Ez meg mi? Pánikbetegség? (tudásbázis kérdés)
Igazából nem nagyon tudom hová visszavezetni. Kiskamaszként (12 év körül) kezdtem el ájuldozni, minden ok nélkül, legelőször annyi volt a "kiváltó ok", hogy reggel felkeltem az ágyból. Elvittek kivizsgálásra, aszonták, sokat nőttem egyszerre, alacsony a vérnyomásom, ez van. No, azóta is alacsony, ami alapból nem baj, mert simán együtt lehet ezzel élni, csak ilyenkor okoz gondot. Az tény, hogy valahányszor úgymond történik velem valami, a vérnyomásom padlót fog abban a minutumban.
Szia! Szerencsédre véleményem szerint ez nem pánikbetegség...maximum a pánikszindrómának lehetne nevezni, de ahhoz is több tünetnek kellene társulnia.
Hipochondriának sem nevezném konkrétan, mivel nem írod, hogy rettegsz minden betegségtől, hogy magadra veszed mások tüneteit...stb...szóval nem produkálod a tipikus hipochonder tüneteket.
Ha úgy érzed, hogy ezeket a visszatérő kényszeres gondolatokat nem tudod egyedül leküzdeni (hosszú távon értem) akkor valóban egy jó pszichoterápia segíthet.
Gyógyszert csak a végső esetben szabad szedni...mivel az ÖSSZES függőséget okoz,és az esetek nagy többségében gyógyszeres terápia után nagyobb a visszaesés esélye, mint egyszerű pszichoterápiával.ű
Fel a fejjel, és próbáld magadban letisztázni először, hogy mi volt a kiváltó ok anno, amikor először 20 éve előfordult ez veled.
A nagytatám halála után történt mindez, akit nagyon szerettem. És tudom is, hogy az váltotta ki belőlem. Anyukám hülyének nézett, a nagyim szerint túl kellett volna lépnem rajta, csak a férjem "vett komolyan". Hallod, neked sem lehetett ez egyszerű!
Lehet hogy nálad is visszavezethető lenne valami múltban történt dologra . Ha úgy érzed,hogy egy egy kivizsgálás megtud nyugtatni akkor járj el , nincs ebben semmi rossz . Sokszor előfordul ,hogy a betegségérzetet, halálfélelmet egy hozzátartozó vagy barát betegsége esetleg halála váltja ki . Mind két szomszédasszonyom 35 évesen halt meg pár éve , rákban ..3-an lakunk /laktunk a szinten ..már csak én maradtam ! Hülyének és hipochonder-nek lehet nézni, de én is elmentem kivizsgálásra olyan szinten sokkolt az elvesztésük ..
Nem vagyok erős. Pszichológusnál nem voltam, a férjemmel beszéltünk erről nagyon-nagyon sokat. Neki köszönhetem, hogy "jól vagyok". Sok randink ment rá arra, hogy én bőgtem, azt sem tudom már miért, ő meg nyugtatgatott. Még ma is előjön néha, hogy halálfélelmem van, és azt hiszem, beteg vagyok. Legutóbb télen volt egy ilyen időszakom, aztán elmentem vérvételre, akkor megnyugodtam. De minden nap eszembe jut, hogy mi van, ha mégis beteg vagyok, és a halál gondolatával is napi szinten küzdök. A férjem meg is jegyezte, hogy milyen jól vagyok, aztán kiakadt, amikor elmeséltem neki, hogy minden nap legalább egyszer eszembe jut a halál. Kérte, hogy beszéljünk erről, de nem akartam, mert akkor elszorul a torkom, és a sírás kerülget. De még mindig jobban vagyok most, mint pár éve, amikor kezdődött és dúlt bennem ez az egész. Rossz visszagondolni rá.
Amúgy a pánik betegségnek sok esetben velejárója a hipochonder-ség is . Sokan a hipochonder-séget sem ismerik el, mint létező dolog ..na hát nekik is csak azt tudom kívánni, hogy egyszer éljenek át valósnak vélt tüneteket és megváltozik a nézetük !
Igen ez nagyon sokszor előfordul és pontosan azért van amit írtam is, mert hogy ezeket a pánik dolgokat az agy generálja . Baj akkor van , ha a gondolatokat nem tudod magadban leküzdeni és győzedelmeskedik . Na ilyenkor jó a pszichológus aki megtanítja hogyan kell . Te erős vagy, hogy egyedül sikerült , de mindenki erős aki ki tud mászni belőle segítség nélkül vagy segítséggel is akár :)
Értem. Különben a betegséget, a testi tüneteket is be tudod magadnak beszélni. Éreztem, hogy rosszul vagyok, kitaláltam, hogy biztos ez meg az a bajom, aztán egyre jobban szúrt a szívem, görcsölt a hasam, szédültem. Aztán kiderült a vérképemből, hogy semmi bajom. Hirtelen minden tünetem elmúlt. Sok múlik a hozzáállásodon.
