Amikor véget ér egy barátság.... Ti mit tettetek volna? Hogy cselekednétek? (beszélgetős fórum)
Ahogy Csaba doki mondta teljesen kiszívja ilyenkor az energiámat és talán most az egyszer fogtam fel én is ezt igazán.
Ha hív még akkor elmondom neki hogy keressen ha kell egy barát és hajlandó elfogadni a pozitív vagy negatív véleményem, ha pedig nem akkor neki semmilyen barát nem kell vagy csak haver... Az mindegy, hogy milyen...
Furának tünhet de vele nem lehet megbeszélni, soha nem lehetett, ha le van higgadva ha nem. MIndent amit mondok támadásnak veszi, nem látja be a dolgokat.
Anyum azt mondta mondjam meg neki nyugodtan, hogy ne haragudjon, hogy őszinte voltam.
Egy igazi barát mindig megmondja a véleményét, ha jó ha nem de mindig elmondja. Akinek ez nem kell az ne akarjon semmilyen barátod. Egy barát attól barát, hogy őszinte.
Én itt a hoxán, már többször összefutottam veled. Mindig szimpatikusak voltak a hozzászólásaid, az jött le, hogy egy értelmes nő vagy, aki döntésképes. Úgy gondolom te is tudod minek hív. Először még lehet egy kicsit baszogatni akar, de ezek szerint tudja, hogy egyedül te vagy neki, ezért nagy lelkűen meg akar majd bocsájtani neked. Elég vérszívó egy nő lehet!
Nekem sosem voltak igazi nagy barátnőim, ami nem az én hibám volt. S most, hogy rá jöttem mi volt a hiba, kezdenek lenni. :D
Ő nem tud bocsánatot kérni. Ha összevesztünk valamikor valamin akkor mindig én voltam az aki bocsánatot kért, még akkor is ha nem én voltam a hibás. INkább úgy voltam vele, hogy mindegy csak ne veszekedjünk.
A barátságunk sosem volt teljesen őszinte mert a véleményemet sosem fogadta el.
Valószínüleg sosem volt jó barátnő... az ilyen nem az. Igazából azért könnyebbültem meg mert a drámából elég volt már.
De ő most is keres. Most amikor eldöntöm tényleg vége minek keres? MI a francnak?
Ó, mennyi ember nem látja be rögtön, hogy hibázik! Én is olyan vagyok..sajnos! De tudok bocsánatot kérni.
Nem hiszem, hogy nagyon jó barátnőd lehetett, ha megkönnyebbültél, hogy már nem a barátnőd.
Köszönöm a véleményed. Építő volt de tényleg és mindenben egyet értek.
Most mi a francot csináljak? Hívott, hogy túlreagálta stb...
De nekem a drámából már elég, én ezt nem bírom tovább, nem kérek belőle.
Minek egy olyan barátság amiben nem lehetsz őszinte? Lehet azért hív annyit mert tényleg fél, hogy vége, pedig én tényleg nem akarok már a barátja lenni. Sajnálom de így van. Elég volt, most jött el a pillanat, hogy elég.
Megkéne mondani neki... Na igen, de hisz az utsó, utsó előtti beszélgetésünkbe ez volt, vége. Most minek hív még?
Hát nem lettem okosabb csajok a véleményetektől. :-)
Nem baj, arra jó volt hogy kiírjam magamból.
És azóta is hív. Már elmondta, megbeszéltük, hogy a barátságunknak vége de csak hív és hív... Én pedig komolyan nem akarok már a barátja lenni.
Én is szakítottam már meg hosszú barátságot.
Nekem az jön le abból, amit írtál, hogy ez az amolyan se veled se nélküled barátság volt. Valószínű, hogy vannak dolgok, amik összekötöttek és vannak, amik piros gombok egymással kapcsolatban.
Minden kacsolatban az a lényeg, hogy mennyit ad és mennyit vesz el tőlünk energiában. Ha többe kerül ilyen szempontból, mint amivel jól éreznénk magunkat, akkor az is néha egy nagy feladat, hogy meg tudjuk szakítani.
Ez olyasmi, mint egy vállalkozás, amit bár szeretünk, de csak minuszba termel. Előbb-utóbb ki kell mondani, hogy elég.
Ez az energiáinkkal is így van.
Van, amikor kifogy két ember kapcsolatából az egymással való feladat, amit az életben meg kell tennünk, olyankor tovább kell lépni.
