Császározás után hány hónap kell az újabb terhesség vállalásáig? (tudásbázis kérdés)
igen, már három naplót vezetek, van tominak, van a picinek, és egyet vezetek itt is, mert itt képet is tudok mellékelni:) már ha van időm:) lányt szerettem volna, legalábbis úgy éreztem, de legutóbb a doki azt mondta, h fiú, szerintem is. egyáltalán nem bánom, végülis mindegy, csak egészséges legyen! még egy harmadikat majd szeretnénk, anyukám szerint az is fiú lesz:)
a kilók nem esztétikailag zavarnak, csak inkább attól félek, hogy minél nagyobb vagyok, a szülés talán annál macerásabb lesz. meg talán a sebnek sem tesz jót, ha sokat hízok. egyébként mindent eszek, ez az egyetlen megkötés, hogy nincs vacsora. a közérzetem sokkal jobb.
persze, hogy írok az uh után, már nagyon várom! tegnap este mocorgott a pici, kicsit lelkiisemeretfurdalásom van, hogy nincs rá elég idő, nem foglalkozok annyit a terhességgel, mint tomival annak idején. nincs rá idő. tomi kicsit nyűgös mostanság, szeretne felülni, és többet mozogni, de még nem megy igazán, úgyhogy elégedetlenkedik. ráadásul ma hatkor kelt, a szokásos fél nyolc helyett, brrrrr.remélem nem gondolja, h ezt mindig így kell:)
szép napot nektek!!!
Ne iztgulj, én is elszoktam érzékenyülni elég sok mindenen, pedig már nem áll szándékomban még egybabát szülni.Nekem talán a hormonjaim rendben vannak. Febr 15-e után megyek a következő súlymérésre a "nagylánnyal". Ha tudsz írj naplót a babókról, hogy ki mit csinál. Később majd olyan jó lesz visszaolvasni. Én is ezt csinálom. Kicsit össze hasonlítom a két gyereket - bár tudom, hogy nem szabad,mivel egyik fiu másik lány.
Cackoka egyébbként milyen nemű babát szeretnétek másodszorra?
Az, hogy mennyi a súlyod, szerintem most ne nagyon foglalkozzál, az legyen a lényeg, hogy a pocaklakó megkapjon minden szükséges vitamint, és ásványi anyagot,és hogy jól érezze magát odabent.
Ha megszületik, utána szoptatsz - persze ha tudsz, és ráérsz majd csak ezek után elgondolkodni, hogy hogyan fogsz lefogyni.
Ha meglesz a genetikai uh, azért leírod ugye, hogy mit látot a doki?
Jó éjszakát!
és aztán mi történt? hogy szültél? jól vagytok?
fülöpke: nálatok mi újság, hogy vagytok? babócák? mi már a tavaszt várjuk, nagyon! közben jön az ötödik fog:)
hízok, gömbölyödök, pedig a vacsinak búcsút intettem, így is 83 kiló vagyok, brrrrrrr....
tomikám kúszik végre, most is az ágy alatt talált valami nagyon izgalmasat...
narancsika: hogy vagy? babuska?
esély: élvezd a "nagyot", aztán ha akar jönni, úgyis jön, látod nálunk is jönni akart, hát jön is...14-én megyek genetikai uh-ra, szerintem eldől, h tényleeg kukis-e a drága!
Én is császáros voltam mind a kettőnél. Az elsőnél a Help szindróma miatt, a másodiknál meg nem tágultam, és 41,5 hétre megcsászároztak.
Ne akard ennyire a babát, mert akkor nem biztos, hogy fog jönni. Mi is nagyon akartuk, és 10 évet vártunk az első babára. hozzá teszem a második meg jött magától. Nem görcsöltünk.Foglalkoz a kislánnyal addig amíg nem jönn a kistesó, mert aztán nehezebb lesz. Nálunk is a féltékenység kezd előjönni. Felhívja magára a figyelmet a nagyobbik, ha nem foglalkozunk vele eleget.
Szio!
Gratulálok a gyerkőcökhöz!!!Nagyon édesek a gyerekek!
Te is császárral szülted mind a két babot?
Szerintem én már tényleg betegesen szeretném,hogy jöjjön a kisteso :) Elveszitettem 4 babot:( Most végre itt van velem a kislányom aki nemsokára 5 hónapos lesz.Imádom!
Szia!
