Elfogadnátok ezt az állásajánlatot? Teljesen tanácstalan vagyok.. (beszélgetős fórum)
Bár nem kaptam választ, de leírom.
Azt írod, hogy 80-re van a melóhelyed a szülői háztól.
Van ismerősöm, aki éveken át Bp-től 80 km-re lakott, minden nap vonatra ült reggel, majd át bkv-zta Budapestet, hogy bejöjjön dolgozni, majd hazafelé ugyan ez.
Nem volt rövid, de megcsinálta, hogy a gyerekeit eltartsa.
Jelenleg is van olyan ismerősöm, aki Győrből jár be vonattal a Budapesti munkahelyére.
És olyan ismerősöm is van, aki Budapestről Győrbe jár dolgozni.
Én amit tennék, mert azért annyira nem rossz ez a pénz. an ismerősöm, aki jövőre nyugdíjba mehet a nők 40-el, bankban dolgozik, hitelezési területen és 290 ezer a nettója+kafetéri (havi 18 ezer) és évente egyszer 1 havi plusz pénz.
Tehát, én otthonról járnék be dolgozni, illetve, ha ezt a munkát, lehet, hogy ho-ban is lehet végezni. Műszakpótlék is van gondolom, illetve az utazási támogatást is kapsz, így tényleg csak alig lenne kiadásod, ha otthon laknál továbbra is.
Első munkahely, néhány hónap múlva már lehet, hogy taálnál másikat, ami közelebb van vagy többet fizet, stb.
Pályakezdőként ez a fizu teljesen jó. A feltételek már nem.
Én amikor pályakezdő voltam, a suliból kijönve majdnem 1 évig kerestem melót. Végül bolti eladó lettem pedig más Okj szakmám volt. Szóval eleinte nem igazán lehet válogatni a munkák közt szerintem.
Mama főztjét írtam, de ez csak képletes. Az, hogy a szüleiddel élsz nagy kényelem egy önállóan vitt háztartáshoz képest.
A középiskola helyben volt?
A bértárgyaláson nem próbáltál többet kérni? Amit bemondtak azt elfogadtad, majd mikor szerződni kellett volna nem írtad alá?
Gyakorolni kell még az munkaszerződést!
Az albérletet állják.
280 nettó -> 50-60 ezer havonta a kaja -> +kondibérlet és ennyi a havi költekezésem.
"Miért mentél el egyáltalán az interjúra, ha most ezen dilemmázol, hogy messze van? Eddig nem tudtad?"
Mert azt a kiskaput, hogy kötelező még ott dolgoznom 1 évig, de az már nincs támogatva, nem mondták.
Hajlandó vagyok költözni is, de ez így nem éri meg. 1 évig oké, fizetik. 1 évig jó minden, utána meg 1 év "szenvedés"?
Miért mentél el egyáltalán az interjúra, ha most ezen dilemmázol, hogy messze van? Eddig nem tudtad?
Szomorú, de nem hiszem, hogy 20 évesen, pályakezdőként ennél nagyobb összegre számíthatsz. Egy évig támogatják a lakhatásodat, addig van időd találni valami bevételi forrást.
Az nem lehet, hogy korábban is mondták hogy egy évre szól a támogatás, csak nagy lelkesedésedben nem figyeltél? Csak mert elég nyilvánvaló, hogy nem jófejségből kapod. Amíg szja-mentes vagy, nem olyan rossz ez a fizetés.
Ilyen feltételekkel biztos nem fogadnám el.
Ugyanakkor tény, hogy pályakezdőként nem sok a lehetőség.
Mondjuk barátok, közösség, család? Ahová megyek, szó szerint senkit sem ismerek, teljesen új közeg lenne minden tekintetben. Nem a mama főztjéről van szó, egyébként is magamra főzök évek óta az edzés miatt, mert odafigyelek, hogy mit eszek. :)
Nagyobb összegért én is elmennék, de ennyiért 5x is át kell gondolni ezt, de lehet csak nekem vannak ennyire nagy igényeim..
Fiatal kezdőként mi mindent hagynál hátra? A szülői ház kényelmét?
Nem azt mondom, hogy ezért a b. 325 ezerért, de egy nagyobb összegért elmennék távolabbra.
Aztán, ha annyira hiányzik a mama főztje, már munkatapasztalattal keresnék a közelben munkát, esetleg távmunkát.
Ez így nekem sem tetszik. (Főleg az utolsó bekezdés miatt.)
Viszont ez az a pont, ahol azt mondanám: keress az otthonodhoz közelit, akár a végzettségedtől függetlenül, de legyen valami jövedelmed! Attól függetlenül még nézelődhetsz, és szembejöhet egy jó ajánlat. ;)
Múlthéten lett volna a belépésem napja.
Előtte 4 nappal kivettem egy "albérletet". Konkrétan egy 15nm2-es kis garzon (havi 95ezer), helyem alig volt, viszont legalább mindennel fel volt szerelve. 1 havi kaució + 1 havi lakbért fizettem. De ebből a Br. 100.000 forintból is vonnak, szóval ez is nettó 82.000 lenne, tehát még pótolnom is kellene hozzá.
