Alkalmatlan vagyok-e a pocakban lévő babához? (beszélgetős fórum)

De te tudtad.

Én fordítva tudtam korábban.

Tudom, hogy ehhez a feladathoz kell felnőnöm.

Látom, neked is két gyereked van. Milyen így?

Mindig halogatom a "felnövést".. Hogy majd holnap jobb lesz. Majd holnap viszem a gyermekemet ide-oda. Majd holnap nem hagyom, hogy egyedül játszon. Majd holnap izgalmasabb napunk lesz. Persze igyekszem tusolni a gyerekem előtt a helyzetet, pl. ha hozzászólok, igyekszem kedvesen stb. (De pl. örülök, ha békén hagy, ha elvan, így még az ebédet se sürgetem, ha épp "békén hagy". Mert ugye olyan korban van, hogy még tusolni is jön velem. és beszél, beszél...)

Tudom, hogy így nem helyes. Félek, nehogy visszafordíthatatlanná váljon, úgy értem, egy nyitott, szuper gyerek, nem akarom, hogy a tespedést szokja meg!

Mindig majd holnap...

Ebbe belejátszanak olyan dolgok, hogy pl. a minap is a szokásos programunkra akartunk menni, nagy nehezen elkészülődtem, őrá már kevés idő jutott, siettettem, de persze ő elrohant, nem tudtam öltöztetni, szóltam, hogy akkor késni fogunk.. hát nyilván nem is érti ezt a fogalmat. Aztán egy idő után közöltem, hogy sajna immár elkéstünk, úgyhogy nem megyünk. Hát ez milyen már? Úgyhogy itthon dekkoltunk.

És mondom, belejátszik picit az is , hogy nincs minden rendben a terhesség körül, vagy legalábbis bizonytalan a helyzet.

Felejtsd el, amit előbb írtam!

Most két gyereked van - szinte mindegy, hogy mennyire akarva vagy akaratlanul sikerült összehozni a másodikat -, ehhez a feladathoz kell felnőnöd!

Az nem baj, ha kétségeid vannak. Ha fáradékonyabb vagy a terhesség miatt, érthető, hogy nincs türelmed a gyermekedhez. Ez rám is jellemző volt a második terhességem alatt.

Ha az okoskodások helyett megértő szavakra vágysz, gyere a Szülés után 2014 klubba, ott épp ilyen érzésekről beszélgetünk nyíltan.

Ne ijedj meg, szerintem ezek az érzések el fognak múlni benned. :-)

Szia!

Mi 5 éve tervezzük a picit akit most várunk.

Nagyon lelkes voltam, de épp 3-4 hónapja éreztem azt, hogy nem is kell harmadik gyerek, jó így, hogy 2 nagy fiunk van. Aztán mégis lett.

Nekem is vannak kétségeim, félek, mi-hogy lesz a nagyokkal....

Azért örülök, mert újra babázhatok, szinte biztos hogy utoljára.

Két évig gondolkoztam azon, ohgy legyen-e második gyerekünk, annak ellenére, hogy már az első terhességnél is terveztem a másodikat! Pár hetes babám mellett az ismerőseimmel arról beszélgettem, vajon mikor eshetek teherbe a következővel. Voltak ,akik figyelmeztettek, hogy várjak, hisz az első még kicsi. Még nem is tudom, milyen lesz, amikor jár, pakol stb.

Hallgattam a jó szóra és vártam, de közben nagyon szerettem volna, volt is, hogy próbálkoztunk ,de nem sikerült. Aztán eltelt egy bizonyos idő , megint próbálkoztunk ,nem sikerült.

Aztán jött az, amit írtam, hogy már jól éreztük magunkat hármasban.

Amikor a második babám fogant, az sem úgy volt, hogy "becsúszott". Hisz tudom, mikor fogant, és azt is, hogy aznap elég fáradtak voltunk, de direkt azért bújtunk össze, hogy tudtuk, félidő van.