Ha normális a dokid,és gyorsan jönn a kistesó,szerintem nem fogsz természetes úton szülni., azért mert bármikor kiszakadhat a vágásod,. Erre ők nagyon vigyáznak. Sok sikert a babaprojeckthez! Nem könnyű két kicsi gyerekkel, főleg ha elkezdenek felnőni, én már csak tudom. Viktorom az 2 éves, és eljött az az idő, hogy mindíg kérdez. A kislányunk 9 hónapos, és lassan elindul. Már magától felül, kint van 4 foga, és minden érdekli.
Sajna én is 95kg-val szültem.Azután elkezdett lemenni és most meg folyamatosan hizok,nekem is csak este van idöm enni mikor a párom haza jön,addig-addig csak bekapok valamit,de van,hogy semmit.
De jó neked,én feb.végén kapok utoljáta tgyást de az nekem 66 volt,a gyedem meg ennyi sem lesz :(((
kistomi előtt 75 kg voltam, és 95 kg voltam a szülés napján, mikor kijöttem 83. 78 voltam, mikor teherbeestem, most 82 vagyok, de tegnap "új életet" kezdtem,este nem vacsizok. kicsit vissza kell fognom magam, nem is érzem jól magam a bőrömben. nem fogyókúrázok, de az esti zabálásnak semmi értelme nem volt, és amiatt jöttek a kilók, szerintem. hát kíváncsi vagyok, hogy fog menni. nehéz volt megállni, pedig egyáltalán nem voltam éhes, csak megszoktam, h kistomit lerakom, és aztán kaja:)
pont ezen viccelődtünk itthon, hogy már beleéltük magunkat, hogy fiú, de egyáltalán nem biztos:) végülis teljesen mindegy, lánynak, fiúnak egyaránt örülünk, fiú-lány ruhánk is annyi van, mint a nyű, csak kiságy kell majd.
hát a magándoki árával én is így vagyok, spórolni kell, brrrrrr. ráadásul ma jött először gyedem, eddig tgyás volt, igencsak meglepődtem, hogy 73-at kaptam....
Nekem is van magándokim,Ö 7 ezret kért havonta és 70 volt a szülés.Nekem is volt szülésznöm,bár szegénykém nem sokat tudott segiteni a mütétnél de azért kapott 30-at mert elötte hozzá jártam Ctg-re.
Most majd nem tudom kihez menjek,nem sok pénzem lesz magánhoz járni :(
Olvastam,hogy Te sem vagy vékony alkat.Sajna én sem,szépen elindult lefelé szülés után aztán most meg jön folyamatosan vissza.Te mennyivel kezted a mostani terhességet? És most már tudni turira,hogy kisfiu?:)
igen, nála voltam, egy rendelés 10 ezer. a szülés 100 volt, de volt szülésznő is (50), és külön ágyas szobában voltam, ami napi 10. bent voltunk 5 napot. szóval a vége húzós! most egy kicsit spórolósabban csináljuk, minden egyéb vizsgálatot az sztk-ban csináltatok, és nem lesz szülésznőm sem.
július 12-re vagyok kiírva (tomival júl. 7-re voltam).
a különdoki drága, de nem bántam meg, biztonságban éreztem magam, akinek nem volt dokija, le se szarták...
igen, Radványi Krisztina. pesten is rendel. a stahly utcában. elég drága, de jó doki.
nekem is szar volt a császár, de inkább közben, szerencsére nekem nem volt utána semmi gáz.
Nálunk is hamar elindultak a fogacskák.Ugy látom egyre jobb,nem olyan nyügös a kicsikém.
Nekem nagyon durva volt császározás után,képzeld vissza fordult a varrat a méhembe és nagyon nyomott,nem birtam felkelni az ágyból és nem tudtam babámmal foglalkozni,borzasztó volt,még szerencse,hogy a férjem sokat ott volt.Azután azt mondtam soha többet nem szeretnék babát.Ez tartott 5 napig :) Azóta teljesen,betegesen szeretnék kistesot.Minnél elöbb,de sajna tudom a seb miatt nem lehet.Nekem eléggé vastag a hasfalam,sok husika miatt.Lehet ezért mondták,hogy várni kell.De tényleg el kéne menni másik dokihoz.
Te Érdre jársz dokihoz?
kistomi most múlt hét hónapos, épp az ötödik fogával küzd, úgyhogy elég rázós a nap, mert nyűgi tőle...neki is elég hamar nekiindultak, az alsó háromnál észre se vettük, csak mikor kint voltak. a felső kettő most egy kicsit rosszabb.
16 hetes vagyok, pont ma. pont négy és fél hónapos volt tomi, mikor terhes lettem:)
szioka!
Megértem hogyha megilyedtél,de szülésig még változhat a doki véleménye.Én is féltem a természetes szüléstöl,és én örülnék hogyha átélhetném a második babóval.De ezt csak most mondom,hogyha oda jutok akkor lehet nem ez lesz a véleményem.
Mekkora most kis Tomika?Mikor jött ki az elsö foga?
Én Manócskám most 4 és fél hónapos és lassan kibujik a 2. fogacskája is.
Hány hetes vagy most?
rólad, rólatok nins kép, de biztos nagyon helyes a kicsi!
a doki kicsit nyűgi volt, és ijesztget, hogy nem biztos, hogy császár lesz, aminek nem örülök, mert baromira félek a rendes szüléstől, így meg pláne. de majd még kialakul. szerencsére minden rendben vele.
kisTomit én sem tudtam szoptatni, ne legyen lelkiismeretfurdalásod, nem ettől lesz valaki jó anya. persze szuper lett volna nekem is, kb két hónapot küzdöttem, küzdöttünk, mert nekem tejem volt, de tomi nem szopott, csak úgy csinált. aztán fejtem, aztán apadt, akkor fele tápszer, fele tej, aztán teljesen leállt a tejem. hú, akkor nagyon kivoltam....szerencsére szép nagy, nyugodt baba lett, úgyhogy már nincs annyi aggódni való.átmenetileg...
Sajnos nem indult be a tejem rendesen,mindig csak 20ml volt :( Annyira bánt a dolog,de nem tudok mit tenni.Mensim az rendezödött,elkezdtem gyogyit szedni (bár nem akartam) gondoltam,hogy májusig utánna tisztuljak ki szeptemberig.Akkor telik le az 1 év.
Kicsi lányom tündéri.Imádom,már nagyon régota várt baba :)
Láttam a képeket a kicsi fiadról,nagyon édes baba.Olyan szép szeme van!!!:)
szoptatsz? rendeződött már a menzid?
milyen a kislány? gondolom imádod! nálunk tomi egy kis tündér, nagyon jó baba, most éppen szundikál, aztán 3-kor megyünk a nőgyógyászhoz. remélem addig felébred:) olyan iszonyú gyorsan nőnek, hihetetlen, tegnap még szinte átaludta a napot, nem csinált semmit, most meg, ide-oda hempereg, mindent megrág, magyaráz, stb....nagyon helyes, remélem kistesó is ilyen lesz:)
Szioka!
Saját dokim mondta.Azt mondta 1.5 év most a protokoll,igazából ugy meg sem vizsgált csak annyit mondott büszke lehetek a sebemre mert nagyon gyönyörü.El kéne mennem egy másik dokihoz,jó lenne hogyha Ö mást mondana :)
Jól olvastam,hogy Ti fél évet vártatok a második babóval?
szia! a saját dokid mondta? mivel indokolta?a születsétől a köv. teherbeesésig, vagy a két szülés között kell ennyinek eltelnie? ha a sebed miatt mondta, akkor be kell tartani...nehogy baj legyen.
nekem a hat hetes kontrollon mondta az orvosom, hogy minden rendben, begyógyult a heg, lehet próbálkozni. a neten szinte mindenhol azt írják, hogy várni kell. engem azóta két orvos vizsgált, és mindkettő szerint minden a lgenagyobb rendben.
talán kérdezz meg más dokit is.
Sziasztok!
Szeretnék én is csatlakozni.Szeptember 11-én született meg a kislányom,császárral.És már nagyon várom,hogy jöhessen a kis tesó.Nekem azt mondták,hogy 1,5 évet kell várnom a másodikkal.De én nem tudok annyit várni :D
Gratulálok a kismamáknak!!!:D
További ajánlott fórumok:
- Létezik, hogy 3 hónapos terhességet ne mutasson ki a teszt?
- Munkaviszony nélküli terhességnél érdemes az 5. hónapban a vállalkozóit kiváltani hogy kapjak gyed-et?
- Császár után pár hónappal ismét terhesség
- Fogmazásgátló elhagyása után 1 vagy 2 hónapon belüli terhesség
- 15 hónapos fiam meg szopizik, a terhességi tesztem pozitív lett. Lehetséges ez?
- Volt valakinek a terhesség vállalása előtt cerclage műtétje (méhnyakzárás)?