Egy Anya...

Éppen a napi teendőim végezetével indultam haza, éppen nem örömteli hangulatban, lévén nehéz napom volt. Szokásomhoz híven egy-két dolgot vettem a boltban, amire éppen szükség volt, vagy éppen nem :) Azon gondolkodtam, hogy mivel folytassam a dolgom hazaérvén.

Eközben felszálltam a villamosra nagy tömegnyomor közepette, viszont sikerült ülőhelyet találnom, így tovább agyaltam.

Egy megállóval később felszállt egy anyuka két fiúgyerekkel. A hölgy átlagos 30-35 év körüli lehetett, a fiúk 6 és 8 év között. Két székkel odébb leültek. A srácok egymás mellé, az anyuka eggyel előrébb ült.

Semmi mást nem csináltam csak mereven bámultam ki a fejemből. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az anyuka hátrafordul és az egyik fiának elkezdett mondani valamit. Az egész feltűnő jelenség volt, mert végig a fiára nézett közben és a gesztikulálásából látszott, elég lassan beszél. Néhány pillanattal később a másik fiával ugyanezt tette. Majd egyszerre szólt mindkettőjükhöz. Mindezt olyan türelemmel, méltóságteljesen, kedvesen, hogy rendesen sugárzott belőle a szeretet eszméletlen ereje.

Elgondolkodtam a látottakon, pedig nem is hallottam és nem is értettem, miről van szó. Egy bizonyos: nagyon sok szülőt lehet látni utazás közben is – állítólagosan - gyermeket nevelni. Van, aki kiabál, aki néha oda is csap, sokan egyszerűen a telefont a gyerek kezébe nyomják, hogy ne kelljen rá figyelmet fordítani. Az utóbbiak szíves figyelmébe ajánlom a fentebb említett ANYA hozzáállását a gyermekeihez.

Bárcsak mindenkinek lenne legalább fele ennyi türelme a tudatos és módszeres gyerekneveléséhez! Szerintem nem itt tartana a világunk… Igazából a szeretet ereje lenne az, ami mindannyiunkat összeköt.