Ha nem akar összeköltözni... (beszélgetős fórum)

Szerintem huszonévesen, ha van saját kereset, az az alap, hogy valaki önállósodni akar, külön életet, nem a szüleivel élni. Ha másként nem, albérletben. Akkor is, ha nincs párja. Elszakítani a családjától? Ne röhögtess, mégis mikor akarjon leválni a szülőkről, 40 évesen?

Egy év alatt már biztosnak kell lennie az érzésekben, abban, hogy veled akar lenni, még akkor is, ha nem tudja megmondani, X év múlva akar gyereket. Ezt nem is kell erőltetni, majd ha ott tartotok. Kérdezd meg egyszerűen, hogy te már önállóan akarnál élni, elköltözni, ő szeretné-e ezt veled.

Nekem nem kellene olyan férfi, aki önmagától nem akar leválni a szülőkről, és nem tesz érte. Lehet, hogy csak lustább, lehet, hogy nem akar még ennyire komoly kapcsolatot, el kell fogadni akkor.

Szerintem tőle kérdezd meg hogy "drágám, ez a kijelentés mire utalt"?

Mi nem tudunk az ő fejével gondolkodni!

Neked adok igazat egyébként, lakva ismernétek meg egymást! Amíg nincs rezsi, van kaja a hűtőben, persze hogy így kényelmes neki, de így nem fog kiderülni, hogy a mindennapi életben mennyire passzoltok.

Sziasztok!

Új fórumozó vagyok,nem nagyon keresgéltem hasonló témák közt,mert úgy gondolom minden eset más.

A barátommal már 1 éve együtt vagyunk.Ő azt mondta,hogy én leszek a felesége,velem szeretne családot,soha nem szeretett így senki mást ezelőtt..stb.

Mindketten dolgozunk már,20-as éveink elején járunk,de ő fiatalabb tőlem 2 évvel.

A kapcsolatunk a nézeteltéréseket leszámítva tökéletes,szeretem a családját,ők is engem,az anyósomat 2. anyukámnak tekintem,az apósomat a 2. apukámnak.Ő is imádja a szüleim,szóval minden tökéletes LENNE,még anyós-após áskálódás sincs,ami még oka lehetne annak,amiért ez a helyzet.

A veszekedések inkább a pénz miatt vannak,nincs szó féltékenykedésről,uralkodási vágyról,meg apróbb női hisztik,mint pl. a rend. No,de hol nincs ilyen?!

Úgy élünk,hogy szinte minden nap együtt alszunk (ritka amikor nem)hol náluk,hol nálam.Mintha együtt-de mégse,mint a vándorcirkusz.Nekem ez már kezd kicsit terhes lenni,mert a munkám megköveteli a pikk-pakk megjelenést,céges laptop,stb.. Nekem kényelmetlen állandóan 2 táskával összepakolni pár éjszaka miatt és úgy gondolom 1 év után illő lenne a továbbiakon legalább gondolkodni.

Még karácsonykor beszéltünk róla,mindketten kutya pártiak vagyunk,hogy oké,jövőre lesz kutyus,ha haza nem hozhatjuk,akkor egy olcsó albérletet keresünk.Na már most ebből az lett,mikor komolyabbá vált a téma,hogy ő nem akar albérletre költeni.Egy veszekedés után hozzám vágta azt is,hogy nem is akart velem egyáltalán összeköltözni.

Tegnap beszélgettünk a babákról,hogy az apósom mire nyugdíjba megy (3év),szívesen unokázna.Én meg főleg! Erre az volt a reakció,mikor felhoztam a témát,hogy esetleg 2 év múlva nekiállhatnánk próbálkozni (merthány olyan eset van,hogy valakinek alig jön össze a baba,nem szeretnék az időből kifutni,én fiatal anyuka szeretnék lenni,pont akkor lennék 28 éves,ami nekem az a kor,amikor mindenképp szeretnék,30 alatt). Szóval a válasz az volt,hogy korai erről beszélni,ki tudja mi lesz 2 év múlva.

Én nagyon szeretem őt ,és szerintem egy kapcsolatban igenis jó,ha az ember megpróbál kicsit előre tervezni,főleg azok után,hogy elvileg velem akarja az életét leélni,mert én szeretnék anyagilag is rákészülni,nem pedig bumm bele babázni.

Szerintetek az ő részéről ez a kijelentés mire utal? Vagy csak én komplikálom túl a dolgokat? Várnom kéne,mikor nő be a feje lágya és szeretne önállósodni és elengedni az anyósom szoknyáját?

Beszéltünk arról is egy barátnőm rossz példája miatt (fejest ugrottak a semmibe),hogy náluk vagy nálam is lakhatnánk,beleadnánk a család rezsijébe,mellette tudnánk félretenni,egy kisebb hitelt felvenni ahhoz az összeghez,amit félreteszünk,meg még amivel a családom tudna segíteni (sajnos ez sem sok,de őt nem tudják).Tehát még csak az sem lenne,hogy én "elszakítanám" a családjától,mert ugyanúgy a családomnak tekintem őket,ezért nem értem a viselkedését.

Állandóan beszélünk a majdról,de olyan álmai vannak,amikhez milliók kellenek,mégse tud pl. félretenni semmit,feléli a pénzét,egyszerűen nem látja a valóságot,hogy az élet nem úgy működik,hogy majd lesz valami.

Nem akarok anyja helyett anyja lenni,hogy ezt magyarázzam neki,igazából már azt sem tudom mit akarok,mert nem akarom az éveimet a semmire pazarolni,mert nekem nem tűnik elég komolynak ez az egész.Ugyanakkor szeretem őt és nehezen tenném túl magam rajta,ha szakítanék vele,plusz ott motoszkálna a fejemben a mi lett volna ha.Mi lett volna,ha vártam volna még és eljött volna a pillanat,hogy oké,lépünk egyet..