Belőlem táplálkozik a családom, de belül üres vagyok. (beszélgetős fórum)

Semmi bajuk nem lesz, ha később alszanak el. Tegyél be egy filmet, igyál egy pohár bort, és lazíts.

Kinek lesz jó, ha kiborulsz?

Nem neveltük. Nem tiltva komolyan semmi. Könnyebb volt ráhagyni. Eredmény: oviban össze-vissza öntötte a levest, elrohangalt. Én mindig rettegtem, h mikor jön rá más előtt a dilihopp. De közben testi tüneteket is okozott benne ez a feszültség.

Ijesztő volt.

Aztán összekaptam magam, első sikerek után lett egy kis sikerélményhez. Ma már nagyjából szot fogad, testi tünetek nagyon lecsökkentek. Még nem tökéletes, például még mindig nem tudja társai nevét, kicsit aggódom, h mennyire nem figyel a körülötte történő dolgokra. Férjem persze a legnagyobb probléma közepette se látott semmi problémát, pedig az óvónő megpenditette, h esetleg ki kéne íratni az oviból. Mindent nem kell mindig megoldanom. Már bocsánat, most ketten vigyáznak s gyerekeimre, de még mindig nem alszanak, pedig ilyenkor rég aludni szoktak.Nélkülem semmi nem működik! Ez meg nem lenne baj, de sajnos én sem tudom jól működtetni.

Amikor moziba megyünk, akkor se beszélünk! Írtam is egyik topikban, h egyszer moziba menetelkor a férjem szó szerint a hátam mögé állt, én meg ott bőgtem magamban, h sehol senki, pont olyan volt, mintha egyedül mentem volna.

De ezen már nincs idom rágódni, csak olyan esetekben rágódom, ha pl. jó lenne vkivel megbeszélni vmit, vagy pl. a gyerek kapcsán ha aggódom valamin.

Így nem is fog működni. Ez senkinek nem jó, garantálja az állandó feszültséget a családban.

Tényleg meg kell tanulnod lazítani, élvezni az életet, és megosztani a tennivalókat.

Hát.... Szóval ... mi nem szoktunk beszélgetni.

Én szoktam hozza beszélni. Néha. Ő hol jobban viseli, hol kevésbé.

Autóban utaztunk a minap is több órát. Nem beszélgettünk.

Nem szeret beszélni.

Szó szerint ezt mutatja a 79-és hozzászólásom is, ahogy elnézem.

De nem tudom máshogy. Mégse működnek a dolgok.

Ja. Aztán kiderül, h a gyerek őrjöngött, ezért nem sikerült időben letenni aludni, magyarul másnap kapok egy hullafáradt gyereket, aki emiatt reggel ellenkezni fog, én kiborulok a küzdésben, elfogy a türelem. Mosnám a fogam de hatszor ki kell mennem a fürdőszobából, h nem ölte e még meg a kicsit, vagy eleve bejön vmelyik utánam a fürdőbe, elkezd pakolni, wc-néz nyúlkál, én ideg hajt kapok, ettől a nagy még hisztisebb lesz. Jó későn elindulunk az oviba, én már romokban, közben jön a felismerés, h az egész ház hallott minket. Jön a lelkifurdalás, h a gyereket későn viszem az oviba.

Sorolhatnám....

Az a baj, hogy maximalista vagy, és mindent magadra veszel. Senki nem tökéletes, gyereket se lehet tökéletesen nevelni, de nem is kell.

Fogadd el a hibáidat, és azt is, hogy nem vagy tökéletes.

Két dolog jut eszembe (bocs, ha kötözködésnek tűnik, nem az a célom semmiképp, csak hangosan gondolkozom).

Szóval van hogy rábeszélem magam, h bizonyos dolgokkal nem törődöm, nem rágódom. De a jókedvem nem tér vissza, belülről továbbra is dolgozik bennem.

Másik dolog hogy amink van jól kell vele sáfárkodni (még a Biblia szerint is). Magyarul nem nyugodhatok meg, h jaj de jó, szültem két gyereket, király vagyok. Az óvodába kerülve kiderült jónéhány hiányosság , ami nem a gyerekem hibája volt, hanem a mi nevelésünké. Azt se tudtam hová kapkodjak, h behozzam a mulasztásunkat.

Ja és ezt úgy kell elképzelni, hogy amíg a nagyot hiszen foglalkozásra, aközben én nem csak várom őt hanem a kicsit kell szórakoztatnom, h ne unja halálra magát. Amikor pedig a kicsit viszem foglalkozás rám ott szinten nem lazítok, mert ott meg szülő is csinálja a gyerekkel a feladatot.

Tudom, minden szülő ezt csinálja.

Ez így van! Tegnap este jött anyukám. Így a tegnapi egész napom kiválóan alakult, pedig meg se álltam, alig voltunk itthon, reggel két gyerekkel elmentem az oviba, vittük a nagyobbat egész korán. Aztán elvittem sétálni a kisebbet, aztán autóba be, és mentünk gyerekfoglalkozasra -de közben haza se mentünk, úgy jöttem el reggel otthonról, h tízórait és ebédet tettem el neki. Aztán irány haza, altatás. Még tornáztam is. Aztán gyereket ébresztettem, mert indulnunk kellett a nagyért. De már haza sem jöttünk, vittem a nagyot foglalkozásra, aztán este hazafelé -jövet még sétáltunk, plussz boltba mentünk. Végül hazajöttünk, palacsintát csináltam. Addigra este lett.

Szóval jó volt a tudat , h este lesz 1-2 órám magamra.

Igaz, nem sok minden lett belőle, mert a gyerekek engem akartak este is.

Anyukád milyen sűrűn tud menni hozzátok? Amikor ott van, te nyakadba veszed a várost, és teszed, amihez kedved van.

Jobb kedvvel tennéd a dolgodat otthon, várnád azokat a napokat, s mindig más programot csinálnál magadnak.:) ?