Hogy bírjátok ezt a lehetetlen helyzetet? (beszélgetős fórum)

Ha mostanában bárkinek felteszed a kérdést, hogy hogy van, készülj fel mindenre 🙄

Van egy indiai orvos ismerősöm, hatvan körüli lehet, a szüleit és a két huszonéves lányát egyszerre veszítette el. A lányok Londonban éltek, hazajöttek, meglátogatták a nagyszülőket, egy hét alatt mindenki meghalt. Nem tudom, hogy lehet túlélni, hogy négy koporsó felett állsz.

Ez a helyzet mindenkit megvisel valamilyen szinten. Mindenkit másképp.

Magam részéről azt mondom: nem lettem depressziós, nem pánikolok, mert ami nem rajtam múlik, azt úgysem tudom elkerülni. Persze, hogy féltem a sz@ros életemet, és féltem minden szerettemet! De félelemben élni - pláne így, ilyen hosszú távon - nem lehet.

Férjemnek igaza van abban, hogy annak kell örülni, hogy még élünk, egyelőre egészségesek vagyunk, és rokoni, baráti körben is ugyanez a helyzet. Ő nyugisabb, mint én. Én indulatosabb vagyok alapjáraton. Ez születési hibám.

Viszont valahol megértek mindenkit. Azokat is, akik nagyon nehezen viselik ezt a nyomorult helyzetet, viszont azokat is, akik azt mondják, lehetne ennél rosszabb is. Egyén, és helyzetfüggő.

Másként éli meg egy egyedülálló, egy kisgyerekes, egy nagyon idős, egy olyan ember, aki elveszítette a munkáját, az is, aki minden tartalékát felélte már. Sőt, az azonos cipőben járók sem egyformán jól, vagy rosszul élik meg.

Megértem azt, aki azt mondja, kitartás! Azt is, aki azt mondja: kitartás, de még meddig?!

Rohadt nehéz. Úgy gondolom, nagyon hosszú távra, talán örökre megváltozik az életünk.

NEM AKARNÉK MEGHALNI MÉG" - Harc a COVID-19 ellen a dunaszerdahelyi kórházban

[link]

Hihetetlen amit ezek az orvosok, apolok elkovetnek a betegekért. Amikor lazadsz, ellenuk is lazadsz. A munkajuk ellen. Ami nem is munka, hanem inkabb hivatas. Mert ezt csak egy nagyfoku hivatastudattal lehet asszem elviselni. Kibírni.

Khm...

Nem azért, de hetek óta kézzel mosok, a szerelőnek begyulladt a válla.

Ne emlegesd a fagyit! Kinyitottak a fagyizók, csak nem merem az utcán levenni a maszkot! Amilyen béna vagyok, nekem 50 ezrembe kerülne 3 gombóc.🤓

Nem vagyok depis! Megyek haza, ballagásra, húsvétkor a barátnőmhöz, csak szeretnék már úgy menni, hogy ne kelljen minden lépésemre figyelni. Felszabadultan! Az energiám nagy részét az emészti fel, hogy jövet-menet figyelnem kell mindenre. Távolság, maszk, hol köhögök, hol nem kéne, hol ne vegyem le, hol vehetem fel, hány óra van, érjek haza, agyzsibbasztó!

Nem. Semmi sem tökéletes, és nincs rendben. De ez van. Én azt választottam, hogy nem vagyok depressziós, nem vagyok beborulva, naponta sétálok egy-két órát, tornázom, tanulok.

A maszkot már most is letépem, amikor futok, sétálok az erdőben. Eddig sem voltam plázalakó, eztán sem leszek, és a kölykeimet sem fogom odavinni.

Utálom, hogy nem mehetek étterembe, nem ülhetek be egy kávézóba, nem mehetek masszőrhöz - fagyizni akár mehetnék, mert tegnap kaptam hírlevelet, hogy kinyitott a fragola (WTF?)

Tudom, tudom, nekem csak megszületni volt nehéz 🙃, de jobb lesz attól, ha valaki folyton azon kattog, és arról akar beszélgetni, hogy mennyire xar a helyzet? Meg kell tanulni ebből kihozni a legjobbat, mert a régi életünk már soha nem fog visszatérni. A világ megváltozott. Aki tud alkalmazkodni, kimászik a xarból, a többiek meg nem.

Attól eltekintve, hogy látom magam körül a tragédiákat, csütörtökön temettük el az unokanővérem férjét, aki egy héttel az Astra oltás után belázasodott, bement a kórházba, két nap múlva lélegeztetőgépen volt, a következőn meghalt. Úgy, hogy negatív teszttel ment be.

De akkor sem vagyok hajlandó leülni a sarokba, és őrjöngve sajnálni magam, mert attól nem változik semmi.

Nekem maga a szabadság hiányzik néha még akkor is, ha nem élnék vele. Mégis más, ha magamtól nem megyek oda, vagy hogy nem szabad mennem.

Viszont mégsem olyan jellegűek a korlátozások, hogy nagyon zavarna. Kicsi gyerekem sincs.

Tulajdonképpen visszatérhetnénk a patakban történő mosásra is.

Vagy a bádogteknőhöz.

Mindegyik jelentős víz és energia megtakarítás lenne.

Ezt csak a példa kedvéért írtam.

Mindenhez alkalmazkodunk, mert nem tehetünk más, de azért még nem kell egyetértenünk vele.

Én pl. nem nagyon vásárolok a plázákban, akár van kovid, akár nincs.

Viszont nagyon hiányzik, hogy már 5 hónapja nem mehettem uszodába.

Miért a háborúhoz?

Én szerényebb vagyok, egy hasmenés miatt is megváltoztatom a napi programomat.

Dehogy élek Pesten.

Lehet, többre mennél, ha inkább kikötöznéd magad a Parlament elé, mint a dobálózás. :)

Fiatal vagy és feszít az indulat.

Nekem nem a plázázás hiányzik, hanem egy normális háziorvosi rendelés. Ennyit tesz az a pár tíz év.

Valószínűleg van családja, csak messze él tőle.

Ha te meg egyedül élnél, gondolnál olyan dolgokra is, ami most fel sem tűnik.

A háborúhoz is lehet és kell is alkalmazkodni.

Attól még mindenki elmondhatja, hogy milyen problémája van.