Rá 4 napra mentem volna aláírni a szerződést, ahol mondták a kiskaput, hogy köteles vagyok még ott dolgozni +1 évet, de már támogatás nélkül. + van átfutási ideje a támogatásnak, ami kb. 3-4 hónap. Tehát 3-4 hónapig még nekem kell állnom valószínűleg saját erőből a lakbért, míg el nem bírálják a dolgokat..
kollegám is onnan van, informatikus, fehérvárra költözött albérletbe. azóta felesége van és dunaújvároban lakik és hazajár természetesen a családjához akiket nagyon szeret
az életet élni kell, szülőktől elköltözni, kipróbálni magad... nem azt mondom, hogy erre mondj igent, de borsodban sokkal kevesebb lehetőséged lesz a jövőben is
Sziasztok!
Megpróbálom röviden összefoglalni:
20 éves vagyok, pályakezdő.
4 évig tanultam informatika tagozaton, ahol érettségit, illetve egy irodai informatikus végzettséget szereztem (felső-középfokú OKJ szint), majd lehetőségem volt maradni +1 évet.
Ez alatt a +1 év alatt szereztem meg az informatikai rendszerüzemeltető végzettséget. Ez egy emelt szintű technikusi végzettség, ha jól tudom, ennél feljebb már csak a diploma/felsőfokú képzettségek vannak.
Az egész nyarat azzal töltöttem, hogy állást kerestem.
Gyakorlatilag Borsod megyében ezzel a szakmával nem lehet elhelyezkedni pályakezdőként, sőt, még tapasztalattal is alig. Ha voltak is hirdetések, akkor ott 5 év tapasztalatot kértek, ez pedig így nálam nyilván kiesett.
Az utóbbi 1 hónapban sikerült találnom 1 állást, viszont még ez sem feltétlen a végzettségemhez kötött. Egy multinál tudnék elhelyezkedni Support technikusként. Itt annyiban jó a dolog, hogy délelőtt és délutános műszakok vannak, illetve, hogy némi informatika van ebben a dologban. (hálózat, szerverek, kábelek stb) Viszont meglepő módon az álláshirdetés nem kér informatikai végzettséget, csak középfokú végzettséget. (ami ugye lehet érettségi is csak magában)
Szóval röviden: Hiába van technikusi végzettségem, nem érek vele itt sem sokat, mert egy olyat is felvesznek, akinek csak érettségije van + egy kicsit is konyít az informatikához valamit.
Elmentem az interjúra, nagyon jól sikerült, mondták, hogy látszik rajtam, hogy mindent tudok stb. Másnap már hívtak is, illetve küldtek egy emailt egy állásajánlattal.
Már itt láttam, hogy nem annyira fényes a helyzet. Br. ~325.000 forintot ajánlottak, ami szerintem elég kevés. SZJA mentességgel + pótlékokkal együtt nettóban 280 ezer forint körül keresnék.
Nade itt jön a lényeg:
Ez tőlem kb. 80 kmre van, és a bejárás nagyon nehéz lenne. Emiatt albérletet kell kivennem, amivel nincs is semmi gond, mert gyakorlatilag a cég állja ezt Br. 100.000Ft értékben.
Ami ezzel a problémám:
1, szerintem br. ~325.000 forintért külön albérletbe teljesen egyedül (és itt szó szerint értsétek, senki sem jön velem, távol a családtól, senkit sem ismerek a városban) nem feltétlen éri meg, mert ezt az összeget gyakorlatilag BÁRHOL bármelyik cégnél megkeresem, szerintem még a legközelebbi SPAR-ban is megkapnék ennyit pénztárosként (sőt, még többet is szerintem).
Oké, jobb mint a mostani Br. 0 ft, amit keresek, de itt a lényeg azon van, hogy nettó 280ért kellene távol lennem az otthonomtól, illetve havonta 2x tudnék hazajárni a beosztás miatt. (ami nekem elég nagy érvágás, mert elég összetartóak vagyunk itthon és ennyi pénzért nagyon elgondolkodtató, hogy megéri-e itt hagyni mindent gyakorlatilag. Ennyit, mint írtam, bárhol megkeresek szerintem)
Kiadásokkal együtt, kaja + kondibérlet hasonlók: Körülbelül 200.000 forintot tudnék félre tenni minden hónapban, ami annyira nem hangzik rosszul, de többet várnék.. De, javítsatok ki ha tévedek és nekem vannak nagy igényeim..
A legrosszabb rész pedig:
A szerződésben az állna, hogy 1 évig támogatják a lakhatást, viszont utána köteles vagyok még +1 évet ott dolgozni, amit viszont már nem áll a cég, tehát abból a nettó 280ból 100-at elvinne az albérlet, 80-at a kaja+edzés és gyakorlatilag nettó 100-at tudnék félretenni, ami nevetségesen kevés azt nézve, hogy konkrétan feláldozom érte azt, hogy lássam a családot..
Mit gondoltok?
További ajánlott fórumok:
- Lenne kedved beszélgetni, tanácsot adni egy szerelmi kérdésben, teljesen tanácstalan vagyok?
- Teljesen tanácstalan vagyok
- Teljesen tanácstalan vagyok! Mit tegyek?
- Egy "randi" előtt állok, de teljesen tanácstalan vagyok, mit tegyek?
- Ti elfogadnátok egy határozott időre szóló állásajánlatot, ha közben gyermeket terveztek?
- 2 éves kislánynak szülinapi ajándékot mit vegyünk? Teljesen tanácstalanok vagyunk!