Nincs mit :) Fogsz kapni számtalan " ne foglalkozz vele , beképzeled "..kommentet , de mind mind olyan embertől aki még nem élt át hasonlót így azt sem tudja mit beszél ! Természetesen én sem azt mondom ,hogy bele kell temetkezni az önsajnálatba ..mert azt valóban nem szabad , de igenis foglalkozni kell a dologgal ha jelen van ! Azért javasoltam a pszichológust szemben a pszichiáterrel, mert a pszichológus szavakkal segít .Segít felfedezni a baj forrását és megtanít arra hogy hogyan kezeld ..mindezt úgy ,hogy észre sem veszed mert csak beszélgettek . A pszichiáter az aki legtöbbször gyógyszeresen próbálja megoldani a dolgot , de ha egy mód van rá azt kerülni kell, mert a gyógyszer nem old meg semmit . Fel a fejjel, csapj a közepébe :)
Láttam a filmet ! Biztosan kevesen tudjátok, de a pszichológia elsősorban baromira nem a gyógyszerezésről szól ! Az a pszichiáter amelyik rövid időn belül gyógyszerhez nyúl csak " le akarja rázni " a betegét ...
Lehet hogy egyszer valamikor valami sérüléstől nagyon megijedtél, -talán már nem is emlékszel rá- és most tudat alatt ez jön vissza folyamatosan.
Nem gondolkodtál ilyesmin?
Biztos nem fogalmaztam elég érthetően, de nekem akkor jön ez elő, amikor ténylegesen valami bajom van, beképzelni nem szoktam semmit.
Velem előfordult már többször. Kutya bajom, de testi tüneteket produkálok, ha beképzelem, hogy beteg vagyok. Ilyenkor szívfájdalmam van, szédülök, remegek. Az ájulásig egyszer jutottam el, a többi is "csak" párszor fordult elő, azóta próbálom kontrollálni, és pozitívabban gondolkodni. Csak így lehet ezzel a betegséggel. Be kell szuggerálnod, hogy jól vagy, és nem gondolni arra, amitől félsz.
Köszönöm szépen a válaszod! :)
Nem haragszom, de nem vagyok hipochonder. :) Sőt, inkább az ellenkezője, "nekem nincs semmi bajom, bírom én..." aztán időnként kiderül, hogy nem. Viszont amit leírtam, létezik, és attól még aggaszt kicsit, hogy ha valami bajom van - és ez nem jár feltétlenül fájdalommal - akkor még egy lapáttal jön az egészre ez az ájulásos izé. Tavaly úgy ájultam el egyik pillanatról a másikra, hogy kimondani sem volt időm, hogy nem érzem jól magam, csak eldőltem. És nem fájt abban a pillanatban semmim, épp csak másnap reggel műtöttek és emiatt nyilván ideges, izgatott voltam.
Sziasztok!
Millei77: valami biztos kiváltja ezeket az ájulásokat, de próbáld meg a tested nem minden rezdülését félelemmel kezelni, sőt sok esetben ne is figyelj rá. Gyakorlással megoldható! ÉN produkáltam már olyat is, hogy egy méhcsípés után fél órával azt hittem itt fogok meghalni, dagad a torkom, a nyelvem..stb. Pedig nem is vagyok allergiás és mondanom se kell semmi bajom nem volt csak a fejemben :)
virus2008: egyet kell értenem pedig gyógyult "pánikbeteg" vagyok. Illetve én inkább úgy fogalmazom, hogy gyógyult gyógyszerfüggő :) 10 év után sikerült abbahagynom, lassan 2 éve "tiszta" vagyok :)
Lencsy: Javaslom nézd meg a Pszichiátria-a halálipar című filmet, elég elgondolkodtató erről a témáról :)
" maga a pánikbetegség sem létezik, csak kreált, hogy valami okkal azért teletömködjenek gyógyszerrel." ..ezzel azért a pánikbetegek tudnának vitatkozni, de én nem fogok ! Valóban az agy által kreált dolog , mint ahogy számtalan betegség is , de ettől még létezik ...
Ne haragudj de egy kicsit hipochonder vagy, nem?
Ennek semmi köze a pánikbetegséghez, maga a pánikbetegség sem létezik, csak kreált, hogy valami okkal azért teletömködjenek gyógyszerrel.
Life.hu meg éppen nem a legmegbízhatóbb forrás, és ha lehet ne táplálkozz olyan mediumokból ahol "pánikkeltéssel" és félelemkeltéssel próbálnak olvasót szerezni.
