Hogy kell jól gyászolni? (tudásbázis kérdés)

Neked is őszinte részvétemet szeretném kifejezni!

Én azt hiszem, hogy az élet pontosan akkora terhet ró ránk, aemkkorát elbírunk. És hiszem, hogy annak, ami veled történt, üzenete van. Persze ez most még hülyeségnek tűnhet, de biztosan meglesz (azaz már meg is van, csak te még nem látod) a miértje is...

Mindezzel együtt bele sem bírok gondolni, milyen nehéz lehet most neked.

Neked, és Búzácskának is sok-sok erőt és kitartást kívánok!

Őszinte részvétem! Ő pedig nyugodjon békében!

Így már jobban értem azt a tehetetlen dühöt, ami valahogy így is átjött a soraidon...

Tény, hogy nem szabad elfolytani.

Én elfolytottam édesanyám halálának terhét, akkoriban nem segített senki, és egy részét bizony még mindig cipelem...

Fel kell dolgoznod, de tényleg nem úgy, hogy törsz-zúzol. Esetleg menj futni (nekem ez mindig segített), vagy kezdj valami boxzsákos sportba, amit jól meg lehet csapkodni. Vagy bármi mást, ahol ki tudod adni a feszültséget.

sajnalom.. tudom mit erzel.. 3hete kellett megszulnom a 20hetes halott kisfiam...itthon egy 3 eves vart...mikor aludt, akkor sirtam, sirok..

tegyel vmi olyat, amirol o jut eszedbe, ahogy mosolyog, amit szeretett... nekem ez sem adatott meg! el sem bucsuzhattam tole...faj ku.rvara faj, sokaig fajni fog, de elni kell tovabb...hisz feledni sohasem lehet!

csinaltatok egy tetovalast, ami ot jelkepezi... egy szep idezetet...

kitartas...

Nagymamáddal teljesen egyetértek. Mi ugyan nem vittük el a lányunkat, de csak azért mert pont az alvásidejébe csúszott volna, és ő ragaszkodik hozzá. Ráadásul cefet hideg volt.

Hogy a kérdésre válaszoljak. Tedd azt ami jólesik (törés-zúzás helyett inkább hasogass fát, vagy valami más fizikai munkát). Én egészségesen belefolytottam egy nagy rakás sültcsirkébe!

Idővel, igen!

De az években értendő! :(

Igen, de talán az idő múlásával könnyebb lesz. :(

Ha friss az elvesztés akkor most kell az érzelmeknek utat engedni, később majd lehet jó szívvel, mosolyogva emlékezni.

Ezt sehogy sem lehet jól csinálni! :(

Folyamatosan mardosni és fájni fog. :(

Pontosan az ellenkezőjét éli meg, belülről mardossa, csak nem szeretné kimutatni.

A gyásznak is vannak fázisai, ha ezek nem zajlanak le, akkor komoly lelki probléma lehet belőle.

Erről eszembe jutott, amit nagymamám mesélt nemrég.

Ő 1938-ban született. Akkoriban az volt a szokás, hogy a gyerek ott volt a virrasztáson (persze míg el nem aludt), a temetésen és a halotti toron is. A halál ugyanúgy az élet részeként volt tekintve, mint a többi dolog. A gyerek így egészen kicsi korától látta, hogy mi történik, ha valaki meghal, hogyan viselkedik a család, stb.

Ma viszont az van, hogy a halál tabu. A gyerek nem tudhat róla, ez is kb. a felvilágosítás része kisiskolás korban.

És itt kezdődik a baj: a szülő nem tudja, hogyan zúdítsa a gyerek nyakába az egészet, ha még sosem beszéltek róla, a gyerek meg csak azt érzi, hogy valami nincs rendben, valami nagyon megváltozott, esetleg látja is, hogy valaki hiányzik a családból.

És ezen a vonalon jönnek elő a kérdező által felvetett problémák...

Ráadásul ez egy ördögi kör, mert a felnövő gyerek ugyanígy tabuként kezeli majd a halált a gyermeke előtt...

Ezt nem lehet senkinek megmondani, elmagyarázni, ez mindenkinél más, és szívből kell, hogy jöjjön. ahogy éppen érzed, ne az elvárásoknak felelj meg.

Minél előbbi megnyugvást kívánok!

Nem igazán értek veled egyet...

Nem tudom, a gyerekeid mekkorák. Az enyémet már kb. 3évesen elkezdtem felkészíteni a halál gondolatára, a mai napig beszélgetünk róla. Mindezt pedig hallja a kisebbikem, aki most 2,5 éves.

Amikor a nagypapám elment, simán elmondtam a nagyobbiknak, és azt is, hogy emiatt én most nagyon szomorú vagyok, még úgy is, hogy tudom, hogy neki jobb ott, ahol most van, mert nagyon beteg volt.

Én összességében úgy gondolom, hogy ha az örömömet kimutatom a gyermekem előtt, akkor igenis ki kell mutassam a bánatomat-haragomat-gyászomat is, ugyanis ezek az érzések is az enyémek, belőlem fakadnak, hozzám tartoznak. Nemcsak az örömöm vagyok én, hanem a bánatom is.

Nem tudom, kit gyászolsz, és hogyan ment el...

Azt viszont tudom, hogy a dühöd és a kétségbeesésed nem fogja visszahozni, így ezeket viszont győzd le magadban!

Egy jótanács: ne csak a veszteséget gyászold, hanem inkább gondolj azokra a pillanatokra, amik jók voltak, legyenek bármily banálisak is.

Miért baj, ha sírni látnak?

Te nem ember vagy?

Ez de buta kérdés, már ne haragudj. Ehhez nem lehet előre felkészülni, ha szeretted azt aki elhunyt, úgyis tudni, érezni fogod hogy kell gyászolni.

Már a "jól"-t se értem igazán a kérdésedben...