A férfiak megbánják, vagy hogyan élik meg később? (beszélgetős fórum)

Szerintem tök mindegy, hogy megbánják - e vagy sem, mert akkor és ott úgy döntöttek valami miatt. Viszont Te ne változtass a döntéseden szerintem, csak azért, mert hátha megbánja a férfi ... Ez olyan mondvacsinált önvígasztalás lenne, és a baba szempontja a legfontosabb!!! Főleg, ha ezt egy orvos is mondja :(

Sajnálom:(

Szia!

Ha az orvos azt mondja, hogy vetesd el akkor szerintem minél előbb tedd meg... hiszen minél többet vársz annál "nagyobb" a baba és bár én nem tudom, de szerintem neked is és lehet neki is fájdalmasabb...

Ami a párodat illeti, nem írtad, hogy mióta vagytok együtt, de gondolkozz el azon, hogy valóban neki szeretnél majd gyerekeket szülni. Ha most nem áll ki melletted vajon később ki fog?

Megbánják - e nem tudom.

De ha a doki azt mondta el kellene vetetni, és meg is indokolta, belemennék, még ha fáj is.

A párod hogy nem akarja az " csak " hab a tortán..

Figyeld meg mennyire működik veled együtt? Ha a műtét napján hazaengednek, szakít e időt, és elmegy Érted?!

Sok mindnet kikövetkeztethetsz ebből a viselkedésből. Otthon hogyan áll a dolgokhoz? Illetve nem laktok még együtt, csak tervbe volt.

Ezt neked kell érezni.

Max 1 hónapos " próbaidőt " hagyjatok egymásnak, mert ez akkor is új helyzet. ( Ő se akarja, ráadásul beteg is ) És azután még mindig ráérsz dönteni : Vele, vagy nélküle..

Nekem is volt sajna, de e.ü okból + anyagilag is meg kellett lépni. Ő eljött értem a kórházba. Igaz nem is beszéltünk erről azóta se. De biztosan bántotta : Lehet hogy a lány után, öcsi lett volna...

Akinek nem kell a gyermeked, akinek ő az apja, annak igazából te sem kellesz. Elgondolkodnék a továbbiakon. A férfinak is felelősséget kell vállalni a szexuális életben, - mert ugye annak a legtöbbször lesz kézzelfogható gyümölcse -, nem csupán a nőnek. És azt is tudnia kellene, hogy sajnos "a nő viszi el a balhét", a testi-lelki-érzelmi következményeket akár egy életen keresztül.

Azt hiszem, ő inkább megkönnyebbül, ha elveteted, mert akkor neki nincs kötelezettsége... de felelősségérzete sem. Aki igazán szeret, az vigyáz rád, óv, védelmez, segít, támogat, melletted van, nem pedig... Elvégre a baba fele az övé...

Sziasztok!

Én voltam hasonló helyzetben.

Amikor megtudtam,hogy babát várok,akkor közöltem az akkori párommal,hogy tudom hogy nem szeretne már babát és ha választanom kell,akkor a babát választom. Ő totál kiakadt,hogy a döntés jogát is elvettem tőle. De én makacsul tartottam magam a döntésemhez.

De azt tudni kell,hogy a várokvárandósság elején 3 hétig nagyon magas lázam volt. Többször is elájultam,stb.

A Belgyógyászom kapásból azt mondta,hogy nem szabad megtartanom. Ez volt a Nőgyógyász véleménye is. Én még ekkor is makacsul ragaszkodtam a Picihez. A folyamatos ájulás,stb miatt kórházba kerültem. Elküldtek Genetikushoz is.

A Genetikus véleménye egyértelmű volt. Ő azt mondta,hogy biztos,hogy beteg a magzat és ráadásul nagyon kevés az esély rá,hogy mind a ketten túlélnénk a szülést.

Így fájó szívvel beleegyeztem,hogy elvegyék Babócát.

Ha eü alapon veszik el,akkor is a terhes nőnek kell kérnie,de nem kell érte fizetni.

Zokogtam amikor alá kellett írnom a papírokat.

A párom végig mellettem voltde bennem ott volt a tüske,hogy Ő nem akarta a Babócát.

Rá nem sokkal szét is mentünk.

Én még magamnak se tudtam sokáig megbocsátani,hogy elvetettem a babát. Neki meg pláne nem,hogy nem is akarta.

A mostani párommal sokáig próbálkoztunk,hogy összejöjjön a baba. Bianka a 7. terhességemből született meg. Előtte 6 hetes kor körül mindig elvetéltem.

Minden vetélésnél felszakadtak a régi sebek. Mindig magamat marcangoltam,hogy mi lett volna,ha ....... .

A volt párommal pár éve beszéltünk a történtekről. Úgy éreztem,hogy sajnálja,hogy nem született mag Babóca. De ő azóta egyedül van. Lehet,hogy a magány miatt gondolja most másképpen a dolgokat.

Én csak abban vagyok biztos,hogy nagyon bánom,hogy így kellett döntenem,de nem tehettem mást. Ha megtartottam volna és betegen megszületik és én tényleg meghalok,akkor ki nevelte volna fel?

Egy beteg gyermek fájdalmát látni és a kínlódását végig nézni is szörnyű lett volna.

Azt,hogy mennyire lett volna beteg,csak születéskor derült volna ki. De a 3 hét 41 fokos láz miatt nagyon komoly károsodás érhette.

A lányom születése enyhítette a "fájdalmamat", de sohase fogom elfelejteni.

És együtt éltek?

Az igaz, hogy így nem sok választásod van, de nem is ez volt a kérdés. Inkább a kapcsolatod az ami elgondolkodtató, főleg az, hogy nem rád bízta a döntést, hanem rád erőltette.

Amúgy a pasikat alapból nem viseli meg egy megnem született gyermek. Mi a párommal 3 babát veszítettünk el 12 hét alatt spontán vetélések miatt, és hiába akarta ő is, hogy megszülessenek, soha nem ejtett egyetlen könnycseppet sem értük és nem is beszélt arról, hogy neki ez mennyire fáj.

A megszületett 2 kisfiunkért viszont minden nap hálát ad, imádja őket és azt mondja simán jöhetne mégegy :)))

Én megpróbálnám indulatok nélkül megbeszélni vele a dolgokat. Lehet, hogy csak fél, szorong valamitől (anyagiak, felelősség, stb.) és neki nincsenek anyai ösztönei, nem érzi a változásokat.

Ha normális, később biztos megbánta volna. Legkésőbb, mikor meglátja az ultrahangon, vagy mikor a kezében tartja. Az én páromnak (külön élünk) akkor esett le, hogy apa lesz, mikor meglátta a 4D-s ultrahangon.:)

Én is azt javaslom, minél előbb ess túl rajta, hamár meghoztad a döntést.

Aztán azon gondolkodj akarsz e egyáltalán kapcsolatot ezzel a pasival. Szeret-e egyáltalán, ha ennyire semmibe veszi az akaratodat.

Nem minden antibiotikumtól születik beteg baba.

Megbánja-e? Lehet, hogy csak 50 évesen amikor elgondolkodik miért nem született sosem gyereke...

Ez sok dologtól függ. Van amelyik rosszul érzi magát, hogy ezt kell választania, de van amelyiknek ez semmi.

Én azt tanácsolom, ha mindenképp el kell vetetni, akkor próbálj meg mielőbb túl lenni rajta és gondolkodj el rajta, hogy ettől a pasitól akarsz gyereket.