Bármi is történt, megpróbálnám visszacsinálni, és maradni a fenekemen. Ha valóban én tettem volna olyat, ami idáig vezetett, akkor a továbbiakban igyekeznék úgy viselkedni, hogy legközelebb ne kössenek utilaput a talpamra.
Ha az a másik volt hunyó, akkor is érdemes vele elbeszélgetni, és rábírni, hogy ne tegyen az utcára.
Az nem megoldás, hogy rögtön elfutunk, elszaladunk a probléma elől. Lesznek még az életben hasonló szituk, amikor legszívesebben elrohannánk valahova. Egész életünkben nem futhatunk. Az nem megoldás.
Így kevés az információ, nem tudjuk hány éves vagy, mi a végzettséged, iskolás vagy, vagy már dolgozol? Van-e valami tartalékod? ( neked eltett betétkönyv, biztosítás, amihez hozzáférhetsz, vagy magadnak gyűjtögettél)
Ha sulis lennék, valami koleszt keresnék, ha már nagykorú, munkásszállást biztosító állást.
Ha egyik feltétel sem opció, akkor meghúznám magam, a lehető legkevesebbet találkoznék a családdal, bár nem tudom ki az oka a rossz körülményeknek.
Amíg másra vagy utalva, neked kell alkalmazkodni, bármennyire is nehezedre esik.
Alapból olyan munkát szeretnék vállalni ami ad szállást de ha véletlenül onnan már első nap elküldenek akkor nem tudom hova menjek haza nem akarok jönni.