Ezek után folytatnátok vele? (beszélgetős fórum)
Nekem meg az fordult meg a fejemben, hogy ugye sok-sok barátnője van. Emlegetett 3-at többször, meg rajtuk kívül is akad még neki. Szerintem ezek a csajok bejöttek neki, csak nem lett semmi köztük.
Az exe aki most újra a képben van, vele is legjobb barátok voltak. A régi bejegyzésekből is látszik. Aztán lett szerelem.
A kezemet megfoghatta volna vagy valami.
Annyi érdekes lehet, miért vesztett az érdeklődéséből. Az én "barátom" azért, mert leesett neki a tantusz, hogy én nem gondolok rá férfiként, bár ezt kezdetektől fogva jeleztem.
Lehet a tiéd azt hiszi, nem kell neked...
Nekem volt mostanában egy hasonló esetem, azzal a kivétellel, hogy az illető végig mimelte a barátságot, és időnként megerősítette, hogy nem vagyok az esete, nem akar tőlem semmit, boldog azzal ami köztünk lehet. Aztán találkoztunk személyesen, és valami megváltozott, egyik pillanatról a másikra "ejtett", sőt még fenyegetés is lett a vége. Ez csak annyiban tartozik a te sztoridhoz, hogy senki nem fog fölösleges köröket futni, ha nem váltjuk be a hozzánk fűzött reményeket. Elmarad az érdeklődés, a csevely, mert nem újabb havernőt akart a srácod.
Kell idő hogy leessen.
Na ezért ne törődj vele többet.
Azért ez nem olyan meglepő. Ha valaki eleve nem barátságot akar, akkor ugyan mímeli a baráti kapcsolatot (nem megtévesztésből ugyan, de úgy tesz, mintha barátság is lenne a dolog), de miután rájön, hogy már nem akarja azt, amit eredetileg akart, a továbbiakban nincs mi arra motiválja, hogy érintkezzen a másikkal, hiszen eleve sosem gondolt potenciális barátként a másikra. Persze nyíltan erről elég macerás lenne beszélni, ezért a legjobb hallgatni, vagy ha nincs más lehetőség (mert a másik keresi) úgy tenni, mintha nem változott volna semmi, és a "fekete foltokat" (az eltűnést, a nem írást, stb...) kimagyarázni (sok volt a (valami), nagyon összejöttek most a (valami)-k).
"Tényleg töketlen volt"
Most akkor nem kezdeményezni fizikai kontaktot töketlenség? Eddig még éppen hogy azt sugalltad, hogy összhangban áll a vágyaiddal.
Azért ez meglep, hogy vasárnap óta se kép, se hang :D
Pedig mennyit írkált eddig.
Tényleg töketlen volt :D
Emlékszem ott lóbáltam a kezem, közel az övéhez... de ez is furcsa dolog. Van aki első-második randin csókolózik, szexel, de a nő kezét nem fogja meg, mert "juj az már jelent valamit". És csak a szerelmesek járnak kézen fogva.
"jég-tartományi népszámlálási albiztos helyettes titkárnője"
Ezen jót derültem :D
Szerintem nincs arányosság. Sőt engem frusztrál is ha magamba nézek. Mert ki tudja milyen nőkkel volt, milyen magasra tették a lécet vagy ilyesmi. A második randinkon hozta fel ezt a témát, és az volt a legjobb randi. Esetleg ez az egybeesés.
Ezen a téren igen nagy devianciák vannak, ne hogy már azt, aki 3 találkozás alatt nem ér a másikhoz, egyből a jég királynővé koronáztassák. Ez még a jég-tartományi népszámlálási albiztos helyettes titkárnője pozíciójához is kevés.
Másrészt mintha egyenes arányosság lenne a "kalandos" múlt/jelen felvillanása és a vonzalmad fellobbanása között. Nem? Mert teljesen emberi, hogy annál jobban kell a másik, minél inkább úgy fest, hogy nem a tenyerünkből eszik, és kiderül, másoknak is kell.
Még ami probléma. Eszembe jutott, mi van ha újra találkozunk? Véletlenül, akár egy újabb összejövetelen. Nem vesztünk össze ugye, csak a kommunikáció befejeződött.
Ha tegyük fel odajön dumálni? Vagy eszébe jutok és újra írkál majd?
Ravasz lehet ez igaz. Az keltette fel az érdeklődésem, hogy értelmes :D
A sok internetes társkeresőzés után egy üde színfolt volt :D
Mikor először találkoztunk, és be lettünk mutatva, úgy bámult mint aki jéggé dermedt.
Még majdnem meg is kérdeztem az ismerőst, hogy "te, ez normális?" :D Mert semmi beszéd, csak nézett. Tudjátok, bemutatkozol valakinek, mondjátok a neveteket, kézfogás, mosoly. Aztán vagy jön valami mondat, vagy megy mindenki valamerre tovább. Ő meg csak nézett. És nézett. Én meg nem értettem mit néz ennyire.
Mert elsőre az volt vele a benyomásom. Ahogy bámult mikor először találkoztunk. Meg nyomozott utánam, többszöri elutasítás után is újra elhívott. Első randin tiszta ideg volt. Aztán magyarázkodott utólag, hogy ő dumálósabb, csak ideges volt. És ha nem ment el tőle a kedvem, adok-e egy új esélyt a randira?
Azt mondta rendes kapcsolata 2 éve nem volt, csak kalandok. Meg ha lesz egy normális nő az életében, elhagyja a mellékállást (éjszakai őr néha) Meg ő nem járkál randizgatni.
De így belegondolva: esélyes, hogy csak tette a jófiút. Közben meg ahogy a sorok közt olvasok tényleg: haverok, buli, Fanta, ribik :D
Én meg nehéz eset vagyok :D
Nem vagy te jégkiralynő, csak ez a pali-ahogy elmesélted- kicsit magasabb fordulatszámon pörög, haverok, buli, Fanta.
Azért az érdekes, hogy az elején kissé szerencsétlennek írtad le meg akinek nagyon kell már egy barátnő, a mostani kép meg egész más...
Jobb is hogy nem alakult semmi, akit ennyire össze tud zavarni az exe, az még nincs túl rajta. Neked meg különösen fájdalmas lett volna ehhez asszisztálni.
Próbáld meg ezt az egész randi folyamatot kicsit lazábbra venni. Érezd jól magad, ne vedd ennyire véresen komolyan.
Amúgy meg az első pár randin szerintem egyáltalán nem gáz a csók, sőt. Onnan látszik hogy van vonzalom.
Nem gondoltam semmire. Az érdekel mi a te "hűha" nagy hibád azok szerint, akik azt sugallják, hogy "hűha" nagy a hibád.
Másrészt meg; milyen jégkirálynő? :d Mi itt a jégkirálynőség?
További ajánlott fórumok:
- Hogyan folytatnád a mesét? Mindenki írjon!
- Hogyan folytatnád? Az sem baj, ha nem úgy ismerjük
- Szerintetek ezek alapján csak szórakozott velem? Ti hogy viszonyulnátok ezek után hozza?
- A pároddal kapcsolatban, hogyan folytatnád? Szeretlek, mert...;-)
- Te hogyan folytatnád?
- Ha a gyet-et választom a munkám még nem folytatnám köteles vagyok felmondani?