EMI Hazugságészlelő program. Szeretnél egy teljesen őszinte világot? (beszélgetős fórum)
Áááá, persze hogy nem lenne jó. Az emberek azt sem szeretik, ha a másik őszinte, csak mondják, hogy szeretnék, de ha megkapják, akkor kiakadnak;)
Erről a témáról eszembe jutott egy film, a Különvélemény. Hát, ott is kiderült, hogy nem mindig fog bekövetkezni, amit "megjósoltak". Ez is biztos félre megy majd sokszor.
De igen, Hoxának igaza van, a közemberek számára egy gyenge verziót fognak elérhetővé tenni, ahogy a mesterséges intelligencia esetében is történik.
A legtöbb válasza az, hogy mint mesterséges intelligencia modellnek, nincs képessége arra, hogy...
Már látom is az IMEI szakvéleményét:A vizsgált paciens azon kevesek egyike,aki nem ad meggyőző reakciót a vizsgálatok során,emiatt nem határolható körbe kellő bizonyossággal a feltett kérdésekre a válaszok valós mivolta.
A biznisz mindenek felett...
Mindenesetre érdekes.
Ugyanúgy, mint a mesterséges intelligencia - ha jó kezekbe kerül, nagyon hasznos lehet. Ha nem jó kezekbe, abba belegondolni sem merek.
Lehet, hogy túl öreg vagyok hozzá,
de én nagyon szkeptikus vagyok ilyen találmányokkal.
Talán szuper jó, de engem nem igazán győzött meg.
Nekem a munkahely jutott azonnal eszembe. :)
Biztos jó, ha éppen tudja a főnök, a kolléga a véleményünket?
"Mondjuk a nyomozásoban segítene, az tény."
Tegnap utaltak rá, hogy sikerült így, ártatlanul börtönbe zárt embereket szabadlábra helyezni.
Nem lenne jó, mert azt ugyan észleli, ha valaki nem teljesen őszinte, de azt nem fogja megmondani, hogy mit gondol az illető a hazug/eltitkolt rész helyett. Így táplálja a paranoiát.
Mondjuk a nyomozásoban segítene, az tény.😀
Ugyanakkor ha az ember egy pillanatra megharagszik, teljesen mást és máshogy fog gondolni, mint mikor végiggondolja a dolgot és átlátja az egészet, vagy esetleg megismeri a másik nézőpontját.
Általában, ha a nagy vívmányokat a lakosság számára is elérhetővé teszik, akkor egy gyengébb verziót szoktak adni. Szerintem amiket majd a mobilra lehet telepíteni ingyen, azok megbízhatósága is megkérdőjelezhető lesz. Ezekre alapozni például egy párkapcsolati vitát elég nagy hiba. Eleve sci-fibe illő jelenet ez most nekem, hogy a párok egymás arcát majd egy mobilon keresztül vizslatják, ahelyett, hogy egymás szemébe néznének, miközben egymáshoz beszélnek.
De egy munkahelyen is sok a kegyes hazugság, ami fenntartja például az egyensúlyban lévő légkört. Ha mindenki mindig igazat fog mondani, akkor lesz baj. ;)
A felvetés és a gondolatlavina jó, nem is szeretném törölni. :) Inkább akkor kiszedem a politikai részt.
Hogy hozzá is szóljak: ez egy újabb ijesztő technikai vívmány számomra. Lehet már öregszem, de nem vagyok optimista.
Kedves Hoxa!
Ha kérlek töröld a fórumot, én nem tudom, vagy csak a politikára utaló részt töröld, ha lehet.
Nem politizálni szándékoztam, csak elindított bennem egy gondolatlavinát, hova fog ez vezetni?
Tegnap néztem egy műsort. Hamarosan alkalmazni fogják a repülőtereken, bűnügyi felderítéseknél, az arcmimika leolvasókat. Egyből kiszűri igazat mond, vagy hazudik valaki.
Ez a program mobilokra is telepíthetővé válik. Nem szeretem a hazugságokat, de mégis úgy gondolom, ez katasztrofális lehet, ha kiszabadul a palackból, úgy kicsiben, mint globálisan.
Családban, munkahelyen.....érdekes lenne, ha ezt tényleg engedélyeznék.
Nem lenne titok, tényleg a haverokkal volt-e a párunk, ha rákérdeznénk, igazat mond-e.
További ajánlott fórumok:
- Ebben az évben szeretnék babát:) Ha te is szeretnél csatlakozz!
- Augusztustól fogyni szeretnél? Csatlakozz ide, együtt könnyebb!
- Gyónni szeretnél? Itt megteheted!
- Te szeretnél már babát, de a párod még nem?
- Álmodozzunk...milyen SMS-t szeretnél most kapni? (csak röviden, tömören)
- Teljesen integrált mosogatógép esetén valóban úgy van, hogy ha megállítom a gépet a program futása közben, akkor újra indul?