Na mindegy, csak az más kérdés, hogy akkor már nem rajongtam azért, hogy sikerüljön.

Hallodtad már azt a mondást, hogy: "ha tudom, hogy elesem leülök?"

Gondolom, hogy ő sem így tervezte!

azza leszel, amit gondolsz - valosagga;

mit godolsz, hogy erze magat a baba a szived alatt?

o mar erzi, hogy nem szivesen latott, pedig nem is tehet rola;

Az normális, hogy kétségeid vannak. Mindenkinek vannak. Nekem ugyan csak egy gyerekem van (még), de sokszor agyalok rajta, hogy ha 2 lenne, akkor vajon meg tudnám-e tenni azt, amit most. Ez majd akkor kiderül!

Változott az életed, kialakult egyfajta rutin, sikerek értek, és most minden felborul egy újabb gyerek miatt. Persze, hogy megijedtél.

Beszélj erről a dokiddal. Mert lehet, hogy tényleg hormonális dolog, vitaminhiány okozta kedélyállapot-változás. Biztos tud tanácsolni valamit. Akármit. Most még tudsz könnyen változtatni, ha nem teszed, szülés után depressziós leszel!!

En meg csak az elsot varom, de nekem is voltak az elejen hasonlo gondolataim. Es igy a vegen is elojonnek az almatlan ejszakakon a kerdesek, hogy biztosan kellett-e ez a gyerek nekunk meg, es hogy meg magamban se vagyok biztos, hogy legyek abban, hogy ezt a gyereket en felnevelem...es bevallom, nekem nincs ez a tipikus "jajj, hogy ez eletem legszebb idoszaka, rozsaszin felhon csucsulok es madonnai vigyorral a kepemen elvezem a terhessegem minden pillanatat" dolog...jo, en vegig is hanytam a terhesseget, sokat nem volt mit elvezni rajta....

Na a lenyeg, amit ebbol ki akartam hozni, hogy szerintem csak a hormonjaid fejrealltak, par het es rendezodni fog...

Pfff

Aki nem akar gyereket, tegyen ellene.

Uhh!

Remélem, a hormonok játszanak veled....

Szeretném megkérdezni, hogy más is érez -e olykor hasonlóan.

A második babát várjuk, és más, mint az első volt, hisz ott viszonylag nyugis terhesség, 100%-ig akartam őt.

Most viszont annyiban más, hogy amikor nagyon szerettem volna teherbe esni, nem jött össze, aztán elkezdtem mással foglalkozni, a meglévő gyerekemre koncntráltam, kezdtem sikerélményt átélin a nevelésével kapcsolatban, és lelkesebb voltam, elkezdtem magamra is jobban odafigyelni.

Szóval az életünk kezdett kialakulni.

Erre mikor nem is akartam, teherbe estem. Igaz, előtte kb. két hónappal még nagyon szerettem volna.

Ahogy teherbe estem a másodikkal, az első nevelése iránti lelkesedés alábbhagyott, mert elkezdődtek ugye a rosszullétek. Akkor még bíztam benne, hogy ez csak 12 hétig tart. Hányinger már valóban nincs, de már ott van a hasamban a baba, ő is foglakoztat, meg saját magam , hogy éppen hogy érzem magam.

Ezért már nem olyan lelkesen állok a gyerekemhez, korábban lelkesen vittem ide-oda, gyurmáztunk só-liszteztünk, minden félét, most meg van ,ohgy hagyom, had bámulja a mesét. Ez nem helyes.

Ezért néha az merül fel bennem, hogy talán nekem csak egy gyerek lett volna való!..:(( hát ez így elég bizar. Ráadásul problémák vannak a terhesség körül, időnként arra gondolok, tán jobb lenne, ha elmenne a baba... Hangosan nem merem kimondani. Nem örülök ilyesfajta gondolatoknak!