Alkoholista szülő - lehetséges-e a változás? (beszélgetős fórum)
Bocsássatok meg a helyesírási hibákért, vennem kéne egy új billentyűzetet.
Azzal vigasztalom magam,h már sínen vagyok ,ami alatt azt értem, hogy van egy rendes férfi, aki mindent megadna nekem, csakhogy jobb legyen, van egy rendes állásom (törvényes, szép fizuval) , amiről soha nem álmodtam volna, h valaha azzal fogok foglalkozni és nem is hittem el 2 napja, h átvettek állandóra. Van diplomám, habár nem a mostani szakmámhoz vág, de büszke vagyok rá és ami maradt a családomból, nagypapámra és nővéremre. Minden nap ennek adok hálát, hogy ezek megvannak és ez tart "életben". Csak tényleg vannak olyan pillanatok, mikor borzasztóan e tudok keseredni, főleg mikor anyámat látom,aki valaha 80 kg volt, nővérként dolgozz, felnevelt miket, mert minden értéket tőle kaptunk meg, és emiatt bánt ez a dolog.
Ezt senki, attól függetlenül, hogy engem apám egyetlen napig sem nevelt, mindig fontosabbak voltak a cimbik meg a kocsma, erőlködtem vele a kapcsolattartással, ő soha nem keres. De engem is megvisel, mikor meglátogattam az amputáció után ahogy kiléptem a kórházból sírógörcs kapott el, ültem a kocsiban és meredtem magam elé vagy 1,5 órát. Következő látogatásomkor már nem volt az ágyában "kikocsikázott" az udvarra bagózni, akkor tudtam hogy semmit nem változik a helyzet és felesleges is ezen tépnem magam, nem tehetek semmit
bocs, elírtam, azt akartam írni, h nem bírja elvállalni.
Mert nem írja elvállalni, nem viszi rá a lélek. Nekem is ez a bajom. MIndent megadnánk neki, csak normálisan kéne élnie, de őneki nem kell. Nem zárhatom a 4 fal közé! Valószínüleg kivonulok! 8 éves korom óta sok mindent megéltem, most vagyok 24. Egyszerűen már elegem van ebből! Szeretnék már olyan ember lenni, aki önfeledten tud élni, nem a múltján rágódni. Kevés ilyen pillanatom van!
Sürgősen olvasd el Eric Berne: "Emberi játszmák" című könyvét.
Kicsit talán nehézkes olvasmány elsőre, de nagyjából rávilágít, hogy alkoholista környezetben kétféle stratégiát tudsz felvenni: részt veszel a játékban - vagy kivonulsz.
Sajnos a kivonulós - egyébként helyes - döntés általában azt jelenti, hogy meg kell szakítsd a kapcsolatot a szüleiddel, amit a legtöbb ember nem tud elvállalni.
Ki bírná végignézni azt, h a saját szüleje szép lassan tönkreteszi magát és sámolod a napokat, mikor mész arra haza v mikor várod a hírt h meghalt???
Én apámmal vagyok ugyanígy (ő nem agresszív szerencsére)... nem akarlak elkeseríteni, de reménytelen.
Apu épp most gyógyult ki a vastagbélrákból, amputálták az egyik lábát a bagó miatti érszűkület miatt, de nem tud, nem is akar leállni sem a piáról, sem a bagóról. Nekem is szörnyű végignézni, hogy a hatalmas életerős apámból 55éves korára egy roncs lett, de 20éve mondták neki az orvosok, hogy baj lesz, nem hallgatott és nem is hallgat rájuk. Én nem erőlködöm, meglátogatom és haza megyek
mindenki a saját életéért felelős.....
sajnos nem tudsz mit tenni,reménytelen.....
Sziasztok!Azért fordulok ehhez a fórumhoz, mert már tanácstalan és elkeseredett vagyok, és hátha ti tudtok segíteni vagy csak a gondolatokat megosztani. Szüleimmel elég rossz a viszonyom és emiatt nem élek már velük. Anyámnak mostanában vették ki a fél gyomrát,mindkét oldalon eltört régebben a combcsontja, ami miatt alig tud járni. És mindezek ellenére iszik, pedig a intenzíven,mikor műtötték a gyomrával sírva könyörögtem neki, h ne csinálja tovább. Úgy nőttem fel, hogy apám ivott és vert minket(kiskoromban mindig anyu védett meg tőle minket nővéremmel, mindig ő kapta a pofonokat), 1,5 éve emiatt kötöztem el otthonról, mert nekemjött.Azóta nem beszélek vele, nem is "ismerem". Anyám 16 éve iszik és miden hiába nem megy e elvonóra és csak folytatja.Mikor józan kenyérre lehet kenni, de mikor iszik kibírhatatlan. Már nem bírom ezt tovább, hogy mindig a térítőt játszam, mert bármit is mondok nem tudok hatni rá. Hagyjam, hogy a szemem előtt menjen tönkre? Már így is egy roncs, de egyszerűen nem bírom ezt feldolgozni. Szerintetek mit tegyek?
További ajánlott fórumok: