csak nehezen. Szemét egy dolog a megszokás, márpedig úgy tűnik, én inkább attól érzem most rosszul magam, hogy megszoktam valakit, aki nincs többé.

Miért nem? :)

Rajtad áll, hogy kezded el a holnapot.

Pl. jól érzem magam, szép vagyok, örülök a barátaimnak, csodálatos életem van.

Vagy: jaj elhagyott, mert nem akar felnőni, kibújni anyuci szoknyája alól. És én hittem neki. Én marha!

Melyik a jobb szerinted? :D

Gondolom előtted már más lányokkal is eljátszotta ugyanezt, vagy legalábbis hasonlót...

Ha volt egy megegyezésetek, amit ő nem tartott be, akkor innentől kezdve nincs miről beszélni.

Még jó, hogy nem költöztél el hozzájuk, és Pest megyébe se.

Ez is jó duma, hogy szeret téged, ha ez valóban így lenne, akkor téged választott volna a családja helyett úgymond.

Azt sem értem, hogy az ilyen minek akar egyáltalán barátnőt magának, ha úgyis tudja előre, hogy úgysem fogja otthagyni egy lányért sem a családját... ?!

A legtöbben inkább kettesben szeretnének élni a párjukkal, nem pedig pereputtyostul.

Persze, hogy nehéz elengedned a dolgokat a szép emlékek miatt, de valóban még épp időben léptél ki ebből a kapcsolatból.