Egy barátság és egy bármilyen kapcsolat, amit mi döntehtünk el, akkor jó, ha többet ad és nem elvesz tőlünk. különben magunk ellen dolgozunk.
Sokszor van, hogy két ember habitusa gyengíti egymást, akkor érdemes mind a két embernek inkább olyan kapcsolatokat keresnie, amik építik és nem leszívják az energiáikat.
Nem lett felfújva mert ordítottunk egymással, még sosem ordítottunk egymással. Folyamatosan csak azt hangoztatta, hogy ő nem ezt várta tőlem, nem erre kért, én mekkora szar barátnő vagyok.
Nem értem meg az ilyen embert mert én belátom ha hibázom valamibe.
Alapvető emberi tulajdonság, hogy nem látja be egyből, hogy hibázik de olyan nincs, hogy soha! Vagy mégis?
Nekem így leírva nem jött át annyira, hogy akkora nagy lett volna a balhé. Nem lehet, hogy csak fel lett fújva.
Egyébként ha nem hiányzik, akkor nyugi! :D
Röviden annyi, hogy van, volt egy 10 éve tartó barátságom. Volt egy barátnőm, most már biztos csak volt mert nekem ilyen ember már nem kell az életemben, nincs rá szükségem.
Nem olyan rég megkért arra, hogy beszéljek a barátjával mert ő is többször beszélt az enyémmel ha nagy gond volt. Megtettem, próbáltam nekik segíteni. Nyilván ha az ember 2 szempontot hall akkor úgy próbál segíteni. Elmondtam a barátjának, hogy neki min kellene változtatnia és amikor bnőm eljött akkor elmondtam neki, hogy neki min kellene.
Tudni kell róla, hogy vele soha semmit nem lehetett megbeszélni. 10 év alatt rengetegszer vesztünk össze, meg se tudom számolni hányszor...MIndig mondta anyum is, hogy hagyjam, nem illünk össze ne foglalkozzak vele de én mégis valamiért mindig ott voltam neki, féltettem attól, hogy egyedül marad.
Soha egyik bnőmmel sem vesztem még úgy össze ahogy vele, soha. Neki viszont rajtam kívül egy barátja sincs, nálam kitartóbb ember nem volt.
Most az egészből ő azt szűrte le, hogy ellentámadásba kezdtem pedig ő engem nem arra kért, ő csak arra kért hogy beszéljek a barátjával és hogy ő soha nem tárgyalt ki engem párommal és mindig mindenben nekem adott igazat. Persze.... ezt párom tudja nagyon jól, hogy nem így van...
Azt hiszem akkor idegesítettem fel a legjobban amikor megmertem neki mondani, hogy ugyanolyan mint az anyja. Pedig az, ezt nem csak én mondom, ezt mindenki más is mondja. Azért fáj neki valószínüleg annyira mert tudja, hogy igaz.
ANnyira összevesztünk ma, hogy már ordítottunk egymással. Fogta magát elment majd utána nem tudom hányszor hívogatott még, hogy kiosszon, hogy én mekkora egy fos barátnő vagyok.
Igazából megkönnyebbültem, 10 éve tart ez, 10 éve nem merek neki valamit úgy megmondani mert attól tartok összeveszünk. Most megtettem, többé nem látom az biztos de tudjátok mit? Örülök neki.
Nekem nem hiányzik egy olyan ember az életemből aki folyton panaszkodik, folyton elégedetlenkedik, segítséget kér de nem hagyja, hogy segítsek...
Most úgy csinálja mintha szakítottunk volna, páromat hívogatja, hogy megbeszélje milyen cuccok vannak még nála vagy nálam stb...
Mielőtt még bárki mondaná, hogy miért tárgyalom itt ki.... Muszáj valahol kiírni magamból, muszáj kiadni a dühömet.
Azóta többször hívott, hogy elmondja semmivel se vagyok különbb nála, soha nem is mondtam, hogy az lennék. Furcsa neki,hogy most az egyszer tényleg nem akarok kibékülni, nem akarok hallani felőle, látni se akarom.
Kíváncsi vagyok ha ezentúl összeveszik a párjával vagy majd az anyjával akkor kit fog majd hívni...kihez fog rohanni...
Nem bánom azt ami történt, az én lelkiismeretem tiszta.
Nem lehet segíteni egy embernek aki nem hagyja. Azt hittem olyan ember nincs a világon aki sosem látja be ha hibázott de úgy tűnik mégis...