Család-lélektan (beszélgetős fórum)

A születést követően minél később választják el a babát az anyától,a kötődésnek annál szeretet teljesebb alapja tud kialakulni kettőjük között.

Érdekesség,hogy a születést követő 45-60 percben a baba különösen élénk,ez az időszak pontosan erre való,hogy egy szoros kötelék alakulhasson ki anya és a gyermek között.

Császár metszés vagy más rendellenességek miatti korai elválasztódás nehezíti a kettejük össszekapcsolódását.

Persze nem ezen múlik a későbbi szoros kapcsolat.Mert ha a szülő nem várta a babát,vagy rossz érzései vannak iránta, akkor később nem fog kialakulni a szoros kapcsolat.

Nyilván..

Csak ne elégedjünk meg azzal, hogy ezt felismertük..

Saját magunk tegyünk az ismeret fényében magunkért..

És ezek ellenére ne akarjunk tökéletesnek lenni, mert az árt a legtöbbet gyererkeinknek..

Ha az ivarsejtek egyesülésétől indulsz,és átgondolod,akkor érted,hogy miért mondom,hogy nevelés kérdése minden.

Amikor a két ivarsejt egyesül majd növekedni kezd,még semmit nem tud.Igaz benne vannak az apa és az anya hajlamai is,de még nevezzük a tudását 0-nak.

Ezután megkapja az érzéseket,folyamatosan érzékel már bent is mindent,kutatások igazolják,hogy rengeteg tapasztalattal jövünk a világra,fényt,hangokat,mozgást,és az anya hangulatát,lelkivilágát is érzi.

Majd megszületik és egyre több inger éri,valamint érzések,amik alapján kialakul a személyisége.

A személyisége pedig olyan lesz ,amilyennek nevelik.Tehát viselkednek vele valahogyan,és az érzései alapján amiket érzékel a szülein,erre ad egy reakciót.

Valóban tényleg senki nem akar nevelni tömeggyilkost.Viszont ő olyan érzéseket kap,amitől frusztrált lesz,dühös és tehetetlen,és ennek a következménye,hogy az agyában beindulnak olyan impulzusok amik annyira elködösítik a tudatát,hogy képes egy másik emberben kárt tenni,majd annyira megbomlik,hogy akár ezt élvezi is,mert így csökken a feszültsége.

Mindennek megvan a gyerekkori előzménye,ez maga a fejlődés.

A fejlődés pedig folyamatos,és egymásból nőnek ki a dolgok,ok-okozat....következmény következményei stb...

Eleve ítélkezni/megítélni nem lehet a szülőket.

El kell fogadni amit adtak,és megelégedni ennyivel.

Ez annak a kulcsa,hogy érzelmileg felnőjön egy gyerek.

Rálátásunk lehet, hogy itt és itt nem így kellett volna viselkedniük,és csinálhatjuk másként azokat a dolgokat,de az a jó ha ott van a fejünkbe hogy ennyit tudott adni.

Minden gyerekkor következménye,másé nem lehet:)),tehát ami ott kimaradt,az hiányozni fog később is ha nem építjük fel magunkban később tudatosan.

Fiú-lány várása terhesség alatt

A csecsemő már a 8. héttől kezdve reagál az őt kért külső ingerekre. Tulajdonképpen már a fogantatás pillanatától kezdve mindent érez, és érzékel, ami körülötte történik.

Az anya teste minőségi változásokon megy keresztül, hogy a csecsemő kifejlődhessen. Az anyával van a csecsemő a legszorosabb kapcsolatban tehát, legnagyobb hatással az édesanyja lesz rá. Ez megnyilvánul a testi érésben, de lelki vonatkozásban is.

A terhesség ideje alatt végig meghatározó szerepe van az anya testi épségének, lelkivilágának a csecsemő testi – lelki fejlődése szempontjából.

Tehát minden apró mozzanat lényeges lehet, még az is, amit nem gondolnánk.

Amennyiben az anyának elvárásai vannak pl. hogy milyen nemű legyen a baba, máris befolyásolja a csecsemő fejlődését.

Ugyanis a nemek genetikailag már a fogantatás pillanatában eldőlnek, majd a 7. hét meghatározó még ebből a szempontból. Amennyiben genetikailag fiú az embrió, és van elegendő tesztoszteron a szervezetben, akkor férfi nemi szervek fognak alakulni.

