Evolúció vagy teremtés útján jött létre az élet? (beszélgetős fórum)
isteni szikra :D
amúgy passz; kémia-fizika-biológia szintjén csak kíváncsi érdeklődőként mozgok
Kérdezem az itt egybegyűlteket,hogy ugyan tudom,hogy az evolution nem tárgyalja az élet keletkezését,de ti erre mit válaszolnátok:
"Kevés meggyőződésem egyike,hogy az általunk ismert anyag nem képes a tulajdonságai által élőlénnyé szerveződni,és ha már élővé vált,pusztán a bioszféra behatása nem elegendő ahhoz,hogy a mostani földi biomassza létezhessen. Ezért kizárásos alapon még ''valami'' kellett. Hogy mi,arra talán nincs is megfelelő szavunk."
(ezt most hoztam valahonnan,nem én írtam,jó?)
Ez sem semmi. Még szinte erszénye sincs, attól is kezdetlegesebben hordja az utódait. Egy nyitott bemélyedésszerűben a hasán.Mintha fészket rakott volna a hasában kb.
az is lehet :)
ha létezik akkor fene humoros lehet
Nézd meg a szárnya végét! Az ötujjú végtag fejlődésének ékes bizonyítéka. Mert majd minden gerinces állatnak ötújjú végtagja van, ugyanazokkal a csontokkal, csak más-más méretben.
Denevér:
Én meg azon szoktam mosolyogni,hogy mindenki hogy kalimpál a két lógóval a teste mellett járás közben.Közben meg kirittyentve igazi szépségkirálynőnek érzi magát.He-he.
Meg milyen vicces a két kiálló ott oldalt a fejünkön.
Meg hogy néz már ki az a kiálló ott az arc közepén.
És?
Muris.
Szerintem madárnak hívjuk, de valami "más"
Az egyik tuti bizonyítéka -kacsacsőrű pajtása mellett- az evolúciónak. Átmeneti faj
Ha "Isten teremtménye" lenne akkor meg vázlat? Piszkozat? Amit félredobott az öreg?
Ja és nézett már meg valaki kép sorozatot, hogy milyen fázisokon megy át egy megtermékenyített petesejt mire ember lesz belőle; először hasonlít valami féregfélére, aztán halacska, gyík, madár, sőt én még kismacska vagy cickány állapotot is véltem felfedezni... mert ugye minden egyed fejlődése során végig megy fajának fejlődési állomásain. Ez tény, kézzel fogható, bizonyítható és "nem csak úgy van, mert azt mondták sokan igaz még sosem látták, de akkor is"