Szerintem pusztán így reagálsz a sérülésekre, ez általában nagy traumáknál fordul elő, azaz az elájulás, de lehet, hogy neked kisebb a fájdalomküszöböd.
A pánikbeteg ismerősöd meg jól telebeszélte a fejedet kicsit.
Nincs semmi bajod...Tereld el a figyelmedet erről,keress valamit ami leköt.
Mindenképp egyfajta pániknak nevezném még ha nem is tipikus pánikbetegség ! Nagy valószínűséggel egy régi rossz emlék ami lehet a lábtörésed váltotta ki . A tipikus pánikbetegeknél is ez van jelen csak ők általában egy helytől, bezártságtól , tömegtől érzik ezt , mert náluk ez okozza a rossz élményt ! Amit én mint meggyógyult pánikbeteg javasolni tudok neked, hogy keress fel egy pszichológust . Nem pszichiátert.. első körben elég lehet a pszichológus is . Ő segít felderíteni a félelmeid és ezáltal a rosszulléteid okát .
Ja neeem, eszemben sem volt gyógyszert szedni. Csak érdekelne, hogy mi a fene ez végülis, másnál is van-e ilyen, ő mit kezdett vele stb.
Igazából a leírt tüneteken kívül még azért estem gondolkodóba, mert tegnap egy kolléganőm - aki nem mellesleg pánikbeteg - figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert ez nagyon hasonló ahhoz, ami vele történt. Eddig is tudtam, hogy a "megijedés" és az ájulások között összefüggés van, de halál cikinek érzem a szitut, hogy időnként ájuldozom, meg rosszul leszek, mint egy főúri dáma, akit a széltől is óvni kell...
Szia!
ez nem pánikbetegség.
Vannak események, ami miatt az ember feszült, pánikba esik, de a pánikbetegség nem ez. Csak gyengeség, de ez nem szégyen. Sokan szeretnének csak ennyire "pánikolni". Hidd el, h semmi komoly bajod nincs. A lényeg, h xard le, h bizonyos helyzetekben milyen reakcióid vannak/lesznek. Ne lovagold magad ennél mélyebbre! Elmérgesedhet a dolog, h folyton ezzel foglalkozol. Nem olyan könnyű meghalni és odáig eljutni is sokáig tart.
És azt hiszem, h vannak más dolgok, amik ennél fontosabbak, koncentrálj azokra.
Nem vagy pánikbeteg!!!!!
Nem tudom milyen kezelést irtak abban a cikkben, de egy biztos:GYÓGYSZERT NE!!!
Menj kineziológushoz, vagy menj el agykontrollra, ha úgy érzed, hogy az idő haladtával (életkor:) nehezebben tudod esetleg kezelni, de gyógszert ne fogadj el!!! rá.
Nekem is volt ilyen, szerencsére ritkán, de én is "meg tudom fogni", amikor érzem, hogy jön!
Én nem azt érzem, hogy megijedek, csak olyan fura és ha nem vagyok résen, akkor elájulok!
Például: beütöm a könyököm azon a kis érzékeny ponton.....gyorsan leülök, lefekszem és nyugodtam várok, hogy enyhüljön minden, mert érzem, hogy különben baj lesz.
Nem sokszor volt baj ( ájulás ),de egyszer nagyon megijedtem és azóta figyelek!
Következő a helyzet velem hosszú évek óta: ha valami sérülés ér, vagy csak úgy vélem, hogy valami sérülés fog érni, akkor úgymond "megijedek" és vagy elájulok, vagy sikerül megelőznöm, hogy elájuljak.
Ez egész fiatalkorom óta így van, eltörtem a lábam, megijedtem, elájultam. Nagyon rondán elvágtam a kezem, megijedtem, elájultam. Aztán megtanultam az ájulást lehetőleg megelőzni, de a késztetés megmaradt. Mára felfedeztem, hogy egyfajta gyomorgörcsös állapot kíséri ezeket az ájulhatnékokat. Most kicsit lerobbantam, mától itthon kell feküdnöm, de tegnap ahogy mentem be a munkahelyemre, egy nagyot nyilallt belém a fájdalom, erre rögtön leesett a vérnyomásom (ami amúgy is alacsony), gyomorgörcsös érzés stb., ami órákkal később, az orvossal való konzultáció után engedett csak fel.
Viszont soha nincs halálfélelmem, nem kezdek el reszketni, stb. stb. tehát az ún. klasszikus tüneteket nem produkálom. Csak most olvastam egy cikket ( [link] és azt írják, hogy a kezdeti tüneteket is kezeltetni kell, mielőtt elhatalmasodik. Nekem ez így van kb. 20 éve, csak nem hatalmasodik már el, viszont kicsit szégyellem is ezt a fajta gyengeségemet.
Kíváncsi lennék, másnál is előfordulnak-e ilyesmik?
További ajánlott fórumok: