Koraszülött baba elvesztése - hogyan lehet ezt feldolgozni? (beszélgetős fórum)

Szia!

Nagyon szomorú a történeted ahogy olvastam azt hittem a szívem szakad meg a fiadért.

Tudom mit érzel és hogy min mész most keresztül sajnos én is elvesztettem első szülött kisfiamat ő is 30 hétre született.Zsoltinak hívták és most 12 éves lenne.Nincsen nap hogy ne gondolnék rá.

Akkor én is úgy éreztem nem tudnék többet babát vállalni.Mindenki azt mondogatta ne keseredjek el majd lesz másik én meg azt éreztem,hogy nekem nem másik kell hanem Zsolti.Nem volt könnyű az utána lévő időszak de azóta van két gyönyörű kisfiam.

A kisebbik fiam Zénó is idén januárban született.

Kívánok neked,nektek sok erőt és egészséget a kis Olivérnek.

Sziasztok!

Én Hála az Égnek, 2010. augusztus 20.-án adtam életet egészséges 3. gyermekemnek, de mostanában eléggé sokat aggódunk érte. Tudom, nem ér fel semmi azzal a borzasztó dologgal, amiken Ti átmentetek, mégis sokat merítek belőletek.

Részvétem mindannyiótoknak, picike babátok örökre a szívetekben marad.

Az én terhességem nagyjából simán zajlott, bár az első 13-14 hétben annyira rosszul voltam, hogy el sem mertük mondani a hírt, féltünk, hogy nem marad meg. Az uh-kon mindig mondták, hogy éppenhogy megfelel méretileg az adott hétnek. 26 hetesen mentünk 4 D-s uh-ra, ott viszont azt mondta a prof., hogy eléggé sok a magzatvíz, vizsgáltok kellenének. Hát, mit nem mondjak, borzasztóan elkezdtem parázni, másnap első dolgunk volt a védőnő és a fizetett orvos. Mindketten jóformán kinevettek, hogy ettől még az eredményeim jók, a bajra más jel is utalna. A többi uh-n folyton a magzatvizet kértem, hogy figyeljék, a válasz mindig az volt, hogy semmi baja a babának és nem is sok a víz sem.

Szülésnél vették csak észre, hogy a baba nagyobb, mint amire számítottak. Simán szültem, egy nap vajúdás után, már nagyon féltettük a babát. A feje nehezen jött ki, a vállát törni akarták volna végső elkeseredésükben, de szerencsére csak megszületett épen 4420 grammal és 53 centivel Donát babócánk. Szülés közben derült ki, hogy í magzatvíz tényleg iszonyatosan sok volt, mondták is, hogy nagy szerencsénk van, hogy tényleg nem lett baj. Az utána levő napokban vizsgálgatták a gyereket, hogy nem-e cukros, vagy nem lett-e valami baja végül, de a 4. napon hazaengedtek minket.

Bajaink 3 hónaposan kezdődtek, amikor is elkezdett köhögni. A doktornénije nagyon kedves, idős néni volt, mára már szerencsére újunk van, mert ő elment nyugdíjba. 4 hónaposan babánk majdnem az intenzíven kötött ki nem kezelt tüdőgyulladás miatt, a doki nem vette észre, pedig már annyira fulladt a gyerek, hogy egyszerűen nem mentem el a rendelőből, amíg nem csinált vele végül valamit. Így jutottunk el a röntgenig, ahol kiderült a baj. Onnantól kezdve asztmás lett babóca, de nagyon sokszor fulladt, hörgött, köhögött, egyszerűen jópárszor a kezeink között fuldoklott. Borzasztó volt, ekkor már asztmapipát is adott az új doktornéni, a pulmonógiára vártunk, mert csak augusztusban kaptunk volna időpontot!! Szörnyű. Végül sikerült bekerülni 3 hete, most 2 pipánk van, folyamatosan kapja ezeket a szereket napi 5x, és még csak most kezd javulni.

Mi hál'Istennek még nagyon szerencsések vagyunk, hogy kicsi szívünknek lassan semmi baja, de amin átmentünk hetekig, az borzasztó volt. Most minden nap járunk a dokinénikhez tüdőhallgatózásra, mert az egyik pipával lassan le kéne állni, az csak rohampipa, de már másfél hónapja folyamatosan kapja, mostmár csak majdnem a maximumot.

Minden elismerésem a Tietek, kik ezzel a hatalmas teherrel kell éljetek tovább. Itt tényleg csak abban lehet reménykedni, hogy az idő hátha majd segít.....

Kedves Orsi!

Köszönjük szépen! Fel se tudom fogni, hogy bírtam ki azokat a heteket. Csak sodródtam az árral... A legrosszabb az volt, hogy tudod, hogy meg fog halni, de nem tehetsz semmit, csak végignézed és várod, hogy mikor következik már be.

Nekem az a nagy szerencsém, hogy itt van az Olivér, így nem tudok annyit agyalni. Nem azt mondom, hogy túl vagyok rajta. Még most is vannak olyan napok, hogy többet gondolok az Ákosra és elsírom magam. Gondolom ez is a gyász egy fázisa. Kb. hetente kisétálunk az Olivérrel a temetőbe, viszünk friss virágot. Érdekes, a temetőben sose sírok...

Kedves mezi!

Borzalmas amin át kellett menned:( Nem is tudom,hogy lehet kibírni ilyen fájdalmakat. Megsirattam a kicsi Ákos fiadat.:(((

Nagyon sok erőt kívánok és sok egészséget Olivérnek és nektek is!

Látom, pár hónapja nem volt hozzászólás, de megosztom veletek az én történetemet. (Hátha ide téved valaki)

2011.01.30-án adtam életet iker fiaimnak, a 30. héten születtek. Ákos 38 cm és 1400 g, Olivér 41 cm és 1450 g. Ákost egy hónapos korában elvesztettük.

Dióhéjban a történet: A terhességem alatt egyáltalán semmi problémám nem volt, a fiúk szépen egyformán fejlődtek, minden eredményem negatív lett. Aztán a 25. héten begörcsöltem és távozott a nyákdugó. Onnantól fogva kórházban voltam, kaptam a gyógyszereket, nehogy meginduljon a szülés. Aztán a 30. héten elfolyt a magzatvizem. Próbálták tartani, néztek uh-on, hátha annyira újratermelődik, hogy ne kelljen császározni, de kellet. Megszülettek a fiúk. Mindenki biztatott, hogy nagyon szép súllyal születtek, kaptak két tüdőérlelő szteroidot is, itt kint megnőnek. Hamar lett tejem is, így én is nagyon bizakodó voltam. Aztán a fiúk összeszedtek valami hányásos hasmenésen nyavalyát. A hányás csak egy nap volt, de hasmenés hol volt, hol nem. Az Olivér mindig jobban viselte. Aztán egy reggel mentem szoptatni a fiúkat a PIC-re, a nővérke azzal a kérdéssel fogadott, hogy az Ákos szokott -e bukni.Először azt hittük, nem bírja a pocija az adagját, de ennél sokkal többről volt szó. Teljesen fel volt puffadva a hasa. Leállították az etetését, ultrahangon többször nézték, de nem tudták, mi lehet vele... Aztán egy éjjel ébresztettek, hogy elvégeznének egy vizsgálatot, ami kimutatja az esetleges bélcsavarodást. De nem mutatta ki. Másnap hasfeltáró műtétje volt a kicsinek, hogy végre kiderüljön, mi lehet a probléma. Több variáció is megfordult a kezelőorvosa fejében, mindegyiket el is magyarázta, de amit találtak arra még ők sem voltak felkészülve. Ákosnak teljesen el volt halva a vékonybele. Nem lehetett rajta segíteni. A legrosszabb az volt az egészben, hogy én megéreztem, tudtam, de mégis bizakodtam. A doktornő velem együtt sírt, amikor elmondta, hogy nem tudják megmenteni. Ez volt február 25-én. Rá két napra az Olivér belázasodott, étvágytalan volt, stb. A vérvétel eredmények kimutatták a fertőzést, de várni kellett, míg a vizelet tenyésztés is kimutat valamit. Nagyon féltek, hogy őt is elveszítjük, ezért rá különösképpen odafigyeltek. Minden rezdülését elemezték. Sokkal több gyógyszert, kezelést kapott, mint kellett volna, amíg nem tudták a bacit célirányosan kezelni. Lélegeztetőgépre került. Akkor azt hittem, hogy ebbe belepusztulok. Az egyik fiamról éppen csak, hogy kiderül, nem tudnak segíteni rajta, erre a másik is életveszélyes állapotba kerül. A legnehezebb az volt az egészben, hogy úgy bemenni az Olivérhez, úgy biztatni őt, hogy meg fog gyógyulni, hogy az én szívem tele van fájdalommal. Meggyőzni őt arról, amiről először leginkább magadat kellene meggyőznöd. Nem volt egyszerű. De a két fiú szervezete szerencsére teljesen más volt. A sor iróniája, hogy az Olivérnél aznap múlt el az életveszély, amikor Ákos feladta a küzdelmet.

Olivér most 4 hónapos, zsivány kiskrapek. Rengeteget mosolyog. Ezek a mosolyok halványítják el azt a három hónapnyi szenvedés emlékét, amin keresztül mentem. A jelen érzéseimmel és gondolataimmal nem hiszem, hogy szeretnék még egy kisbabát. Nem hiszem, hogy olyan örömmel és várakozással tudnám átélni a napokat, ahogy a fiúkkal tettem ezt. Aztán az idő múlásával lehet, hogy változik a véleményem.

Elnézést, hogy ennyire hosszúra nyúltam, de sajnos van miről írni.

Nagyon örülök, h. sikeres volt a műtét, Kéknefelejcs!

Kívánok jókedvet, egészséget és lelki sérülésektől mentes gyermekvállalást Mindannyiótoknak 2011-re!

Mindenkinek békés, boldog karácsonyt szeretnék kívánni és egy sokkal boldogabb új évet!

Köszönöm a sok bátorító, együttérző hozzászólást, üzenetet. Túl a mióma műtéten már csak gyógyulnom kell, még két hónap és azt hiszem újra utat engedünk egy kis léleknek, ha jönni akar majd.

(Rendbejövök és most már aztán pozitívat is szeretnék tapasztalni, anyukaként :)

Jobbulást kívánok Kéknefelejcs!

Pihenj sokat!

Köszönöm a drukkolást! :)

Végre itthon vagyok, sikerült a műtét. Nem volt egyszerű dolga a dokinak, jó nagy volt már a mióma és mint kiderült endometriózisom is volt. De most már remélem minden rendben lesz, négy varrással a hasamon már csak gyógyulgatnom kell.

Csütörtökön lesz a mióma műtétem, drukkoljatok lányok, hogy minden rendben legyen! Kissé izgulok..

De tudom, hogy ezt kell tennem, mert a magándoki szerint, aki műteni fog, lehet hogy ez a meglévő mióma hozzájárult a lepényleváláshoz. A méh külső hátsó falán van és 6 cm-es, a doki szerint simán kiveszi endoszkópos-laparoszkópiás műtéttel. Így négy pici vágással és két hónap gyógyulással újra próbálkozhatunk a babával.

És ezzel túl leszek a nagy dolgokon. Új év, új remények! Remélem a 2011 egy sokkal boldogabb év lesz, mindenkinek, aki inkább elfelejtené a 2010-et.

Igen ez teljesen normális,hogy ezek a gondolatok keveregnek a fejedben. Szépen lassan, idővel, más gondolatok fognak a fejedben járni. Remélem, hamarosan ejön az idő és próbálkozhattok következő babával, sokat fog segíteni. Nagy előrelépés lesz a gyászban, mikor újra babát mer vállalni az ember, hidd el, lesz ez könnyebb is!

Kitartást! Az nagyon jó szerintem, hogy dolgozol, mert otthon még erősebben feltörnének az emlékek.

Vigyázz magadra!

Lányok, köszönöm az új hozzászólásokat, támogató szavakat!

Múlt héten kezdtem újra a munkát, így legalább hasznosnak érzem magam. A főnökeim és a kollégák is rendesek, de olyan erővel törnek fel az emlékek, hogy hogyan hagytam itt a munkahelyem, hogy nem tudok velük mit kezdeni. Folyton bevillan egy-egy érzés, egy kép: amikor még számolgattam hány centis lehet baba, meg büszkén mutogattam az ultrahang képeket, nagy pocakkal ebédeltünk... Eddig azt éreztem a baba elvesztésétől kezdve rémálomban vagyok, most pedig olyan, mintha a terhességem lett volna egy szép álom, amely erőszakkal megszakadt és a jelen pedig a rideg valóság! És iszonyú nehéz ilyenkor elterelni a gondolataimat, vagy eszembe juttatni, hogy nincs mit tenni, ez történt, túl kell jutni rajta.. Elnézést, ha hosszúra sikerült, de most ezek a gondolatok kavarognak a fejemben, vajon ez normális?

Kéknefelejcs, együtt érzek veled, én okt.12-re voltam kiírva, de tudatosan gyújtottam gyertyát és merültem el a gondolataimban napokkal hamarabb, mert féltem, iszonyatosan feltörnek majd aznap a fájó emlékek. Valahogy igénylem, h. újra és újra átéljem a tragédiát, nekem könnyebb így feldolgozni, de okt. 12-én igyekeztem a "felszínen" maradni...

Nálam is most derültek ki olyan dolgok, amiket ha hamarabb tudok, lehet, hogy most boldogan babázhatnék: trombózishajlamom van, ez okozhatott már gondot a méhlepénynél, vérrögök keletkezhettek benne, amik elzárták a babámtól az oxigént és tápanyagokat...

Próbáld meg Te is felfogni úgy, ahogy én: legalább tudod, hogy a pajzsmirigyeddel van a gond és a köv. terhességednél már ki tudsz küszöbölni egy esetleges problémaforrást. A mióma nem tudom mennyire vészes, de személyesen ismerek olyan embert, aki miómával hordta ki a gyermekét! (bár azt nem tudom mekkora volt a miómája). Nem akarok okoskodni, csak próbállak nyugtatni.

Szeretettel ölellek!

én is okt.23-ra voltam kiirva,igaz egyébként is előbb jöttek volna,mert ugye 3-an voltak,de hát sajnos jóval előbb jöttek,mint kellett volna. :(

De ma reggel teszteltem egyet,és halványan bár,de látszik a 2. csik! :)

Kitartás mindenkinek!!!!!!

Kedves Kéknefelejcs!

Nem szabad feladni, tudom, hogy mennyire nehéz és min mész keresztül, de idővel jobb lesz. Sajnos türelmesnek kell lenni és várni. Az idő enyhítenei fogja a fájó sebeket, de elmúlni nem fog. Nekünk most volt az egyéves évfordulónk és nagyon nehéz volt, nem gondoltam volna, hogy ennyire feltörnek az emlékek, de feltörtek. Pedig növekszik bennem a 2. babánk, 16 hetes vagyok és nehéz, vannak kétségeim, aggódok,hogy monden rendben legyen,sajnos a mi esetünkben ez a normális.

Fel a fejjel és nem szabad feladni, ha úgy érzed, ne menj emberek közé. Dolgozd fel babád elvesztését és próbálj meg pozitívan gondolkodni. Nekem a pozitív gondolkodáshoz egy jó fél év kellett.

Ölellek: Dóra

Nem csak kapcsolatanalízisek amiket kimazsoláztam.

Raffai Jenő is foglalkozik olyanokkal akik elvesztették a babájukat. Akár már a lehető legkoraibb időszakban is. Mert bizony az ilyen babák is nagyon nagy fájdalmat tudnak maguk mögött hagyni.

A párunkat is nagyon megviselik ezek a dolgok.

Várandósság alatti tréningek, anya-magzat kapcsolatanalízisre jelentkezés

Telefon: 06-1-214-6461; 06-1-377-6692

Magyar Pre- és Prenatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság titkárságán Móritz Évánál

1194. Budapest, Vas Gereben u. 144.

Telefon/Fax: 06-1-282-6044

Tudományos kérdésekben válaszol:

Dr. Raffai Jenő Telefon: 06-30-900-2039

[link]

Tudom, hogy idő, pénz és távolság miatt nem mindenki számára elérhetőek ezek a lehetőségek.

De talán tudnak segíteni.

Szerintem ilyenkor az egész család számára szükség van rá. De ehhez senki nem ad segítséget itt a Borsodi térségben. Sött!

www.vendegbabak.hu

egy újabb oldal, ami segíthet

Sziasztok!

