Félsz a haláltól? (beszélgetős fórum)
alapjában én egoista vagyok és attól félek,hogy mi lesz a halálom után a testemmel...
rossz belegondolni,hogy mondjuk felvágnak,vagy elégetnek és nem marad semmi belőlem vagy éppen a hideg földben fekszem egy szűk,sötét helyen...
én csak ettől parázok.
bár lehet ha már ott fogok tartani várni fogom a halált,mert ki tudja milyen út vezet majd odáig...
Ez igaz. Így viszont te sem lehetsz biztos az öntudatlanság kérdésében.
Ugyanakkor sok elhunyt visszatér a szeretteihez, még sok idő elteltével is. Meglátogatják a családjukat, a helyet ahol éltek. Esetleg üzennek "fogékony" embereken keresztül. Ők biztosan nem öntudatlanok. Pedig rég halottak.
Nem is tudom igazán, mi az ijesztőbb, a halál vagy az örök élet. Szerintem van abban valami megnyugtató is, hogy egyszer véget ér a küzdelem.
Másrészt az a véleményem, hogy annak, aki gyermeket hozott a világra többé már nem áll jogában a haláltól félni. Aki életet szült, az sajnos halált is szült, persze ebből hála Istennek fiatalon csak annyit látunk, hogy "szeretnék magamnak egy olyan picikét".Aztán itt hagyjuk őket, hogy ők is egyedül küzdjenek meg élettel és halállal.
Igen,egyet értek veled is,de sajnos az én családomban és tágabb környezetemben is az általad említett "nem szép halál"volt a jellemző.
Majd egyszer,remélem jó soká,én is fájdalom nélkül szeretnék meghalni,de nem hiszem hogy össze jön.
Ezt az öntudatlan állapotot nem tudom honnan vetted. Aki visszatér a halálból, szinte mind emlékszik rá mit élt át, és én magam közben végig tudtam ki vagyok, szó sincs öntudatlanságról.
Az örökkévalóság nem garantált, újra lehet születni. Persze ebben nem mindenki hisz. Én emlékszem sok korábbi életemre.
Ha lett volna már halálközeli élményed, és te is átélted volna azokat a csodálatos érzéseket, cseppet sem zavarna az örökkévaló pihenés gondolata. :)
örökkévalóság: az idő folytonossága, végtelensége
nemlét: az öntudatlan állapot
dögunalom: ez jut eszembe az öntudatlanságról, a tudatossághoz viszonyítva
Én másképp gondolom, kb így hangzik: Jó hogy itt voltál, sokat tanultál, most pihenhetsz kicsit békében, szeretetben... esetleg egy újabb életig.
Örökkévalóságig tartó dögunalmas nemlét? Hm. Ezt nem tudom értelmezni. Csupa ellentmondás: Örökkévalóság <-> nemlét. Nemlét <-> dögunalom.
Hát elég megalázó dolog. kb ez jut a halálról eszembe: Köszike ilyen is volt, de most már leléphetsz, másnak is kell a hely. Meg az örökkévalóságig tartó dögunalmas nemlét.
Bár ki tudja, lehet hogy nem így van.
Igaz:)
Aki fél az élettől az félelemben él,fél önmagától,másoktól,a történésektől,a változásoktól......
"Aki félelemben él,az csak félig él!"
:D
Na ez az! Köszönöm Csipkerózsika, ez a pontos definíció!
Nem az élettől, hanem saját magától félhet valaki annyira, hogy inkább meghal. :(
Ez pedig valami pszichés kórság, nem tudom hogy mi a neve ( nem gyávaság, az biztos), kezelhető avagy sem, gyanítom hogy inkább "sem".
Spirituális körökben köztudott, hogy csak akkor halunk meg, ha úgymond teljesítettük a "küldetést", véghezvittük, megtanultuk amit kellett. Az ember mindig a lelki fejlődése csúcspontjánál hal meg. Amíg valakinek feladata van, tovább él. Amíg még van, amit "nem akarsz itthagyni", addig maradsz.
Tényleg nehéz elengedni a szeretteinket. De ha tudjuk, hogy a halál nem egyenlő a véggel, abból az is következik, hogy az elválás nem végleges...
Egyébként is minden ember bizonyos rejtélyes módon egy az összes többivel, nem létezik valódi elkülönülés vagy elválás. De ez már egy bonyolultabb kérdés.
Az attól függ ugye, hogy következik be... De az idősek általában pont hogy sokkal nyugodtabbak a haláluk előtti pár napban, és bölcsebben átlátják a mögöttük álló életet is.
Nekem már volt halálközeli élményem, és köze nem volt a fájadlomhoz, vagy reménytelenséghez. Pont ellenkezőleg. Ájuláshoz hasonlóan történt, szinte észre sem veszi az ember. Mintha álomba zuhanna. Aztán jön a csodálatos megnyugtató érzés, a szeretet árad az ember felé...
Ha már tudod, hogy a halál NEM A VÉG, akkor ugyan mitől lenne a reménytelenség?