De amennyiben nincs elegendő tesztoszteron, hiába fiú genetikailag, nem történik semmi a 7. hétben, hanem pár hét múlva női nemi szervek fognak alakulni. Ha az anya nagyon lányt szeretne, előfordulhat, hogy a tesztoszteron csökkenni fog a szervezetben és hiába fiú az utód genetikailag, női nemi szervei formálódnak.

Amikor az anya ragaszkodik egy nemhez, előfordul, hogy a későbbiekben fiús lesz a lánya, vagy lányos a fia. Külsőre megpróbál a gyermek megfelelni a szülői elvárásnak. Ez nem jó neki, mert nem lehet igazán önmaga, és folyamatosan erőlködnie kell, és álarcot viselnie, ami frusztráltsághoz vezet. Mindez tudat alatt történik, külső szemmel annyit látunk, hogy az illető pl. nő létére férfias vonásokkal rendelkezik, vagy fiúsan öltözködik.

"Sokan nem gondolnak arra, hogy a fogantatás pillanatától kezdődően a baba meg akar felelni a szülői elvárásoknak. Ezzel indul a születendő gyermek életprogramja.

A magzat nem csak a külső ingereket érzékeli, de az anya érzéseit, gondolatait is. Sőt az apai impulzusokat is, és minden elraktározódik teste információs rendszerében. Ezért nagyon fontos, hogy felkészülten, emocionálisan éretten induljon a felvállalt program.

Már a fogantatáskor problémák merülhetnek fel a családból hozott, berögzült gondolatokon, viselkedésmintákon keresztül. Például a régebbi időkben az első gyermeknek fiúnak kellett születni, többek közt az öröklés és a tradíciók miatt. Faluhelyen azt mondták - van, ahol még ma is -, „nem gyerek, lány született”. Ez a megfogalmazás is a nem fontosságát mutatja. A férfiakban általában titkon él a kimondatlan vágy, hogy elsőszülött gyermekük fiú legyen.

Amikor más neműnek várják a gyermeket, és ez a későbbiekben nem korrigálódik, érzelmi, viselkedési, kapcsolatteremtési, identitási problémákhoz vezet, és betegségek alapjául szolgál.

Az elvárásoknak való megfelelési kényszer mellett a magzat az anyai félelmeket, bizonytalanságot, közömbösséget, ellenérzéseket is átveszi.

A fogantatástól egészen a világrajövetelt követő néhány napig bezárólag, mély érzelmi lenyomat alakul ki a babában. Ezt az időszakot és ennek következményeit négy részre osztva vizsgáljuk:

Első a fogantatástól az első szülési görcsig,

második: maga a szülési görcsök időszaka,

harmadik: a szülőcsatornán való átjutás,

negyedik: a világrajövetel.

A világrajövetel mikéntje az egyik legdominánsabb momentum. "

"Számos kutatás igazolta, hogy a gyerekek nem csupán születésük pillanatától rendelkeznek tudattal és emlékezettel, hanem már magzati korban is rengeteg tapasztalatot szereznek, illetve tárolnak. Várandósságod alatti életviteled, viselkedésed és lelkiállapotod tehát nagyban befolyásolja gyermeked születési körülményeit, sőt, egész életét.

Már magzatként önálló személyiség

A kutatók álláspontja szerint a magzatnak szinte a fogantatás pillanatától kezdve van memóriája. Tehát a csöppség már idegrendszerének kifejlődése előtt tárolja a külvilágból érkező információkat, ám ekkor még testének sejtjeiben raktározódnak el tapasztalásai.

Terhesség, szülés

Szex »

Folsav »

Bőrápolás »

Koraszülés »

Magzatkárosító »

Adalékanyagok »

Szülés időpontja »

Magzati élmények »

Éppen ezért már várandósságod első pillanatától kezdve sokat számít, hogy te magad kiegyensúlyozottan vagy stresszesen élsz - ám nemcsak a hangulatod lehet hatással a kicsire, de a szakemberek szerint a magzati élmények szintjén az is megragad, hogy miként viszonyulsz a méhedben fejlődő apró emberi lényhez.