Ha még nem ismernétek az oldalt, ajánlom mindenkinek:

www.angyalokszulei.hu

Nem mintha örülnék, h. vannak sorstársaim, de mindenképp segít, h. nem vagyok egyedül a problémával. Mutassátok ismerősöknek, családtagoknak is az oldalt, ha gondoljátok, mert tanulságos!. Nekem spec. nem volt vigasztaló (sőt!), h. mindenki azzal jött: lesz majd másik gyereketek/ jobb ez így/ olyan fiatalok vagytok még stb.

Jobb volt, ha valaki inkább nem okoskodott, hanem csak meghallgatott csendben és úgy érzett együtt velem...

Kedves kéknefelejcs79

Sajnos sokan vagyunk ebben a helyzetben, túlságosan sokan. Én 9 év próbálkozás után lettem anyuka. Miután már minden lehetőséget végigjártunk (kivéve a lombik)lemondtunk arról, hogy szülők legyünk, azonban egy kis lélek mégis minket választott szülőknek. Sajnos a 27. hétben megszületett egy "orvosi műhiba" miatt és 24 napos korában itthagyott minket. 2010.04.16-án született és 05. 10-én az édesapja karjában halt meg. Hogy hogyan lehet ezt túlélni? Nem tudom. Én dolgoztam folyamatosan amíg Ő kórházban volt. Reggel felkeltem, lefejtem a tejet, bementem hozzá a koraszülött intenzívre, majd bejöttem dolgozni. Nem azért, mert annyira akartam, azért, mert ez volt a legjobb megoldás arra, hogy ne őrüljek meg. El kell foglalni magad annyira, hogy ne minden pillanatban rá gondolj. Mióta megszületett nincs olyan, hogy ne gondolnék rá, ez ez valahogy átalakul. Nem múlik el a fájdalom, csak néha eltűnik valami mögött. Nem tudom elmagyarázni senkinek aki nincs ebben a helyzetben mint én, hogy mit érzek. Minden egyes pillanatban velem van a Kisfiam. Látom magam előtt bármit csinálok. Ezt csak megélni lehet, megérteni nem milyen az amikor az agyam nem engedi felejteni. Nem mintha akarnám bármikor is. Nekem 4 hónapja lesz, hogy meghalt a Kisfiam, de nincs olyan nap, hogy ne sírnék. Ez egy folyamat, túl kell lenni rajta. Nem a gyermek elvesztésén, hanem a gyász egyes fázisain. A hétvégén baráti társasággal voltunk. Nagyon sokat nevettem, talán hónapokkal ezelőtt nevettem ennyit. De sírni ugyan annyit sírtam mint bármely más napon. Ezt nem lehet külön választani. Szertni kell a kis angyalkánkat, de kell tudni mást is megélni, hogy ne "őrüljön" meg az ember a fájdalomtól.

Az én kisfiam is mostanában lett volna egy éves.Egész nap bőgtem.

Egyik eismerősömék a semmire vállaltak gyereket.Anikó egyszer sem volt orvosnál a terhessége alatt! és egészséges gyerekük lett.

Persze senkinek sem kívánom hogy ezt a borzalmat átélje,de azt gondolom hogy az élet igazságtalan.Én is mindig jártam dokihoz,mégis ez lett a vége...

Más felelőtlenül nem megy orvoshoz,és egészséges babája születik...

Sziasztok.

Én is sajnos így vagyok mint ti nekem az ismerőseim között kb 4-5 kismama van és nagyon irigy vagyok rájuk, de persze nem szeretném, ha ők is így járnának mint én. De nagyon rossz érzés őket látni ezért nagyon nem is járok sehova csak ahova muszáj. Mostanában arra gondolok mindig, hogy már az 1 éves kisfiam miket csinálna. És a legrosszabb, hogy a a tesóm az én szülésem után 2hónappal megszülte a kislányát.

Az élet sokszor igazságtalan.

Sokszor ezt gondolom én is ,mikor meglátok egy kisbabát.Olyankor felszakadnak a sebek.

Azzal szoktam vígasztalni magam,hogy egyszer nekünk is sikerül majd;)