Barátok közt - így látjuk mi (beszélgetős fórum)
-Igazad van, a szép Kinga eléggé olcsón adta magát, a "nagy eszű" Géza még igencsak szenvedhetett volna egy darabig.
-Noémit az ember előre sajnálja, nem lesz könnyű neki feldolgozni, hogy az anyukája 20 éven keresztül hazugságban tartotta. / Nagy hibának tartom, hogy ez az elmúlt években nem is látszott rajta../
Kérleklaci is eléggé csalódottnak látszik, amiért átverték..
-Az időtényező mindig is gyenge pontja volt a Bk-nak, és nem a 2.5-3 hónap miatt, ami a felvételek és az adás között eltelik.
Se vége, se hossza mennyi ordító baki származott már ebből a 10 év alatt.
A Nyugati pályaudvari felvételek miatt valóban kár volt a stábnak felkerekedni, semmitmondó jeleneteknek voltunk tanúi, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, ha gazdagabb fantáziájuk lenne.
De sajnos nincs.
A egész sorozatra időnként rányomja a bélyegét a sietés, kapkodás, az elnagyoltság.
Én azon röhögtem fel hangosan, mikor Tilda közölte, hogy Timike olvasgat, és Nóra rákontrázott, hogy persze, ez az egyik kedvenc elfoglaltsága. Mivel V.I. IRL tavaly év elején szült, gyanítom, hogy a sorozatban is kb. másfél év telt el. Ha ennek a gyerek közel kétévesen az az egyik kedvenc időtöltése, hogy olvasgat, akkor szerintem ez a kölyök egy zseni!!!
Na meg a másik: Imi: "Emlékszem, milyen volt fiatalnak lenni!" Mondja ezt a (böcs-ész) öreg. :D
Hát kb. ennyi. A "valódi" bölcs öreg megjelenéséhez meg inkább no comment. ;)
OFF!
Pestiek, figyelem, ma több helyen tüntetések lesznek, talán balhék is várhatók, saját érdeketekben kerüljétek el ezeket!
Tilda nem mondott fel az edzőteremben, de akár meg is tehetné, mivel a jelek szerint messziről elkerüli és egész nap a pletykaházban lebzsel.
S mindezt-fizetésért!
Jó neki..
-Csak Miki /funkciótlan, mese-/ irodájában lehet megcsinálni, hogy munkaidőben az asszisztens egyedül hagyja és elmennek kávézni..ahogy Claudiával tette!
-Az a falu, ahová Kinga igyekezett, "Vejce"-és gondolom a valóságban nem létezik./Hejce pedig az volt, ahol néhány éve a szlovák katonai gép elvétve a leszállópályát, még magyar területen-lezuhant./
-Nóra váratlanul nagyra nőtt lánya, az új Timike közel 4 éves lehet, vagy a körüli.
Jah, Orsi lazán előadta ezt az igencsak ciki sztorit. Kíváncsi leszek Noémi reakciójára.
Most mintha nem lett volna olyan madárfészek feje....
Jáááj, ez kínos lehetett...
...és mit válaszoltál...? :P :D
Emberek, én Hejcét értettem, de próbáltam sejtetni, hogy tévedhetek ("vagy hova a bánatomba"), nekem nehogy ezért kössetek belém! Hrrrr!
:DDD
megnéztem:
Baltavár nincs. Bérbaltavár van Zalában.
na, ennyiért kár volt cuccolni a stábbal és a Nyugati Pályaudvaron forgatni!!!
Viszont Noémi hajára tett megjegyzéseink végülis célt értek! Új frizkót kapott, valamivel jobb, mint az előző, de sajnos, bármennyire is igyekeznek, nem a hajjal van itt a legnagyobb gond.....
Ahhoz még több külső felvétel kellett volna, a béká stábtól már ez a Nyugati-ig kimerészkedés is vakmerő volt :D
Amúgy Kinga Szabolcsba akart hazaköltözni, Hejce a Zemplénben van. :)
Hát persze, de én arra vártam, hogy azt mondja neki, hogy Ő A TE APÁD!
Tetszett, hogy nem ezt mondta.
Nekem is tetszett ez a két mondat! De nem mondta ki, hogy ő az apád! Sajnos hétfőig fog tartani, mire Noéminek leesik a tantusz és reagál rá.
Hűűűűűűűű, de izgulok!!!! :-))))
Ej, Orsi aztán nem kertelt, két mondatba besűrítette az összes infót. Előtte legalább leültethette volna szegény Noémit. Hát, ha lehet ilyen fiatalon szélütést kapni, akkor ez az a szitu. :P
Feketepont az öltöztetőnek, az operatőrnek, a rendezőnek és a vágónak Laci szemrontó ingéért. Közelről nem volt rossz, de fél méterről már úgy vibrált, hogy könnyek szöktek a szemembe.
Volt már ilyen jelenet....
én ugy hallottam ugy értettem marad az edzőteremben is és csak besegit Klaudiának....és Norának:)