A mi korosztályunk (beszélgetős fórum)

Valami veszélyesebb valami meg túlbiztosított.

Minden kornak megvoltak a maga veszélyei.

A régi beton játszótereken hány súlyos baleset történt. pl nővéremnek nyílt kartörése volt. Ma meg ultra modern és ilyen-olyan biztonságos játszótereket építenek.

Mi szoktunk mesélni a gyerekeknek hogy régen mennyire nem volt semmi és mégis milyen jó volt. Sosem unatkoztunk. És még lehetne sorolni. :)

A cikk sokban igaz, de…

A mi időnkben a kocka lada, meg a trabi volt a „kocsi”, ami jó esteben autópályán ment 100-al, de akkor már elhagyta a fél kasztniját. Most meg? Pl. napiszinten Pécs belvárosában száguld apucikedvence a legújabb Audi A4-el, aminek a végsebessége 280 km/h. 50-nél megy 150-el.

Van különbség. A járdán sem vagy biztonságban, nehogy a zebrán, vagy neagyisten egy Opel családi autóban a legdrágább ADAC teszt győztes gyerekülésben.

A vegyszeres, gyógyszer üvegek miatt volt is baleset nem egy, nem kettő, csak cenzúrázva volt a média, így a pórnép a szociban nem sokat tudott ezekről, vagy csak elvétve.

A bicikli téma igaz. Estem én is jópárat, 2 naponta agyrázkódással hánytam telibe a lakást, de az enyém miért tegye, ha nem muszály? Inkább veszek sisakot, ha már van.

A csapvíz is igaz, én is azt ittam. Néha-néha megnézem mi folyik a most a csapból és undorodva elfordulok. Más nézte már meg milyen „tiszta” a csapvíz nálunk? Érdemes.

Lassan házat lehet építeni belőle, amennyi kavicsot megszűr a szűrő. A mikroszkopius szarokat ugye meg nem látjuk.

És igen, volt hová kimenni játszani. Volt játszótér, volt grund. Én szerencsés helyzetben voltam, egy budapesti peremkerületben nőttem fel, volt patak, fű, fa virág. Lehetett fürdeni a patakban, ami ma egy betonmedres szennyvízelvezető. Be nem engedném a gyerekeimet.

Most hova mehet a gyerek? A kicsit még csak-csak leviszem a játszótérre, de a nagyobbik hova menjen? El lehet menni biciklizni, néha el is megy, én meg rettegek, hogy elütik, leütik az értékes bicikliéért. Na nem 100 ezres cucc, csak nem olcsó, gagyi. 16 éves, van mobilja és mégis aggódom.

A kaja az más téma. Akkor nem tudtuk mi van benne, most meg jobb ha nem tudjuk mi van benne.

Esszük ezt a sok génmanipulált élelmiszert, ha tudnánk hogyan készül, lehet a disznóknak nem adnánk oda. De esszük, mert ez van. Aztán 10 év múlva elkezdünk betegeskedni, allergia gyötör, meg sorolni lehetne naphosszat a sok nyavaját.

Azért mert régen nem tudtuk mi van benne, nem biztos, hogy egészségesebb volt.

Az amúgy is mocskos drága Szobi szörp le is került mára a polcokról.

A gyümölcsöt tényleg mosatlanul ettük, most meg lehet próbálni úgy megenni, 20 percen belül mindenkit a hígfosás gyötörne a sok vegyszer miatt. Ez valóban igaz.

A Tv, DVD valóban nem hiányzott, mert volt más. Voltak haverok, voltak táborok, volt pénzük a szüleimnek nyaralni vinni. Volt nagymama, aki otthon volt, nem dolgozott 70 évesen is, mint most. Most nézzük meg ma hogyan van ez.

Egy 8 napos tábor alsó hangon 40-50 ezer+költőpénz, + tuti kell még pár új cucc, mert ami itthonra még jó a rongyosabb, elmenni már ciki. Az átlagkereset meg hozzá legyen 100 ezer. És ez csak 8 nap, a három hónapos szünetből.

Anno minket elvittek a gyár által szponzorált balatoni, vagy zánkai szoci üdülőbe és örültünk, mint majom a farkának. A szülő azért ki tudta fizetni. Most max a járdaszigetekre tudom vinni a gyerekeimet.

Valóban volt szépen rendben tartott, nyírt focipálya, most ugyanez betonos. Végül is azon is lehet játszani. Volt pingpong asztal. A kulcsszó a volt-on van. Most, hogy itthon vagyok a picivel, sokat mászkálunk, keressük az ideális játszóteret, volt időm megnézni. Itt ahol lakom, még eddig egyetlen egy pingpong asztalt találtam egy játszótéren. Ennek örömére vettünk ütőket, néha elmegyünk ütni egyet.

Én azt gondolom, mi valóban egy jó korban nőttünk fel. Visszatekintve nekünk sokkal jobb, boldogabb gyerekkorunk volt, mint a mostani gyerekeknek, annak ellenére, hogy tán szegényebbek is voltunk, mert akkor még hagytak élni, volt élettere az embernek.

Le lehetne mondani sok mindenről, de akkor meg mi értelme az egésznek...?

Ha az ember megtanulja mi az értéke a dolgoknak maga körül akkor nem fogja elkapatni sem magát sem a szeretteit.

Én nagyon nehezen tudnám leadni azt a színvonalat amit most tartok..

Annak nevezték el... sosem jutott eszembe, amíg nem mondták... És ha nem emlékeznék arra, mennyire kellett takarékoskodni, lemondani, akkor most nem tudnék megélni. Annyi mindenről le lehetne még mondani, könnyebb lenne a hétköznap. Az igények viszont tényleg az egekben vannak.

És ideje lenne kicsit leszállni a földre, magukba nézni sokaknak és átgondolni a fontossági sorrendet.

Azok a régi szép idők!

Mostanában lehet kapni a Lidl-be régi édességeket pl a betűs csoki, ott nosztalgiáztunk a párommal hogy milyen jó is volt akkor. Egy időseb nő megmosolygott minket. :))))

Véletlenül másoltam be...

Azért még kiegészíteném egy-két gondolattal:

óvodába nagyon kevesek jártak, kisgyermekként már bizony nekünk is dolgozni kellett a magunk módján, és nem volt sok laca-faca. Sepertük az udvart, az utcát, mostuk a zokninkat, harisnyánkant nap-mint nap, esténként melegítettük a vizet a nagyfazékban, persze húztuk a vizet a kútból, mert csak a nagylavórban mosakodhattunk meg, és a tűzhely mellett száradt meg a hajunk. Vittük a csíptetőt a teregetéshez, és nagy jutalom volt a dörgölő használata mosásnál; vágtuk a fát a gyujtóshoz, hamuztunk, hordtuk be a fát, később a szenet; daráltuk a kukoricát a kiscsirkének, kiskapával nyitottuk a szőlőt, szedtük a gyümölcsöt, mert mi nem voltunk túlsúlyosak, és alattunk nem tört le a faág...

szedtük a koroládóbogarat, töltöttők a krumplit föl, aztán meg kaparhattuk ki... kötöztük és gazoltuk a szőlőt, utána szedhettük, hordhattuk és darálhattuk. És a hosszú téli estéken krumplit csíráztunk, kukoricát morzsoltunk, diót törtünk, havat lapátoltunk, csúszkáltunk a jégen. És nem voltunk köszönőviszonyba a kesztyűvel, citromot-narancsot-fügét karácsonykor láttunk. És közben sütöttünk, főztünk, tésztát gyúrtunk, zöldséget tisztítottunk. Szóval az életre neveltek bennünket.

Hirtelen ennyi jutott eszembe.

Nem én írtam, de teljesen igaza van.

Tudjátok, hogy mi "Hősök" vagyunk?! Akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi, mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!

Gondolj csak bele, 1980 előtt születtünk, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv sem nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén kinyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és amikor biciklizni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem.

Azért az sem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én sokáig kevertem a szódavízzel, szúr, szúr.

Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki!!! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejthették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk, mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona.

Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele.

Étkezési szokásaink Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja, mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja, mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D, és E vitamin, viszont Bedekonak hívták, és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét meg kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a még éretlen gyümölcsöt.

Volt néhány barát, aki ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az valami számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, 64 csatornáról, műholdról, kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, surround soundról stb.

Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, focipályán, vagy a pingpongasztalnál, vagy ha mégsem, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellett megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket. Nem vittek, és nem hoztak a szülők. Mégis itt vagyunk! Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és mégis itt vagyunk!

A szerelmet nem brazil szappanoperából tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sosem akarnánk megállni. Nekünk a szexhez nem kellett pornófilm, szex újság, de még szálloda sem.

Akkor és ott csináltuk, ahol lehetőség volt rá, és ha valamit rosszul csináltunk, vállaltuk a következményeit és újra próbálkoztunk. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le késsel és nem pereltük be és nem panaszkodtunk otthon, nehogy kapjunk még egyet. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, a szüleink nem álltak mellénk.

Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk mit jelent a kötelesség, bűntudat, felelősség, boldogság. Ismertük e szavak mélységét. Ezek voltunk. Hősök? Talán. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mai fiatalok értetlenül mosolyognak...

én lenni 83-as de még szerintem ránk is igaz valamelyest.

nemrégiben pont a kölyökkorunkon nosztalgiáztunk a régi barátokkal. de jó is volt :)))

BRAVO slavi, vegre egy jo, tartalmas cikk :)

fogadd oszinte gratulaciomat :)

Jóóóó:))

Én is sok dolgot csináltam, amit a saját gyerekemnek nem mernék megengedni...:(.

Gumizni megtanítom majd Őket, az biztos!:)

Nekik már más az "alaplapjuk"...

o:D

Feldobódtam, tényleg így volt!

Remélem, a gyerekeimnek is seikrül majd ebből valamit "menteni"...

tollasverseny a rengeteg sportpályán vagy a járdán...

és nem ki győzi le a másikat, hanem meddig tudjuk a levegőben tartani a labdát... :)

És a gumizások, ugrálókötelezések ugráltunk, mint a bolhák :)

Ez nagyon jó és milyen igaz :)

Már többször olvastam, de gondoljunk csak bele Milyen jó dolgunk volt :)

Pedig sokszor mennyire nehezen éltük meg...

És nézzük meg a mostani gyerekeket...

:)