Ha a szülők megöregszenek... (beszélgetős fórum)

Én is így a szüleimmel voltam, amíg csak lehetett.

Nem volt könnyű, de nekik sem, mire engem felneveltek....:)

Az,hogy összeköltöztél a szüleiddel nekik erőt adott

az életük ezzel meghosszabodot,betöltöttétek az űrt ami hiányzott nekik.Másként életel vittetek a házhoz.

Ha megöregszenek?apukám 63 évesen rákos lett.(elkell mondanom egyedül élt,elváltak az anyán minden kapcsolatot megszakitott velünk).

Sajnos az orvosok, későn vették észre a betegségét,csak a végső stádiumban.amikor az arcomba mondta az orvos a sok kivizsgálás után, hogy "a bácsinak van még talán 2 hónapja".Gondolkodás nélkül azonnal hozzáköltöztem,a családom támogatásával.Talán az ápolásom, talán a biztonságérzet,lelassitotta a folyamatot,a vég csak 6 hónap mulva jött el.

Pár év mulva az anyósomkapott agyvérzést,egy évig forgattuk az ágyban,amikoreljött a megváltó halál.A következő évben az apósom időskori végelgyengülésben távozott,újjabb egy év es a férjemet 4 hónap alatt elvitte a tüdőrák.

Eszembe sem jutott hogy valamelyiket is ,elfekvőbe tegyem,otthon ápoltuk a családom segitségével.

Abban bizok hogy a lányaim, mivel ezt látták tőlem ,engem is majd igy fognak ápolni, ha szükségem lesz rá.

Nagyon szép és megható történet.

A helyedben én is ezt tettem volna.

Még akkor is ha már az elején a tudtomra hozták volna,hogy ellesznek ők magukban is.

Én úgy gondolom, hogy jó esetben a gyerekeid úgy cselekszenek majd, ahogyan azt Tőled látták. A gyerekek általábab a szüleiktől veszik a példát, mégha olykor tudat alatt is.

Persze nem lehet ezt sem előre tudni, mint ahogy azt sem, hogy ki milyen körülmények között öregszik meg.

Én laktam anyósomékkal pár évig, és őszintén szólva nem volt könnyű, de azt hiszem, hogy ha arra kerülne sor, én zokszó nélkül magunk mellé venném inkább, minthogy engedjem, hogy elsorvadjon egy otthonban. A szüleimmel szintúgy ugyanezt gondolom, bár, azt hiszem, Velük könnyebb lenne az együttélés.

Igen, a külön bejárat is jó megoldás, ha még olyan állapotban vannak a szülők, hogy tudnak magukról gondoskodni valamilyen szinten, vagy akár, ha az embernek módja van rá, vehet házat valahol a közelben is. Akár a saját közelében a szülőknek, vagy a szülők közelében saját magának, és így már tényleg a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad...

Nagyon örülök így utólag, hogy leírtam ezeket a dolgokat. Talán a hiányuk indíttatott erre. Pedig már 3 és 4 éve, hogy elmentek... de hiányoznak.

Amúgy ma sem tennék másként, legfeljebb külön bejáratúra építtetném a házat, külön fogyasztás-mérőkkel. Akkor így láttam jónak. Annyira elesettek voltak, mint egy kisgyerek. Eleinte úgy is lógtak rajtam, mint egy kisgyerek. Már nem bánom, hogy később annyira rendbe jöttek, hogy újból kettesben szerettek volna maradni. Nem bánom, mert az is azt bizonyítja, hogy a szeretetnek gyógyító, testet, leket gyógyító ereje van.

Mindazonáltal én sem kívánom,hogy a gyerekeim így cselekedjenek majd. De lehet, hogy teszem azt 20-25 év múlva jól fog esni, ha felajánlják - mielőtt beraknának egy otthonba.

Az ember sohasem tudja, mire - mármint milyen körülményekre - öregszik meg.

A húgom évekig dolgozott egy szociális otthonban, és rengeteg történetet mesélt arról, hogyan dugják be, akaratuk ellenére öreg szüleiket a gyerekeik, sőt, hogyan mennek minden hónapban a nyugdíjukért, és amúgy meg meg se látogatják az öregeket. Azt mondja, hogy a legszívtelenebb "gyerekek" az orvosok, és ügyvédek közül kerülnek ki... már az Ő kis házi statisztikája szerint...

A férjem egy klinikán dolgozik. Mesélte, hogy sok orvos befekteti a szüleit (például az egyik professzor is az anyukáját). Papíron nincsenek ott ezek az öregek, de a valóságban ott élnek...

Ha valaki magatehetetlen, és pelenkázni kell pl. akkor be lehet dugni akarata ellenére is. De az a professzor-anyuka pl. akit fentebb említettem teljesen cselekvőképes - éppen csak nem ellenkezik, de én ismerem az a professzort személyesen, mert három és fél évig együtt dolgoztam vele, és pár hónapig a titkárnőjét helyettesítettem. Nem csodálom, hogy az anyukája nem tud Vele ellenkezni...

Igenis van olyan, hogy az öregeket a gyerekeik az orruknál fogva vezetik, és rájuk erőltetnek dolgokat.

Upsz!

Csak be kell nézni az önkormányzati szociális otthonokba, ahol 120 ezer/hó és 8 ágyasak a szobák, vagy egy egyszerű kórházi elfekvőbe.

Bizony nagy a választék. Én tuti, nem fogok egy ilyen otthonban élni. Két rokonom volt, akiket a gyerekek vettek magukhoz, az egyiket magukhoz költöztették, a másikhoz ők mentek. egyik sem volt jobb a másiknál, sajno s mindkettő igen korán elment. Azok az idős rokonok, akiket hagytunk, hogy úgy éljenek ahogy ők akarnak, és messziről segítettük, vagy minden nap (ha férfi volt és igényelte), vittük az ebédet és takarítottunk, 90 éven felüli teljes életet éltek.

Én sem akarok a gyerekeimmel együtt élni, hanem külön. A régi modell nagyon ritka, és szinte kivitelezhetettlen, hisz én sem úgy szocializálódtam, hogy egyben a nagycsalád.

Nem lesznek számomra, se kedvesebbek, se rosszabbak ha nem ápolnak.

Az ,hogy bedugják egy otthonba,hülyeség.Nem lehet senkit bedugni,ha nem akarja.Másfelől pedig gondolom,vannak jó helyek is,ahol működik a dolog,orvosi ellátás ,idős társaság,étkeztetés,külön lakrészek stb.

Ezen kívűl sokszor a szülők nem kérik a segítséget,néha a gyerekek is túlzásba viszik és úgy szólnak bele a szüleik dolgába,mintha gyerekek lennének.Nem lehet tudni,hol mi a jó megoldás.A lényeg a segítség.