A fizikai feszültség mellett tehát, melyet a szervezeted továbbít a baba felé, a lelki rezdüléseid is eljutnak hozzá, így már a méhedben is vannak élményei, melyeket nemcsak észlel, de az esetek többségében el is raktároz. Ha a születését követően nem is lesz képes visszaemlékezni ezekre, a tudatalattijában megragadnak, így nagy hatással lehetnek a személyiségfejlődésére és felnőtt életére is.

Ha nem szerették volna

Egyes szakemberek szerint a szoros testi kapcsolatnak köszönhetően egyfajta lelki kapocs is kialakul szülő és gyermeke között. Így a baba akár azt is képes megérezni, hogy az anyja örömmel várja-e, vagy nem kívánt gyermekként érkezik a családba. Ez utóbbi pedig nem csupán a gyermekkorára, de egész életére rányomhatja a bélyegét, hiszen, ha valaki már magzati korban úgy érzi, hogy nincs helye abban a közegben, ahová érkezik, az komoly önértékelési problémákhoz vezethet. A gyermeknek így fiatalon és felnőttkorában is gondjai lehetnek az emberi kapcsolatokkal, nehezen ismerkedhet, de ugyancsak folyamatos lelki harcban állhat önmagával.

Mit vigyél magaddal a kórházba?Mit vigyél magaddal a kórházba?

Ha azonban terhességed alatt ügyelsz arra, hogy ne sugározz negatív érzéseket magzatod felé, és, ha váratlanul érkezett is, megtalálod az örömet a babavárásban, csemetéd minden bizonnyal megtalálja majd a helyét a világban."

Ami még érdekes, hogy a fogamzási folyamat is nagymértékben meghatározza a személyiség alakulását.

Pl. ha a fogamzáskor a petesejt nehezen tud csak megtapadni a méhfalon, akkor annak lehet olyan következménye, hogy felnőttkorban az ember nem tud egy helyben megmaradni és költözési kényszer lesz.

Ez is kioldható a felismeréssel. Hogy hogyan lehet ilyen felismerni, az már hosszabb téma :)

Hogy milyen neműnek várják a babát, rendkívül erősen hat a személyiség kialakulására. Ha fiúnak várják és lány lesz, akkor elkezd fiúsan viselkedni. Ez tudat alatt történik, de az eredménye látható.

Az, hogy valami hat rád, az nem azt jelenti, hogy ugyanolyan leszel. Ha valaki például háborúban születik, akkor a folyamatos menekülés és félelem berögződik a személyiségébe, de ettől még nem lesz olyan, mint a háború, vagy a katonák, vagy a szülei.

Fejlődésben lévő személyiség a kapott impulzusok hatására alakul.

Ha valakit gyerekkorában folyamatosan kritizálnak, akkor ő nem kritizálós lesz, hanem nagy valószínűséggel kishitű és önbizalom hiányos.

Hát ez pont ellenkezőleg van és ez nem sztereotípia. Ezek inkább tények.

8 éves korig a szülői minta határozza meg és alapozza meg a felnőtt kor alakulását. Ilyenkor rögzülnek a személyiség legfontosabb alapkövei, amelyek alapjaiban határozzák meg sok mindennel kapcsolatos későbbi hozzáállásunkat.

Ezek később nagyon nehezen változtathatóak. De változtathatóak.

Úgy is mondható, hogy az első 8 évben íródik meg egy ember sorskönyve.

Én abszolút azt vallom, hogy egy gyermek felnőttkori természetére nagyon kis befolyása van a nevelésnek. Megtanítják a szülők az illemre, az életre, az önállóságra, de a gyermek (tehát az ember) hozott természete nem változtatható. Az élethez való hozzáállása, a vérmérséklete, toleranciája, érdeklődése, tehát mindene, ami azzá teszi ,aki születésekor kódolva van. Lehet egyengetni, csiszolgatni, de változtatni nem. Hiszen senki nem nevel tömeggyilkost, pedofilt, vagy bármi mást a gyerekéből, egyszerűen születésekor már hozta magával...

Én abszolút nem a szülői minta, viselkedés alapján élek, gyermekkoromban sem tettem ezt.

Igazából nagyon sajnálom, hogy ennyi sztereotípia él az emberekben erről. Érdemes lenne megnézni pedig, hogy hány anyuka van, aki kezét-lábát töri (itt a Hoxán is), mindent megtesz, mégsem tudja a gyerekét kezelni, formálni, mert az már egy kész természetű ember, csak még kicsi....

Mivel ezek a dolgok mindenkire vonatkoznak, ezért viszont nem tartom helyesnek a túlzott hivatkozást a "nehéz gyeremekkorra".

Nekünk a jelenben kell megállni a helyünket, itt kell segíteni magunkon (ha kell szaksegítséggel), és a jelen erkölcsei között kell megtalálnunk a helyünket..

Soha nem tudjok objektíven megítélni szüleinket, mert minden körülmény más volt, az egész közgondolkozás más volt.. Pl. már tudom, ha a férjemet anno anyósom elvitte volna pszichológushoz, segítséget kért volna, most kevesebb problémája lenne.. No de akkoriban, a 80-as évek még kommunista (minden lelki síkot elítélő, vagy hülyeségnek tartó) világában ez nagyon szélsőséges (bár lehetséges) döntés lett volna. Nem lehet ezt ugyanúgy érteni, mint manapság, amikor ez már a legtöbb helyen természetes. (Bár még ma is sokan valami buta tartózkodás, megítélés miatt nem kérnek segítséget.)

Én akkor kezdtem sokmindenben felmenteni a szülőket, amikor magam is látom, milyen nehéz ez.. Utólag könnyű okosnak lenni..

Viszont azzal óvatos lennék, hogy ha valaki látja, mi a hiba, majd ő másként csinálja.. Ezt már sokszor kielemeztük a pszichológusunkkal, hogy az itt a nehéz, hogy amíg gondolkozunk, addig tudjuk tartani magunkat az elgondoltakhoz, viszont stresszhelyzetben, vészhelyzetben autómatikusan az tör felszínre, ami a mi nevelésünk közben idegződött belénk.. Ezen szinte lehtetlen változtatni. Vannak rá technikák, lépésenként, de necces..

Hát...fura egy történet...!!

Bármíly hihetetlen az ivarsejtek felfedezését egy holland posztókereskedőnek, Anthony van Leeuwenhoeknak köszönhetjük.

Szabadidejében lencséket csiszolgatott, és mikroszkópokat készített. 1600-as évek végén felkereste egy egyetemi hallgató, hogy szeretné megnézni a saját ondóját sokszoros nagyítás alatt.

/nade milyen indíttatásból?- by:edie./

Amikor a fiú a mikroszkópba nézett lélegzetelállító kép tárult elé.Milliónyi szaporán közlekedő, fejjel és farokkal rendelkező "állatkákat" látott.

Először azt hitték, hogy betegséget okozó élőlényekre leltek. Ondó állatkáknak nevezték el a hímivarsejteket. Később Leeuwenhoek rájött, hogy a herék arra valók, hogy ezek az „állatkák” képződjenek bennük.

A petesejtet ugyan szemmel látható,mégis 250 évvel ezután fedezték fel.

Freud és követői szerint az ember pszichés fejlődése egymásra épülő szakaszokból áll.

Ez nekem nagyon tetszik, mert pont ezen gondolkoztam a napokban ,és most hogy utána olvastam megerősült ez a gondolatom.

Eddigi tapasztalataimból azt látom, hogy a viselkedésfejlődés könnyen elakad bizonyos területeken. A szülő nem tudja tanítani a gyermekének az adott dolgot rendesen, aminek az lesz a következménye, hogy a gyerek abban az adott témában nem tud később sem felnőttesen viselkedni, amikor ilyen szituációba kerül.

Pl. kb. kisiskolás korban kell megtanulnia a gyereknek, hogy gondolkodhat másként, mint a többiek. Vagy, hogy a saját megoldási is jók lehetnek, hogy nem kell azonosulnia olyan dolgokkal, amik nem tetszenek neki. Itt alakulnak ki a társas viselkedés alapjai, és az önálló személyiség. Határozottság, függetlenedés alapjai.

Amennyiben a gyerek elnyomásban részesül, és a szülő nem figyel rá kellően, és nem tanítja meg rá, hogy kiállhat magáért, cselekedhet és gondolkozhat másként, mint a többiek, akkor a gyerek beforduló lesz, és hagyja magát befolyásolni. A saját kis személyisége lassan eltűnik.

Felnőtt korában pedig pontosan úgy fog viselkedni, mint gyerekként.

Igen,abszolút így van,aki még érzelmileg nem független a szüleitől,és megítéli számon kéri őket,az nem érett még érzelmileg egy gyerek felneveléséhez.

Mert még maga is gyerek.A gyerekek kérnek számon,és követelőznek...a felnőttek viszont tesznek a dolgaikért,és elfogadják,majd megoldják azt ami problémát okoz nekik.

Van ismerősi körömben egy olyan lány (asszony), akinek már két gyermeke van, mégis, mind a mai napig számonkér anyukájától ezt-azt, hogy időben miért nem(...ide bármi beírható). Nos, kíváncsi vagyok, erről a személyről hogyan vélekedsz?

Mert itt, utóbbi bejegyzésedben azt írod - ha jól értelmezem szavaid - hogy aki nem képes érzelmileg függetleníteni magát a szüleitől (pl. elvárásai vannak velük szemben még felnőttként is), az éretlen még a gyermekvállaláshoz?

Az emberek többsége nem igazán tudja saját magáról , hogy hogyan áll a családjához és milyen mértékben szabad és független már tőlük érzelmileg.

Viszont amint elkezd beszélni a családjáról felfedezhető, hogy milyen mértékben független tőlük.

Ezekből a jelekből látjuk, hogy mennyire érett a gyermekvállaláshoz, mennyire tekinthető érett felnőtt embernek, mennyire független és mennyire tud boldog lenni.

A boldogságunk egyik feltétele az, hogy a szüleinktől teljesen függetlenek tudjunk lenni érzelmileg. Ami annyit jelent, hogy semmilyen negatív érzésünk nincs feléjük. Nincsenek elvárásaink, és nem ítélkezünk felettük. El tudjuk fogadni, amit tőlük kaptunk, megelégszünk vele, és úgy tudunk a jövőnk elé nézni, hogy amiben nem vagyunk biztosak,hogy hogyan kellene abban a szituációban cselekednünk,mert a szüleinknél ez nem tetszett, vagy teljesen hiányzott belőlük,szóval ezeket a dolgokat,majd valahogy megoldjuk és kitaláljuk saját magunk, hogy hogyan lenne jó számunkra, úgy, ahogy nekünk tetszik, és ahogy jó érzéseket ad.

Ahhoz, hogy teljes életet tudjunk élni, el kell tudni fogadnunk a szüleinket teljes egészében. Ekkor tudjuk elfogadni magunkat is, hiszen belőlük vagyunk, és a majdani gyermekeinket is, hiszen bennük pedig mi élünk tovább. Ez utóbbinak feltétele még az is, hogy a párunkat is el tudjuk fogadni.

Ha nem fogadjuk el a szüleinket, a gyermekünknek is azt tanítjuk, hogy ha nem tetszik neki az, amit tőlünk kap, akkor nyugodtan tagadjanak meg minket. Ez pedig nekünk sem lesz kellemes. Úgy, ahogy a szüleinknek sem, az, amikor mi ítélkezünk felettük.

A fogantatás pillanatában egy új élet jön létre. Innentől kezdve minden történés nyomot hagy a gyermek lelkében és tudattalanjában.

Már születésünk előtt rengeteg tapasztalattal rendelkezünk.

Éppen ezért nagyon fontosak a következő kérdések:

 a gyermeket akarták-e, várták-e?

hogyan-milyen módon várták?

fontos volt-e a baba neme?

milyen események történetek az anyával, akár lelki akár testi vonatkozásban?

Azt hinnénk,hogy ezek nem számítanak,viszont mindennek jelentősége van.

Persze,a felelősség az övé marad.

Ezzel egyet értek!

Igen, ez így van: környezetmebn nagyon sokan szapulják a szüleiket, hogy miért nem tették ezt vagy azt "időben", mert most ez vagy az miatt ilyenek meg olyanok, pedig valóban nem szabad önkritika nélkül bíráskodni más felett.

És itt az aranyigazság, amit írsz is, Solair, hogy nem tud többet adni, hiszen Ő MAGA SEM TUDJA,milyen is aza több.