Bátorság próbája, avagy Hellinger terápiáról másodszor… (beszélgetős fórum)

Nem is "kuriózumnak" szántam elsősorban, hanem egy állítást ezzel illusztrálni...

Így igaz, elég sok terhesség ikernek indul...

Visszatérve az eredeti témához én csak most olvastam erről a Hellinger módszerről. És olyan sorsszerűnek érzemezt is. Megint romokban vagyok és mindig ugyanaz a kérdés.

Olyan sokszor van hogy ugy érzem nem a saját életemet élem, nem én vagyok. Sokszor még a tükörbe se magam látom, most hülyén hangzik, de anyámat (pedig aki ismer az tudja külsőleg se rá hasonlítok, hanem apura) Állandóan olyan érzésem van, hogy a szüleim életét élem újra, egyes epizódjai az életemnek tök olyanok mint amilyen a szüleimé voltak. Minden egyes hibájukat mintha én is átélném. Sőt anyu éppen ennek elkerülése végett megálmodott egy jövőt nekem, ami ellen is lázadtam. Aztán belementem, olyan suli választottam, de abba a "jövőbe"se vagyok boldog. MOst ez elég bonyolult. Mintha három idősíkba vergődnék , a szüleim múltjába,a saját jővőmbe, és a jelenembe, ami még jobban kiakaszt mert a családom issza ezt meg, még a gyerekekkel se tudok ugy lenni ahogy akarok. Borzalmas! Lehet megőrültem??? De biztos vmilyen szakemberhez kéne mennnem. Egyszer elmentem pszichiáterhez, aki mint kiderült rossz gyógyszereket írt fel, mert nem azt volt a bajom amire ő gondolt, és erre a pszichológus hívta fel a figyelmét akihez ő utalt, szóval tiszta kabaré volt, hagytam az egészet!

Kedves Gréti, nagyon-nagyon-nagyon köszönöm Neked ezt a cikket!!!

Megvilágosodtam.

én a férjemmel vagyok így. ránk is mindig azt hitték testvérek vagyuk. Külsőleg nagyon hasonlítunk, de tuti semmi rokoni kapcsolat nincs a két család közt, teljesen mások a gyökereink. A gondolkodásmódunk teljesen ellentetje a másikónknak, másrészt a természetünk meg tök egyforma, ugyanolyan hanyagok, szétszortak (csak a legjobbakat felsorolva :) ) vagyunk. Lehet ez másoknál is így van, de nekem rögtök az jutott eszembe rólam, hogy a lelkitársam, nagyon magamra ismertem benne. Emiatt is rettentem meg először és tiltakoztam ellene, sokáig udvarolt mire beadtam a derekamat.

Bocs ha eltértem a tárgytól!

Nagyon tetszik a cikk, és én elfogadom, sőt át is érzem. Nekem is lett volna egy testvérem -ugyan nem iker- aki nem születhetett meg. És hasonlóan alakult a kapcsolatom anyámmal, míg magamban fel nem állítottam a családunkat.

Azóta sokat javult a helyzet.

Viszont még mindig nagyon erős vágyódás van bennem, hogy megtaláljam azt az embert, akivel hasonló egységélményt élhetek át, akivel "egy" vagyok. Én ezt lelki társnak nevezem.

Néhány napja teljesen feldúlta az életem egy megismerkedés, egy kedves sráccal, aki borzasztóan hasonlít rám. Ahogy ránézek: mintha tükörbe néznék. Olyan biztonságban érzem magam vele, mint soha senkivel, pedig még alig tudok róla valamit. De mindig ezt az érzést kerestem.

Az anyukám is látta a képét, és azt mondta, hogy mint 2 testvér... Ő 5 hónappal idősebb nálam, és a cikk kapcsán az jutott eszembe, hogy vajon, csak nem mi is "ikreknek készültünk"... csak aztán én mégis máshová születtem?

Ez sokmindent megmagyarázna.

Szia Gertike!

Tetszenek a cikkeid! Csak így tovább!

Már megelőztél a törzstagságba, Te kis eminens újságíró! ;-)))

Szia Lovretics Gerti!

Egyszerüen nem értem amit irsz.Én sajnálak mert amiket irsz olyan szomorúnak tünik.Lehet azért nem értem a mondandoját.

A levelet ide nem azért irtam ,hogy bántsalak,távol álljon tölem.Szép napot!

sZia Greti

Ez az ikertestveres dolog nem olyan meglepo. Ahol en voltam, a vezeto szerint majdnem mindenkinek van (volt) a sejtosztodas miatt. De mire kimutathato, addigra altalaban "felszivodik", ezert nem tudunk rola. Csak a sejtek emlekeznek. Amikor en voltam, 8bol 6 embernek ez volt a "baja".

Jo, hogy neked is segitett :), es koszi, hogy megirtad.