Alexitímia - érzelmi analfabetizmus (beszélgetős fórum)

Nem húztam rá, hogy beteg. Mivel ebben a témában olvastam az interneten, ráakadtam erre a betegségre, így ezt adtam címnek, hogy aki bármilyen formában is érintett, le tudja írni a tapasztalatait.

Semmi kedvem sincs egy “Nem elég romantikus a férjem”, vagy egy “Segítség, érzéketlen a férjem” című fórumhoz, ahol a sok kedves tag azon kezd csámcsogni, hogy miért jó, vagy miért szar a házasságom.

Tapasztalatot, segítséget várok, és ha te nem akarsz segíteni, nem muszáj olvasni, főleg beszólni.

A kompromisszumot a kimozdulásokra értettem. Vannak olyan helyek, ahová mindketten szívesen elmennénk, olyanok is, ami főleg egyikőnket érdekli, és van, ahova a másik nélkül megyünk. Szerintem ez így normális, nem lehet két ember teljesen egyforma.

Amúgy élénk a fantáziád. :D Ez a budai fények sztori nálam annyi, hogy pl. bevásárlás után ugorjunk el megnézni, és egy üveg citromos víz bőven megteszi. Csak lógni, beszélgetni. Méghogy pezsgő. :D Egyikőnk sem fogyaszt alkoholt.

Ő szívesen menne ilyen helyre, de utálja Budapestet. :(

Ajaj. Olyan kapcsolatot tartasz fenn, amiben eleve kompromisszumot kellett kötni?

8 év alatt még a legforróbb kapcsolat is kihűl, nemhogy egy ilyen...

Egyre érzéketlenebb: egyre fáradtabb, unottabb. Nem volt benne a kompromisszumban, hogy te egyáltalán elő sem hozakodsz a romantikus elképzeléseiddel? Méghogy éjjeli budai fények, pezsgó mellett... :-)

Nem beszél a lelki fájdalmáról? Általában a férfiak márcsak ilyenek. Ha érzékeny tipus lenne, az meg konkurrálna veled, nem hagyna szóhoz jutni, az sem lenne jó.

Kompromisszumot kötöttünk, persze mindkettőnk számára elfogadható kereten belül. 8 éve működik.

Mostanában tűnt fel, hogy egyre érzéketlenebb, így találtam rá a betegség leírására.

Néha megrémít, hogy semmi sem hatja meg. Viszont gyűlölni, haragudni, azt tud. Párszor beszélt már arról is, hogy mi fáj neki... Ezek szerint érez lelki fájdalmat, de sosem mutatja, és nem beszél róla. Úgy gondolja, akkor gyengének látnák.

Én se vagyok romantikus, nekem is nyálas sokminden, bár a budai fényeket szívesen nézegetném. :-)

Nade én a budai fények szépsége kedvéért, tebenned viszont valami más orientációt kezdek felfedezni.

Nem netán arról van szó, hogy te szerelmet vársz ettől az alexitímiásnak minősített embertől? Ő ad is sokmindent, csak neked az kevés. Nem elég forró.

Hát ha így van, akkor vigyázz ezzel. A vérmérsékletbeli beállítódások nagyon alapvetőek, sohasem változnak meg, senki kedvéért sem változnak meg. Két ellentétes pólusú ember nagyon nem illik össze, mind a kettő csak szenved a másik, általa irreálisnak minősített igényeitől.

Én romantikus vagyok, szeretek ölelkezni. :)

Mondom neki a múltkor, ha jó idő lesz, éjjel kiülhetnénk valahova egy itallal nézni a budai fényeket, erre csak fintorgott. :D Eljönne velem, de ez nem az ő stílusa, ahogy az ölelés sem. Szerinte ezek nyálas dolgok.

Te se mondod, ő se mondja, egál van. Az az ölelgetés az olyan amerikai dolog. Ott ölelget mindenki mindenkit, én attól hülyét kapnék. Hóna alá kap valami hegyomlás néger... :-)

És persze rettenetesen introvertált is vagyok, hozzám ne érjen senki "feleslegesen" mert arra nemhogy nincs igényem, de attól is hülyét kapok.

Netalán ő is introvertált? Akkor csak udvarias, azért nem ölelget mert tudja, hogy az némelyeknek terhes. Neki terhes, de ez nem az érzéketlenség jele. Ellenkezőleg. Figyelmesség, feléd.

Jaj nem, nem szavakra gondoltam. Én sem mondom, hogy “szeretlek”.

Csak amikor padlón vagyok, jólesne egy ölelés, tudod olyan, amiből érzed, hogy a másik szeret...

Ehelyett kapok tárgyilagos válaszokat.

Az érzéketlenség erősödik benne.

Nem is olyan analfabéta. Még ki is tudja fejezni a szeretetét? Ha csak tettekkel is... Szóban is szeretnéd?

Vannak olyan férjek, akik - ugye arra hivatottak hogy szavakkal és tettekkel is folyton a szeretetüket bizonygassák - szintén nem képesek soha kiejteni a szájukon azt hogy "szeretlek", és mégis szeretnek.

Ki nem vágyik arra, hogy figyeljenek rá, elismerjék? Főleg a munkájában. Szereti a munkáját, sikeres is benne, - az is egyfajta szeretet, és ő azon a téren nyilván tehetséges is.

Neked a lelki támaszt nem az jelenti, ha meghallgatnak? És bármit megtennének érted? Mi segítene rajtad, ha az nem?

Ezt nem értem, de attól tartok azt sem, hogy az évek múlásával ez egyre erősödik benne. Hiszen már most is fullon van. Nincs is olyan, amit el ne követne a kedvedért. Te kis telhetetlen. :-)

Igen, nagyon vágyik arra, hogy figyeljenek rá, elismerjék - főleg a munkájában, mert abban rendkívül sikeres. Ezt tőlem, és a feletteseitől várja. Előfordult, hogy hibázott, emiatt hetekig maga alatt volt. Olyankor vigasztalhatatlan.

Számomra tettekkel tudja kifejezni a szeretetét, én ezt elfogadtam, mert nagyon szeretem őt. Viszont ha szükségem lenne lelki támaszra, nem számíthatok rá. Meghallgat, bármit megtenne, de sajnos az rajtam nem segít.

És úgy látom, ahogy telnek az évek, ez a dolog egyre jobban erősödik benne.

Egyedül csak feléd nyújtotta ki a kezét? Tebenned van empátia. Érzékelhetően van, és ő abból szeretne részesülni, hogy értsd őt meg, figyelj rá.

Ez az önmagának való fájdalom okozás - a maga büntetése? Tudja azt magáról, hogy képtelen az érzelmekre, és útálja magát emiatt.

Ha egyedül te vagy az, aki őszerinte segíthet rajta, akkor próbáld meg. Fogadd el, amit adni akar, és viszonozd, valami jelképes dologgal. Csak érezze a viszonzást. Valószínűleg nem sok olyasmiben volt része az életben. Talán megnyílik mások irányába is.

Senkivel sem jószívű, csak velem - bár ezt én máshogy nevezném. Mindenét odaadná, a csillagokat lehozná az égről.

De egyszerűen nincsenek érzései, nincs benne empátia...

Szeret magának fájdalmat okozni, ezt sem értem miért.

Elítélni? Azt “diagnózis” nélkül is megtehetném.

Megérteni? Én megértem. Azt is, hogy miért ilyen.

Szeretném tudni, hogyan kell viszonyulni hozzá, mert én pont az ellentéte vagyok, és így nagyon nehéz...

A kedves (?) mama.

Oké, a neten találtak és saját tapasztalatom alapján diagnózist még nem állítanék fel, de rendkívül gyanús ... Sose hallottam még érzelmi analfabetizmusról, de így már érthető, hogy - a magam túlérzékenységével, jól fejlett empátiájával - miért is van köztünk annyi (elfojtott) feszültség.

És biztos, hogy az az illető? Nem lehet, hogy csak neked nem akarja az érzelmeit kimutatni?

Manapság könnyen ráhúzunk emberekre ilyen jelzőket...