Főoldal » Írások » Hobbi & Otthon témák » Változások a tömegközlekedésben március 1-től

Változások a tömegközlekedésben március 1-től


A magyarországi tömegközlekedésben jelentős változások következnek be március 1-től. Az alábbiak szerint módosulnak az árak és kedvezmények.
Változások a tömegközlekedésben március 1-től

Megszűnnek a kilométer alapú bérletek

A legfontosabb, hogy az összes eddigi kilométer alapú bérlet megszűnik, kizárólag az ország- és vármegyebérletek lesznek elérhetők. A helyközi közlekedésben a távolságalapú menetjegyek maradnak.


Vármegyebérletek

A teljesárú vármegyebérlet 9450 forintba, a tanuló vármegyebérlet pedig 945 forintba kerül majd. A teljesárú országbérlet 18900 forint, a tanuló országbérlet pedig 1890 forint lesz.


Napijegyek

Bevezetnek két napijegy fajtát, ami napi többszöri utazásra lehet hasznos: a „Vármegye 24” 999 forintba, a „Magyarország24” pedig 4999 forintba kerül, mindkettőt 24 órán belül fel kell használni. Fontos tudni, hogy az országos napijeggyel helyjegyet kell váltani a helyjegyköteles vonatokon, a Vármegye24 viszont csak olyan járatokra érvényes, amelyekre helyjegy nem kell!


Budapestre ingázókra is ható BKK változások

Nagy változás, hogy a bejelentés szerint az agglomerációból munkába ingázók mostantól az országbérlettel a BKK járatain is utazhatnak, 500 Ft plusz áron, eddigi bérletüktől jóval olcsóbban.

Fontos, hogy megmarad a Budapest-bérlet (9500 helyett 8950 forintért), ez a főváros területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is érvényes, ezen felül március 1-től elfogadják a Pest vármegye bérletet, illetve az országbérletet is a BKK járatokon.

A BKK oldala alapján a Pest vármegye, illetve az országbérlet érvényes lesz Budapest közigazgatási határán kívül is, a HÉV-en (H5, H6, H8 és H9 vonalakon), illetve a környék autóbuszaira (például Solymár, Törökbálint, Budaörs).



A tájékoztatás szerint lehetnek eleinte fennakadások az automatáknál, illetve a BudapestGO applikációnál. Február 29-én, csütörtökön 23:45-től kb. fél óráig a technikai átállás miatt a jegy- és bérletautomaták nem üzemelnek majd.


Korábban megvásárolt bérletekkel kapcsolatos információk

Azoknak, akik megvették előre a hosszabb távú, éves vagy negyedéves bérletet, éves bérletre a BKK a vásárlás és érvényesség időpontjától függően 1000, 2000 vagy 3000 forintos, a negyedéves bérlet esetén 1000 forintos BKK-utalványt ad kompenzációként, amelyeket március 31-ig lehet átvenni az érvényes bérlet vagy tranzakcióazonosító bemutatásával.


Korábbi kedvezmények átalakulása

A kedvezményeket tekintve a 20 %, 33 % és egyéb megszűnik, mint fentebb láttuk, csak teljes árú és 90 %-os kedvezményes bérlet kapható majd. Utóbbira a nappali, illetve esti tagozatos diákok érvényes diákigazolvánnyal jogosultak, kivéve a 14 év alatti diákokat, ők ingyen utazhatnak. A jegyeknél marad 50 %-os kedvezmény, ezt a 14–25 év közöttiek vehetik igénybe (bárki, nem csak a diákok).


Ingyenesen utazhatnak:

- A már említett 14 éven aluli gyerekek, és a 65 éven felüliek

- Minden olyan 65 éven aluli személy, akik öregségi nyugdíjban vagy bármely másféle, azonos elbírálás alá eső nyugellátásban részesül, vagy özvegyi nyugdíjpótlást, árvaellátást, egyházi járadékot, baleseti nyugellátást kap

- Aki rokkantsági ellátásban részesül (2011. december. 31-én I. vagy II. csoportos rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, vagy a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján az egészségi állapota 30%-os vagy kisebb mértékű)

- A fogyatékkal élők és tartós betegek, akik eddig 90 %-os kedvezményt vehettek igénybe, valamint egy kísérőjük. Többek között a vak, hallássérült, fogyatékossági támogatásban részesülők, valamint a gyógypedagógiai intézményekben és a sajátos nevelési igényű gyermekeket foglalkoztató intézményekben tanulók

- Az emelt családi pótlékban részesülők, a vele együtt utazó gyermekkel

- A többgyermekes családok, akik az eddigiekben a nagycsaládosok kedvezményét vették igénybe

- A tartózkodási engedéllyel rendelkező, menekültként elismert személyek

- Magyar igazolvánnyal rendelkező külföldi állampolgárok évi 12 alkalommal

- A gyerekcsoportot kísérők, ha előre bejelentik az utat, 10 gyerekenként 3 kísérőre vonatkozik, ha óvodások, kettőre, ha 10 éven aluliak, és egyre, ha 10 éven felüliek a gyerekek, és legalább hat gyermek utazik


Ezzel megszűnik viszont több eddigi kedvezmény, például az álláskeresők 90%-os kedvezménye, ha nem helyben vennék igénybe; vagy azoknak a szülőknek az eddigi 33 %-os kedvezménye, akik 1 vagy 2 gyerekkel utaztak.




Írta: Liselotte, 2024. február 29. 09:35
Fórumozz a témáról: Változások a tömegközlekedésben március 1-től fórum (eddig 5 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook